Élet és Tudomány, 1982. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)

1982-07-02 / 27. szám

. .. T­ízéves koromban láttam először indiánt: Brazília kávékikötőjétől, Santostól nem messze, az akkor még szinte lakatlan tengerparti nyaraló­helyre, Stanhaembe naponta elláto­gattak az egykor nagy létszámú, hí­res-neves guarani indiánok leszár­mazottai. Nyaralóknak kínálgatták portékájukat: felnőtt kísérőim íjat­­nyilat, őzpatával díszített botot, fé­nyesszürke gyöngyökből és tollcso­­mókból összeállított nyakláncot vá­sároltak tőlük. Később, a tengerbe ömlő folyón felfelé evezve, megláto­gatták településüket is. Néhány vis­kóra emlékszem, egy banánültet­vényre és arra, hogy lőhettem íjjal­­nyíllal.” Ezek a sorok Wahari című, 1978- ban megjelent kötetemben olvasha­tók. Ugyanott még egyszer emlege­tem a guaranikat: „ ... már haszta­lan kerestem volna az itanhaemi guaranikat — az idők során rájuk is az a sors várt, mint tucatnyi más törzsre: a pusztulás vagy a beolva­dás.” Bár e sorok azóta jobbára igaznak bizonyultak, akadt bennük tévedés is. Az itanhaemi guaranik ugyanis nem haltak ki, csak éppen nem az addigi lakóhelyükön honolnak. Hogy hol és milyen körülmények között élnek, azt nemrégiben, negyven év­vel az első látogatásom után próbál­tam földeríteni. 13 milliós brazil metropolis, Sao Paulo belvárosának kellős közepén, félelmetes forgalmú utcák, beton- és üvegkolosszusok közé préselve talál­ható a Praga da Republica, a Köztár­saság tér. Hétköznap is nagy a nyüzs­gés ezen a téren, de különösen az vasárnap, hiszen a Republica a város egyik fő látványossága. Egyetlen óriási kirakodóvásár ka­varog­ott! Tízezrével kapni e soka­dalomban megkövesedett állatokat, féldrágaköveket, naiv és hivatásos alkotók festményeit, grafikáit, a gyakran fölismerhetetlen anyagú és leírhatatlan „ízlésű” csecsebecséket és még sok más egyebet. A fekete szakácsnők a salvadori konyha csí­pős ízeit kínálgatják a sárga ponyva­sátrak árnyékában, s egy dob vagy csörgő eladása ürügyén rögtönzött bandák káprázatos szambabemuta­tót tartanak. A turista kedvére válo­gathat az egzotikus emléktárgyak és az afrobrazil konyha ínyencségei kö­zül. Az eladók között fehérek, feke­ték, félvérek és indiánok egyaránt akadnak. Mégpedig éppen guaranik, akik a vadászatra tökéletesen alkal­matlan íjaikat, nyilaikat, rikító toll­­díszeiket és tompa élű díszbaltáikat kínálják eladásra. Tehát mindazt a bóvlit, amit manapság a guarani kéz- Amerre a szemünk ellát, mindenütt banánfák

Next