Élet és Tudomány, 2017. július-december (72. évfolyam, 27-52. szám)
2017-08-18 / 33. szám
meg. Vezetésem alatt ismét költöztünk, a Bloor Street, az egyetem és a konzervatórium környéke — elit klientúrájával — ideális helynek tűnt. Álmomhoz a hegedű és zongora osztályhoz viszont fejleszteni kellett szaktudásomat. Jó alapom volt: Magyarországon egy lakásban éltünk nagybátyámmal, Reményi László mesterrel, s sok mindent ellestem a munkapadja mellett. Az ő nevére és kapcsolataira egész Európában kinyíltak az ajtók, Amszterdamban, Németországban nagy cégeknél tanulhattam, s New Yorkba is eljutottam. Jól kalkuláltam, a hetvenes évek végén, a gitár dömpingjében már nem vehettem fel a versenyt, így abba is hagytam a pophangszerek forgalmazását; az üzletág nehezebb, de kevésbé jövedelmező részére voksoltam. Később visszahoztuk a minőségi pophangszereket: kézzel készített gitárok sorakoznak a polcokon. A cremottai iskola csodái ismertek. Mi az igazság az új hegedűk hangzásvilágáról? Saját véleményemet mondom: a nemes, régi olasz hangszereket semmi sem fogja túlszárnyalni. A mesterek keze munkájában a tudomány és a művészet egyesült. A hangszer hangszínén, hangerején lehet persze vitatkozni. Napjainkban nagyon jó hangú hegedűk születnek, kinézetre pedig akár Párizsban, akár Tokióban készülnek, formailag, lakkozásban megkülönböztethetetlenek. Ezek valakik, nem pedig valamik! Igen, például Fenyves Loránd, a legendás muzsikus-tanár a Stradiváriját személyként kezelte. Magam is belekóstoltam a hegedűkészítés rejtelmeibe: egy idős, a visszavonulás gondolatával játszó padovai mestert hozattam ki Torontóba, s a műhelyben leshettem el a szakma titkait. Az üzletben márkás zongorák sorakoznak. Az amerikai zongorákról többet hallani otthon, mint a kanadai gyártmányokról. Az országban megérkezésünkkor hét zongoragyár működött. A legismertebb közülük a Heintzman volt, a kiváló minőségű hangszerei mellett minden városban volt üzlete is. Theodor August Heintzman, mint új emigráns ugyanabban a manufaktúrában dolgozott, mint Henry Engelhard Steinway, a világvezető márka megalapítója. Az utóbbi New Yorkban építette meg karrierét, de végig szoros kapcsolatban voltak, s a két hangszer párhuzamosan fejlődött. Mikor az amerikaiak szisztematikusan lebombázták a konkurens ipari létesítményeket, így a világhírű Bechstein világhírű német zongoragyára is a földdel vált egyenlővé, az üzleti lehetőségeik korlátlanok lettek. Mire az európai zongoragyárak magukhoz tértek, addigra a hangversenytermekben a Steinway volt az egyeduralkodó. A falakat mégis európai márkák reklámjai díszítik. Apám használt darabokkal kezdte, aukciókon vásárolt öregebb zongorákat, amiket a bolt hátsó műhelyében felújított. Felvette a kapcsolatot a budapesti Nagykörúton megnyitott zongorateremmel, s tőlük már szépen rendbe hozott hangszereket rendelt. A ’60-as évek „piano boomjában” a Csehszlovák Petrof és Rosier zongorákkal és pianínókkal tört be igazán a piacra. Szembesülnie kellett azzal, hogy e termékeket az ismeretlenségük és az alacsony áraik miatt lenézték, pedig akkor kiváló minőségűek és elnyűhetetlenek voltak, még napjainkban is visszavásárolunk az egykori szériákból. A régi manufaktúrák is beszálltak a ringbe, például az 1790-ben alapított német Ibach cég is megjelent a világpiacon. Akinek nem volt elég jó a Steinway, azoknak a csodálatos hangszínű Bösendorfereket szállították. A Blüthner cég Kelet- Németországba szorult, de még őrizte hírnevét, ezért keresett volt az Újvilágban is. Az európai emigráns zenészek is szívesen játszottak európai hangszereken. Steinway forgalmazása nem tartozott a profiljukba? Sikereinket látva 1979-ben a cég megkeresett, hogy vegyük át képviseletüket, s becsülettel el is láttuk a feladatot. Amikor viszont az utolsó Steinway fivér is elhunyt, változtak az idők. A nagy szaktudású menedzsmentet elbocsátották, bezárták a New York-i patinás Steinway Hallt. Ennek ellenére a hangversenytermek és az intézmények rendelései még mindig víz felett tartják a vállalkozást. Steinway a standard! Az elfoglalt művészeknek egy Reményi Mihály fiával, Mike Reményi Jr.-ral (A SZERZŐ FELVÉTELE) Hubay Jenő dedikált fotója Bartók Béla és André Gertler dedikált fotója Popper Dávid dedikált fotója Élet és Tudomány ■ 2017/33 ■ 1037