Élet és Tudomány, 2002. július-december (57. évfolyam, 27-52. szám)
2002-08-02 / 31. szám
Poroszország „egységesítése" Schleicher tábornok rövid kancellársága alatt (1932. december-1933. január) nem történt érdemi változás a birodalom és Poroszország viszonyában. A kancellár birodalmi megbízottként továbbra is rendelkezett a porosz rendőrséggel, s Bracht birodalmi belügyminiszterré való kinevezésével érzékeltette a birodalmi politika változatlanságát. Hitler 1933. január 31-ei kancellári kinevezése után az új, koalíciós formájú birodalmi kormány egy kisebb náci csoportból és nagyobbrészt polgári-konzervatív erőkből állt. Mindkét csoport reprezentánsai egyetértettek többek között a birodalmi és alkotmányreform szükségességével, amelynek központi része volt a birodalom és Poroszország perszonáluniójának biztosítása, így kedvező feltétel alakult ki a Papen kancellársága idején megkezdett törekvéseik rendezésére. Megkönnyítette helyzetüket, hogy a birodalmi elnök ismét Papent nevezte ki birodalmi megbízottnak Poroszországba. A porosz tartományi gyűlésben azonban továbbra is meghiúsultak a birodalmi politikát képviselő tartományi kormányalakítás szabályszerű kísérletei. Ezért a birodalom erőszakkal avatkozott be. 1933. február 6-án a birodalmi elnök az alkotmány 48. cikkelyének 1. szakaszára hivatkozva a „poroszországi rendes kormányviszonyok helyreállítása érdekében” ideiglenes felhatalmazta a birodalmi megbízottat azon hatáskörök gyakorlására is, amelyek az állami törvényszék határozata értelmében a porosz kormányt illették. Ezzel az intézkedéssel zárult le a szociáldemokrata vezetésű porosz kormány felszámolása. A még aznap összeülő „hármas kollégium” (Kerrl, Adenauer, Papen) március 4- iki hatállyal kimondta a porosz tartományi gyűlés feloszlatását. A Reichstagban március 21-én elfogadtatott úgynevezett felhatalmazási törvény segítségével pedig a nemzetiszocialisták a legrövidebb időn belül végrehajtották az egyes tartományok és községek „egységesítését”. A fennhatósági porosz kormány 1933. március 25-én harc nélkül kapitulált. A szociáldemokrata vezetésű Poroszországnak, Hessennek, Bajorországnak, Baden és Württemberg tartományoknak volt egy titkos megállapodása arról, hogy ha Poroszország élére birodalmi megbízottat neveznek ki, a porosz kormány azonnal kivételes állapotot rendel el. Segédrendőrséggé nevezi ki és felfegyverzi a szociáldemokraták nagy létszámú félkatonai rendezőgárdáját, a Reichsbannert, diszkréten semlegesíti a birodalmi elnököt, lefegyverzi a birodalmi kormányt és az NSDAP vezető klikkjét, majd ideiglenes kormányhatalmat teremt az öt tartomány miniszterelnökeiből álló direktórium vezetésével. A porosz államminisztérium már korábban tudomást szerzett a birodalom július 20-ára kitűzött Poroszország-ellenes akciójáról, mégsem tettek semmit Papen államcsínye ellen. Várakozó álláspontra helyezkedtek, s kínosan ügyeltek arra, hogy ne adjanak okot Papennak a beavatkozásra. Az alkotmányosság hívei nem tettek előkészületet a porosz kormánypozíciók megvédésére, s teljesen átengedték a cselekmények irányítását ellenfeleiknek, így Papén minden incidens nélkül érte el célját. A szociáldemokrata vezetők fontosabbnak tartották az 1932. július 31-ei Reichstag-választásokra való készülődést, az „erők koncentrálását”, mert attól az SPD több mint egymilliós taglétszámának és követőinek jelentős fellendülését remélték, így a jogsértés idején is túlsúlyban maradtak a jogi megfontolások. A KPD akcióegység-javaslata későn érkezett, s nem tudta leküzdeni a két nagy munkáspárt egymás iránti fenntartásait. A szociáldemokraták nem bíztak a kommunistákban; az volt a véleményük róluk, hogy a szociáldemokraták befolyásának meggyengítésére törekednek, hogy kiszorítsák őket a hatalomból. Elutasították a kommunisták ajánlatait, amelyeket „vad jelszavaknak” neveztek. Rundstedt tábornok, Berlin és Brandenburg katonai parancsnoka július 21-én adott interjújában megelégedéssel állapította meg: „jóllehet a délután folyamán nagy mennyiségben foglaltattam le sztrájkra felhívó kommunista röplapot, de — lekötelező módon — a szociáldemokrata párt nem csatlakozott e sztrájkjelszavakhoz, hanem ellenkezőleg, nyugalomra és megfontoltságra intett”. Németh István Qely.elv Szerkeszti: Grétsy László Idézni csak pontosan, szépen... Hadd idézzem Petőfi Sándort!. „Nyári naplementekor megpihentem a tekergőző Tisza partján, valahol ott, ahol a Túr folyócska torkollik belé...”Szinte hallom, ahogy hallgatóim felszisszennek. Hiszen ez nem idézet! Csak tartalmában emlékeztet a vers első három sorára. Jó. Mondok mást. Petőfi így kezdi a Nemzeti dalt: „Talpra magyar, hív a haza...” Újabb szisszenés! A költő nem azt írta, hogy hív, hanem hogy hí. Nincs jogom változtatni a szövegen. Semmilyen vers szövegén! A zongorista sem üthet le más hangokat, mint amelyeket a zeneszerző a kottába jegyzett. Remélem, hogy az Olvasás évében többet olvasunk, mint korábban. Nem akármit, hanem tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi műveket. Érthető, hogy ha egy-egy gondolat, strófa, szép sor megtetszik nekünk, élményünket másokkal is meg akarjuk osztani. Magánéletünkben, kötetlen beszélgetésben még csak-csak megbocsátható, ha pontatlanul idézünk, ám ha mikrofon vagy kamera elé ülünk, ha írunk, fordítunk, nem hagyhatjuk el azt a mozdulatsort, amellyel leemeljük a polcról az idézendő költő, író könyvét, és a szövegrészt figyelmesen másoljuk át a saját szövegünkbe. A rendőrségi és a bírósági idézést komolyan kell vennünk. Miért ne lehetne, sőt kellene komolyan vennünk az irodalmi idézést is? Figyelmetlenségünkért ez utóbbi esetben nem büntetnek meg. De képzeljük csak el! Cikkünkben hibásan idézünk egy Ady-verssort. Valaki válaszcikket ír a miénkre, és tőlünk veszi át az Ady-idézetet. És ő is változtat rajta. Azután egy újabb hozzászóló... Végül az lesz az eredmény, mint Karinthy Frigyes műfordítás-paródiájában. A Jöttem a Gangesz partjairól kezdetű Ady-versszak a tökéletlen átültetések végén így hangzik: „A Herz-féle szalámiban sokkal sűrűbb a só, mint más hasonló termékekben. Hidd el, nyájas olvasót" Most látom csak, ahogy felütöm a Karinthykötetet: kihagytam egy ó-t. „Hidd el, ó, nyájas olvasóé így lett volna pontos... Gyárfás Endre Élet és Tudomány ■ 2002/31 971