Élet és Tudomány, 1983. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-07 / 40. szám
A Mecsek kincse: a kőszén HOGYAN SZÜLETTEK Bányászatunk egyik jeles napjaként tartják számon 1782. szeptember 5-ét. Ezzel a dátummal kelt az az okirat, amely elsőként tesz említést a mecseki — közelebbről: a vasasi — kőszén hasznosításáról. Kéthetente jelentkező cikksorozatunk olvasói e 200 éve művelt szénvidék múltjába, jelenébe és jövőjébe pillanthatnak bele. Az „égő föld”, a „kőkorom”, azaz I a kőszén évszázadokon át mutatta, s kínálta magát. Nem lehetett nem észrevenni: a mecseki kőszén sok helyütt „kibújt” a föld felszínére, s a szén e kibúvásokon gyakran lángot fogott. A krónikás ilyen esetet elsőként 1738-ban jegyzett fel — ekkor a Pécs melletti Fekete-hegy oldalában a „föld” napokon keresztül izzott és füst borította be a környéket. A fa örökébe lép Az ilyen és a hozzá hasonló esetek eleinte alighanem inkább riadalmakat keltettek, mintsem bizalmat a szén iránt. Ám a XVIII. században a monarchiát is elérte az első „energiaválság”: a fejlődésnek indult ipar szinte letarolta a hegyeket, hatalmas erdőket emésztettek el a vashámorok és az üveghuták stb. A szén ekkor — az erdők pusztulása révén — léphetett az értékes anyagok sorába. (Európa sok más országában hasonlóan alakult a kőszén sorsa — ám volt ahol már sokkal korábban hasznosították, mint nálunk; például Angliában a kőszenet már a középkorban ismerték és tüzelték.) A bécsi udvar 1768-ban rendelte el a széntelepek számba vételét. Mária Terézia (uralkodott 1742—1780) rendelete értelmében pénzjutalom illette meg mindazokat, akik szénelőfordulást jelentettek a kamarának. Arról, hogy Pécs környékén szén található, elsőként egy „kiérdemesült” lovaskapitány, bizonyos Kriffka Ferenc Xavér tett jelentést. II. József (uralkodott 1780—1790) határozottabban intézkedik: 1882-ben arra kötelezi a városi és megyei elöljárókat, hogy írják össze és jelentsék be a területükön levő szénlelőhelyeket. Ilyen körülmények között íródott a bevezetőben említett okmány, amely tényként közli: a vasasi szenet a pécsváradi kovács rendszeresen használja. Hogy mióta? Nem tudjuk pontosan. Ám bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy a kibúvások mentén összegyűjtött szenet a Pécs környéki „tűzzel dolgozó” mesterek az 1760-as, a pécsváradiak pedig az 1770-es évektől rendszeresen használták. Az országban harmadikként Mind e mellett 1782 valóban fordulópont a mecseki bányászkodás történetében: az összeírás évében nyílt meg a mecseki szénmedencének az első — az országnak a harmadik — közfogyasztásra termelő kőszénbányája (Brennbergben 1753-ban, Nógrádverőcén pedig néhány évvel később kezdődött meg a bányászkodás). A bányát Vasason egy viszonylag kispénzű vállalkozó, Decker Fülöp pécsváradi tanító nyitotta meg. Decker és társai, az ugyancsak pécsváradi Hasenhendel Simon kezdetleges módszerekkel hat táróban évente mintegy 100 szenet „kapart össze”, s azt főként a környékbeli kovácsoknak adta el. Vállalkozóink érdeme, hogy a széntermelést rendszeressé tették e vidéken. Ám nem értettek a bányászathoz, és egy ilyen vállalkozáshoz a pénzük is kevés volt. A bányát, miután Deckerék bérleti szerződése lejárt, a pécsváradi uradalom vette kézbe, újabb tárakat nyitott, és a vasasi szenet Mohácsig szekéren, onnan hajón Budára, Pestre és Eszékre stb. szállították. A századfordulón a kincstár szakembereket küldött Baranyába, hogy az ott fellelhető széntelepeket felmérjék, és hogy a pécsi meg a vasasi bánykban a termelést növeljék. Koch Ferenc kincstári bányaigazgató a pécsi, a somogyi és szabolcsi területeken új bányák nyitására alkalmas területeket talált. Ugyanakkor megállapította, hogy a bányászkodás sok helyütt és sokféle módon folyik, s hogy a termelés csak akkor fokozható, ha egységes és szakszerű irányítást vezetnek be. Ezért megszervezte a Pécs vidéki kincstári bányaigazgatóságot. Ennek vezetésével Berki Pétert bízták meg. Az igazgatóság Vasason térképeket készített, biztonsági előírásokat foganatosított, vagyis szervezett bányászatot hozott létre. Mindezek ellenére — főként a tőkehiány következtében — a vasasi bányászat jelentősége folyvást csökkent, helyét a városhoz közelebbi Pécs környéki bányák vették át. A mecseki bányászatra az 1800-tól 1852-ig terjedő időszakra a bányászat kiterjedése jellemző: aknát mélyítettek egyebek között az északmecseki Váralján, a pécsi káptalan somogyi és szabolcsi birtokán, Komló határában, meg Szászváron és Nagymányokon. Ezzel együtt a verseny bővült és a bányák egy része — főként az északi és a komlói területen levők — szüneteltette, illetőleg beszüntette a termelést. A gőzgépet etetni kell A XIX. század első felében a gőzgépek hazánkban is jelentős szerephez jutottak: a Dunán gőzhajók köz- A Duna Gőzhajózási Társaság egyik üzeme, a Széchenyi István akna