Irodalmi Ujság, 1951. július-december (2. évfolyam, 14-26. szám)

1951-07-05 / 14. szám - J. Rjabcsikov: Az óriás léptei • Az Ogonyok nyomán (5. oldal)

1951 JÚLIUS 5. Irodalmi Újság M Moszkva mellett van egy régi palota. A levéltárrá átalakított épület páncélszekrényeiben, betonraktáraiban őrzik az ország életének krónikáját, többek közt sokmillió méter filmet. Üljünk be a házi vetítőbe. A vásznon elvonul előttünk az egész történelem: a polgárháború harcai, az első sztálini ötéves terv .pari óriásainak építkezése, az első sztálingrádi traktorok megérkezése a kolhozmezőkre, az óriási csatornák Látod a szocialista üzembehelyezése, társadalom törvényszerűségét, érzed az élet rohanását, a kommunizmus felé haladó szovjet nép hatalmas lépteit. TEGNAP ÉS MA... A Sztálinról elnevezett fehértengeri, balti tengeri csatorna építkezését megörökítő dokumentfilm pereg előttünk. A felirat közli: a felvételek 1931-től 1933-ig, az egész építkezés ideje alatt készültek. A filmvásznon vad sziklák, a sarki szelektől tépett karéliai nyírfák, zuzmók, mocsári mohák. Hegyek, tundrás ingoványok, erdők és sziklák közt épült a csatorna. Zsilipjei több mint 100 méter magasra emelkednek. Még ma, a kommunizmus építésének lenyűgöző éveiben is csodálatba kell, hogy estsen ennek a műnek a nagyszerű lendülete. Akkor teremtették meg a hatalmas szocialista ipart. Akkor az első ötéves terv idején ragyogott fel Magnyitogorszkban és a Kuznyeck-medencében a kohók és Martin-kemencék bíborfénye. Az Amur partján irtották az erdőt és utat vágtak az ifjúság leendő városához. És ebben a nagyszerű korszakban robbantások súlyos dörejei zavarták meg az északi halotti csöndet is: megkezdődött a fehértengeri—baltitengeri Sztálin-csatorna építése. A burzsoá szakemberek és megfigyelők, a kapitalista tudomány és sajtó különböző prófétái és jövendőmondói — siettek közölni a világgal, hogy a csatorna építkezése, méghozzá ilyen nehéz természeti viszonyok között, teljes kudarcra van ítélve. A külföldi urak rosszul számítottak! A csatornát felépítették és most hajók haladnak rajta. ... És most 20 év múlva, íme film, az első csatorna építéséről. Saaját szemeddel láthatod, mekkora akadályok tornyosultak az építkezés elé. A gigászi alkotást nem lehetett megvalósítani technika nélkül: dolgoztak gépek is, de a földmunkák jelentős részét lapáttal, csákánnyal, vassal és kőtörő kalapáccsal feszítőkellett szélt, most szólásra emelkedik, ötvennyolc éves, a torkát fojtogatja öt évtizednyi szolgaság. Körültekint a gyülekezeten, látja a karonülő és ott síró csecsemőket, a kulák tollas kalapját, az új szövetkezeti tagok színes pópa vállig érő haját, pulloverét, a két fiatal lányt, amint egymást oldalbalökve elnevetik magukat édesdeden. Anton Todorov, akárhogyan is van az az ötvennyolc év és ez a gyülekezet, kinyitja száját, mellét teleszívja levegővel és a mi békénkért mindjárt beszélni kezd, hős, minden mai harcosnak méltó társa. Casini picinyke olasz költő volt az ország északi részén. Ilyen sorokat szerkesztett: A tücskök behunyják szemüket Elmúlt a nyár Vonat fütyöl a távolban Hívják a gyereket vacsorázni. Félcombig érő bársonyzekét hordott, éjjel egy folyóparti halászkunyhóban húzódott meg harmadmagával, hitt a lélek halhatatlanságában és az amerikai irodalom felsőbbrendűségében. A kikötőmunkások egy délelőtt elmondták neki, ki és miért akar háborút. Alfredo megértette, sokat sétált a néptelen utcákon és megküzdött önmagával. Szicíliába utazott, segít a földfoglalásban és azt írja: „Sztálin, az olasz emberek a béke őrére néznek — barna szemüket a fekete szemöldök alól a béke felé fordítják — erős karjukat még jobban megacélozzák, azzal forgatják az ekevasat — és meg is halnak majd a szabadságért, ha kell." Hiába, akárhogyan is, a miénk ez a béke. Mi edződünk, mi fejlődünk, mi okosodunk és válunk napról napra bátrabbakká benne. Megtanulunk jobban dolgozni, még tisztességesebben gondolkodni, a félelmet elutasítani és megtagadni. Gyermekhősök tízezrei születnek, ott állnak hófehér ruhában a koreaiéjszakában és mutatják az utat a reflektor nélkül haladó népi katonai teherautóknak, ott ülnek iskoláink padjaiban és tiszta tekintettel, kórusban ismétlik a föld keletALFREDO elvégezni. Tekintetünk előtt elvonulnak a csatorna fenekéről kifelé igyekvő, földdel és zúzott kővel megrakott szekérsorok. A fából készült feljáratokon a taligák végtelen lánca halad. A földmunkások ezerszámra lepték el a csatorna lejtőit. A munkások rést vágtak a gránitsziklákba, feszítővasakat vertek bele és a súlyos, tömböket izomerővel feszítették le. A kőművesek fagyban és hóviharban, kalapácsokkal zúzták darabokra a mohos kőgörgetegeket. A vetítőteremben a pultasztal mögött Fjodor Kiszeljov filmrendező ül. Egy kis lámpa fényénél jegyezget. A Sztálin-díjas Kiszeljov irányítja a „Volga—Don-csatorna” nagy, színes dokumentfilm felvételeit. Természetesen érdeklik a hajdani építkezések felvételei is. a — Fel kell használni az új filmben fehértengeri—baltitengeri-csatorna építkezésének legjobb, legkifejezőbb képeit — mondja Kiszejev. — Semmi sem győzi meg úgy a nézőt, mint a szemmel látható összehasonlítás. Nézze csak, milyen szeretettel kaptak el az operatőrök egy-egy autót, gőzgépet... Most pedig a traktort, Volga— Don-csatorna építkezésénél elsősorban arra törekszünk, hogy embert találjunk a gépek tömegei között; meg akarjuk mutatni, hogy a gépek nem nyomták el az embert. Stop! — A rendező megállítja vásznon a képet és nézegeti: a csatorna fenekén egy autó halad. A földmunkások és taligások serege tisztelettel utat enged a gépnek és hosszan utánanéz. A rendező jegyezget a füzetben: „felhasználni”. 128 hidrotechnikai művet építettek a fehértengeri—balti tengeri-csatorna útvonalán. A földmunkások az igen nehéz feltételek mellett körülbelül 10 millió köbméter földet emeltek ki. A vásznon ezután egy újabb építkezés , a Moszkva-csatorna képei vonulnak el. Robbanások hallatszanak. Megriadt sirályok csapatai hagyják el a csendes öblöket. Traktorok szállítják el a parasztházakat. Kotrógépek lépnek a vájatokba. Autók szállítják a földet. Még itt is vannak taligák, lovaskordék és lapátok. De már mindenütt traktorokat, autókat, kotrógépeket és mozdonyokat lehet látni. Rendkívül rövid idő alatt meglepő változások történtek az építkezés közesének tudományos történetét, a fasiszta háború bukásának részleteit és a világ legnagyobb békeharcosainak rövid életrajzát. — Franciaországban titokban, egymás hátára állva a falra festik. Paix, béke, Németországban áteveznek Helgoland bombázott szigetére és éjszakáról éjszakára kicsiny kezükkel újraépítik a porbaontott falakat és kitűzik galambos békezászlójukat. És az asszonyok is készenlétben, egyáltalában nem a fakanál nyelénél, hanem az igazság szolgálatában és a gyermekek védelmében; vizsgálatokat indítanak a kegyetlenkedések tárgyában és lefoghatatlanul, visszatarthatatlanul elmondják a szomszédasszonyoknak a háborús bűnösök céljait és pontos névsorát. Ebben a békében még az aggastyánok is új életre kelnek, megdörgölik szemüvegüket és a nem egyszer vakon leélt hosszú élet alkonyán váratlanul és zavarbaejtő élességgel látni és beszélni kezdenek. A híres emberek felállnak meghitt laboratóriumi asztaluk mellől, leteszik néhány órára a tollat és az ecsetet és az egész föld munkásainak és parasztjainak fenyegető zúgása közben ők is megmondják messze földön ismert nevüket: én is a háború ellen vagyok, a támadó ellen harcolok veletek Sztálin népe! A múlt év őszén ellátogattak Csepelre a szovjet gyorsfalazók, hogy segítsék a magyarokat. Egy októberi délelőttön — kint zuhogott az eső és a viharban néhány órára megállt a munka — az építésvezető irodájában ültünk együtt a kályha körül. Az egyik híres építő, hatalmas testalkatú, szibériai óriás elgondolkozva tekintett ki az ablakon, valamerre a távolba nézett, valamire tekintett, amit csak ő láthatott. Az építésvezető mosolygott és a fülünkbe súgta: „Szenvedélyes vadász, bizonyosan a szibériai medvevadászatokra gondol vissza...” Már majdnem megszólaltunk, hogy megkérjük, beszéljen vadászemlékeiről, amikor a máskor szófukar óriás egyszerre technikai felszerelésében. A Moszkvacsatorna útvonalán már többezer autó, traktor, kotrógép és motoros sínvontató dolgozik. — Stop! — A rendező megállítja a szalagot és nézi a panorámát: a dolgozó kotrógépek hátterében autóoszlopok vonulnak, a képen vasúti szerelvény látható. — Kapcsoljuk be ezt a képet is a tervbe — mondja Kiszeljov. — Érdekes összehasonlítást nyújt. Pedig mindössze két év választotta el a két csatorna építkezésének kezdetét. A Moszkva-csatorna útvonalán összesen 128 kilométer hosszúságban 151 millió köbméter földet emeltek ki, 3 millió köbméter betont raktak le és 11 zsilipet építettek. A Moszkva-csatorna 1937-re elkészült. A Volga—Don-csatorna a harmadik és utolsó láncszem a sztálini tervben, amely víziutakkal köti össze a Szovjetunió öt tengerét. 1951-ben elkészül ez is. Ezen az építkezésen a munkák gépesítése meghaladja a legmerészebb elképzelést is. Ezer és ezer hihetetlenül nagyteljesítményű gép dolgozik a hatalmas területen. Ássák a földet, gyártják a betont és beépítik a zsilipek tömbjeibe. Védik a talajvíztől az építés területét erősítik a partot, beverik a szádfalakat, amelyek acélkerítésként sorakoznak a föld alatt. Terhet szállítanak, erdőt ültetnek a csatorna mentén. Ilyenek az óriásnak, a szovjet népnek a léptei. HOL VANNAK A FÖLDMUNKÁSOK? W? lőttünk terjedelmes dosszié: azoknak a szakmáknak a lajstroma, amelyek az építkezésen működnek. Vannak gépészmérnökök, elektromérnökök, betonozok, geológusok, traktoristák, hidrológusok, kotrógépkezelők, talajnyesőgépkezelők, darusok, esztergályosok, lakatosok és villamoshegesztők. A csatornánál dolgoznak soffőrök, a mélységi vízelvezetés mesterei, talaj döngölőgépkezelők, hidrotechnikusok, meteorológusok, pilóták, búvárok, rádiótávirászok, építészek... Lapozzuk az oldalakat: a szakmák végtelen jegyzéke — tanítók, laboránsok,művészek, távbeszélők, fényképészek, kertészek, nyomdai szedők és gépmesterek, vakolómunkások.... csak, csendes hangon és elmerült tekintettel, akadozva beszélni kezdett. Nem vadászélményekről, valami másról. — Nálunk most esik a hó — mondotta. — Mennyi új épület a hó alatt... Sok-sok új fal, új tető, új emelet készül ebben a percben... A háború óta magam is, Szibériában, olyan sok és olyan nagy gyár építkezésében vettem részt, amilyeneket még nem látott a világ, amilyeneket még nem látott emberi szem ... Egyetlen népnek sem volt annyi gazdagsága, mint amennyi most van a munkások, a parasztok és a béke országának... Felállt, az ablakhoz lépett, homlokát az üvegnek szorítva a hulló esőbe tekintett. Karját kifeszítette, vállcsontjait megropogtatta. Mennyi hőst látott már ő és ismert. Rettenthetetlen felderítőket és gyorsvágó lábbal repülő esztergályosokat, műhadipilótákat és a betonpillér-előregyártás vagy az agrárbilógia úttörőit, olyat, aki megölt a háborúban hetven fasisztát és olyat, aki learatott egyetlen nap harminc hektár ágasbúzát. Forgatta fejét és az égre nézett. A csepeli eső sűrű fonadékán keresztül kínaiakat pillantott meg és meglátta egy gyorsan haladó hajón Kim Gun-ok kapitányt, a vietnami gyilkosságok ellen fellázadt Henri Martint és Paul szenvedélyes arcát, amint Robeson néger népével a szabadságért énekel. MENNYI ÉGTÁJ ! menny! nép------------------------I mennyi hős, micsoda hadsereg! őket a béke katonáinak nevezik, de bizonyos, hogy valamennyi meg tudná állami helyét akármilyen terepen. Nincs zászlójukra semmi írva, mindössze egy galamb lobogtatja szárnyait, de a madár tollai alatt ott égnek a forradalmi szavak: szabadság, igazság, győzelem. Nagy már ez a sereg, nem újonc a küzdelemben sem, harcedzett hősök vezetik. Nyitott szemekkel küzd saját javaiért. Akármi történjen is, földrengető léptekkel halad előre, jelszavai valóra válnak. — Bocsánat — csodálkozunk — és hol vannak a földmunkások? Hol vannak a teherszállítók? Hol vannak a hengerlőmunkások és a teherhordómunkások? Hol vannak azok a szakmák, amelyek a legfontosabbnak számítanak az ilyen építkezéseknél? — Eltűntek! Átalakította őket az élet — mondja a csatorna építésének vezetője. — A teherszállítókból soffőrök, a földmunkásokból talajnyesőgépvagy kotrógépkezelők, a hengerlőkből talajegyengető gépkezelők, a teherhordókból darusok lettek. — De mit keresnek itt a pilóták, kertészek, búvárok, művészek? — Nekünk gyors, megbízható összeköttetésre van szükségünk — azt a repülőgépek biztosítják — hangzik a felelet. Ne felejtse el, itt nagyok a távolságok. Többszáz kilométerre terjednek. A pilóták és rádiótávirászok a mi legelső segédeink. A művészek csatorna díszítésével foglalkoznak. A a kertészek zöld növényzettel ültetik be a parkokat, tavasszal kerteket és parkokat létesítünk. Végül pedig ahol víz van, ott búvárok is kellenek. Az építkezés vezetőjének dolgozószobájában egy hosszú asztalon tervek, vázlatok, sémák, számokkal és számításokkal teli kutatásokat tartalmazó kötetek, fényképalbumok hevernek. Hogy az új víziutat megépíthessük és az aszályos földek első százezer hektárjait öntözhessük, 164 millió köbméter földet kell kiemelnünk 2.860.000 köbméter betont és vasbetont kell leraknunk. Egész tengereket fogunk létesíteni és ezek közül a legnagyobb lesz a Cimljanszki tenger. — Hol a legnagyobb méretű a föld- és betonmunkák gépesítése? — Mindenütt! De ha az építési technika összpontosítását egyetlen, viszonylag kis szakaszon akarja meglátni, utazzék a Cimljanszki Vizierőközponthoz. TALÁLKOZÁS BATMANOVVAL jó vonatban, amikor a csatornától a Cimljanszki Vizierőközpont építkezéséhez utazunk, útitársunk, Pavel Vesziljevics Seluhin, Sztálindíjas mérnök és hidromechanizátor a lelkünkre köti: — Mindenekelőtt menjen el Batmanovhoz, ő mindent elmond, mindent megmagyaráz. — Pillantásunkra Seluhin hirtelen elnevette magát és helyreigazította szavait: — Bocsásson meg, nem Batmanovhoz, hanem Barabanovhoz. Különös talán, de ez nem nyelvbotlás volt. Mi ugyanis jól tudjuk, hogy Batmanov alakjának mintája Vaszilij Arszentyevics Barabanov, a Cimljanszki Vizierőközpont építkezésének főnöke volt. Azsajev vele együtt dolgozott a távolkeleti nagy építkezésnél és Barabanov néhány vonását könyvének hősére, Batmanovra ruházta át... — Barabanov is megerősíti ezt? — Nem, ő nem is beszél erről a témáról. ... Belépünk Barabanov dolgozószobájába. Az asztal mellől magastermetű, szigorú tekintetű férfi emelkedik fel. Szép, erős, parancsoló arcú, áthatóan okos szemű, ezüstösen hullámos hajú ember. — Hát ilyen Ön! Barabanov erősen megszorítja kezünket. — Miről beszél? — Azt mondják, ön Batmanov... — Legyen úgy! Igaz, hogy ismerem Vaszilij Nyikolajevics Ázsajevet, de azt jelenti-e ez, hogy részese vagyok az ő nagy irodalmi alkotásának? Az író általánosít, típusokat alkot. Ha írók élnének közöttünk az építkezésnél, nagyszerű emberekkel ismerkedhetnének meg, megláthatnák a kommunizmus sztahánovistáit, a nagy építkezésének bátor kísérletezőket. Itt van például a mi Cimljanszki Vizierőközpontunk. Erről bizonyára könyvek, tanulmányok jelennek majd meg. És mindezek ki fogják emelni az eredetiséget, a technikai gondolat rendkívüli merészségét. Barabanov ékesszólóan beszél, hasonlatai egyszerűek és meggyőzőek. — A cimljanszki gátnak csupán a betonrésze majdnem akkora, mint a Dnyepri vizierőmű gátja. Létrehozzuk a cimljanszki tengert, amelynek felületéről évenként annyi víz párolog el, mint az egész Moszkvai-tenger. A betonnal megrakott vonatok olyan gyakran és pontosan mennek a gátra, mint a moszkvai Metro vonatai. A beszélgetést gyakran szakítja meg telefoncsengés. Telefonoznak a betonüzemekből, az építkezésről, vasúti állomásról. Az építkezés vezetőjét távbeszélőhöz kérik a mérnökök, pilóták, rádiótávirászok, búvárok, laboratóriumi főnökök és részlegvezetők. Barabanov mindenkivel röviden beszél, de a lényegről. Csak a nagy tapasztalat tudja kialakítani ezt a tárgyilagos szűkszavúságot, azt képességet, hogy fél szóból is megértse a kérdés értelmét. — Technika? Igen, a technika nálunk óriási — mondja Barabanov. — De itt nemcsak napjaink technikája, hanem a jövőé is képviselve van. A vasútvonalakon vagonok állnak, laboratóriumokkal, amelyek Moszkvából, Leningrádból, Kievből és sok más városból érkeztek. Az építkezésen, mint egy kísérleti telepen, új készülékeket, gépeket, munkapadokat és felszereléseket próbálunk ki. Megvizsgáljuk a legújabb termelési módszereket. Vaszilij Arszentyevics megáll a térkép mellett és a Don kék szalagjára mutat. — A Cimljanszki Vizierőközpontnál — mondja — legérdekesebb a töltés. Biztosítani kell, hogy a Don vize ellássa a csatornát. De ha a három szivattyútelep egyidejűleg szivattyúzni kezdi a vizet a Donból a csatornába, akkor „kiisszák’’ a Csendes Dont és egy csöppet sem hagynak benne. Hogy a csatorna vízellátását biztosítsuk, hogy vizet adjunk a sztálingrádi és rosztovi terület aszályos földjeinek öntözésére és vízellátására, hogy elegendő vizet szolgáltassunk a villanyenergia fejlesztésére, mesterséges víztartályt kell létesítenünk; a világ egyik legnagyobb Cimljanszki-tengeri, víztartályát — a Ennek hasznos térfogata 12,6 milliárd köbméter vizet foglal magában. A hosszúsága 180 kilométer, a szélessége kb. 30 kilométer lesz. Ezen a tengeren igazi tengeri viharok keletkezhetnek. De térjünk vissza a gáthoz. Ennek el kell zárnia a Dont és ki kell bírnia a folyó vizének nyomását. Barabanov papírlapot vesz elő és felrajzolja a folyó vonalát. Egyes pontokat megjelölve, így beszél: — Az amerikai hidrotechnikusok azt tartják, hogy itt nem lehet gátat építeni, mivel nincs hozzá „támaszunk”, nincsenek sziklakiugrások; az amerikaiak ebben a tekintetben ideálisnak tartják agyonreklámozott Grand-Cooly és Bonneville-gátjaikat, amelyek sziklákra támaszkodnak. De mit tegyünk, ha a Csendes Donnál kell gátat építenünk, ahol lankásak a partok, lágyak a vonalaik és a gátnak valóban nincs mibe belekapaszkodnia? A tengerentúli szakemberek véleménye ellenére mi mégpedig mégis megépítjük a gátat, homokból és homokot. — Barabanov egy vonást húz, amely átszeli a Dont. — íme, itt a töltés. Hosszúsága 13,5 kilométer. Ebből 13 kilométert homokból építünk, a fennmaradó 500 méter — a gát vízáteresztő része — betonból épül. A betonrész több mint 40 méter magas lesz. A világ egyetlen építkezése sem ismeri a föld- és betonmunkák végrehajtásának olyan tempóját, ami nálunk, a Cimljanszki Vízierőközpontnál folyik! A CIMLJANSZKI TENGER PARTJÁN A cimljanszki építkezésnél van egy szokás: minden vendéget elvisznek a Don jobbpartjára és a meredek lejtőről megmutatják az építkezés panorámáját. A látvány valóban lenyűgöző. A könnyed füsttel bevont tavaszi égbolt hátterében kirajzolódnak az automatabetongyárak masszív tornyainak és a cementtartályoknak pontos vonalai és a villanyhálózat rácsos acéloszlopai. Sűrű füst árad a mozdonyokból. Gémeiket emelgetik a lépegető kotrós gépek és a portáldaruk. Az úton önkiürítő teheratók és traktorok haladnak. A folyó árterületét megvonalazták a hidromechanizáció vastag csövei. Mindez fölemelő. Mindebben hősi lendület, hódító erő nyilvánul meg. Van miért ámulatba esni! Kísérőnk letör az egyik bokorról egy ágat és végighúzza a láthatáron. — Ez a vizierőközpont panorámája. A Don árterületét gát vágja keresztül. A gát központi részében, mint látják, egy fénycölöpmű van. Az egész cölöpmű betonba van ágyazva. Ott épül meg a 160 ezer kilowatt teljesítőképességű vizierőmű. Amott pedig hajózható csatorna... Kísérőnk szeme sugárzik, lelkes hangulatban van. — Innen, ahol mi most állunk — széles autóút vezet a gáthoz. Ez a gát sajátságos híd lesz a Donon keresztül és egyben el fogja zárni a folyót. Egy év múlva itt tengert látunk — valóságos, nagy tengert. Világítótornyok fénylenek. Hullámverés zajlik. És semmi sem lesz hasonló ahhoz, ami most van. ... Itt, a Don meredek partján az ember visszagondol az első csatornák építkezéseire. Látja napjaink valóságát és a jövőbe tekint. Az összehasonlítástól elakad a lélekzetünk. Milyen nagyot haladt az ország, mennyire megnövekedtek erői! A Cimljanszki Vizierőközpont építkezésénél most sokkal több technika összpontosul, mint amennyi a Moszkva-csatorna egész építkezésénél volt. A vizierőközpont munkálatai napról napra nagyszerűbbek. Egyre nagyobbak a követelmények is, hiszen az építkezés ideje két évvel megrövidült. De a növekvő nehézségek csak örömet okoznak, vidámságot keltenek és új erőt öntenek az emberekbe. (Az Ogonyok nyomán) ¥ A BÉKE VÁRAI » J. RJABCSIKOV s AZ ÓRIÁS LÉPTEI ÉS SZTÁLIN!