Élet és Tudomány, 1984. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)

1984-07-06 / 27. szám

A DUNA - FEKETE-TENGER­CSATORNA A dobrudzsai tájon elsőként az 1860-ban megépült vasútvonal igazított: eltüntette a­ lápvilágot, s megrö­vidítette az utat a Duna és a tenger között. Századunk derekán öntözővízhez jutott a vidék. Ez év májusában pedig megvalósult egy másfélszáz éves álom, immár hajózható csatorna szeli át hajdan kies tájat. Fakó domboldalak, déli rekkenőben mélázó juhnyá­­jak, vízmosásokban vicsorí­tó sziklák, a gyér falvakban sárral tapasztott, elesett minárék­, mészkőből térd­magasságig rakott keríté­sek ... Ilyen volt még nem is olyan nagyon régen a Dunától és a Fekete-tenger­től közrefogott vidék. Az­után — nyaranta le-leruc­­canva a tengerpartra — szemünk előtt mozdult a táj: szőlő kúszott fel a dom­bokra, őszibarackot kezdett érlelni a bőséges napfény, s az emberek meg a házak is kihúzták magukat... A másfél száz éves álom Az Ausztria, Oroszország és Törökország között 1829- ben megkötött edirnei (dri­­nápolyi) békeszerződés sza­baddá tette az al-dunai ha­józást, s ráirányította a fi­gyelmet a dunai—fekete­tengeri kereskedelmi útvo­nalra. A hajózást azonban akadályozta, hogy a Duna torkolati ágai eliszaposod­tak. Megoldást a Sulina-ág kotrása vagy egy hajózható csatornának a megépítése kínált. Az első változatot könnyebb volt tető alá hoz­ni. 1856 márciusában Gala- Az épülő és az elkészült csatorna USS

Next