Irodalmi Ujság, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-13. szám)
1952-01-03 / 1. szám - Háy Gyula: A Sztálin-békedíj kitüntettjei (1. oldal) - Komját Aladár: Proletár-Magyarország • vers (1. oldal) - Lányi Sarolta: Komját Aladár (1891-1937) (1. oldal)
m. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Ara 1 forint A Sztálin-békedíj kitüntetettjei lOUIS Aragon, a Sztálin-békedíjat odaítélő bizottság alelnöke, az 1951-es díjak kiosztásával egybekötött ünnepségen a következőket mondta: „... amikor eldöntjük, hogy ki kapja meg a világ nagy gondolkodójának nevét viselő díjat, kötelesek vagyunk olyan férfiakat és nőket kiválasztani, akikre joggal büszkék a nemzeteik...” Ezekből a szavakból is látjuk, hogy a „Népek közötti béke megszilárdításáért” adott, idén másodízben kiosztásra került nemzetközi Sztálín-díj a kitüntetettektől elsősorban saját nemzetükhöz való hűséget, saját nemzetük odaadó szolgálatát követeli Nem is lehet ez másik ép olyan kitüntetésnél, mely egyszerre viseli Sztálin nevét és a béke nevét! A béke, abban az egyedül igaz és egyedül emberi értelmezésben, ahogy a Szovjetunió békaharcából ,megismerjük, azért reális, azért elérhető és megvalósítható, mert úgy szolgálja az emberiség javát, hogy egyben minden egyes népnek is a legjobbat adja. Hányszor uszítottak már hazug „hazafisággal” háborúra! A sztálini békeharc az igaz hazafiságnak a világ békéjével való elválaszthatatlan kapcsolatára támaszkodik. Nem lehet hazafi az, aki nem szereti az emberiséget. Nem szeretheti az emberiséget az, aki nem szereti, nem hajlandó élete árán is szolgálni a saját népét. A Sztálin-békedíj erre is megtanít bennünket. Hat békfillarCOS kapta meg idén a Sztálin-békedíjat. A hat közül három író. Van-e ennél ékesebb bizonyítéka annak, hogy a békéért folyó harcban reánk, írókra rendkívüli feladatok, rendkívüli kötelezettségek várnak? Szergej Geraszimov, a Lityeraturnaja Gazetában így ír a kitüntetett kínai íróról és a kínai tudományos akadémia elnökéről, Kuo-Mo- Zso-ról: „A világ minden becsületes embere megelégedéssel veszi tudomásul a kínai nép dicső fiának, Kuo-Mo-Zso-nak, ennek a nagy írónak, tudósnak, társadalmi és állami vezető személyiségnek nemzetközi Szitálio-díjjal való kitüntetését, Kuo-Mo-Zso neve elválaszthatatlan a kínai nép harcától a szabadságért, a függetlenségért és a béka ügyének győzelmétől..." Tegyük hozzá: a világ minden becsületes írója büszke a nagy kínai író és békeharcos megérdemelt magas kitüntetésére. Szkobelcin akadémikus, a nemzetközi Sztálini-díj bizottság elnöke így mutatja be a másik kitüntetett írót a Pravda 1951 december 21-i cikkében: „Anna Seghers kiváló írónő, világszerte ismert könyvek szerzője, egész életét a német nép életbevágó érdekeiért folyó küzdelemnek szentelte...” De mik a német nép valódi életbevágó érdekei? Szkobelcin akadémikus erre a kérdésre így felel: „Anna Seghers már a második világháború idején keményen kiállt a békéért és haladásért, harcolt a háború és fasizmus ellen. Ma is, amikor az angol-amerikai imperialisták új háborúra készülnek, amelyben Németországot háborús hídfőnek, a németeket ágyútölteléknek akarják felhasználni. Anna Seghers ott van az első sorában azoknak, akik felveszik ez ellen a harcot.” Íme a német békeharcos képe: népe megmentéséért harcol, amikor a békét védi. A nálunk is jól ismert, barátként szeretett 3 Jorge Amado brazil íróról pedig ezt olvassuk Szkobelcin cikkében: „... egy másik ország és másik világrész írója, a brazil Jorge Amado ragyogó irodalmi tehetségét a béke kivívásának szenteli. Jorge Amado egyike azoknak az íróknak, akik legközelebb állanak a brazíliai néphez, és akit legjobban ismernek Latin-Amerikában. Műveit áthatja a nemzeti függetlenségért és az amerikai imperializmus ellen folytatott harc eszméje...” Mi is ezért zártuk szívünkbe Jorge Amadét, ezért öröm és élmény a magyar íróknak Amado minden látogatása! Nekünk, magyar íróknak nagy tanulság három nagy írótársunkiy magas kitüntetése. Olyan érdemekért kapták-e ezt a dijat, aminekre törekedni nekünk nem kötelességünk? Nem azt jelenti-e számunkra ez a kitüntetés: magyar író, légy hű fia hazádnak, népednek és épen ezért harcolj minden erőddel, minden írói eszközzel, minden műfajban, legnagyobb műveidben és a mindennapi békepublicisztikában is a békéért? Nem azt kell-e tanulnunk ebből a kitüntetésből: írónak lenni nagy felelősség; az író személyesen felelős népe boldogulásáért és az emberiség békéjéért. Amikor az író hivatását választottuk, önként vállaltuk ezt a nagy felelősséget. Kötelességet mulasztunk, ha akár egy napra is megfeledkezünk erről. És végül azt is tanulhatjuk a Sztálin-díjjal kitüntetett nőtársainktól, hogy az írónak épen írói munkássága az, amellyel legjobban szolgálhatja népe és a béke ügyét. De csak akkor, ha követi a szovjet irodalom példáját. Tartalmában szocialista, formájában nemzeti műveket írni egyben azt is jelenti: tollunkkal szolgálni a világbékét, hogy felvirágozzék országunk, népünk! A szocialista realizmus az irodalomban nem elszigetelt irodalmi kérdés. A békéért és népünk javáért folyó harcban csak akkor foglalhatjuk el a bennünket megillető kiváló helyet, ha a szocializa-rgatsta irodalom fegyverét jól esőkbortosan forgatjuk. Ezt sok kitüntetett kótársát Mondjunk köszönetét Kuo-Mo-Zsonak, Anna Seghersnek, Jorge Amadónak a követendő példáért, mondjunk köszönetet a Sztálin-díj bizottságnak, amely a világ íróinak figyelmét a ragyogó példára irányította és mondjunk soha le nem róható hálás köszönetét annak a férfinak, akinek nevével, akinek útmutatása szerint a békéért folyó harcban helyünket megtaláljuk és állni fogjuk: Sztálinnak! Háy Gyula Tizenöt évvel ezelőtt halt meg a magyar munkásosztály egyik legelsőb és legmesszebb eljutott kötőharcosa, Komját Aladár. Méltán tekinti őt elődjének az az írónemzedék, amely ma szabad hazájában szolgálja tollává a magyar népet. Komját Aladár kishivatalmok népes családjából származott. Kora fiatalságától nehéz munkával kereste kenyerét — és tanulásához a vizsgadíjakat. Osztozott a kizsákmányolt szegénység sorsában. Első verse 1912-ben jelent meg ,A Dózsa-vér" címmel. — Nyilván a május 23-i munkásmegmozdulásokkal kapcsolatban s nyilván e szoros összefüggés késztette a cenzúrát — 3—4 évvel Ady Dózsa verseinek akadálytalan megjelenése után —, hogy betiltsa a Népszavának azt a számát, amelyben Komját harcos versét közölte. Az első világháború alatt egy hadiüzem felsz(Vse!őjeként közvetlen közelből szemlélhette az ipari munkásság magatartását az idegen célokért indított imperialista háborúval szemben. De arról is meggyőződött, hogy a szociáldemokrata párt vezetőinek áruló politikája a burzsoázia háborús uszításának malmára hajtja a vizet és csak az ő megkerülésükke lehet eredményesen küzdeni a háború ellen. Szervező munkája arra irányult, hogy a gondolkozókban hozzá közelálló fia- írókat antibrilitarista csoportba tette. A tömegeit ösztönös tiltakozását azonbn még nem irányíthatta a lenini eslen, hiszen azt Magyarországon aknem ismerték. Akkori versei szinte éreztetik, mint kapkod levegő — szabad levegő után. Egészen addig, amíg el nem jött a lelkeket felszabaditó Nagy Október. Ekkor végre felszakad Komjátból a „Kiáltás". (Ilyen cíímmel foglalta kötetbe verseit.) „Szabadulás” — kiáltja: „Csak egy a törvény! Ha jó, ha rossz, Akart, vagy akaratlan. Minden szétfoszlón feléje rendeződik. Makacs eredmény minden számvetésben. Roppant szintézis a sokaságos különbségen át... Tartó összéjén a vérig-változásnak Térésre nagyult Mi mamink: „FORRADALOM”! „Felétek kiáltunk!" — írja az „Orosz testvérek" elé. — „Kik jöttek a téren át, — megtartózhatlan — s váltig előbbre... Testvérek!...“ Vagy a ,,Bolsevikok" című versében: ,,A szavunk törvény. S minden Jövendölésünk Megtörtént bizonyos. Kerülő nincs, Az abszolut vagyunk, A temérdek.” Rátalált a kor legfontosabb mondanivalóira. Verseiben „ír, izgat és beszél” s közben lankadatlanul végzi mozgalmi munkáját. Megindítja a"z Internacionale" című lapot és tevékeny részt vesz a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapításában. Az Internacionálé a Tanácskormány alatt 1919-ben a kommunista párt irodalmi orgánuma lett, Komját pedig a lap szerkesztője maradt, úgy is, ht mi az Irodalmi és Művészeti Ügyek Direktóriumának aktív tagja. Ezért a proletárforradalom leveretése, a Tanácsköztársaság bukása után neki is menekülnie, emigrálnia kellett. Előbb Olaszországba ment de ott mihamar letartóztatták. Kiszabadulása után, 1920-ban Bécsbe költözött és ott indította meg az Egység című folyóiratot. Wiscor 1923-ban Bécsből is tovább űzte az emigráns sors, Berlinbe ment és ott adta le az „Egység"-et, 1924végéig Komját nehezen szabadult meg ver, sértésének keresetten különös, zabolátlan forman vervétől. Nem látta még tisztán, hogy az ő és a vele együtt előre rohanók formai fegyverzetének érdekessége és szinte eltökélt csiszolatlansága, a fiatalos dac, a hadüzenet minden már voltnak, minden addig leírt szépnek nem más, mint az akkor divatba jött, weimari eredetű expressionizmus a kispolgári „baloldlanság" egyik hulláma. De épen mert minden lélegzetvételével a felismert igazságot , a dolgozó tömegek felemelését kívánta szolgálni, szűknek, alkalmatlannak érezte már formáinaik elszigeteltségét a tömegek igényétől. Mozgalmi tevékenysége tanította meg a stílus demokratizmusára, arra, hogy a világosan látott, megértett igazságot, amely publiciisztikai írásaiban oly világos kifejezésre talált — költészetében is közvetlenül, egyszerűen, értelemhez és szívhez szóló hangon juttassa kifejezésre. Mi az, ami Komját Aladár verseiben olyan időálló, hogy olyan érces csengést, ma is frissen buzdító erőt éreztetnek, Olyan erős visszhangot keltenek? A sziklaszilárd meggyőződés. Az öntudatos forradalmár olthatatlan hite igaz ügyének győzelmében. Gondoljuk csak el. Emlékezzünk. Egy politikaitag elszigetelt kis ország népének 48 óta első szabadságharca — (ezúttal a tőise rabigája uten!) — elbukott. Dúl a fehér terror, az ellenforradalom berendezkedett Sok jel szerint — hosszú időre. Az országban a haladó szellem a föld alá vonult vissza. És a határon túl szerte, az aránylag kisszámú emigránsok között néhány a toll munkásai közül — Komját Aladár mellett elsősorban Révai József, aztán Gábor Andor, Lukács György, Illés Béla, Balázs Béla, Madarász Emil, Hidas Antal és még páran — szakadatlanul mondják és írják — mert hitük és megyőződésüik — hogy: csak azértis! Lesz még egyszer ünnep a világon! Lesz még a mi utcánkban is ünnep! Komját Aladárból így tör elő • „Hitvalló dac“: „Bujdoklás?... Börtönfal?... Halál? Mi kitörünk: dús mindenütt levők, a földből és a vérből!... ... Újra! Meg újra! Mégis és mégis! Egy versének címe: „A forradalom meghalt! Éljen a forradalom!” Lenin halálakor így írt: „A döbbenetben talán a dolgok érvelése is megállt Számolhatatlan milliók gyászozzák őt mint senki mást, mióta föld a föld... ... Hatalmas volt Lenin, igazító kezű, de csupán törvényt teljesített ő is, törvényt, ami pusztíthatatlanul, kik vér vagyunk a véréből, mindannyiunkban él ... És a magyar föld robotosainak jé szól a szava. Az ő nevükben s velük, helyettük mondja: „Gyári testvéreink! Csak még egyszervezessetek!... KOMJÁT ALADAR (1891—1937) KOMJÁT ALADAR 1952 JANUARY KOMJÁT ALADÁR: Proletár-Magyarország Micsoda idők! Mint a dúvadat gyötörnek minket, űznek, hajtanak. Akasztófa, börtön a kommunisták része Tíz áll mégis minden elesett helyébe. Üzemek teste velünk viselős, táplál minket és mi tápláljuk őt, Budapest utcáin földübörg a szó, Csanádban öldös paraszt-riadó. Kenyeret! Munkát! A földet ide! Tűz harapózik: a vörös ige. Északon, délen, nyugaton, keleten nekiszánt szegénység elindul szertelen. A kommunista párt, végső bírókra a szerte-népet egy marokba fogja. A kommunista párt is háborog a keserű kenyérben, ő hány tűzszikrát a garasos bérben, ő kiált bosszút a fakadó vérben. Ö tudja, mink fáj, mink hibádzik, hűséggel ö van hozzánk mindhalálig, fene sötétben az ő fénye látszik. Az ő nevét suttogja a szegénység, az ő útját keresi a szegénység, az ő parancsán indul a szegény nép, ő a példa. A meg nem rettenő, töretlen, dacos proletáréra. Az okos fej. Az összeszervező. Ő cöveklik Vásárhely piacán. Csepel poklában ő bíztat igazán. Ő szól mindünkhöz a Lenin szaván. Elvtársak! Munkások! Parasztok! A második magyar proletárforradalom élcsapata hív titeket Markoljátok meg az egymás kezét keményen s álljatok be a sorba! Kommunista sejtet minden gyárba, minden uradalomba! Aki dolgozik, azé legyen a gyár. Aki dolgozik, azé legyen a föld. Aki dolgozik, azé legyen a hatalom. Érik a mi időnk... Szérűk alól, vermek, pajták, górék fenekéről a dugott fegyvert kiássuk. Proletár-Magyarország mars©!. Jaj neked, burzsuj-Magyarország! (1929)