Élet és Tudomány, 1991. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-07 / 23. szám
Miről ír a Köznevelés? Az oktatási hetilap június hetedikei számában közli a minisztérium álláspontját a kéttannyelvű gimnáziumok körül kirobbant botránnyal kapcsolatban. Az utóbbi években több tízmillió forintot költöttek erre az iskolatípusra, óriási ígéretekkel kecsegtették a diákokat és szüleiket - mostanra azonban kiderült: a valóság másképp fest. A tanulók egymás után iratkoznak ki ebből az intézménytípusból, Balatonalmádiban pedig sztrájkba kezdtek az egyik ilyen gimnázium tanulói. Mi a megoldás? Az önkormányzatok, a minisztérium vagy a szülők az iskola igazi gazdái? A hatalom gyakorlásának tényleges helyzetéről, a jogi feltételekről szól a Köznevelés cikke. A közoktatásügyi törvény hivatalos tervezete mintha megfeledkezett volna az óvodákról. A Köznevelés most közli a törvénytervezetnek az óvodákkal foglalkozó, a napokban elkészült koncepcióját. Tavaly kétszázhatvanöt gyermek halt meg a közutakon. A nyár közeledtével a Köznevelés a legnagyobb veszélyforrásokra hívja fel a figyelmet. A Köznevelés megvásárolható Budapesten az V., Váci utca 10., a Petőfi Sándor utca 17-19., a Bajcsy- Zsilinszky út 76. és a Szent István körút 25. szám alatti hírlapboltokban. A lap valamennyi postahivatalban előfizethető. A TECHNIKA MEGHÓDÍTOTTA A VILÁGOT A világhírű Krónika-sorozat új kötete A TECHNIKA KRÓNIKÁJA Teljes képet ad az emberi gondolkodás és alkotás múltjáról és jelenéről, nagy állomásairól. Az évezredek és földrészek találmányai, tudományos eredményei csaknem 700 oldalon jelennek meg előttünk, a kőkorszaktól napjaink csúcstechnológiájáig, magyar technikatörténeti képekkel és adatokkal is gazdagítva. EGY KÖNYV, AMELY MEGHÓDÍTOTTA A VILÁGOT A könyv az Officina Nova Kiadó gondozásában jelenik meg november 15-ig, ára: 2500 Ft. Megrendelőinknek részletfizetési kedvezményt nyújtuni A megrendelőlap postafiókunkhoz való eljuttatása után 500 Ft-os csekket, s a további pontos fizetési feltételeket az Ön cinére továbbítjuk. Kérjük, a megrendelőlapot legkésőbb június 15-ig géppel vagy olvasható kézírással az alábbi címre szíveskedjék elküldeni: Budabox, Budapest 1507 Pf. 70. Tel.: 176-0362, Budapesten 26/20-659, vidéken 1------------------------------------- 1 ! MEGRENDELŐLAP I 1 Alulírott, megrendelem a TECHNIKA KRÓNIKÁJA című könyvet ! ........példányban. J 1 Az átvételt személyesen/postai úton kérem (kívánt rész aláhúzandó!) 1 ! Név: ! ! Cím, irányítószám:...............................................................................| Dátum:............................................................................................................ I Aláírás:........................................................................................I..................................... . 730 Van Óbudán a Zichy-kastélyban egy múzeum, amelyben aktív kutató, rendszerező munka folyik, és e tevékenységnek látványos megnyilvánulásaiként izgalmas kiállítások követik egymást. A Kassák Múzeumról van szó, amelyet alig másfél évtizede alapítottak a Kassák özvegyétől megvásárolt hagyatékból, s amely azóta további adományokkal, vásárlásokkal bővült. A néhány éve elhunyt Kassákné végrendeletileg a múzeumnak juttatta a hagyaték további részét és jelentős összegű alapítványt is tett a múzeum javára. Csaplár Ferenc, a múzeum tudós igazgatója jól sáfárkodik a rábízott műkincsekkel, dokumentumokkal. Egyre újabb aspektusokból mutatja meg a Kassákéletmű sokoldalúságát kiállításokon is. Ezúttal olyan kiállítást rendezett, amelynek - mint modell - a főszereplője Kassák. Harminchárom művész hetven alkotását sorakoztatja fel a KÉPZŐMŰVÉSZETI PORTRÉK KASSÁKRÓL című, július végéig látogatható kiállításon. Kassák Lajos írói, művészi tevékenysége, politikai állásfoglalása, közéleti szereplése életében és halála után is viták kereszttüzében állt. Kortársai kevés kivételtől eltekintve szenvedélyesen támadták vagy értetlenül fogadták. Harcban állt a jobboldallal, vitázott a baloldal több csoportosulásával. Sokféle és sokféleképpen ábrázolt Kassák jelenik meg e tárlaton a század művészeinek különböző felfogásában. Merthogy Kassák kitűnő modell volt. Külső megjelenése, magatartása szellemiséget fejezett ki. „Öt modellül választani, személyiségének lényegét megragadni nemcsak baráti gesztus, tiszteletadás vagy éppen hódolat volt, hanem eszmények, magatartásformák melletti kiállás is" - vélekedik Csaplár Ferenc. Természetes, hogy éppen az avantgárd mozgalom tagjai - Tihanyi Lajos, Nemes Lampérth József, Bortnyik Sándor, Kmetty János - örökítik meg elsőül Kassákot. Az idősödő mestert hatvanadik születésnapján olyan művésztársak köszöntötték portrékkal, mint Gadányi Jenő, Ferenczy Béni, Szandai Sándor, Mincz Gyula és Bernáth Aurél. Amikor a hatvanas években belső emigrációjából Kassák visszatért a művészeti és irodalmi életbe, újabb portrék modellje lett: Borsos Miklós, Bálint Endre, Martyn Ferenc, Kondor Béla festette meg arcképét. Három külföldi művész Kassák-ábrázolását is sikerült kiállítani. És néhány szeretetteljes karikatúrát. Miközben Kassák emberi alakjának, arcainak változatai önportréin is figyelemmel kísérhetők. K. M.