Élet, 1930 (21. évfolyam, 1-25. szám)
1930-11-16 / 23. szám
460 semmi más, mint a romantikusan értelmezett individualitás. Az individuum úgy teljesíti be, úgy érvényesíti a maga egyéniségét, hogy minél több felé él, egyszerre ezer kézzel nyúl bele a végtelenségbe, ellentétben a klasszikus diszpozíciójú lélekkel, amelynek tendenciája egyirányú. Nagyszerűen fejezi ki ezt az expanzív gondolatot Goethe: „Willst du ins Unendliche schreiten, Geh nur zum Endlichen nach allen Seiten.“ Midőn a romantikus egyéniség e kiterjeszkedésben, e polihisztorságban (jellemző a romantikus korra a sok polihisztor) éli ki magát, tendenciája az, hogy az egyéniség minél korlátlanabbá, minél szabadabban érvényesüljön s így jön létre a romantikus szabadság gondolata. A szabadság kedvéért igyekszik szabadulni a közvetlen közeli, a mindennapi élet realitásától, amely megköti az egyéniség érvényesülését, a fantáziát. A romantikus individuum a fantázia útján érvényesül és ezért keres fantáziája számára olyan témákat, ahol a szabadság leginkább biztosítva van. Ezért nyúl a romantika a történetihez, a primitívhez (népies, gyerekes, primitív, vad népek) és az exotikushoz (főleg keleti népek). Láthatjuk, hogy a romantikus egyéniség nem formák, hanem tartalmak által igyekszik érvényesülni, ellentétben a klasszikussal és így az egész romanticizmus tartalmi törekvésű lesz. Ez következik egyébként a szabadság gondolatából is, amely maga a formátlanság elve, így a romantikus lelkiségből, mint ideakomplexumból és életformából kiindulva beszélhetünk romantikus politikáról, romantikus tudományról, szociológiáról és művészetről egyaránt. Most már megérthetjük, hogy az utazások, a kolonizáció, sőt nem túlozunk, a hatalmas technikai fellendülés ugyanannak a romantikus, expanzív törekvésnek a következménye, amelyből a művészi jelenségeket származtattuk. Ami a keletieskedést illeti, a romantikának azt a tendenciáját nevezzük orientalizmusnak, amely keleties tartalmak segítségével fejleszti ki az egyéniséget, vagyis, amelyik keleti tárgyak közé engedi a fantáziát. A keletieskedés megtalálható a filozófiától kezdve az irodalomig a romantikus élet egész síkján. Victor Hugó Orientales-jai, Meyerbeer Afrikai nő és Dincrah c. operái, Schumann Arabeszk-jei és keleti képei, Goethe Westöslicher Divanja és a tudományos világ keleti érdeklődése mind képviselői az orientalista törekvésnek. Azonban e keleti témákat feldolgozó művekben nagyon kevés keleti van, annál is inkább, mert a legtöbb orientalista, művész vagy tudós, sohasem volt keleten. Viktor H. „son beau rêve d'Asie“-nak nevezi Orientales-jait, amelyekben nem is volt szüksége az igazi keletre, ő nem keletet akarta rajzolni, csak a fantáziáját csillogtatni. Ürügy volt kelet Hugó számára éppenúgy, mint a többi orientalista számára. Semmi objektív törekvés nincs bennük, csak lírai alkalmakat keresnek. A festészetben szintén megtaláljuk a keletieskedő törekvést. Az orientalizmus itt szoros öszszefüggésben van az akademizmus dogmatikus formalizmusával szembe törő kolorista áramlattal. A paletta megszínesedik és szétfeszíti azokat a konvencionális gátakat, amelyeket a 18. század festészete vonz köréje. Ha megnézzük a festők palettáit e korban, láthatjuk, hogy a meleg színek dominálnak rajtuk. Ezek az új színek új érzések hordozói, itt is az érzelemvilág megváltozása az a kapocs, amely a romantikus festészetet kelethez fűzi. Az új színek új témák felé áhítoznak, ahol a téma megadja létjogosultságukat. Ezért keresnek a festők új vidékeket, forró, napsütötte, színes tájakat, ahol megmárthatják ecsetjüket a cinóbertől a citromsárgáig az összes meleg színekben. Nem a téma hozta tehát az új színeket és lazább formákat, hanem az új érzésekből született színek és formák kerestek egy megvalósulási keretet, egy új világot, ahol a fantázia csapongását nem korlátozta a mindennapi realitás, hanem felelőtlenül működhetett. Az orientalista festők sem hatolnak be kelet szellemébe, nem törekszenek objektív drámai átélésre, a keleti témákban ők is csak lírai alkalmakat látnak érzésviláguk és elsősorban színproblémáik kifejezésére. Az ő keletjükben csak a dekoráció és a kellékek keletiek, kelet szelleméből semmi sincs. Hogy a romantikus festők kelet utáni vágyódása felületes, onnan látszik, hogy mihelyt kielégült, el is párolog. Akik közülük keleten jártak, mint Delacroix és Decamps, visszatérésük után nem kívánják még egyszer látni. Különben már keleti útjuk előtt is festettek keleti képeket, tehát nem a vidék inspirálta őket, hanem színes fantáziájuk. Éppen az csábította őket keleti témákhoz, hogy keletet nem látták, mint ismeretlen, irreális világ élt előttük, nem kötötte őket a valósága és így szabad utat nyitott képzeletüknek. Kelet levegője semmivel sincs meg jobban az utazások utáni képeken, mint az előtte levőkön, legfeljebb részletesebb dekorációval és nagyobb kelléktárral dolgoznak. Kelettel való közvetlen kapcsolatai révén Franciaországban volt legjobb talaja az orientalista festészetnek. Az események, mint Napóleon egyiptomi hadjárata, majd később Algír megszállása, a görög szabadságharc nagyszerű alkalmakat nyújtottak a festőknek, akik romantikus diszpozícióiknál fogva örömmel nyúltak az új és eredeti témák felé. Gros előfutára a 19. századi orientalizmusnak. Megbízzák Napóleon egyiptomi hadjáratának megfestésével és olyan vidékeket kénytelen festeni, amelyeket sohasem látott. De romantikus fantáziája eligazítja őt és e sorozatban