Élet és Tudomány, 2019. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2019-12-06 / 49. szám
INTERJÚ MÁRKUS PIROSKÁVAL NÉPRAJZKUTATÓ ÉDESANYJÁRÓL HOMMAGE À KRESZ MÁRIA A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum adott otthont idén annak a kiállításnak, amellyel a Hagyományok Háza a száz éve született és harminc éve elhunyt neves néprajzkutató, Kresz Mária emléke előtt tisztelgett. Az idei kettős évforduló alkalmából a tudós Angliában élő lánya, Márkus Piroska beszélt lapunknak édesanyjáról. — Jóllehet, édesanyám, Kresz Mária nem volt fazekas, de mintegy negyven évet a Magyar Néprajzi Múzeumban dolgozott, mint a kerámiagyűjtemény vezetője. Sokat utazott Magyarországon és a környező országok, Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia magyarlakta vidékeit is bejárta. Lelkes gyűjtő volt, nem ismert lehetetlent, felmászott a parasztházak padlására azokért a régi edényekért, amiket megvásárolhatott a múzeum számára. Tanulmányozta a cserepek motívumait, szimbólumait, és összehasonlította azokat a régi, különösen az ázsiai kultúrákban fellelhető emlékekkel. A kerámiák motívumait továbbá összevetette a szőttesek, hímzések, fafaragások díszítésével. Minden kutatásánál a kultúrák egymásra hatása érdekelte legjobban. Kultúrtörténeti jelentősége, hogy évszázadokra visszatekintve, új módszerekkel tárta fel, s tette közkinccsé a kultúrák kapcsolatát — ismerteti édesanyja szakmai munkásságának esszenciáját Márkus Piroska. Kresz Mária munkásságát nemzetközi szinten is ismerték és elismerték, kiállításokat szervezett, szemináriumokat és előadásokat tartott számos országban, mint például Angliában és az Egyesült Államokban. Emellett segítette a magyar kerámiaművészek és fazekasmesterek munkáját, akik sokat tanultak tőle. Gyerekként és tinédzserként nagyon unalmasnak találtam mindezt, de most már értékelni tudom életpályáját. — Tanúja lehettem „szabadegyetemének” — meséli a lánya —, ahogyan a kollégák azokat a beszélgetéseket nevezték, amelyek részben a Néprajzi Múzeumban, részben pedig a mi lakásunkban folytak. Nagyon sok fiatal iparművészt és néprajzost láttunk így vendégül, akiknek édesanyám akár hajnalig is beszélt a magyar kerámiakultúráról és hagyományokról. Kresz Mária gyakran megfordult Erdélyben, az egyetem után diplomamunkáját a kalotaszegi Nyárszón írta az 1940-es években, a háború alatt, ahol az erdélyi magyar gyereknevelést tanulmányozta. Következtetése az volt, hogy minden játék a gyerek későbbi jövőjét alapozza meg, munkára nevel. A nagyobb gyerekek már sokat segítettek a ház körül, például már vigyáztak a kicsikre. — Néha, nevelő célzattal — idézi fel Márkus Piroska — édesanyám a fejünkhöz is vágta, hogy bezzeg, Erdélyben mennyivel többet dolgoznak a gyerekek! Nyárszó nagy élménye volt életének, sokat beszélt az ott töltött napokról. Nővéremmel Felvidéken is járt. A munkáját mindig öszszekötötte a személyes kapcsolatokkal. Úgy járt Nyárszóra, mintha egy nagy családhoz járna vissza. Gyermekkorunkban többször kivitt minket, egyszer karácsony és szilveszter között töltöttünk Kalotaszegen egy hetet. Szerette volna, ha mi is átéljük, hogyan ünnepük a közösségben a jeles napokat. Élet és Tudomány ■ 2019/49 ■ 1545