Élet és Tudomány, 2012. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)

2012-10-05 / 40. szám

lási, bemutatkozási lehetősége az alko­tó értelmiségnek, az alkotók munká­jukról a lap hasábjain tájékoztathatják a közvéleményt és egymást is az egyik leghatékonyabb módon. Hétről hétre mintegy százezren olvassák a lapot, is­merik meg tudományos híreit, elemző cikkeit, a fiatal kutatókat bemutató in­terjúit, vesznek részt rejtvényjátékai­ban, kapnak ötletet arra, milyen köny­vet olvassanak, melyik kiállításra láto­gassanak el. Eljut a határon túli ma­gyar olvasókhoz is: az OTP Fáy András Alapítványa jóvoltából (amely koráb­ban is 600 hazai iskolába való eljutását segítette a lapnak) mintegy 100 hatá­ron túli oktatási intézmény részesülhet az Élet és Tudomány előfizetéséből. Lapunk életében fontos állomás volt, amikor 2006-ban Magyar Örökség díjat kapott. Vizi E. Szilveszter ezért az elismerésért köszönetet mondott Hámori József akadémikusnak, a díjról döntő grémium elnökének. Végül Eötvös József akadémiai elnöki beszé­déből ismertetett néhány gondolatot: a tudomány hatalom, amely nélkül Eu­rópában egy nemzet sem élhet. A tu­dományban haladni azonban csak az tud, aki az igazságot magáért az igaz­ságért, s nem valamiféle mellékérdek­ből keresi. M­inek lenne a legtermészete­sebb szövetségese a Magyar Tudományos Akadémia, ha nem a tudományos ismeretterjesztésnek? — tette fel a kérdést köszöntőjében Csá­pó Valéria akadémikus, az MTA fő­titkárhelyettese. Kiemelte hetila­punk sajátosságát: kevés olyan fórum van, ahol maguk a tudománnyal foglalkozó szakemberek írhatnak kutatásaik eredményeiről, vélemé­nyükről, nézeteikről — ezért az Élet és Tudomány szerzői lapként hiány­pótló. A kutatók — Szent-Görgyi Al­bert szavaival élve — kicsit egoisták: saját örömüket hajszolják, s ezt a ter­mészet rejtélyeinek a megfejtésében találják meg. Az igazi kutató—hang­súlyozta Csépe Valéria — érti és sze­reti, amit csinál, s ezt a kettős látás­módot szeretné is átadni a társada­lomnak. Hetilapunk szerepéről szól­va kiemelte a tudomány és a képek viszonyát: a tudományvizualizáció Falus András, Vizi E. Szilveszter, Csépe Valéria és Kollár László az ünnepségen Schrankó Péter Gróf Péter az UNESCO Limes-programjáról tartott előadást 1 268 ■ Élet és Tudomány ■ 2012/40

Next