Élet és Tudomány, 2013. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-25 / 4. szám

1946. június 29-én a vonat, amelyen Gandhi utazott, Bombay közelében kisiklott. A mozdonyvezető szerint valaki sziklát görgetett a sínekre. Másnap Gandhi így beszélt: „Több­ször kíséreltek meg merényletet elle­nem, ám Isten minden alkalommal megóvott a sérülésektől”. Egy évvel később az angolok ugyan elismerték India önállóságát, ám a brit gyarmat helyén - Gandh­ csaló­dására - két különböző vallású állam, India és Pakisztán jött létre. A hindu és a muzulmán közösség között véres zavargások robbantak ki, és Gandhi csak egy háromhetes éhségsztrájk árán tudott gátat vetni az elharapó­dzó erőszaknak. A gyanakvás és a gyűlölet légkörében azonban mind­két fél részrehajlással vádolta, és a szélsőségesek újból hajtóvadászatot indítottak ellene. Bomba a kókuszdióban Vinájak Szavarkar földbirtokos, a na­cionalista Hindu Mahászabhá Párt volt elnöke gyűjtötte maga köré a Gandhiban csak a hinduk árulóját lá­tó elégedetleneket. Abban mindany­­nyian egyet értettek, hogy a Mahat­­mának meg kell halnia, már csak meg kellett találni a legelszántabb, akár önmagukat is feláldozni kész merénylőket. Godse lelkesen csat­lakozott az összeesküvéshez, amelybe bevonta testvérét, Gopált, valamint néhány barátját is. 1948. január 10-én egy újság szer­kesztőségében dolgozták ki a merény­let részleteit. A technikai és szervezési előkészítéssel Narajám Aptét bízták meg. Két kereskedő, Visnu Karkare és Digambar Badge feladata a fegyverek beszerzése volt. Robbanóanyagot, lő­­gyapotot, kézigránátokat és egy régi pisztolyt is vásároltak. Amikor azon­ban utóbbit egy erdőben kipróbálták, elkeseredve vették tudomásul, hogy a fegyver időnként csütörtököt mond, és rendkívül pontatlan. Gandhit utolsó napjaiban egy fővá­rosi gazdag kereskedőbarátja, Ghans­­sam Das Birla látta vendégül. Az ál­landó koplalástól már nagyon legyen­gült békeharcos a villa kertjében tar­totta esti meditációit, hogy híveivel együtt imádkozzon a békéért. Miu­tán a merénylők terepszemlét tartot­tak, kidolgozták a gyilkosság tervét. Eszerint egy kis teljesítményű, kó­kuszdióba tett pokolgépet akartak el­rejteni a pavilonnál, ahol Gandhi szo­kott imádkozni. Közben ketten be­surrannak abba a személyzeti fülké­be, amely olyan közel állt az imadobogóhoz, hogy annak ablaká­ból még egy ócska pisztollyal sem le­het elhibázni a célt. Abban a pillanat­ban, amint a bomba felrobban és za­vart kelt, egyikük tüzet nyit Gandhi­ra, másikuk pedig a lábához gurítja a kibiztosított kézigránátot. A terv tö­kéletesnek látszott. Óvakodj a félszeműtől! Január 20-án este a merénylők a hí­vekkel együtt zavartalanul sétáltak be a kis udvarba, ahol elvegyültek a tö­megben. Apte feladata volt lefizetni annak a tülkének a lakóját, ahonnan rálőttek volna Gandhira. Amikor azonban a babonás Badge meglátta, hogy a tulajdonos félszemű, rossz elő­jelnek tekintette, és nem volt hajlandó bemenni oda. Inkább vállalta, hogy majd a hívek közé keveredve veszi célba az idős békeharcost. Gopál Godse az eredeti terv szerint belopó­­zott az apró helyiségbe, ám ott rémül­ten vette észre, hogy annak ablakán olyan sűrű a rács, hogy nem tudja majd kidobni a kézigránátot. De már nem tehetett semmit. Alig kezdett Gandhi az imájába, amikor Náthuram Godse megvakar­ta az állát. Ezzel adott jelet Madanlal Pahvának, aki nagyot szippantott a cigarettájából, aztán előrehajolt, és a parazsat odanyomta a lábánál elhe­lyezett bomba gyújtózsinórjához. A következő pillanatban a kókuszdióba rejtett szerkezet halk pukkanással működésbe lépett. Rendkívül primi­tív szerkezet lehetett, csupán kelle­metlen fekete füstöt árasztott, az ijedtségen kívül más problémát nem okozott. „Kívánhatsz-e szebb halált, mint ami ima közben él?” - szólt el­haló hangon Gandhi. Azután nyuga­lomra intette a jelenlévőket: „Ez sem­miség, ne figyeljetek oda! Üljetek le, és maradjatok nyugton. Az ima foly­tatódik”. Gopál Godse ugyan hallot­ta a durranást, de tehetetlen volt. Csak Badge-ban bízott, akinek azon­ban inába szállt a bátorsága, és már csak a menekülésen járt az esze. Köz­ben Madanlalt leteperték, és gúzsba kötötték. A többieknek azonban sike­rült kereket oldaniuk. A merényletkísérlet után azonnal megkezdődött Madanlal kihallgatá­sa. Sokáig hallgatott, de amikor a nyomozók keményebb eszközöket is bevetettek, hamar megtört, és részle­tes vallomást tett. A rendőrfőnök hi­ába kérlelte a Mahatmát, hogy átku­tathassák az imahelyre érkező gyanús jövevényeket. „Ha valaki szemtől szemben rám lő, és én mosolyogva foga­dom a golyót, Rama nevét ismételgetve a szívemben, akkor szolgálok rá igazán az elismerésre és gratulációkra” - mondta. Eközben a kudarcot vallott merény­lők pontosan tudták, hogy szorul a hu­rok körülöttük, gyorsan akartak csele­kedni. Náthuram Godse arra a követ­keztetésre jutott, hogy ha többen pró­bálkoznak, nagyobb lesz a lebukás kockázata is, ezért ezúttal magára vál­lalta a végrehajtó szerepét. Mindössze két segítőtársra volt szüksége Apte és Karkare személyében. Először is egy megbízható és könnyen elrejthető pisz­tolyt kellett keríteni, de féltek, hogy a híveket megmotozzák, ám Godsénak támadt egy ötlete: vesznek egy régi­ Vinájak Damodar Szavarkar Náthuram Godse 106 ■ Élet és Tudomány ■ 2013/4

Next