Élet és Tudomány, 2001. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2001-12-07 / 49. szám

A SOPRONI NÉPSZAVAZÁS AUSZTRIA! FUSS INNEN! Nyolcvan évvel ezelőtt, 1921. december 14-e és 16-a között zajlott le az a népszavazás, mely az egyetlen tartós, a nagyhatalmak egyetértésével történt békés területi revízió volt a trianoni békediktátummal szemben. A Sopronban és közvetlen környékén lakók több mint 65 százaléka Magyarországot választotta hazájául. Az osztrák közvélemény egy része ma is Burgenland természetes fővárosának elvesztéséről és „soproni bűntettről" beszél. Ugyanakkor e­gy gy­u *. Illyés Gyula azt írta: Sopron „kitörölhetetlen nyomot hagyott ezzel a nemzeti tudatban", s joggal kapta a leghűségesebb város elnevezést.­ ­ Az 1919. szeptember 10-én , Saint-Germain-en-Laye­ben aláírt osztrák békeszer­ződés mintegy 4500 négyzetkilomé­ternyi, 350 ezer lakosú terület Auszt­riának történő átadását rendelte el há­rom várossal — Ruszttal, Kismartonnal és Sopronnal — együtt népszavazás nélkül. A népszavazást a nemzetiségi viszonyok — 68 százalék német és csak 18 százalék magyar — nem tették szük­ségességé. (Nem véletlen, hogy az osztrákok alig egy hónap alatt, míg a magyar kormány az időhúzás politiká­ját választva csak jó egy év elteltével ratifikálta a békeszerződést.) Korabeli vélemény szerint ez a terület nem je­lentett mást Ausztria számára, mint „ egy font húsz szövetséges társa testéből”. 1920-ban Sopron lakosságának 48,8 százaléka magyar, 48 százaléka német anyanyelvű volt. Az utóbbiak kéthar­mada beszélt magyarul. A hivatalok 1945-ig kétnyelvűek voltak. Szláv korridor A döntéssel az egyik vesztes országot gyarapították a másik kárára, mivel Ausztriát ezzel akarták kárpótolni az Anschluss tilalmáért, és végleg le akarták söpörni az asztalról a szláv­­korridor tervet. A népszavazás gondolata többek között azért merült fel mégis, mert Ausztriát a francia külügy a túlzott Anschluss-agitáció miatt büntetni akarta. Az Anschluss ugyanis az oszt­rákoknak hosszú távú stratégiai cél­juk maradt, azonban a létfontosságú kölcsönökhöz csak egy önálló, bár magát Német-Ausztriának nevező állam juthatott hozzá. A szláv korridor elképzelése már 1848-ban felmerült Ján Kollárnál, a pánszláv gondolat atyjánál, majd 1914-ben Thomas Masaryk és Eduard Benes csehszlovák igényként vetették fel ismét e gondolatot. A történelmi magyar határtól 100 kilométer széles­ségben húzódó sáv összekötötte volna az északi és déli szlávokat, a csehek tengeri kikötőhöz jutottak volna, megszűnt volna minden szorosabb kapcsolat lehetősége az osztrákok és magyarok között, illetve védőgát jött volna létre bármilyen német vagy magyar revíziós kísérlettel szemben. Ugyanakkor az új határok megvál­toztatására csak ebben a térségben volt reális lehetőség, mert a vitatott terület — egyedüliként a világhábo­rú befejezésekor — még magyar uralom alatt állt. Másrészt a triano­ni békeszerződéshez csatolt és Ale­xandre Millerand, a békekonferencia elnöke által aláírt úgynevezett kísé­rőlevél is kilátásba helyezte, hogy van esély a helyi érdekek és nyelvi hova­tartozás figyelembe vételére a határok megállapításakor. Továbbá az antant­­hatalmak sem vetették el a két ország békés magállapodását. A magyar alku­pozíciót erősítette, hogy a békeszerző­dések csak az átadás tényét rögzítették, annak módozatát nem. Villáni Frigyes követségi tanácsos azt írta jelentésében, hogy „ talán Sopron és környéke meg­menthetők Magyarország számára... Úgy a lakosság hazafias érzelmei, mint gazda­sági szempontok is némi reményt nyújta­nak arra, hogy az esetben, ha a franciák germanofóbiáját, valamint Olaszország határozott ellenkezését a nyugat-magyar­országi cseh-szerb korridor létesítése ellen ügyesen kihasználjuk, esetleg némi ered­ményt lehetséges lesz elérni”. Szerencsére a kétoldalú tárgyalások során mindkét fél hajlott az ésszerű kompromisszumra, ezért ez az epizód nem terhelte meg hosszú távon a két Választási plakát ország kapcsola­tát. Történt ez annak ellenére, hogy Ausztriában 1921. január 25-én a Burgenland helyzetéről rendelkező törvény első paragrafusa kimondta, hogy „Burgenland tartományi fővárosa Sopron”, és Cunninghame ezredes, a brit katonai misszió bécsi vezetője 1919-ben többször hangsúlyozta, hogy az antant elnézné a terület oszt­rák katonai megszállását. A magyar kormány is csak fokozatosan hajlott egyre nagyobb engedményekre, kez­detben csak vámszövetségre, területi autonómiára, illetve a területért cseré­ben gazdasági segítségre gondolt. A tárgyalásokon azt is hangsúlyozták, hogy Sopron elcsatolása Ausztriának nem lehet érdeke, mert ilyen módon 20-30 olyan osztrák vállalatot veszíte­ne, melyeket éppen a magyar piac megszerzéséért hoztak létre. Volt olyan osztrák — bár nem hivatalos — el­képzelés is, mely szerint Burgenland sorsáról csak egy 10 éves átmeneti pe­riódus után döntene népszavazás.­ ­ », >« JT* * *•* *•** I / Oe^j^Ofvn í - i I / *• - y' MTh» *-.....I -’** ’“*• *■*-' / i **“r;-*’ / jf****! •'* • fi Siegt f fdas 1 542 ■ Élet és Tudomány ■ 2001/49

Next