Élet és Tudomány, 1983. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-04 / 44. szám
ÉLET ÉS TUDOMÁNY A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT HETILAPJA Főszerkesztő: LUDAS M. LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: NÉMETH FERENC Szerkesztőség: Budapest VI., Lenin körút 5. Postacím: Élet és Tudomány Budapest, Pf.: 47 1428 Telefon: 215-290 Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TILL IMRE igazgató Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Postacím: Budapest 1959 Telefon: 343-100, 336-130 Terjeszti a Magyar Posta ® 83.2425 Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme Budapest Rotációs mélynyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Index: 25 245 ISSN 0013—6077 A szerkesztő bizottság elnöke: SOÓS GÁBOR A szerkesztő bizottság tagjai: Ács Tamás, Andorka Rudolf, Antalóczy Zoltán, Bácskai Tamás, Barkóczi Ilona, Barta György, Berényi Dénes, Bontó László, Buda Béla, Castiglione László, Csányi Vilmos, Fenyő Béla, Furka Árpád, Haraszty Árpád, Horváth Sándor, Jakucs László, Jantsky Béla, Kapás Sándor, Kósa László, Kovács Géza, Kozma Tamás, Kulin György, Lázár Gabriella, Lengyel István, Makkai László, Németh Lajos, Nyíri J. Kristóf, Perényi Imre, Steiger István, S. Tóth László, Szabó Miklós, Székely Sándor, Vécsey Zoltán, 2Lách Alfréd Olvasószerkesztő: Szőke István Képszerkesztő: Újvári Imréné Tördelőszerkesztő: Kalocsánné Doór Vilma Rovatszerkesztők: Akácz László, Barabás Zoltán, Daniss Győző, Fodor Lajos, Kerner István, Oláh Tamás, Pécsi Tibor Munkatársak: Gajzágó Éva, Nagy Gézáné Fotóriporterek: Bojtár Ottó, Hornyánszky Katalin Meg nem rendelt fényképekért és kéziratokért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Az Élet és Tudomány előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodában (KHI, Budapest V., József nádor tér 1.1900) vagy közvetlenül, vagy postautalványon, vagy a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra való átutalással. Előfizetési díj negyedévre 72,0 Ft. Külföldön terjeszti a „Kultúra” Külkereskedelmi Vállalat Budapest, Pf.: 149 1389 Egy kis közgazdaság A KONVERTIBILITÁS A pénzügyi kapcsolatokban az első világháborúig teljes konvertibilitás érvényesült: a nemzeti valutákat bárki korlátozás nélkül átválthatta más országok pénzeire vagy aranyra. Az 1914 és 1918 közötti évek szétzilálták a világgazdaság addigi szerkezetét, kapcsolatait, s nem hagyták érintetlenül a pénzvilágot sem. Hiábavalók voltak a teljes konvertibilitás visszaállítását szorgalmazó próbálkozások, az 1929—1933. évi világgazdasági válság után már csak dollárért és angol fontért lehetett aranyat kapni. A többi valutát csak más országok valutáira válthatták át — a teljes konvertibilitás helyébe (a háború alatt korlátozásokkal) a pénzközi, „egyszerű” konvertibilitás lépett. 1944-ben, a gazdasági élet és a gazdasági kapcsolatokat ugyancsak összezavaró második világháború vége felé — hogy kialakíthassák a háború utáni világgazdaságnak minél zavartalanabb működési kereteit — a Bretton Woods-i egyezmény visszaállította a dollár és a font teljes konvertibilitását (a dollárét csak más országok jegybankjai számára). Anglia ezt csak napokig tarthatta, s 1972-ben az USA is beszüntette az aranyra váltást. A fejlett nyugat-európai tőkés országok 1958-ra érték el pénzük konvertibilitását, azt egymás valutáira és a kulcsszerepű dollárra is átválthatták. Ez a konvertibilitás nem volt teljes, ott a központi bankokban senki sem vásárolhatott saját országa valutájáért aranyat — erre csupán (némelyik országban) a magánaranypiacon volt mód. De ezeket a valutákat az említett bármelyik más országba átutalhatták különféle áruknak és szolgáltatásoknak, a vendégmunkások bérének s örökségnek meg ingatlanok árának kifizetésére. Megszületése óta a forintnak is megváltozott a konvertibilis pénzekhez való viszonya. A termelő- és a külkereskedelmi vállalatok 1968-ig belföldi áron kereskedtek egymással, nem érintette őket közvetlenül a konvertibilitás milyensége és a vele járó bárminő tevékenység — mindez a nemzetközi pénzműveleteket lebonyolító bankra s a különbözetet elvonó, illetve fedező költségvetésre hárult. Függetlenedett egymástól a forint külső és belső értéke, a konvertibilis pénzek világában két műveletre — egy áru- és egy pénzügyletre — szakadt valamely áru külföldi eladása és vétele. A termelővállalat számvetése független volt a külföldi ártól, a külkereskedelmi vállalatot pedig a költségvetési támogatás vagy elvonás közömbösítette a belföldi ár és az árfolyam szerint átszámított külföldi ár különbözete iránt. 1968-ban „kétlépcsős” árfolyamrendszert vezettünk be (erről bővebben lásd e rovatunk augusztus 26-i cikkét. — A szerk.), így lehetővé vált, hogy a külkereskedelmi vállalat (a szükséges engedélyek birtokában) eaportdeviza-bevételét forintra váltsa, illetve az importdevizáját forintért vásárolja meg. Lényegileg közvetlen kapcsolat jött létre a forint és a devizabevételek, illetve a forint és a devizakiadások között. A vállalatok — termelők és külkereskedők egyaránt — a külpiacon az ott elért bevételből kezdtek „élni”, s az ottani kiadások őket terhelték. Érdekeltté váltak az exportárak növelésében és az importköltségek csökkentésében. 1979-től a „kereskedelmi” és a „nem kereskedelmi” (turista) árfolyam közeledni kezdett egymáshoz, s 1981-től a forintnak és a konvertibilis pénzeknek egyetlen átszámítási kulcsuk van, azaz azóta egységes a forint árfolyama. A belső gazdasági folyamatoknak és a szabályozóknak a fejlődésével megteremtődött a forint „külső” konvertibilitásának egyik fontos feltétele. Gyárfás Róbert A hátlapon AZ AGÁVÉ VIRÁGA „Vágd ki a közepét! Finom, édes a nedve, s a közepébe vágott kis kút heteken át mindennap megtelik vele” — tanácsolta Costa Rica-i barátnőm, amikor látta, hogy a cserepes agávém már félig megtölti a szobát. Őshazájában, Közép-Amerikában a vadon növő agávékból ilyen módon néha egy hektoliter nedvet is nyernek tövenként, s abból lepárlással pálinkát készítenek. A mexikóiak nemzeti italának, a pulgénak s a részegítő mescal nevű italnak is agave a nyersanyaga. Csakhogy ilyenkor ez a liliomfélék közé tartozó növény (tudományos nevén Agave americana) néhány hét alatt elpusztul, márpedig én a virágzását vártam. Igaz, ez őshazájában is ritka dolog. Mert csak 10—20 éves korában virágzik, de ezt a kort kevesen érik meg közülük: a legtöbb nedvet ugyanis akkor nyerik belőlük, ha a bimbóikat vágják ki. Ezért a bimbós példányaik sem gyakoriak. A nedve mellett az agávénak a rostja, a szizál kender is értékes, abból kitűnő ponyvát, kötelet gyártanak, s ezért termesztik is. Még papírt is gyártanak belőle ősidők óta. Az inkák már mintegy kétezer évvel ezelőtt agávépapírra írták hieroglifjeiket. Az olykor 2 méteres leveleket hajtó, s ha hagyják, 10—15 méter magas, impozáns virágokat hozó agáve Földünk mediterrán éghajlatú vidékein is és elvadultam Az annál hidegebb területeken csak cserepes dísznövényként óvhatjuk meg a téli elfagyástól. S ott még ritkábban, csak mintegy 50 éves korában virágzik. Életében mindenütt csak egyetlenegyszer: miután a több ezer virágból álló virágzatából kifejlődtek a magok, a töve növény is elpusztul. Ezért volt ritka dolog, hogy növényszerető, lelkiismeretes győri gazdái kezében egy agáve megajándékozott bennünket a hátlapunkon látható szép virágzattal. Szabó Ilona Fotó: Bojtár Ottó 1407