Élet és Tudomány, 1989. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 1. szám
» „ELTERVEZETT SZTRÁJKJOG A felszabadulás után — az 1956- os eseményeket követő néhány hónapot kivéve — munkabeszüntetések csak ritkán fordultak elő. Ezeket nem hozták nyilvánosságra, és zárt ajtók mögött előbb-utóbb megegyeztek a munkavállalókkal. A munkát többnyire nem is szüntették be igazán, hanem csak fenyegetőztek vele, mire a munkáltatók és a felügyeleti szerveik gyorsan közbeléptek. Az utóbbi időben szaporodtak az ilyen esetek, és valóságos munkabeszüntetésekre is sor került Milyen módon? A politikai és a gazdasági intézményrendszer korszerűsítésének és demokratizálódásának a társadalom különböző érdek- és státuscsoportjai által többféleképpen értelmezett és óhajtott végrehajtása fölvetette egyebek között a sztrájkjognak a magyar jogrendszerbe való felvételét is. Arra, hogy ez milyen módon történjen meg, többféle elképzelés van. Azok, akik az emberi jogok oldaláról közelítik meg a kérdést, a sztrájkot állampolgári biztosítékként az alkotmányban kívánják szabályozni. Mások abból kiindulva, hogy a szakszervezet a munkavállalók legfőbb érdekképviseleti szerve, a lengyel megoldáshoz hasonlóan egy különleges szakszervezeti törvényben rögzítenék a sztrájk intézményét. Ezzel kapcsolatosan azonban joggal fölvethető az a kérdés, hogy a munkavégzés önálló vállalkozás keretében, illetőleg olyan szervezeti keretek között is folyhat, amelyekre a szakszervezeti érdekvédelem jelenleg nem terjed ki. Az előbbiek jellemző példája az önálló iparosként vagy gazdasági társaság keretében folytatott vállalkozás, míg az utóbbinak a mezőgazdasági termelő- és szakszövetkezeti tagsági viszony a jellemző példája. Ha tehát a sztrájkot tágabb értelemben fogjuk fel, akkor annak a lehetőségét sem lenne szabad elzárni, hogy ezek a rétegek és szervezetek a kollektív rétegérdekeiket sértő intézkedésekkel szemben — más megoldás hiányában — szintén tevékenységük összehangolt beszüntetéséhez folyamodhassanak. Erre azonban a kormányzat által tervbe vett sztrájkjogi szabályozás nem kíván módot adni. Sőt, a munkabeszüntetés jogát csak egy-egy vállalat, azaz munkahely keretei közé kívánják beszorítani. Ennek az elképzelésnek felel meg az a terv, amely szerint a munkabeszüntetés jogát a Munka Törvénykönyvének kiegészítéseként kellene szabályozni. Eszerint a szakszervezet, valamint a dolgozók csak akkor kezdeményezhetnek munkabeszüntetést a munkavállalói érdekeket aránytalanul sértő munkáltatói intézkedésekkel vagy mulasztással szemben, ha a kifogásuk alapján indult egyeztető eljárás hét napon belül nem vezet eredményre. A munkabeszüntetéshez még arra is szükség van, hogy arról a dolgozók titkos szavazáson többségi döntést hozzanak. Megoldatlan kérdések A sztrájkjog ilyen módon történő szabályozásával szemben a szakszervezetek jogosan vélekednek úgy, hogy azt a dolgozók érdekeinek tágabb körére kellene kiterjeszteni. A kormányzat viszont azzal érvel, hogy megengedhetetlen a politikai sztrájk, ezért a munkabeszüntetés csak olyan kérdések végső megoldására használható, amelyeket a munkáltatók meg tudnak oldani. Hadd jegyezzük meg: minden munkabeszüntetésnek van politikai jellege. Hiszen a sztrájk a dolgozók kezében az utolsó — vitathatatlanul a legerősebb — eszköz igényeik érvényesítésére. A munkásmozgalomban a dolgozók akkor éltek (élnek) ezzel a jogukkal, amikor egyéb fórumokon már nem tudnak eredményeket elérni. Társadalmi életünkben kezdenek megjelenni a sokat emlegetett pluralitás elemei, a kormányzat által létrehozni kívánt társadalmi közmegegyezéshez szükséges fórumrendszerek, az érdekek széles skáláját felszínre juttató szervezetek. Amíg ezek az intézményrendszerek nem öltenek végleges, törvényes formát, addig a dolgozók érdekeinek érvényre juttatását leginkább a sztrájk tág körű lehetősége szavatolhatná. Egyébként a tervezet nem tisztázza, hogy mit kell sérelmes munkáltatói intézkedésen (mulasztáson) érteni. Bizonytalanságot okoz az is, hogy hol húzható meg az „arányos” és az „aránytalan” érdeksérelem közötti határ. Jogos vagy jogellenes? A kormányzat minden olyan munkabeszüntetést jogellenesnek kíván minősíteni, amely az előbbi kört meghaladja. S ennek mind a sztrájk szervezőire, mind a résztvevőire komoly munkajogi, fegyelmi és kártérítési, valamint büntetőjogi következményei lennének. Például jogellenes lenne a sztrájk azokban a munkáltató és munkaadó közötti vitákban, amelyek eldöntése bírósági hatáskörbe tartozik. Ez az álláspont azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a bírósági eljárás megindítására a dolgozók nem feltétlenül jogosultak. Azt számos esetben csak a szakszervezet, vagy épp a munkáltató, avagy egyéb szerv kezdeményezheti. S itt a munkabeszüntetésnek éppen az volna az értelme, hogy a dolgozók kikényszeríthetnék a bírósági eljárás megindítását akkor is, ha azt az arra jogosult szerv (szervezet) elmulasztja. Nem kívánja engedélyezni a munkabeszüntetés jogát a tervezet a kollektív szerződés megváltoztatása érdekében sem a szerződés hatályának ideje alatt. Ez a korlátozás nincs tekintettel arra, hogy a dolgozóknak vagy bizonyos csoportjaiknak a helyzete és érdekei — különösen jelenlegi gazdasági életünk bizonytalanságaiból fakadóan — egyik napról a másikra is számottevően megváltozhatnak. Ezért erre a korlátozásra csak akkor látunk lehetőséget, ha más eljárási szabályok — a lehető legnagyobb mértékben figyelembe véve a dolgozók érdekeinek esetleges megváltozását — lehetővé teszik a kollektív szerződésekben rögzített megállapodások rugalmas módosítását. Ilyen megoldást javasolnak a szakszervezetek is, amikor fölvetik azt a gondolatot, hogy a kollektív szerződéseket a felek tizenöt napra kölcsönösen felmondhassák. Amíg azonban ilyen szabályok nem látnak napvilágot, addig mindenképpen indokolt, hogy a munkabeszüntetést ebben az esetben is jogszerűnek ismerjük el. A nyilvánvaló: nem nyilvánvaló A sztrájk tervbe vett szabályozása nem kíván éles határt húzni a jogos és a jogellenes munkabeszüntetés között. Azt mondja ugyanis, hogy „a jogszerű munkabeszüntetés is jogellenessé válik, ha a munkabeszüntetéssel kapcsolatos hátrányok nyilvánvalóan meghaladják az azzal járó előnyöket”. Ez a munkabeszüntetési jognak a legszigorúbb — de garanciális szabályokkal legkevésbé korlátozott — formája. A