Élet és Tudomány, 1991. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-29 / 48. szám

A Magyar Néprajzi Múzeum a magyar népi kultúrát bemutató állandó kiállítást nyitott A magyar nép hagyományos kultúrája címmel. A kiállítás anyagát kéthetenként megjelenő, kilencrészes sorozatban foglaljuk össze. A kiállítás a magyar népi kultúra gazdag tárházából csak szemelvényeket tud nyújtani, kiragadott példák segítségével érzékelteti a hagyományos népélet sokszínűségét, a magyarságnak Európához való évezredes tartozását. Időkerete a XVIII. század végétől az első világháborúig terjed, a bemutatott tárgyak túlnyomó része a múlt század második feléből származik, ezért a tárlat értelemszerűen a Trianon előtti történelmi Magyarország határaihoz igazodik. 11 MAGYAR N€P HAGYOMÁNYOS KULTÚRÁJA N€P€K éS NY€IV€K Minden hagyományos társadalom­ban, azaz ott, ahol me­g a javakat, gépe­ket és gyárakat, valamint a tudomány eredményeit nélkülözve kézműves­módon, többnyire családi gazdaságok­ban állítják elő (így a múlt századi Ma­gyarország paraszti világában is), a ter­melőmunkában részt vevő emberek el­sősorban ünnepi öltözeteikkel fejezték ki etnikai és társadalmi hovatartozásu­kat. Nyelvi, foglalkozási és területi kü­lönbségek hagytak nyomot az ünnepi öltözeteken, míg a munkaruhák meg­lehetősen egyöntetűek. E­z a jelenség teljesen ellentétes a modern társadal­mak szokásaival, ahol a munkaruhák olykor élesen elkülönülnek (a munkás overallt hord, a hivatalnok öltönyt, a portás uniformist stb.), viszont az egye­temi tanár, a lakatos, a gépkocsivezető és a gazdálkodó ünnepi öltözéke alig különbözik egymástól. Már-már úgy tűnik, nem a ruha teszi az embert. A századfordulón a korabeli Ma­gyarországon a népességnek mintegy a fele vallotta magát magyar anyanyel­vűnek. A többinek majd egyötöde ro­mán, ennél valamivel kevesebb német volt. Az összlakosság egytizedé­t tették ki a szlovákok, a délszláv anyanyelvűek aránya még kisebb volt. Mindössze két és fél százalék volt ruszin, a zsidók és a cigányok aránya pedig nem haladta meg az egy százalékot sem. A lakosság elsősorban a falvakban őrizte meg nyelvi, származási hagyo­mányait. Ezzel szemben a városiasodás során elsősorban a magyarok váltak városlakókká. Érdekes, hogy a közép­korban a városok többnyire megőriz­ték etnikai különállásukat, sőt a város­falakon belül keletkezett „etnikai get­tóikat” is, ellentétben a falvak lakóival, akiknek soraiban nagyarányú asszimi­láció ment végbe. Tehát a folyamat ép­pen ellentétes irányú volt, mint az el­múlt másfél száz évben. Üres foltok A magyarok a finnugor nyelvcsalád ugor ágához tartoznak, napjainkban a legközelebbi nyelvrokonaink (a hantik és a manysik, más néven osztjákok és vogulok) zömmel Északnyugat-Szibé­­riában, az Ob folyó vízgyűjtő területén élnek, és még ma is főként prémes ál­latok vadászatából, továbbá halászatból tartják fenn magukat. A magyarok (akiknek önelnevezése „ember”-t jelent) a mai Oroszország és Ukrajna déli sávjában húzódó ligetes sztyeppén különféle nyelvcsaládokhoz tartozó népekkel érintkeztek (így a mai perzsával rokon szkítákkal, a mongolokkal, a csuvassal rokon nyelvű népekkel, illetve az i. sz. VI. század után a keleti szlávokhoz tartozókkal). Ezeknek az érintkezéseknek a nyomát a nyelv szókincse őrzi, és arról tanús­kodik, hogy a magyarok ősei elsősor­ban marhát és juhot, valamint lovat tartottak. Egy részük pásztoréletet élt, zömük földet is művelt, sertést és ba­romfiakat is tartott. A mozgékonyabb törzseik vándoroltak be a Kárpát-me­dencébe, s itt főként avarokkal és nyu­gati, valamint déli szlávokkal elegyed­tek a X-XIII. század folyamán. Ezen­közben a népvándorlás újabb, keleti eredetű hullámokat zúdított a Kárpát­medence üres foltjaira: böszörmények, uzok, besenyők, majd kunok és jászok telepedtek meg itt. De jöttek nyugatról is. A városokba főként németek, azon­kívül olaszok, franciák, sőt spanyolok, nemkülönben zsidók. A városok lakói mesterségek szerinti szervezetekbe ta­gozódtak, ami segítette megőrizni et­nikai különállásukat. A falvak népe vi­szont - elsősorban a XIII. században kialakult jobbágyi státusú munkaerő vándorlása, azaz a kedvezőbb munka­helyeket kínáló földesurakhoz való szegődés, illetve költözés következté­ben - a XIV-XV. században összekeve­redett egymással. Mindamellett már a középkorban kialakultak az olyan körzetek, ame­lyeknek lakossága a származást, a fog­lalkozást, és a jogállást tekintve sajátos kultúrájú volt. Ilyenek például a széke­lyek, akik talán a magyarok előtt ér­keztek Közép-Európába, s mindenütt

Next