Irodalmi Ujság, 1952. július-december (3. évfolyam, 14-26. szám)
1952-11-20 / 24. szám - Varjas Béla: Az Országos Széchenyi Könyvtár 150 éves (4. oldal)
Irodalmi Ujság IMS nmremfcef f*. kedvező békét kötöttek az oroszok a japánokkal). Ezek az emberek, hála Istennek, sohasem fognak látni. Ez a háború iszonyú, elfojtott erőket szabadított föl, indított útnak a cár félelmes birodalmában. Ezek az erők most már rohanni fognak a összeroppantásáig. Meg cárizmus nem állhatnak.” Az 1905. október 27-én e Budapesti Napló Jegyzetek a Napról című rovatában Ady újból az orosz nép közeledő felszabadulásáról szól: „Oroszországban most már alighanem csakugyan ki fog ütni a szabadság. A tétek ezer éhsége csak lármázott. Forradalmat sohase csinált. De most rémes korgás hallatszik Oroszország felől, üres sokmillió gyomor. És most lesz forradalom és szabadság”. A nagy Sztálin ifjúkori írásaiban sokszor találunk az Adyéval megegyező gondolatkötésű sorokat, így Adynak e jegyzetével egyértelmű Sztálin 1905. január 8-i kiáltványának következő pár mondata: „Mind magasabbra csapnak a népi felháborodás hullámai, erősebben döngetik a cári trónt és alapjáig inog a roskadozó cári önkényuralom. A vén rablók! Azt hiszik, hogy szavakkal jól lehet lakatni az éhező oroszországi proletariátus millióit". (Sztálin művei I. 80. 1.) Ady következő cikkében (Oroszország nagy napjai, Budapesti Napló 1905. október 31.) újból az orosz forradalomnak az egész emberiség életére kiterjedő hatásáról szól: „ A táviratok rémes madarai, amelyek ebből a lángban álló országból hozzánk tudnak repülni, nemcsak a vérnek és puskapornak szagát hozzák el, hanem a kétségtelen bizonyosságot, hogy a forradalmi párt hihetetlenül felülkerekedett erőben és szellemben az autokratizmus fölé, a Pobjedonoszcevek, Trepovok nagy rémületére. . most már bizonyosnak látszik, hogy az orosz forradalmat többé nem lehet leverni . . . Valami lappang ezeknek az időknek a méhében Mintha az új század nemcsak naptári fogalom volna, hanem valóságos (új) epocha kezdetét jelentené” Földindulás című cikkében írja a Budapesti Naplóban 1905. december 29-én: „Borzalmasan megrázkódott nagy Oroszország. Fogvacogva néz Moszkva felé a világ. Elszakadás, földindulás ez. . . Ezt a forradalmat a nép csinálja . . Az orosz baka csóvát dob a Nikoláj-pályaudvarba s fegyverével átáll a csőcselékhez . . . most már nincs és nem lesz megállás. .". Talán már vörös lobogó leng a Kremlen ... A hadsereg is a csőcseléké lesz ... él és eszmél a nép. A lebecsült és lenyomorított csőcselék , az orosz nép képzelhetetlen ereje képzelhetetlen szenzációkat adott már s ígér még a világnak. És célhoz fog érni. Véren, roncson, Uszkön át diadalmasan ér el a trónig az orosz demokrácia. Eléri az önző úri kastélyt, a sanyargató gyárat, az elbújitó papi lakot s a szívtelen kaszárnyát ... A történelemnek büszkesége lesz e szörnyű földindulás. Büszkesége, tanulsága és igazolása ... A néptől tudatos cselekedetet nem várnak a legrajongóbb apostolok sem . . íme, a proletárság visszaadta a népet a népnek. Fölkelt a nép és formálja a világot. .. csak a nép tud forradalmat csinálni És megváltás csak a néptől jöhet. A néptől, melyet nem óvatos urak csőcseléknek neveznek. Hasonlitgassuk magunkat Oroszországhoz? Ízetlen és igaztalan föladat. De épülhetünk mégis az orosz példán. Elkorhadt, tehetetlen társadalmakat csak nép menthet meg. A retenetes, győzhetetlen, a föltarthatatlan nép”. AAkik meghallják Corkij beszédet... dy 1906. júniusáig egyfolytában kíséri figyelemmel a proletáriátus és a cárizmus harcát. E cikkekből is közlünk egyes részleteket, amelyek szintén igazolják Ady együttérzését az orosz proletariátussal. A Budapesti Napló 1906 január 3-i számában ismét egy, a forradalmi orosz nép jövőjébe tekintő Ady-jegyzet ,A lázadókat leverte a hadsereg ... a lázadók csalódtak abban, hogy a hadsereg hozzájuk áll. A hadsereg nem a népé. Soha és sehol nem az ma még. Olyan hatalmas institúciója ez a trónnak, hogy még ott is a trónt szereti, ahol trón nincs. Január 22 re... az egész világ proletársága ünnepre készült, ünnepelni a forradalom Moszkváját. El kell halasztani az ünnepet. Egyelőre és bizonyosan csak egyelőre”. Jellemző Ady optimizmusára és történelmi érzékére, hogy az orosz forradalom erőinek megtorpanása miatt nem veszti el hitét azok végső győzelmében. A cárizmus bukásáról szól újból Ady Az orosz karácsony című jegyzetében (Budapesti Napló 1906. január 13.) „A karácsony Oroszországot sem került el . .. Eljött az idén is, habár nagy vérszag fogadta És Moszkva fölött még piros volt az ég. A cári palota lovardájába tündérvilágot varázsoltak . . . sok édesség és sok ital elfogyott a szent éjszakán. A cukorkákon pedig a cár arcképe volt. . a legvadabb kozák is, aki cukorkát kapott, nem falta föl a cárt így képletesen sem Azonban ez a karácsonyi momentum valamit szimbolizál. A nép, ha későn kapja az édességeket, cárostul falja föl majd. .. Talán nem is várja meg még egyszer a karácsonyt/* Budapesti Napló 1906 január 15. (Ady jegyzete): „öt milliárd, Oroszország barátsága öt milliárdjába került Franciaországnak .. . s most új pénz kell . . Kösse ki Franciaország, hogy valamivel olcsóbb gyilkolásokat rendeztessen a cár. Az eddigiek sokba kerültek a tekintettel, hogy még néhány millió forradalmár él Oroszországban, bizony még a francia tőkéből sem fogja futni a dolog.” A cári halál című cikkében (Budapesti Napló 1906 február 24.) Ady talán nemcsak elképzelése, hanem valami újsághír alapján írja: „Fiatal, szomorú legény áll elül a parton. Nagy becsülete van neki. Két évig a citadellából hallgatta a Visztula lármáját . . Egyszer káromolta a cárt Visszahozta különös szerencséjéből a fejét... Hirtelen elordítja magát a szomorú legény. Aztán kacag, kacag Előtte a kivonszolt háló . . . Hahaha, itt vannak cár halai. A hálóban szörnyű halottak feküsz anek . . Véres, cafatos emberhullák. A cár halai. A citadella ragyog. A szomorú legény kiabál a citadella felé: — Az éjszaka öltetek megint? Hahaha, éljen a cár. Halakat adtatok a Visztulának . . . Tizenhat halat adott a cár varsói halászkáinak . . Vájjon kik voltak? Az istentelenekből kerültek elő, kik szabadságot akarnak!” (Ady jó egy év után írt verse: Ének a Visztulán ebből az újságcikkből asszociálódott.) 1906 március 25-én a Budapesti Naplóban Ady Gorkij berlini beszédéről ír: „Gorkij a napokban Berlinben . .. beszélt * , mondott egy okos dolgot; a civilizált világnak kultúrérdeke, hogy Oroszország népe győzzön. Mert akkor Oroszország egy új vidámság irodalmát és művészetét fogja adományozni a világnak”. Majd az akkor magyar koalíció, a „magyar mágnások és csatlósaik” forradalmára tér át Ady, tehát azokra, akik „meg akarják leckézetni Európát és . . . Gorkijt és népét”. Aztán így folytatja: „Mi csináljuk a magunk szabadságharcát. Magyarabb ez, mint a magyar mágnásoké, Gorkij beszélhet, míg megpukkad. Mi akiktől meghalljuk az ő beszédét”. A 0. forradalmak, miért késtek?...“ dv 1907—8 után is belesző hirlapi írásaiba egy-egy orosz vonatkozású „jegyzetet” vagy észrevételt. A legutolsó ilyen cikke a Nyugat 1916 május 1-i számában jelent meg, címe: Ellenségekkel egy szándékon, nevek említése nélkül, keserű iróniával Ebben, támad rá volt bensőbb barátaira: Jászi Oszkárra és Ignotusra, akik a magyarság „ellenségeivel (az osztrák- és németbirodalmi németséggel) egy szándékon” helyeselték a Naumann-féle germán-imperialista koncepciót. Velük szemben — írja magáról Ady — a „Nyugattól tanulva” (az Oroszországgal szövetséges Franciaországra céloz) „Bizánchoz kedves fordulni”. Ignotus, a Nyugat szerkesztője, a következő sorokat vezette Ady cikke alá: „Én szívesen osztanám az Ady félelmét, ha még jobban attól nem félnék, amire ő, úgy érzem nem vet elég ügyet, hogy a mai Bizánc: Moszkva’’. — Ady valóban Moszkvára gondol, de bizonnyal nem a cár, hanem az orosz forradalmárok Moszkvájára. Az első világháború kellő közepén a cenzúra törlését Ady csak ilyen, nagyon célzással háríthatta el. — Hogy szavaiban rejtett ez az intenció lappangott, amellett az ő egyik legutolsó verse, az 1918 július 16-án a Nyugat-ban közölt Elégedetlen ifjúság panasza. (Hadköteles évszázadunk elején) tanúskodik. Ebben, az entente már bizonyossá vált győzelmének tudatában, a győzött imperialista hatalmakkal szemben a proletariátustól reméli az emberibb jövőt, az új világrendet. Ez világosan kitűnik az ő következő jelképes költői fogalmazásából: Már jöjj, Ököl; Boruljon föl e nem jó Élet... S jöjjön valami más, Oh, forradalmak, miért késtek?. ... Be meg fog szépülni az ember, Ha vérben jól megmosdik egyszer S de megjavul Oh, jöjj trombitás angyaloddal, í Föltámadás. Oh, jöjj milliónyi hadaddal S ifjitsd meg ezt az unalmas Golyóbist, Jöjjön a megváltó fegyver, Amen. (az idézett sorokban az „ököl” szót Ady szimbolikusan használja a szokványos szocialista értelemben, mint a kapitalista társadalomra rásújtó kezet.) Asszociáljuk e sorokat Ady a Vörös szekér a tengeren-hez , a „késlekedő, tunya vörös Nap"-ra kiáltó költeményéhez s akkor egész teljességében kivilágosodik előttünk a sírja felé hanyatló Ady állhatatosan vallott, rendű ellen hite a proletariátus világot átformáló hivatásában. A A vörös csillag fényénél oly orosz proletariátusról szóló cikkei lényegesen hozzájárulnak az ő szocializmushoz való viszonyának tisztázásához. Az a teljes együttérzés, az a nagyszenvedelmű lelkesedés, amellyel az orosz proletariátus óriási erőfeszítésű, nagy véráldozatokkal járó forradalmát kisérte, — mind bizonyságok rá, hogy az ő szociális világnézete, eszmei olkon, szorosan határos a marxizmust továbbfejlesztő leninizmussal. Származása, osztályhelyzete, társadalmi összeköttetései publicisztikáját a burzsoá radikalizmus szolgálatába állították. De ekkei rendjén kitetszik, hogy a radikális burzsoáziát egy átmeneti fejlődési folyamatnak tekintette, s azért támogatta azt, mert ennek forradalmasítása siettette a proletáriátus uralmának megvalósítását. „ördögbe is — Írja a Pe+öfi nem alkuszik-j* ban — a kapitalista civilizáció nem non-plusultra, s egy társadalmat nem az tesz lelkessé és megállapodottá, hogy például a mai Franciaország vagy Németország nyomában jár-e? Kína se kutya s a sanyargatott India olyan mélységes, hatalmas erejű, hogy ma talán még nem is sejtjük”. Ami az ő magyar parasztsága iránti fájdalmas szeretetét, „fajiságát” illeti, —e részben versben, prózában egyaránt a legtudatosabban vallotta, hogy az új világrend megteremtésében az öntudatosabb munkásosztályt illeti meg a vezérszerep. (Csak egy példa a sok közül: „Falura város csöndjellel köszönt” ..Rohanunk a forradalomba, ugyanúgy Az izgága Jézusokban: „Vörös Krisztusoknak, izgága, Tavaszi hadra várunk, várunk...”) . Ady azért tartotta szükségesnek a parasztság forradalmasítását, mert, szavai szerint, „a mi nyomora:„ közjogi helyzetünkben” a tudatosított, a tőle megművelt földre jogot formáló parasztság” az ipari munkásságnál erősebb támaszunk” a magyar feudalizmus megdöntésében. (Ady nyilván arra céloz, hogy Ausztriától való függőségünk gátja a magyar gyáripar s így a munkásosztály erősödésének.) Ady többször s nyomatékosan hangoztatta, hogy az új költészet (igazában: az ő költészete nem valósodhatott volna meg a „magyar szocializmus felnövekedése nélkül”. De az orosz proletáriátus forradalmáról írt cikkeinek ismeretében az is megállapítható, hogy az forradalomnak is jelentékeny része volt 1905-ös az ő nagyszámú nagy pátoszú proletárjellegű verseinek keletkezésében. Nem véletlen az, hogy forradalmi lírája közvetlen időrendi folytatása az ő orosz forradalomból írt publicisztikájának. Az olyan verseik, mint az 1907 január elsején megjelent A Délibáb üzenete, majd a Csák Máté földjén. A legszentebb csók, A hadak útja, Az isten harsonája (melyben „Isten”: az Élet igazságát jelenti). A csillagok csillaga, „a keleti égen dölyfölő” (eredeti címe: A vörös csillag) és hetven-nyolcvan más, bizonyossá teszik e feltevésünk helyességét. Hogy az „új kísérletet” (e szólást a Kommunista Kiáltványból veszi át Ady) nem tudta magától „elhessenizni”, hogy ehhez — ha „elhagyta talán százszor is" — „ezerszer tért vissza” s „mindig szerelmesebben’: ebben a magatartásában — melynek életerős csirái már ifjúkorában kezdtek kibontakozni korától megihletett lángelméjében — az orosz nép 1905-ös hősi forradalma szilárdítottál meg. (A figyelemkeltés okából történt kiemelések tőlem valók. F. Gy. Az Országos Széchenyi Könyvtár 150 éves Legnagyobb könyvtá runk, az Országos Széchenyi Könyvtár, november 26-án ünnepli alapításának 150. évfordulóját. Alapítója, Széchenyi Ferenc. Széchenyi István apja, kora haladó értelmiségének, tudósainak ösztönzésére 1802-ben saját gyűjteményét ajánlotta fel a magyar nemzeti könyvtár céljaira. Európa jelentősebb nemzeti államaiban ekkor már mindenfelé megszervezték a nemzeti könyvtárakat, amelyeknek törzsanyagát többnyire az uralkodóház udvari könyvtára alkotta. A gyarmati sorba süllyesztett Magyarországon szó sem lehetett arról, hogy az idegen és reakciós uralkodóház a nemzeti könyvtár létrehozását támogassa. Nem is járult hozzá, hogy Széchenyi Ferenc alapítványát „nemzeti könyvtárinak nevezzék. Hosszas huzavona után csak az „országos könyvtár” elnevezést engedélyezte. Félt, irtózott minden nemzeti jellegű megmozdulástól. Széchenyi Ferenc alapítólevelében azonban világosan kifejezésre jut az a cél és szándék, hogy gyűjteményével a nemzeti könyvtár alapját vesse meg. Erre céltudatosan gyűjtött könyvtára, tartalmát tekintve is, alkalmas volt. Évtizedeken át rendszeresen gyűjtötte a külföldi tudományos és klasszikus irodalmi alkotásokat, főként pedig a magyarországi és külföldi magyar vagy magyar vonatkozású könyveket, egyéb nyomdatermékeket és kéziratokat. Széchenyi 18.000 darabból álló alapítványa az idegen kormányzat minden gáncsvetése ellenére is rohamosan növekedett. A mi nemzeti könyvtárunk valóban a szegények és gazdagok adományaiból, vásárlásaiból nőtt nagyivá. 1846-ban, amikor a könyvtár jelenlegi helyére, a Magyar Nemzeti Múzeum épületébe költözött, állománya már 150.000 kötetet számlált. Ma több mint 1.300.000 könyv és folyóirat kötete van, gyűjteményeinek összessége pedig a kézi fájtokkal, zse’rt'ést'üvek'Réf/1 térképekkl, plakát- és aprónyomtatványokkal együtt mintegy 4 millió darab. Az Országos Széchenyi Könyvtár páratlanul gazdag gyűjteménye, az ajándékokon és vásárlásokon kívül, részben az úgynevezett példányokból nyomdai kötelesszaporodott. Bármilyen rendszertelen is volt a kötelesipéldány-beszolgáltatás a múltban, mégis jelenlékenyen hozzájárult ahhoz, hogy ma magyar könyvekből, hírlapokból, folyóiratokból az Országos Széchenyi Könyvtárnak van a legteljesebb állománya. De a magyar írók kéziratainak is az Országos Széchenyi Könyvtárban tarlható a legnagyobb és legértékesebb gyűjteménye. A könyvtár által begyűjtött sokféle anyag más és más feldolgozást, kezelést, raktározást kíván. Így történt, hogy idők folyamán a speciális osztályok (Hírlaptár, Kézirattár, Térképtár, Zeneműtár, Plakát és Aprónyomtatványtár. neti Gyűjtemény) Színháztörtéegész sorát kellett megszervezni. Ma az Országos az ország Széchenyi Könyvtár legdifferenciáltabb, legsokrétűbb könyvtára. A múltban az Országos Széchenyi Könyvtár csak részben tudta betölteni a nemzeti könyvtár hivatását. Sem gyűjteményeit nem tudta kellő tervszerűséggel és átfogó arányokban fejleszteni (különösen a külföldi irodalom beszerzésében mutatkozott erős visszaesés az első világháború óta), sem értékes anyaga nem juthatott el a kutatók, az olvasók szélesebb rétegéhez. A könyvtár arisztokratikus elzárkózottságban élt. A polgári korszaknak, a Horthy-fasizmusnak nem volt érdeke, hogy az osztályuralmát támogató szűk rétegen kívül, bárki számára is hozzáférhetővé tegye e könyvtárat. A felszabadulás óta azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az Országos Széchenyi Könyvtár rohamosan fejlődésnek indult s már a hároméves terv idején megteremtette az előfeltételeit annak, hogy szélesre tárja kapuit az olvasók előtt. Elsőrendű feladatának tekintette, hogy széles rétegeket szervezzen olvasótáborába, s ezen keresztül minden erejével támogassa a népművelést, a főiskolák és egyetemek oktatómunkáját és a tudományos kutatást. Céljául tűzte ki, hogy íróinkkal, tudósainkkal vállvetve, pártos, harcos részese legyen kulturális forradalmunknak. S ezt nem csak gyűjteményeink tervszerű fejlesztésével, katalógushálózatunk széleskörű kiépítésével, ajánló-, szak- és általános bibliográfiák kiadásával és a könyvtártudományi élet kérdéseinek kidolgozásával, hanem a könyv- és könyvtárpropaganda messzeható eszközeivel kívánjuk elérni. Segítségünkre vannak ebben a Szovjetunió gazdag könyvtári tapasztalatai s főként a hatalmas Lenin Könyvtár példája, A könyvtár olvasóinak és a kivett Könyveknek száma az utolsó években ugrásszerűen emelkedett. 1950-ben már meghaladta a háború előtti legmagasabb forgalom kétszeresét, 1951- ben ez a szám öt-hatszorosára emelkedett s a könyvtár 117.603 olvasója 253.127 művet kért ki. Az ezévi adatok pedig már ezeket a számokat is messze túlszárnyalják. Kapcsolataink a népművelés számos fontos intézményeivel is rendszeressé váltak. Filmgyártásunk, dramaturgok, színházi rendezők, Rádió, a könyvkiadók, a folyóiratszerkesztőségek és újságok szinte naponta veszik igénybe a könyvtár különböző gyűjteményeit, még az olyanokat is, mint a Régi és Ritka Nyomtatványok Tára, Kézirattár, Zeneműtár, Színháztörténeti táry, Plakáttár, «melyeket őszazelőtt egy-két tudományos dolgozón kívül alig keresett fel valaki. Az Országos Széchenyi Könyvtárnak valóban népi demokráciánk adta meg csak a lehetőséget, hogy betöltse a nemzeti könyvtár feladatait, megnyílt előtte a fejlődés szabad útja. A minisztertanácsnak ez év májusában a könyvtárügy fejlesztéséről hozott határozata kijelölte számára azokat a feladatokat, amelyeket, mint nemzeti könyvtárnál, a más építésében el kell szocializálnia. A minisztertanács határozatából két döntő mozzanatot kell kiemelnünk: egyrészt megteremtette a magyar könyvtárügy egységes szervezetét, másrészt meghatározta az Országos Széchenyi Könyvtár fejlesztésének perspektíváit és azt a funkciót, amely a tömeg- és tudományos könyvtárak munkájának szakmai segítésében és irányításában könyvtárunkra vár. Az új feladatok ellátására még a nyár folyamán átszerveztük és kibővítettük a könyvtár egyes osztályait és felállítottuk a Módszertani Osztályt. Ennek az új osztálynak kell a megyei keresztül könyvtárak hálózatán elsősorban tömegkönvtáraink munkájához megadni minden elvi és szakmai gyakorlati támogatást. Pártunk és kormányzatunk az Országos Széchenyi Könyvtárat meszemenően segíti abban, hogy megsokasodott feladatait megvalósíthassá. A könyvtár fejlődését legsúlyosabban gátló körülmény a fojtogató helyhiány. A dolgozó nép állama korszerűen felszerelt új könyvtárépület emelésével kíván ezen a bajon, segíteni. Most az Országos Széchenyi Könyvtár fennállásának 150. évfordulója alkalmából könyvtárunkat magyar történeti fejlődéséről könyvtárügy kiállítást rendez, amely november 27-én nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeumi dísztermében. Ugyancsak a jubileum alkalmával rendezi a Népművelési Minisztérium november 28—29-én Magyar Tudományos Akadémiai a dísztermében az első Országos Könyvtáros Konferenciát. Ennek célja, hogy megvitassa azokat a soron következő legfontosabb feladatokat, amelyek kultúrforradalom nagyszerű harcában könyvtáraink előtt állnak. Varjas Béla A Széchenyi könyvtár anyagából: Zrínyi Miklós költeményei első kiadásának címlapja Szorgos munka folyik a Széchenyi könyvtár nagy olvasótermében. , \