Élet és Tudomány, 2004. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-03-12 / 11. szám
fosztották meg a vádlott személyt (Ács Károlyt) a bizottság elnökévé. Mint bizottsági elnök, ő vezette a járás ügyeit. E mellett roppant nagy erőt fordított a forradalmi eszmék terjesztésére. Létrehozott egy mozgó nemzeti őrsereget, mellyel a Duna bal partjára vonult, hogy a császári csapatok átkelését megakadályozza. .. E szabadcsapatot Kalocsán szervezte meg Ács Károly. Az eszéki fegyverletétel után visszaözönlő honvédeket összeszedte és az általa frissiben toborzott újoncokkal együtt, Szegedre a forradalmi hadsereg parancsnokságához irányította. ” 1849 tavaszán, amikor a hadihelyzet lehetővé tette, a gerillavezérből újra tisztviselő lett. Azzal a kormánymegbízással utazott Kecskemétre, hogy megszervezze Pest megye új, forradalmi igazgatását. A szabadságharc utolsó szakaszában ismét a haza fegyveres védelme szólította a főszolgabírót. Az orosz csapatok beözönlésekor a kormány általános felkelést, „keresztes népháborút” hirdetett meg. Pest, Fejér, Tolna, Nógrád és Esztergom megye felkelőseregének gyülekezőhelyéül a nagy történelmi események színhelyét, a Rákos-mezőt jelölték ki. Ez a terület Ács Károly igazgatása alá tartozott. Rá várt a feladat, hogy — a kormányrendeletnek megfelelően — alkalmassá tegye a térséget táborozásra, hogy gondoskodjék a felkelők élelmezéséről, vízzel való ellátásáról és felfegyverzéséről. Székhelyét Rákospalotára tette át, hogy személyes részvételével munkálkodjék a népfelkelés sikeréért. Az általános pánikhangulatban új erők kiképzésére és harcba vetésére azonban még kaszás-baltás színvonalon sem adódott lehetőség. Az akasztófa árnyékában Amikor az osztrákok 1849 júliusában ismét a főváros felé közeledtek, Ács Károly a Csepel-sziget jól védhető északi részén próbált a menekülés látszata nélküli működési teret biztosítani a kormány számára. „Minden időmet és erőmet a haza megmentésének munkája vette igénybe. Azonban a haza menthetetlenül elbukott, s én földönfutóvá lettem.” A szabadságharc vezetői török földre menekültek, a szolgabíró pedig otthon rejtőzött el. Kedvező változást remélt, bár egyre kevesebb hittel. Tudta, hogy lehetetlen maradnia. „Egy éjjel visszatértem atyám szérüki tanyájára — emlékezett Ács Károly — Ott leltem őt öcsémmel együtt, mert nyomtatás (cséplés) ideje volt. Könnyezve fogadtak. Menekülnöm kellvén, szükségem volt osztrák pénzre. Öcsém rögtön bement Ráczkevibe s hozott pénzt. Virradat előtt búcsút vettem mindkettőtől — örökre. Öcsém 1849. szept. 4-én, atyám 1850. január 8- án, honfibánattal emésztve, szállottak az általam becsülettel védett föld hantjai alá. ” 1850 áprilisában Törökországon keresztül Angliába vagy az Egyesült Államokba akart eljutni. A Száván való átkeléskor azonban — a helyi halászok vérdíjat remélő feljelentésére —elfogták és a pesti Újépület, a hírhedt Neugebäude börtönébe hurcolták. Az ítéletet gyorsan meghozták: „ Ács Károly felségsértés bűnténye miatt, vagyona teljes elkobzása mellett, amely a forradalom által okozott károk megtérítésére fordítandó, kötél általi halálra ítéltetett. Pest, 1851. nov. 19. ” Az elítéltet a tárgyalóteremből egyenesen a siralomházba vitték. A szűk és komor cellában várta csaknem fél éven át a halált. A napkelte volt a legválságosabb időszak. A kongó visszhangot keltő lépések zaja valóságos tortúrát jelentett az elítéltek számára. Mindig ekkor, a félhomályban történt az akasztás. Aki a napkeltét megúszta, nyert egynapi életet. 1852. május 5-én egy szakasznyi katona ebédosztás előtt vitte el Ács Károlyt a siralomházból, de nem az akasztófához, hanem egy hadbíróhoz vezették, aki szenvtelen arccalfelolvasott egy pecsétes okmányt: „ A császári apostoli felsége folyó év március 27-én úgy kegyeskedett dönteni, hogy Ács Károly hadbíróságon hozott halálos ítéletét szabadságvesztés büntetésre változtatja. E szerint vagyona elkobzása mellett, a vizsgálati fogságban eltöltött idő beszámításával hat évi várfogságra ítélte. ” Szabadcsapat a szabadságharc idejéből Élet és Tudomány ■ 2004/11 ■ 331