Élet és Tudomány, 2001. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-03-09 / 10. szám
vetlenül (például szállítófehérje közreműködésével), vagy közvetve (a szfingolipideket hidrofil résszel ellátó Golgi-készülék révén) jut el a sejt külső hártyájába (lásd a 3. ábrát). Az utóbbi esetben ennek az a menete, hogy a koleszterin előbb a Golgikészülék membránjának részévé válik, s amikor arról apró hólyagocskák (vezikulumok) fűződnek le, azokkal vándorol a külső sejthártya felé. Miután a vezikulumok fala (membránja) összeolvad a sejthártyával, a koleszterin és a többi lipid is alkotórésze lesz annak. Receptoron keresztül A sejtek, persze, kívülről is hozzájutnak koleszterinhez. Ezt a szteroidot a kis sűrűségű lipoproteid (lipid— tartalmú fehérje), angol nevének kezdőbetűivel LDL szállítja a vérben, s e molekulaegyüttesből kétféleképp válhat a koleszterin a sejt alkotórészévé. Lehetőség van arra is, hogy az LDL szállította koleszterin közvetlenül a sejthártya külső rétegébe jusson (ezt a folyamatot deszorpciónak nevezik), a java része azonban a sejt belsejébe áramlik. Ennek a sejtfelszíni LDL-receptorok teremtik meg a feltételeit (4. ábra). Amikor ugyanis ehhez hozzákötődik a koleszterint szállító LDL, a sejt szó szerint bekebelezi a koleszterint (a sejthártya — mint az ábrán látható — egy kis ponton egyre mélyebbre nyomul be a citoplazmába, s amikor e befűződés mögött összezárul a membrán, az így létrejött hólyagocska leválik a külső sejtfalról). Ezután a ko- sejtplazma HMG-CoA reduktáz ■receptor sejtmag ■fehérje I koleszteril • ACAT oleát szabad koleszterin aminosavak 4. ábra. Koleszterinfelvétel receptoron át 3. ábra. A koleszterin sorsa a sejtben Koleszterintörténet A szteroidok közé tartozó koleszterint E. Chevreul francia vegyész fedezte fel 1815- ben. Minthogy az epekő összetételének elemzésekor akadt rá, a görög epe (khole) és szilárd (sztereosz) szó alapján nevezte el. A tapasztalati képletét (C27H460) F. Re'nízer állapította meg 1888-ban, s ezt Chevreul még megérte, ugyanis egy évvel később halt meg 103 éves korában. Szerkezetének felderítésében a német A. D. Windaus és az 1927-ben kémiai Nobel-díjjal kitüntetett H. C. Wieland jeleskedett. Habár az 1928-ban közzétett szteroidgyűrű-elrendezés nem megfelelőre sikeredett, a négy évvel később Wieland és E. Dane által javasolt szerkezet (amelynek megállapításában J. D. Bernal angol fizikus röntgenvizsgálatai is szerepet játszottak) azonban már helyesnek bizonyult. Ekkortájt kezdődött el a koleszterin bioszintézisével kapcsolatos kutatómunka. Ennek központja R. Schoenheimernek a Columbia Egyetemen levő laboratóriuma volt, ahol izotópokkal (deutériummal, tríciummal, a szén 14-es izotópjával) kimutatták, hogy a koleszterin összes szénatomja acetától származik, majd sorban ismertté váltak a köztes termékek. A bioszintézis menetének feltárásában való közreműködéséért az amerikai K. Bloch 1964-ben orvosi Nobel-díjat kapott. De ezzel nem zárult le a koleszterinnel kapcsolatos Nobel-díjak sora, ugyanis a szállításában részt vevő kis sűrűségű lipoproteid (angol nevének kezdőbetűivel: LDL) sejtfelszíni érzékelőjének (receptorának) felfedezéséért az amerikai M. S. Brownt és J. L Goldsteint 1985-ben orvosi Nobel-díjjal tüntették ki. (Munkásságukról lapunk 1985. évi 46. számában írtunk részletesen. A szerk.)leszterin elválik az LDL-től, és szabad formában jut a különböző sejtalkotó részekbe (membránba, dolgikészülékbe, endoplazmás hálózatba stb.). A sejt azzal „hatástalanítja” a fölös mennyiségben levő koleszterint, hogy az acil-koenzim-A:koleszterol-acil-transzferáz (ACAT) enzim észteresíti a molekuláit, s azok cseppecskék formájában tárolódnak a sejtplazmában. A koleszterin azonban nem halmozódhat fel korlátlanul a sejtben, mert abból betegség származhat. Ha megkevesbedik a koleszterint a sejtből kifelé szállító fehérje (ennek ABCA1 a jele), s a vérben kórosan csökken a koleszterint a sejtektől elszállító nagy sűrűségű lipoproteid (HDL) mennyisége, a Tangier-kór nevű betegség alakul ki, amely egyelőre gyógyíthatatlan. De abból is baj (úgynevezett familiáris hiperkoleszterinémia) származik, ha örökletes ok miatt nincs elegendő LDL-receptor a sejt felszínén, mert ilyenkor nő a vérben keringő koleszterin töménysége, s ennek fiatalkori érelmeszesedés, szívinfarktus és halálozás lehet a következménye. Védőanyag A sejtből ürülő koleszterint jobbára a vérben keringő HDL szállítja el a perifériáról a májba, ahol vagy újra felhasználódik, vagy az epével kiürül a szervezetből. Minthogy ez a lipoproteid csökkenti a vér koleszterintartalmát, igen fontos érelmeszesedés és szívinfarktus elleni védőanyag. Habár az is jó hatású, ha a vér HDL-koleszterinjének töménysége némileg meghaladja a literenkénti 0,9 millimólt, még kisebb az említett bajok kockázata, ha literenként 1,6 millimólnyi fordul elő belőle. Dr. Sz. É. Élet és Tudomány ■ 2001/10 ■ 307