Élet és Tudomány, 1983. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-07 / 40. szám
A MECSEKI BÁNYÁK? A mecseki szén hasznosításáról elsőként egy latin nyelvű, a helytartótanács felszólítására írt levél tesz említést. Ennek hiteles fordítása: „Alulírottak a M. K. Helytartótanács f. é. július 2-án kelt 3300 sz. alatti felszólítására alázattal jelentjük, hogy a pécsváradi uradalomhoz tartozó Vassas nevű megyénkben falu határában bőven van kőszén, azaz bányász szén, melyet könnyű szerrel lehet kivenni, s amelyet a pécsváradi kovács a műhelyében ténylegesen fel is használ. A nevezett falu határában van ezenkívül vasérc is. Kelt Vassason, 1782. szeptember 5-én Alapi Salamon Sándor r. szolgabíró Eisenhut György sk. a T. Vármegye esk. mérnöke ( mathematicus) rekedtek, megépült a pest—váci vasút, gombamód szaporodtak a gőzmalma stb. Ez a körülmény a szénnek óriási piacot teremt. A pécsi bányavidéknek — minthogy a Dunához viszonylag közel fekszik — az 1830-ban alapított, osztrák és magyar érdekeltségű Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) csakhamar az egyik legnagyobb vásárlója, majd művelője lesz. A részvénytársaság első bányatelkét 1852-ben vásárolta a Pécs melletti Feketehegy tövében, s ott mélyült le első aknája, az András akna is. Ezzel új korszak kezdődött a mecseki bányászat történetében: a tőkeerős és kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező részvénytársaság a Pécs vidéki (dél-mecseki) területen folyamatosan felvásárolta a bányászatilag értékes telkeket és számos új aknát mélyített. Bányáiban több új műszaki megoldást vezetett be, kísérletezett a brikett- és a kokszgyártással, a munkásoknak lakótelepeket építtetett, kórházat tartott fenn. Fénykorát századunk első évtizedeiben — a nagyobb szabású villamosítás éveiben élte meg: az 1912-ben megkezdett és 1928-ban befejezett korszerűsítés eredményeként a Pécs vidéki bányászat európai mércével mérve is az elsők közé emelkedett. A DGT az 1930-as évek közepén a gazdaságtalannak ítélt bányáit felajánlotta a magyar államnak megvételre. Ez az üzlet azonban nem jött létre, ezért a DGT bányái 1936-ban — az Anschluss után — a Német Birodalom tulajdonába mentek át. A közép-mecseki — komlói — szénterület újabb kori története a múlt század utolsó éveiben kezdődik, amikor is ott Engel Adolf telkeket vásárolt és bányákat nyitott. Engeltől e területet a magyar állam vásárolta meg. Fejlesztésére nagyszabású tervek készültek, ezek megvalósítását azonban a két világháború megakadályozta. Az észak-mecseki medence szénvagyonát ugyancsak sokan megkísérelték hasznosítani — a korszerű bányászat azonban nem tudott gyökeret verni ezen a vidéken. Ma, egy kézben A Pécs vidéki bányák a második világháborút követően — a német tulajdonra kimondott jogok alapján — a Szovjetunió tulajdonába kerültek. A munkát a Magyar—Szovjet Hajózási Részvénytársaság szervezte újjá. E bányák 1952-ben kerültek a magyar állam tulajdonába. Ezekben az években nőtt várossá a hajdani kis falu, Komló. Bányáinak és szénfeldolgozó üzemeinek a teljesítménye hamarosan felülmúlta a Pécs környékiekét. E példa nélkül álló fejlesztést Komló főként a kohászati beruházásoknak köszönhette: az épülő Dunaújvárosi Vasműnek kokszra — kokszolható szénre — volt szüksége. A Mecsek három, többé-kevésbé sajátos utat bejárt bányatérségének — a Pécs vidékinek, a közép-mecsekinek (komlóinak) és az észak-mecsekinek — a munkáját ma egyetlen nagyvállalat, a Mecseki Szénbányák fogja össze. A Mecsek kincsét ma tizenhárom és félezer bányász hozza a föld felszínére. A Mecsekben a bányászat földtani körülményei a szokványosnál bonyolultabbak (erről a következő cikkünkben lesz szó). Ezért a mecseki bányák 200 éves történelme során sokszor és sok tekintetben, akarva, nem akarva az úttörő szerepét töltötték be. A mai Magyarország területén Az egykori Duna Gőzhajózási Társaság munkásai