Élet és Tudomány, 1983. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1983-09-02 / 35. szám

ben ülő, rokokó öltözetű, csontvázzá aszott aggastyán előtt egy különös krinolinszoknyás, de lólábú démon lejti talán épp az utolsó órát hirdető táncát. A démon alakja Gulácsynak egy 1910-ben Monte-Carlóban ké­szült ceruzarajzának hasonló figu­ráját idézi, így a kép — amely lát­hatóan szintén papírkép — ugyan­csak ebben az időszakban keletkez­hetett (lásd Szíj Béla idézett művé­nek 45. képét: Fantasztikus jelenet I.). Színeinek felidézésében ismét a festő hasonló hangulatú alkotásai segítenek. A negyedik kép Gulácsy leány­alakjainak egyik jellegzetes típusát képviseli. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy ezt az arcot már láttuk valahol. A festőtől ránk maradt raj­zok között van egy fekete és színes ceruzával készült portré, egy éppen kávéját kevergető bakfisnak a pro­filja (Szíj Béla művének 86. képe: Leány asztalnál; Reggeliző lány). A két arc — a hajviselet kivételével — a legapróbb részletekig megegyezik egymással. A kép egyúttal arra is bizonyíték, hogy a művész egy-egy kedvesebb alakját több helyzetben is megörökítette. Tehát a régebbi véleményekkel ellentétben azt állít­hatjuk, hogy mesterünk olykor-oly­kor határozottan modellről dolgo­zott. Az ötödik felvételen látható mű sem teljesen ismeretlen a Gulácsy iránt érdeklődők előtt (Szíj Béla művének 20. képe 1908-ból). Tizenöt évvel a dr. Soós készítette fotó előtt — 1922-ben — már készült egy fel­vétel a festményről Lehel Ferenc­nek Gulácsyról írott munkája szá­mára. Másokhoz hasonlóan nekünk is hangsúlyoznunk kell a mű meg­kapó zeneiségét A felvétel ismét csak az azonosítások miatt értékes igazán. A kép ugyanis egy hosszú ideig elfogadott nézet szerint a má­sodik világháború alatt elpusztult. Minthogy a Rajz-gyűjtemény darab­jaként a második világháborút teljes bizonyossággal túlélte, három társá­val együtt egy reménykeltőbb lis­tán, a lappangó festmények között kell azt nyilvántartanunk! A képen látható nőalak szintén Gulácsy visz­­szatérő modelljei közül való. Ezt a jellegzetes, szabálytalan szépségű arcot még két alkotásáról ismerjük (lásd Szíj Béla könyvének 89. ké­pét: Vöröshajú nő; XXVII. képét: Női arckép; Visszaemlékezés egy fiatalasszonyra. Az előbbi 1907-ből, az utóbbi 1912-ből vagy 1913-ból származik). A mű Gulácsy stílus­irányai közül a szecessziós vonulat­nak nagy fontosságú darabja. Az utóbb tárgyalt két festmény színes dolgában ismét csupán a képzele­tünkre hagyatkozhatunk. A 6,5X8,5 cm méretű fényképeket tartalmazó album lapján dr. Soós József keze írásával a követ­kező bejegyzés olvasható: „Gulácsy képek Rajzné tulajdonában. 1937. karácsonyi felvételek. Szobában 1 mp, szűrővel, Agfa Isupán filmje." Ez úton mondok köszönetet dr. Soós Józsefnének azért, hogy a fény­képek negatívjait mindmáig gondo­san megőrizte, s közzétételükhöz hozzájárult. N. Horváth Péter

Next