Élet és Tudomány, 2001. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)
2001-12-07 / 49. szám
A SOPRONI NÉPSZAVAZÁS AUSZTRIA! FUSS INNEN! Nyolcvan évvel ezelőtt, 1921. december 14-e és 16-a között zajlott le az a népszavazás, mely az egyetlen tartós, a nagyhatalmak egyetértésével történt békés területi revízió volt a trianoni békediktátummal szemben. A Sopronban és közvetlen környékén lakók több mint 65 százaléka Magyarországot választotta hazájául. Az osztrák közvélemény egy része ma is Burgenland természetes fővárosának elvesztéséről és „soproni bűntettről" beszél. Ugyanakkor egy gyu *. Illyés Gyula azt írta: Sopron „kitörölhetetlen nyomot hagyott ezzel a nemzeti tudatban", s joggal kapta a leghűségesebb város elnevezést. Az 1919. szeptember 10-én , Saint-Germain-en-Layeben aláírt osztrák békeszerződés mintegy 4500 négyzetkilométernyi, 350 ezer lakosú terület Ausztriának történő átadását rendelte el három várossal — Ruszttal, Kismartonnal és Sopronnal — együtt népszavazás nélkül. A népszavazást a nemzetiségi viszonyok — 68 százalék német és csak 18 százalék magyar — nem tették szükségességé. (Nem véletlen, hogy az osztrákok alig egy hónap alatt, míg a magyar kormány az időhúzás politikáját választva csak jó egy év elteltével ratifikálta a békeszerződést.) Korabeli vélemény szerint ez a terület nem jelentett mást Ausztria számára, mint „ egy font húsz szövetséges társa testéből”. 1920-ban Sopron lakosságának 48,8 százaléka magyar, 48 százaléka német anyanyelvű volt. Az utóbbiak kétharmada beszélt magyarul. A hivatalok 1945-ig kétnyelvűek voltak. Szláv korridor A döntéssel az egyik vesztes országot gyarapították a másik kárára, mivel Ausztriát ezzel akarták kárpótolni az Anschluss tilalmáért, és végleg le akarták söpörni az asztalról a szlávkorridor tervet. A népszavazás gondolata többek között azért merült fel mégis, mert Ausztriát a francia külügy a túlzott Anschluss-agitáció miatt büntetni akarta. Az Anschluss ugyanis az osztrákoknak hosszú távú stratégiai céljuk maradt, azonban a létfontosságú kölcsönökhöz csak egy önálló, bár magát Német-Ausztriának nevező állam juthatott hozzá. A szláv korridor elképzelése már 1848-ban felmerült Ján Kollárnál, a pánszláv gondolat atyjánál, majd 1914-ben Thomas Masaryk és Eduard Benes csehszlovák igényként vetették fel ismét e gondolatot. A történelmi magyar határtól 100 kilométer szélességben húzódó sáv összekötötte volna az északi és déli szlávokat, a csehek tengeri kikötőhöz jutottak volna, megszűnt volna minden szorosabb kapcsolat lehetősége az osztrákok és magyarok között, illetve védőgát jött volna létre bármilyen német vagy magyar revíziós kísérlettel szemben. Ugyanakkor az új határok megváltoztatására csak ebben a térségben volt reális lehetőség, mert a vitatott terület — egyedüliként a világháború befejezésekor — még magyar uralom alatt állt. Másrészt a trianoni békeszerződéshez csatolt és Alexandre Millerand, a békekonferencia elnöke által aláírt úgynevezett kísérőlevél is kilátásba helyezte, hogy van esély a helyi érdekek és nyelvi hovatartozás figyelembe vételére a határok megállapításakor. Továbbá az antanthatalmak sem vetették el a két ország békés magállapodását. A magyar alkupozíciót erősítette, hogy a békeszerződések csak az átadás tényét rögzítették, annak módozatát nem. Villáni Frigyes követségi tanácsos azt írta jelentésében, hogy „ talán Sopron és környéke megmenthetők Magyarország számára... Úgy a lakosság hazafias érzelmei, mint gazdasági szempontok is némi reményt nyújtanak arra, hogy az esetben, ha a franciák germanofóbiáját, valamint Olaszország határozott ellenkezését a nyugat-magyarországi cseh-szerb korridor létesítése ellen ügyesen kihasználjuk, esetleg némi eredményt lehetséges lesz elérni”. Szerencsére a kétoldalú tárgyalások során mindkét fél hajlott az ésszerű kompromisszumra, ezért ez az epizód nem terhelte meg hosszú távon a két Választási plakát ország kapcsolatát. Történt ez annak ellenére, hogy Ausztriában 1921. január 25-én a Burgenland helyzetéről rendelkező törvény első paragrafusa kimondta, hogy „Burgenland tartományi fővárosa Sopron”, és Cunninghame ezredes, a brit katonai misszió bécsi vezetője 1919-ben többször hangsúlyozta, hogy az antant elnézné a terület osztrák katonai megszállását. A magyar kormány is csak fokozatosan hajlott egyre nagyobb engedményekre, kezdetben csak vámszövetségre, területi autonómiára, illetve a területért cserében gazdasági segítségre gondolt. A tárgyalásokon azt is hangsúlyozták, hogy Sopron elcsatolása Ausztriának nem lehet érdeke, mert ilyen módon 20-30 olyan osztrák vállalatot veszítene, melyeket éppen a magyar piac megszerzéséért hoztak létre. Volt olyan osztrák — bár nem hivatalos — elképzelés is, mely szerint Burgenland sorsáról csak egy 10 éves átmeneti periódus után döntene népszavazás. », >« JT* * *•* *•** I / Oe^j^Ofvn í - i I / *• - y' MTh» *-.....I -’** ’“*• *■*-' / i **“r;-*’ / jf****! •'* • fi Siegt f fdas 1 542 ■ Élet és Tudomány ■ 2001/49