Irodalmi Ujság, 1951. január-június (2. évfolyam, 1-13. szám)

1951-01-04 / 1. szám - Venclova: A költő szava • vers • Fordította: Somlyó György (1. oldal) - Molnár Miklós: Az új félszázad regénye (1. oldal)

MAGYAR ÍRÓK MUNKÁJA A PÁRTKONGRESSZUS ELŐTT Az írószövetség pártszervezetének kezdte működését és arról, hogy december 29-én tartott taggyűlése­n egy új alkotóház nyílt meg, amely Pártkongresszusra való előkészülés kizárólag a magyar írókat fogja jegyében folyt le. A taggyűlés két szolgálni. fontos újítást hozott a pártszervezet A pártszervezet az írók alkotó életébe. Az első igen jelentős újítás munkája felé fordult és ugyanakkor a titkári beszámolóban jelentkezett, az írók alkotásukkal — tudatosan A beszámoló nemcsak szervezeti és nagy örömmel — a Párt által kérdésekkel foglalkozott, hanem je­ kitűzött feladatok megoldását is je­­lentős mértékben a magyar írók kérnek elősegíteni. A taggyűlésen irodalmi alkotásaival. Ahogy egy ez hatalmas erővel nyilvánult meg nagy gyár, vagy bánya pártszerve- a Pártkongresszus előtti felajánló­­tere egyik legfontosabb feladatának sokkal kapcsolatban. Minden túlzás azt tekinti, hogy az üzem teljesítse nélkül megállapíthatjuk, hogy a tervet, hogy az üzemben dolgozó Pártkongresszus előtt minden ma­a kommunisták minél többet és minél gyár kommunista író nemcsak fel­­robban, minél szervezettebben, mi­ ajánlotta munkáját, de igényt tart­nél példaadóbban dolgozzanak, úgy arra, hogy­ a Párt igénybe vegye az írószövetség pártszervezete is ezt a munkát. Egyetlen egy ma­­az eddiginél fokozottabban, arc-­gyár kommunista író sincsen, aki­val a termelés felé fordult. A Párt nem ajánlotta fel, hogy részt vesz és az egész magyar nép azt követi abban az antológiában, amely a teli a magyar íróktól, hogy műveik­ Pártkongresszus alkalmával jelenik­kel kapcsolódjanak be a szocialista meg és amelyben versek, novellák, építésbe és a békéért folyó harcba, regényrészletek, visszaemlékezések Természetesen annak, hogy a párt- mutatnak rá Pártunk nagy, harcos, szervezet a magyar írókat e munka dicsőséges útjára. Ki azt vállalta, elvégzésére eredményesen serkentse, hogy földolgozza a harcos út egy meg voltak a szervezeti előfeltételei, epizódját, ki azt, hogy a szerkesz­­télyekn­ek elvégzése előtt a párt­ tési munkában vesz részt, de volt szervezet nem tudta volna kellő olyan magyar író is, aki adminisz­­túllyal és kellő biztonsággal irányi­­trativ, technikai munkát vállalt, író­tani, eszmékkel irányítani; a magyar sok van — vélte a felajánló —­­írók alkotó munkáját. Az írószövet- szerkesztő is elég akad, de ha tebh­­ség pártszervezete még fiatal szer­ rajkai munkára lesz szükség, kérem vezet. De a most lefolyt taggyűlés, az elvtársakat, hogy engemet hasz­­a titkári jelentés és annak vissz­­aáljanak föl ... hangja azt bizonyítja: a pártszerve­ jellemző a kommunista írók elvi­let már elég erős arra, hogy neki­ növekedésére az, hogy közülük igen foghasson legfontosabb feladata sokan a Pártkongresszus tiszteletére megvalósításának: az alkotási vagy azt vállalták, hogy többet fog­munka megkönnyítésének, elősegíté­­nek tanulni, vagy azt, hogy többet sének, eszmékkel való irányításának, fognak tanítani, mint eddig. Egy Azok az útmutatások melyeket a írónő azt vállalta, hogy fegyelme­­magyar kultúra, a magyar szocia- zettekben fog dolgozni a Rákosi lista kultúra munkásai a Párt Köz- Mátyás által kijelölt feladatok meg­­ponti Vezetőségétől és a Párt vezá­ valósításáért. létől, Rákosi Mátyástól kaptak, több igazi egység mindig harc és mint elegendő ahhoz, hogy a párt­ munka közben alakul ki. Soha ilyen szervezet eredményesen fogjon hozzá elvi egységet nem mutattak a ma­­a kapott útmutatások konkrét alkal­ gyár írók, mint a Pártkongresszusra hazásához. A Párt az eszmei­ i­á­ való előkészülés jegyében elvég­­nyítás mellett közvetlen gyakorlati zendő munkában. Sokszor hang­­segítséget is adott és ad a magyar súlyozzuk, hogy a toll fegyver. Ezen íróknak. Ugyanabban a titkári jé- a pártgyűlésen olyan hangulat volt, lerntésben, amelyben az eddiginél mintha egy kommunista zászlóalj fokozottabban merültek föl az írók tartana értekezletet, mielőtt harcba termelési feladatai, értesültünk arról, indul a szocialista hazáért, a­hol­­hogy az Irodalmi Alap meg­ gozó népért. VENCSOVA: A KÖLTŐ SZAVA Mily tűzben ég a költő ifjú lelke, Mikor előtte, végtelen magas Távolban, messze, arany sugaras Dicsőségben a jövő napja felkel. S a pacsirta is köszöntő dalával Sietteti a hajnalt, száll a köd, Mint szürke felhő távolok fölött, S a romokon, fényben ragyogva szárnyal Uj házak sora. És ő tudja tudván, Hogy népe újjáépíti a litván Földet a munka boldog mámorában. S hogy a szó is erős téglát teremt. Belőle is falat rak a cement A drága Vilna drága városában. Somlyó György fordítása Rövid néhány napot tölthettem csak Magyarországon,­­de ez az idő is elég volt ahhoz, hogy mélységesen megszeressem nagyszerű népét, amely megdönthetetlen és szoros barátságban a nagy Szovjetunió népeivel, a­­ Magyar­­­ Dolgozók Pártja és­ a magyar nép nagy fia, Rákosi előtárs veze­tésével építi új, ragyogó életét. Szülőhazámba, Szovjet-Litvániába vissza­térve sajtóban és élőszóval beszámolok népemnek a magyar dolgozók életéről és nagyszerű jövőjéért vívott harcáról­.. Minden erőmmel­­ arra fogok törekedni, hogy a kiváló magyar írók legjobb alkotásai kincsévé vál­janak az én litván népemnek is. Éljenek a demokratikus Magyarország írói,­ akik élen járnak az új, szocialista élet építésében! Legyen örökkétartó népeink barátsága! A­ VENCLOVA AZ ÚJ FÉLSZÁZAD REGÉNYE Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb Ö az, ki a szürke Tengeren átkel, A téli viharban Örvénylő habokon. Szolgaivá tette okos lelemén­­nyel A hegyek meg a rétek állatait, A lobogóhajú paripának és a bikának Nyakába vetette igáját. És a beszédet és a széllel Versenyző gondolatot meg a törvényt Tanulja, a város rendezői ...(*) KÉT ÉS FÉLEZER ÉVVEL EZELŐTT csendültek fel ezek a szavak, dicsérve az embert, kinél nincs csodálatosabb, „a férfit, ki ésszel él” s ezzel mindennél na­gyobb erővel kezd a föld urává válni. Milyen szép, büszke és hatalmas már ez az ember is, pedig milyen messze még a század, amikor való­ban szabad lesz. E század születését nem újévi ha­rangok kongása jelezte, hanem egy cirkáló ágyúinak dörgése — 1917 november 7-én. Aurórának, „haj­nalnak” hívták ezt a hajót, ágyúi a sötétség és zsarnokság palotáját vették tűz alá, hogy beköszöntsön a szabadság hajnala. Azóta írunk új századot, új korszakot az emberiség történelmében. Azóta szabad az ember, azóta alkot önmagának, az­óta vetette le évezredes bilincsét a tehetség, az egyéniség, a szellem; mindaz, ami az embert emberré te­szi. Igazi értelmet nyert az ember dicsőségének két és félezer éves himnusza: Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb. * 15 Z ÉV SZILVESZTER ÉJSZA­KÁJÁN nemcsak egy új esz­tendőt köszöntöttek az emberek, ha­nem egy új félszázadot. A történe­lem legnagyobb századának, a XX. századának első fele véget ért. A XX. század második fele megkezdődött. Új korszakok és új esztendők kez­dete — az álmodozások, a tervez­­getések időszaka. Szilveszter élén a gyerekek és a szerelmesek ólmot ön­tenek, a furcsa ábrákban keresik, mit hoz az új év, mit hoz a jövendő. A költők versekkel köszöntik az is­meretlen, de reményt ígérő holna­pot; az utópisták képzeletükben már fel is építik azt, amit a jövendő méhe rejt magában. így van ez évszázadok, évezre­dek óta. Az ember tervez és remél. De soha annyi terv nem született, soha olyan magasra nem csapott a reménykedés lángja, mint ennek az új esztendőnek, ennek az új félszá­zadnak küszöbén — amikor nem­csak a naptár szerint kezdődik új korszak. Ismét új évszázad kezdetét jelzi a kommunizmus időszámí­tása is. ♦ ]­j IT HOZ AZ EJ KOR? Köte­tek sem tudnák elmondani, hiszen most valósul meg mindaz, amiről az emberek évszázadok és évezredek óta álmodoztak. 1904-ben a középázsiai Ashabad szomszédságában végzett régészeti ásatások körülbelül tízezer eszten­dős öntözőberendezések maradvá­nyait tárták fel. Tízezer éve harcol az ember a (*) Sophokles: Antigone.' Trencsényi VValdapf­el Imre fordítása. sivataggal, lépésről lépésre próbálja elhódítani tőle a földet, hogy ke­nyeret adjon — de jöttek a szelek, a homokkal terhes viharok és ismét visszavették. S nemcsak a termé­szet rombolt, hanem az ember is. Fél évezreddel ezelőtt Tamerlán pusztította el Közép-Ázsia legna­gyobb öntözőberendezését, a múlt században Kaufman cári tábornok ártotta a türkmén törzseket. „Méltó­ságod haladéktalanul vonuljon a nomád jomudok táborhelye, pusztítsa el őket és koncolja fel­felé a jom­ud családokat” — így szól Sza­­a­rancsev ezredeshez intézett paran­csa. Menekült aki tudott, s útköz­ben „a fák kérgével táplálták a bá­rányokat, levágott fatörzsek forgá­csaival a teheneket és lovakat”, hogy éhen ne haljanak. Kipusz­tult minden. Nem a cár — a siva­­tag győzött, mint már annyiszor. Micsoda föld ez! A halaknak tü­dejük is van, hogy ha kiszárad víz, akkor is tudjanak lélegezni. A a sivatag fájának, a szakszaulnak nincs levele, nehogy túlsókat páro­logtasson el aranynál is drágább Vízcseppjeiből — úgy tűnik, hogy örök szárazságra rendezkedett itt a természet és csak kineveti be parányi embert, aki ellene mer sze­n gülni. És mégsem így van! Csak egy új világnak kellett jönnie, hogy ne csak helyrehozza a Tamerlánok, Kaufmanok és a szél pusztításait, hanem legyőzze az egész, sok­százezer éves sivatagot, ame­­y csak néhány kis sávja volt valaha is az emberé. * A SZOVJET KORMÁNY a múlt évben rendeletet adott ki és az új félévszázad hetedik évében elkészül a kommunizmus egyik leg­nagyszerűbb, óriás alkotása: az 1100 kilométer hosszú türkmén fő­csatorna, amely hétmillió hektár pusztaságból teremt dús legelőt — akkorát, mint Magyarország egész művelt területe — és egymillió há­romszázezer hektár földet öntöz úgy, hogy a terület gyapottermése 30 millió mázsa lesz évente. Ez a csatorna összeköti a Kaspi­­tengerrel az Amu-Darja folyót, amely egy ezredévben vagy kétszer magától cseréli egyszer ten­gerét: hol az Aral-tóba, hol a Kaspi­­tengerbe ömlik. Utoljára 1575-ben „járt” a Kaspi-tengerben, partjai mellett virágzott a c­orez­mi bán­ság kultúrája, s elpusztult, amikor az An­ni-Dar­ja „átkanyarodott” az Aral-tóba. A szovjet emberek nem várják tétlenül, hogy a szeszélyes folyó mikor cserél újra medret. Megparancsolják neki, mint ahogy megfordítják az Ob és Jeniszei év­ezredes folyását. És parancsolnak a tengernek is! Eszük és tudományuk erejével igazgatják a szeleket és a fel­lege­ket is! Nincs hatalom, nincs termé­szeti erő, amely ellen tudna állni a szabaddá lett ember erejének! Az ókori történelem megírja, hogy amikor Xerxes perzsa király Görög­ország ellen indult, hidat veretett a Hellespontoson. A hidat a vihar el­sodorta — a sereg nem tudott át­kelni rajta. A haragra gyulladt Xer­xes tehetetlen dühében megkorbá­­csoltatta a tengert. Két és félezer év telt el azóta,, hogy a hatalmas perzsa király­­„megbüntette” a­­ ten­gert, amiért vihart kavart. Az em­ber naggyá nőtt, munkája és tudo­mánya csodákat alkotott, de legme­részebb álmaiban sem képzelte. E­gy valamikor sor kerülhessen arra a pillanatra, amelyet Iljin így ír le egyik könyvében: „1932 május­ 22-én a Szovjetunió minden lapjában Sztálin és Molotov, aláírásával megjelent a rendelet, a szárazság letöréséről a Volgán-túli területeken." Rendelet az elemek ellen! Soha A? sehol a világon nem tűz­tek maguk elé az emberek hasonló feladatot." És egy másik nagy pillanat: 1933 november 25-én - mint Iljin leírja - ülést tartott a Szovjet Tu­dományos Akadémia s a záróülésen az egyik akadémikus szóra emelke­­dett, hogy felolvassa a döntést, amely hosszú évszázadokra meg­szabja a Kaspi-tenger vízegyen­­súlyát s egyben a Kaspi-tengerbe ömlő hatalmas folyamok sorsát. ..Úgy tetszett — írja Iljin mintha nem is az Akadémia ülése, hanem valami bírósági volna itt. Mindenki várta, tárgyalás milyen ítéletet hoznak.­. És a harmincas éveknek ezek az ítéletei, amelyek már akkor is bámu­latba ejtették a világot, milyen ki­csinyek ahhoz az óriási term­észet­­átalakítási munkához képest, amely a mi napjainkban veszi kezdetét! A kujbisevi vizierőm­űi energiájára tá­maszkodó öntözőrendszer paradi­csommá változtatja a aszálysújtotta területeket. Volgán-túli a sztá­lingrádi a Volgán-túli terület déli részét, a Szárpin alföldet, a Fekete Földeket és a Nogaj-sztyeppet vál­toztatja dúsan termő éléskamrává. A legújabb „ítélet" pedig elrendeli a Volga—Don-csatorna építését ezzel a Szovjetunió összes európai­­ tengereit egy csatornahálózat­­ fogja összekötni és öt tenger kikötőjévé lesz az a Moszkva, amelynek kis fo­lyóján három évtizede még csak a folyami bárkák járhattak. A közép­ázsiai sivatagok öntözése pedig megváltoztatja azoknak a Volga­­mell­éki és ukrajnai területeknek ég­hajlatát is, amelyeknek lakói év­századokon át tehetetlenül és kese­rűen várták, mikor szakad rájuk ismét az elkerülhetetlennek hitt csapás: a Közép-Ázsiából áramló forró, száraz, aszályt hordozó szél. ,,A perzsáik rázzák a kaftánjukat’’ — mondták ilyenkor. Most majd így beszélnek: ,,Sztálin egy kezével bő­séget adott nekünk is, meg a turk­­m­én elvtársaknak is.” * A HATALMAS FOLYÓK vizét ** nemcsak a szárazság ellen parancsolja a szovjet­ ember tudo­mánya és akarata. Millió és millió ember testi munkáját helyettesítő erőt, energiát vesz el tőlük, hogy soha nem ismert és nem álmodott jólétet, bőséget és kultúrát teremt­sen belőle. Az egész világ csodálata és elragadtatása kíséri azoknak az óriás volgai erőműveknek az épí­tését, amelyeknek megindításával köszöntötte a szovjet ember az új félszázadot. De ez megint csak ,,kis” része annak az energiagazdag­ságnak, amelyet a kommunizmus teremt. A hatalmas Turgáj kaput már atomerővel távolítják el a szov­jet mérnökök a Davidov-terv sze­rint készülő Ob—Jeniszei—Arai­­tó csatorna fa­jából s a Szov­jetunióban már működnek olyan te­lepek, amelyek a nap kifogyhatatlan energiáját kényszerítik gépek haj­tására. Már nem ködös és távoli jövendő tehát­­ az a korszak, amikor elmosód­nak, majd megszűnnek a határok a fizikai és a­ szellemi munka között ,s az ember tudományának erejével termeli mindazt, amire szüksége van, — szüksége egy mainál sok­kalta magasabb fokon. Ebből­ a korszakból, ad ízelítőt a szovjet ipar egyre nagyobb­ arányú automatizálása is. A Bolsevik című folyóirat egyik cikke ír azokról a vízierőművekről, amelyek már „egyedül” dolgoznak, 2—300 kilo- —

Next