Élet és Tudomány, 2006. július-december (61. évfolyam, 27-52. szám)
2006-10-13 / 41. szám
a róla szóló megnyilatkozásokat még alaposabb válogatás előzte meg, hogy a két nagyon eltérő anyagból egységesen bontakozzon ki egy sajátos utazás. A film képi világa nemcsak a beillesztett animáció miatt különös. Két évszázad távlatából idézi meg a korabeli helyszíneket, mindenféle dramaturgiai megkötöttség nélkül. Nincs eltervezve semmi. Csak Csorna útját követi: Tibetben, a Himalája buddhista világában, Darjeelingben, Calcuttában, arcokkal, emberekkel, tájakkal, eseménytelen képsorokkal. Ez a film nem értelmez, nincsenek benne beállított képek, megrendezett jelenetek. De nem is dokumentál, inkább megemeli, szinte szakralizálja esetenként a leghétköznapibb pillanatot. Mindehhez kellett egy olyan operatőr, mint Szaladják István, akitől megtudtuk, a „fejében lévő forgatókönyv” szerint dolgozott, úgy, hogy a helyszíni látvány, az emberi arcok, a helyzetek adták a felvételek lényegét. A képeket Super 8-as kamerával rögzítette, így érte el a film archaizáló hatását. Több mint 500 tekercs filmet vitt magával Indiába, s az előhívás is speciális körülményeket igényelt. A nagyítás digitális technikával történt, s ugyanez a technikája az animációs betéteknek is. Mint Szemző korábbi munkáiban, a Csomafilmben is kiemelt szerepe van a muzikalitásnak. A tizenhárom nyelv más-más hangzása már önmagában is zeneiséget ad. És ehhez járulnak Szemző Tibor, Joseph Haydn, valamint Muhammad Ráfi kompozíciói. A forgatást a zenéből és a szövegből összeállított,, hangjáték” megszerkesztése követte, és ehhez igazítva vágták meg a filmet. A műnek a 37. Magyar Filmszemlén a rendezői látványdíjat ítélték oda: ,,az útkereső, rendező zeneszerzőnek egy, a hagyományokat tisztelő és megújító, egyéni látványvilág megteremtéséért”. A film hangmérnöki munkájáért Zányi Tamás kapott Arany Mikrofon-díjat. A napokban az 59. Locarnói Filmfesztiválon elismerő oklevéllel tüntették ki a különös alkotást, amely már a mozikban megtekinthető. Kádár Márta Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, állattani gyűjtő, útirajzíró 125 éve, 1881. október 10-én született Léván (ma: Levice). A budapesti polgári iskolai tanárképzőben folytatta tanulmányait, s közben rendszeresen látogatta a Magyar Nemzeti Múzeum állatpreparátori műhelyét, ahol kitanulta a preparátorságot is. Néhány hónapi tanítóskodás után kísérőül szegődött a kelet-afrikai vadászkirándulásra és múzeumi gyűjtőmunkára induló Damaszkin Arzén bácskai földbirtokos mellé. 1903 elején érkeztek Afrikába. Damaszkin rövid idő múlva visszatért, de felszerelését hátrahagyta számára. 1903- 1906 között azokat a területeket járta be a Kilimandzsáró és a Masszaifennsík vidékén, ahol másfél évtizeddel korábban Teleki Sámuel járt. 1906-1907-ben a Vörös-tenger délkeleti csücskében és a tudományosan szinte teljesen feltáratlan Danakil-földön (Szomália—Eritrea). 1908 és 1912 között a Viktória-tó keleti partvidékén végzett kutatásokat, immár nemcsak múzeumi gyűjtés, hanem az Állatkert részére történő élőállat-befogás céljából is. 1913-1914- ben Uganda keleti felében dolgozott, de a háború kitörésekor a brit hatóságok letartóztatták, gyűjteményét elkobozták, őt magát pedig hadifogolyként Indiába internálták. 1919. december végén érkezett haza. A Nemzeti Múzeum nagyemlősgyűjteményének kiegészítése céljából Horthy Jenő társaságában 1925-26- ban ismét Ugandában, a Ruwenzorit övező őserdőkben gyűjtött és vadászott, végül 1928-29-ben még egyszer felkereste Uganda nyugati vidékeit a nagyvadak és madarak életének tanulmányozása céljából. Az 1920-1944 közötti időszak volt alkotói virágkora. Az 1920-tól a szerkesztésében megjelent Nimród vadászújságban közzétett írásain kívül számos hazai természettudományi lapban publikált. Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában című, 1927- ben megjelent első könyvét angolul (1929), franciául (1933) és németül (1962) is kiadták. Horthy Jenővel közösen írt könyve, A megváltozott Afrika (1930) később több rövidített, ifjúsági kiadásban is napvilágot látott. Híres ifjúsági regénye, A Kilimandzsárótól Nagymarosig 1956-os első megjelenése után számos kiadásban népszerűsítette nevét. Nagymaroson hunyt el 1958. január 4-én. Szerkeszti: Kiss Csongor „Az aradi dráma a tetőpontját jelentette a győztes ellenforradalom megtorló hadjáratának, a bosszú hullámának tetőzését azonban még jó ideig nem követte enyhülés. Heteken át adtak még hírt az újságok újabb meg újabb kivégzésekről, s százakra rúgott azoknak a katonai és politikai vezetőknek a száma, akiket az ország különböző részein működő katonai vészbíróságok halálra ítéltek, a halálos ítéletet azonban később súlyos, többnyire életfogytig szóló börtönbüntetésre változtatták. A terrorhullám csak akkor kezdett némileg enyhülni, amikor Batthyány és a tábornokok könyörtelen meggyilkolása nyomán a művelt világ minden részében magasra csapott a tiltakozás az ellenforradalom barbársága ellen.” (A két október 6.1956. október 10.) „Egyfelől állandóan új, az eddigiektől eltérő hatásmódú antibiotikumok után kutatunk, másfelől a meglevő hatóanyagokat úgy igyekszünk átalakítani, hogy rezisztens (ellenálló) baktériumtörzsekre is hassanak. Ami az első lehetőséget illeti, meg kell mondanunk, hogy nagyon kicsi az úgynevezett találati valószínűségünk. Körülbelül harmincezer gombatörzset kell megvizsgálni ahhoz, hogy egy olyanra bukkanjunk, amely gyógyászati célra alkalmas antibiotikumot tartalmaz. Az elmúlt húsz évben két új hatásmódú és a betegeknek is adható antibiotikum-csoportot fedeztek föl. Az egyikbe az aminoglükozid típusú antibiotikumok újabb tagjai - a gentamicin, a tobramicin, a sisomicin stb. - tartoznak, a másikba a rifampicin, amely ugyan mindenfajta baktériumra hat, de legfőképp a tébécé baktériuma ellen vetjük be. Egyébként mi, magyarok is fölfedeztünk egy új antibiotikumot. A primicin hatóanyagot tartalmazó készítményt hamarosan forgalomba hozza a Chinoin Gyógyszergyár. (Van-e jövőjük az antibiotikumoknak?, 1981. október 9.) I Élet és Tudomány ■ 2006/41 ■ 1305