Élet és Tudomány, 1991. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
A Magyar Néprajzi Múzeum a magyar népi kultúrát bemutató állandó kiállítást nyitott A magyar nép hagyományos kultúrája címmel. A kiállítás anyagát kéthetenként megjelenő, kilencrészes sorozatban foglaljuk össze. A kiállítás a magyar népi kultúra gazdag tárházából csak szemelvényeket tud nyújtani, kiragadott példák segítségével érzékelteti a hagyományos népélet sokszínűségét, a magyarságnak Európához való évezredes tartozását. Időkerete a XVIII. század végétől az első világháborúig terjed, a bemutatott tárgyak túlnyomó része a múlt század második feléből származik, ezért a tárlat értelemszerűen a Trianon előtti történelmi Magyarország határaihoz igazodik. 11 MAGYAR N€P HAGYOMÁNYOS KULTÚRÁJA N€P€K éS NY€IV€K Minden hagyományos társadalomban, azaz ott, ahol meg a javakat, gépeket és gyárakat, valamint a tudomány eredményeit nélkülözve kézművesmódon, többnyire családi gazdaságokban állítják elő (így a múlt századi Magyarország paraszti világában is), a termelőmunkában részt vevő emberek elsősorban ünnepi öltözeteikkel fejezték ki etnikai és társadalmi hovatartozásukat. Nyelvi, foglalkozási és területi különbségek hagytak nyomot az ünnepi öltözeteken, míg a munkaruhák meglehetősen egyöntetűek. Ez a jelenség teljesen ellentétes a modern társadalmak szokásaival, ahol a munkaruhák olykor élesen elkülönülnek (a munkás overallt hord, a hivatalnok öltönyt, a portás uniformist stb.), viszont az egyetemi tanár, a lakatos, a gépkocsivezető és a gazdálkodó ünnepi öltözéke alig különbözik egymástól. Már-már úgy tűnik, nem a ruha teszi az embert. A századfordulón a korabeli Magyarországon a népességnek mintegy a fele vallotta magát magyar anyanyelvűnek. A többinek majd egyötöde román, ennél valamivel kevesebb német volt. Az összlakosság egytizedét tették ki a szlovákok, a délszláv anyanyelvűek aránya még kisebb volt. Mindössze két és fél százalék volt ruszin, a zsidók és a cigányok aránya pedig nem haladta meg az egy százalékot sem. A lakosság elsősorban a falvakban őrizte meg nyelvi, származási hagyományait. Ezzel szemben a városiasodás során elsősorban a magyarok váltak városlakókká. Érdekes, hogy a középkorban a városok többnyire megőrizték etnikai különállásukat, sőt a városfalakon belül keletkezett „etnikai gettóikat” is, ellentétben a falvak lakóival, akiknek soraiban nagyarányú asszimiláció ment végbe. Tehát a folyamat éppen ellentétes irányú volt, mint az elmúlt másfél száz évben. Üres foltok A magyarok a finnugor nyelvcsalád ugor ágához tartoznak, napjainkban a legközelebbi nyelvrokonaink (a hantik és a manysik, más néven osztjákok és vogulok) zömmel Északnyugat-Szibériában, az Ob folyó vízgyűjtő területén élnek, és még ma is főként prémes állatok vadászatából, továbbá halászatból tartják fenn magukat. A magyarok (akiknek önelnevezése „ember”-t jelent) a mai Oroszország és Ukrajna déli sávjában húzódó ligetes sztyeppén különféle nyelvcsaládokhoz tartozó népekkel érintkeztek (így a mai perzsával rokon szkítákkal, a mongolokkal, a csuvassal rokon nyelvű népekkel, illetve az i. sz. VI. század után a keleti szlávokhoz tartozókkal). Ezeknek az érintkezéseknek a nyomát a nyelv szókincse őrzi, és arról tanúskodik, hogy a magyarok ősei elsősorban marhát és juhot, valamint lovat tartottak. Egy részük pásztoréletet élt, zömük földet is művelt, sertést és baromfiakat is tartott. A mozgékonyabb törzseik vándoroltak be a Kárpát-medencébe, s itt főként avarokkal és nyugati, valamint déli szlávokkal elegyedtek a X-XIII. század folyamán. Ezenközben a népvándorlás újabb, keleti eredetű hullámokat zúdított a Kárpátmedence üres foltjaira: böszörmények, uzok, besenyők, majd kunok és jászok telepedtek meg itt. De jöttek nyugatról is. A városokba főként németek, azonkívül olaszok, franciák, sőt spanyolok, nemkülönben zsidók. A városok lakói mesterségek szerinti szervezetekbe tagozódtak, ami segítette megőrizni etnikai különállásukat. A falvak népe viszont - elsősorban a XIII. században kialakult jobbágyi státusú munkaerő vándorlása, azaz a kedvezőbb munkahelyeket kínáló földesurakhoz való szegődés, illetve költözés következtében - a XIV-XV. században összekeveredett egymással. Mindamellett már a középkorban kialakultak az olyan körzetek, amelyeknek lakossága a származást, a foglalkozást, és a jogállást tekintve sajátos kultúrájú volt. Ilyenek például a székelyek, akik talán a magyarok előtt érkeztek Közép-Európába, s mindenütt