Élet és Tudomány, 1989. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 1. szám

Hazánkban mind a mai napig jogilag nincsenek rendezve a munkabeszüntetésnek, a sztrájknak a feltételei, s ez sok bizonytalanságnak a forrása. Némelyeknek az az álláspontjuk, hogy mivel a törvény a sztrájkot nem tiltja kereken, az meg van engedve. Más vélemények szerint ellenben a munkavállaló csak a Munka Törvény­­könyvében tételesen felsorolt esetekben tagadhatja meg a munkáltató utasítását. Akkor, ha az az egészségét vagy a testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti, vagy ha az az érdekeit védő jogszabályba ütközik, vala­mint ha az utasítás végrehajtásával bűncselekményt követne el. A Munka Törvénykönyvének ezek a rendelke­zései a dolgozókra mint külön-külön személyekre vonatkoznak, s nem rendelkeznek az olyan kollektív munka­­vállalói érdeksérelmekről, amelyek kollektív munkabeszüntetést vonnának maguk után. Márpedig a sztrájknak éppen ez a lényege: sztrájkkal kapcsolatos előnyök és hátrányok nem okvetlenül mérhe­tők össze, hiszen anyagi jellegükön kívül nagyfokú erkölcsi és eszmei színezetük is lehet. A nem anyagi előnyök és hátrányok önmagukban nem mérhetők, egymással való tár­gyilagos összevetésük pedig szinte teljességgel lehetetlen. Erősen kifogásolható külön is az a kitétel, hogy a sztrájk jogellenes, ha az okozott hátrányok „nyilvánva­lóan” meghaladják az előnyöket. A „nyilvánvalóan” szó használata bi­zonytalanságot okoz, hiszen nem tudni pontosan, hogy mit kell rajta érteni. Ezt fokozza, hogy a sztrájk kezdetekor nem tudható, meddig fog az tartani. Minél tovább tart, an­nál nagyobb lehet a sztrájkkal oko­zott hátrány. A munkabeszüntetés időtartamá­nak elhúzódásával az eredetileg jog­szerűen indult sztrájk is könnyen „jogellenessé” válhat, hiszen amíg az elérni kívánt előnyök „súlya” válto­zatlan, a sztrájkkal okozott hátrá­nyok súlya napról napra nő. A ter­vezett szabályozásban nincsenek a dolgozók számára biztosítékok, hi­szen ha a munkáltató a látszólag jogszerű sztrájk alatt elhúzza a tár­gyalásokat, vagy egyszerűen nem hajlandó a megegyezésre, saját idő­húzó magatartásával a sztrájkot jog­ellenessé teheti. Ennek a kockázatát és szigorú — büntetőjogi, munkajogi — következményeit pedig a dolgo­zók viselik. Ahol tilos A sztrájkjog tervezett törvényi rendezése nem tenné lehetővé a munkabeszüntetést az államigazga­tási és az igazságszolgáltatási szer­veknél, a fegyveres erőknél és a rendészeti szerveknél, valamint ott, ahol az az életet vagy az egészséget veszélyeztetné, avagy elemi kórnak az elhárítását gátolná. A közforgal­mú tömegközlekedés­ben, a távköz­lésben, az áram-, a víz-, a gáz-, és az egyéb energia szolgáltatásában pe­dig sztrájkra csak oly módon kerít­hetnének sort, hogy annak legszüksé­gesebb mértéke megmaradjon, vagy­is ne bénuljon meg teljesen a társa­dalom élete. Ezzel függ össze az a tervbe vett rendelkezés is, amely a feleket a személy- és a vagyonvéde­lem biztosítására, valamint az olyan berendezések folyamatos működte­tésére kötelezné, amelyeknek a leál­lítása helyrehozhatatlan kárt okoz­na. Mindez megegyezik a fejlett pol­gári államok sztrájkszabályaival, s megegyezik maguknak a dolgozók­nak a felelősségérzetével és a mun­kahelyük létéhez fűződő érdekeivel is. A mi gyér hazai gyakorlatunkban hasonlóak a tapasztalataink. Ha az előbbi körben is általánossá válna a munkabeszüntetés, a civilizált tár­sadalom élete bénulna meg. Ezért ebben a körben indokolt, hogy a sztrájkot megtiltsák, illetőleg kor­látozzák. A törvénytervezet arra kívánja kötelezni az ellenérdekű feleket, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt is folytassák az egyeztetést a vitás kérdés (ek) rendezésére. Ez az előírás helyes. De ki kellene egészíteni az időhúzást célzó „látszattárgyalás” ti­lalmával, kilátásba helyezve vala­milyen megtorlást, szankciót. Ez adott esetben mindkét fél érdekét védhetné, avagy mindkét felet egy­formán sújthatná is. A szóban forgó sztrájktervezet a felek kötelezettségeit szinte minden kérdésben csak általánosságban ha­tározza meg. Ugyanakkor a kötele­zettségek megszegése a dolgozók szá­mára súlyos következménnyel jár­hat, mivel a munkáltató kérheti a bíróságtól, hogy jogellenessé minő­sítse a sztrájkot. A szigorú felelős­ségi szabályok miatt elengedhetet­lenül szükséges lenne tárgyszerűb­ben meghatározni, hogy a feleket egyenként milyen kötelezettség ter­heli. Persze ezek a feladatok a helyi sa­játosságok miatt csak belső szabály­ban határozhatók meg tárgyszerűen, hiszen jogszabályi szinten képte­lenség minden felelősséget felmérni. Ilyen szabályozás hiányában a bíró­ság — minthogy a tervezet szerint a jogellenes sztrájk kérdésében pe­ren kívül, öt napon belül döntene — nem lenne képes megítélni, hogy melyik fél milyen mulasztást köve­tett el. Megegyezés helyett. . Ha a sztrájkjogot az itt bemuta­tott korlátozó szabályok kíséretében vezetik be, nagyon sok vitára fog okot adni annak megítélése, hogy a sztrájk jogellenes-e, vagy jogszerű. Föltehetőleg a munkáltatók többsége elsődlegesen nem megegyezésre fog törekedni a sztrájkot meghirdető szakszervezettel és a sztrájkoló dolgozókkal, hanem azt kívánja majd elérni, hogy a sztrájkot jogel­lenesnek minősítsék. Ezzel szemben a szakszervezet és a sztrájkolók az­ért fognak küzdeni, hogy a munka­­beszüntetést jogszerűnek ismerjék el. Az ezzel kapcsolatos viták a jog­alkotói elgondolások szerint — igen helyesen — bírósági hatáskörbe ke­rülnének. (A bíróság a peren kívüli eljárás szabályai szerint járna el, amit a gyors elbírálás szüksége in­dokol.) A tárgyilagosságot ebben az eljárásban a bírósági szervezet pár­tatlan helyzete szavatolja, ellentét­ben a közigazgatás különféle szerve­ivel, amelyek közvetlen vagy közve­tett formában egyes munkaszerve­zetek fölött gyakorolhatnak tulajdo­nosi vagy­ gazdaságirányítási fel­ügyeletet. A tervbe vett megoldásnak azon­ban megvan az a fonákja, hogy a sztrájk jogszerűvé nyilvánítását a bíróságtól csak a szakszervezet kér­heti, a szrájkoló kollektíva nem, holott a munkáltató kérelmére való jogellenesnek minősítés a kollektí­vára is kihat joghátrányaival együtt. Ugyanakkor az a veszély is fenye­get, hogy a szakszervezet a munkál­tatóval a falak mögött kiegyezve a sztrájkolók akarata ellenére sem ké­ri a sztrájk jogszerűvé nyilvánítását. Ilyen helyzetben meg kellene adni a módot arra, hogy maga a sztrájkoló kollektíva fordulhasson a bírósághoz a munkabeszüntetés jogszerűvé nyil­vánítása érdekében. Mivelhogy a sztrájk ideje alatt — a külföldi megoldásokhoz hasonlóan — a munkabeszüntetésben részt ve­vő dolgozók munkadíjban nem ré­szesülnének, a szakszervezetnek kel­lene a kiesett munkabért az erre a célra létesítendő sztrájkalapból pó­tolnia. Gond nem is ezzel, hanem azzal van, hogy a törvénytervezet elgondolása szerint a sztrájkban részt nem vevő és a munkavégzésre készen álló dolgozók bérezéséről a munkáltató saját belátása szerint dönthet. Ez alkalmas eszköz lehet arra, hogy a sztrájkoló és a nem sztrájkoló dolgozókat megossza, az­azhogy egymás ellen hangolja. Ez az eszköz azonban kétélűvé is válhat, mert arra vezethet, hogy a munkabeszüntetés kiterebélyesedik. A sztrájkban részt nem vevő dol­gozók ugyanis a munkabérük kifi­zetésének bizonytalansága miatt könnyen csatlakozhatnak a sztráj­kolókhoz. Tatár Irén Kenderes György tanársegéd adjunktus Prugberger Tamás docens Miskolc, a NME Állam- és Jogtudományi Kara .

Next