Élet és Tudomány, 1979. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-06 / 27. szám

leg a fényt. Ezt az állapotot — ne­vezhetjük a metszés nélküli szőlő nem termő élettani állapotának — tehát a hosszú vesszők és a kevés fürt jellemzik. A fa lombkoronáján túlnövő haj­tások jó megvilágítást kapnak őszre beérnek, s rügyeikben sok vi­rágkezdemény fejlődik. A következő év tavaszán ismét a legfelső rügyek hajtanak ki először. Minthogy a fá­kon túlnőtt vesszők már nem ka­paszkodhatnak meg fölfelé — nincs támasztékuk —, a rajtuk levő új hajtások súlya alatt előbb-utóbb vízszintes, majd ívszerűen vissza­csüngő helyzetet vesznek föl. A visszafelé hajló vesszőn valamennyi rügy — ha átmenetileg is — a leg­magasabbra kerül, emiatt ezek is kihajtanak. Így áll elő az az álla­pot, hogy a visszafelé csüngő vesz­­szőnek minden rügye hajtást és ter­mést hoz: a szőlő termőre fordítot­ta önmagát. A nagyszámú hajtást azonban táplálni, a sok fürtöt érlelni kell, s ezért a növénynek nincs már ele­gendő energiája arra, hogy hajtásait az előző évekéhez hasonló módon hosszúra növelje. A csüngő vesz­­szőn a hajtások csak rövid szaka­szon érnek be. A terméshozam azonban sokszorosan nagyobb lesz, mint a fölfelé kapaszkodó állapotú tőkén. Felmerül a kérdés: hogyan szabályozódik a metszés nélkül ne­velt szőlő termő (generatív) és nem termő (vegetatív) tevékenységének aránya? KIHAGYÓ ÉS BŐVEN TERMŐ ÉVEK Termőre fordulás után, ha a be­érett vesszők átlagos hosszúsága nagyobb a sokévi átlagnál, a követ­kező évben a rügyek nagy száma miatt a hajtás is több lesz, de ve­le a fürtök száma szintén megnő. Ám a meggyarapodott termés miatt a hajtásoknak csak rövidebb szaka­­­sz­a érik be, emiatt csökken a rü­gyek száma. A következő évben te­hát kisebb lesz a termés, és ismét nagyobb lesz a vesszők átlagos hosszúsága. Ezért a beérett vesszők hosszúsága és vele ellentétben a termés nagysága évről évre inga­dozik: ugyancsak évente változik a termést hozó és a meddő hajtások aránya. Kevés termést adó (úgyne­vezett kihagyó) években több lesz a fürt nélküli hajtás. Bő termést adó (spontán termő) években ellen­ben a termést adó hajtás lesz több. A meddő és a termő hajtások ará­nya — ha külső körülmények nem módosítják túlzottan — szintén a sokévi átlagos érték körül ingado­zik­ Azóta, hogy a szőlőt kultúrába fogták, azaz termesztik, a növénynek e természetes önszabályozása helyett az ember metszéssel szabályozza a vegetatív rész (hajtások, levelek stb.) és a generatív rész (termés­mennyiség és minőség) arányát. Ve­gyük sorra, mit nyert és mit vesz­tett általa! Elérte, hogy a termés ne a fa te­tején, hanem hozzáférhető magas­ságban legyen. Metszés hatására fo­kozódott a szőlőtőke vegetatív tevé­kenysége is: megnőtt a hajtások és a vesszők átlagos hosszúsága, s az 1—3 méter hosszú hajtásokról na­gyobb és édesebb gyümölcsű fürtö­ket szüretelhetünk. A tőke egység­nyi terméshozamára tehát nagyobb levélfelület jut. A növény — felfo­kozott vegetatív tevékenysége miatt — gyengébb talajon is erősebb tő­kéket tud nevelni. E sok előnyön kívül azonban több hátrányos következménye is lett a metszésnek. A tőke energiájának számottevő részét a vesszők terme­lése köti le, s az erre fordított szer­ves anyag venyigeként veszendőbe megy! A metszett szőlőt a tenyész­­idő folyamán további szervesanyag­­veszteség is éri a hajtásválogatás, a csonkázás stb. során, s ez tovább rontja a tőke összteljesítményét. Emiatt a metszés nélkül nevelt szőlő több év átlagában rendszerint töb­bet terem, mint a metszett. Nézzünk erre egy példát! A Kertészeti Egyetem szigetcsépi kísérleteiben a metszés nélkül mű­velt szőlőültetvényben az átlagos vesszőhosszúság 12,5 cm, a termés­hozam (egy tőkén) 9,2 kg volt — öt év átlagában. A metszett (Lenz-Mo­­ser-művelésű) szőlőn ugyanott 92,5 cm volt az átlagos vesszőhosszúság, és 3,9 kg a termés. A vesszők átla­gos hosszúsága és a terméshozam között tehát szoros az összefüggés. Minél nagyobb volt a termés, átla­gosan annál rövidebbek lettek a vesszők. A metszéssel való termésszabályo­zás azonban még kockázatos is. El­végzésekor ugyanis még nem be­csülhetők fel a téli és a tavaszi fagykárok, gyakran a meghagyott (és szükséges) rügyeket, illetőleg virágzatokat elpusztítják a későbbi fagyok. Az is nagy hátránya a met­széssel történő szabályozásnak, hogy a szőlőre erőltetett tőkeforma csak évente megismétlődő nehéz kézi munkával tartható fenn. A több száz, esetleg több ezer hektáros sző­lőkultúrákban ez a kézi munkaerő egyre nehezebben teremthető elő, s egyre kevesebb a hozzáértő munkás is. A metszés munkái ráadásul idő­höz vannak kötve. ÁGASKORDON-MŰVELÉS Olyan művelési módot kell tehát keresni, amely a többi munkafo­lyamathoz hasonlóan a terméssza­bályozást is gépesíthetővé teszi. Napjainkban az élettani ismeretek bővülése megteremtette a feltéte­lét annak, hogy a szőlőművelést tel­jesen gépesítsük. Ilyen az általunk alkalmazott új agrotechnikai eljárás is, az ágas kordonos (függősátoros) művelés. Ez az új szőlőművelési mód a metszés nélkül nevelt szőlő szükségleteihez igazodik. Ágaskordon művelésben a szőlő teljes föld feletti részét egyetlen hu­zal tartja, ez felel meg a vadon élő szőlőt támasztó fa tetejének. A hu­zalt 180 cm magasra helyezik, s osz­lopokkal hatméterenként alátá­masztják. A szőlőtőke függőleges tő­ Az ágaskordon kialakítása, művelése Ágaskordonos művelésű tőke télen. A hajtások rövidek. Metszésre nem szorul a­ 16 levél­zóna termő zóna

Next