Irodalmi Ujság, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-13. szám)

1953-01-01 / 1. szám - Máriássy Judit: Vihar. Urbán Ernő új filmjének bemutatója (2. oldal) - Lev Kasszilj: A szovjet író és az újság (2. oldal)

2 Irodalmi Újság Zöld hegyek alján. 3T3rnv; búzamezőn száll a dal: a v­evők olyan legény, mint te." — Vacok olyan rendet, mint te ha nem hiszed...” Aratók éne­­­kelnek, a „Vörös Hanna”’ tsz tagjai, s közöttük énekel az eevemb­e gazdálkodó paraszt­ember A rendás is, ő aki nem a tie, de immár végérvényesen megtanulta, hogy a szövetkeze­­te­s emberek, a Gilicze Péterek, Göndöcs Gyulák vannak olyan­­ Jegenyék, mint ők, hogy még ma­­is jobban szeretik a földet úgy szeretik, hogy az életüket adnak érte. A föld, a munka, a haza sze­­retetének nagy próbatételéről szól leginabb filmünk, a .,Vihar" Lr.b.an Emo, Fábry Zoltán ki­­vam_ színészek és filmművészek közös alkotása. Tomboló vad­ovan viharral kezdődik a törté­­net. Egyetlen éjszaka alatt víz f­ fj­ • ! 3 Vörös Ha'na' búza­földjeinek csaknem a fele. Haj­nalban már kisüt a nap, derült az idő'-Re 3 vihar méersem ült el, tovább zúg, kavarog az em­berek lelkében, felforgatja a szö­vetkezet látszólagos rendjét, fel­színre hozza a múlt minden só­ié; árnyát, de kibontja előttünk az új emberek ragyogó tulajdon­ságait.A legszebb érzéseit, bátor­­ság at '— Mi történjék a víz­b­e került búzával? Ez a kérdés jelenti a próbát, amely ha jól válaszolja meg a tagság, győz a hitetlenkedők, a gáncsoskodók, az ellenség felett. Pörneczi Gás­pár, az elnök, aki jogtalan elő­legekkel, kiutalásokkal szerezte meg az emberek bizalmát. ’ s pártfogója Bánkúti ,,elvtárs’* a járási mezőgazdasági osztály vezetője, úgy véli a legokosabb beszántani az esőverte búzát s felvenni érte a biztosítási össze­get. De Göndöcs Gyula párttit­­kár, Csonka Mária a gépállomás igazgatója s velük együtt Gili­­cze Péter, Csele István, a szö­vetkezet legjobb tagjai, már tud­ják, hogy az államot becsapni ,am­­it tesz, mint önnönmagun­­kat becsapni. A búzát három nap alatt learathatják, ha erőt, asszonyok, lányok minden erejét is mozgósítják erre a harci fel­adatra. lik. A tagság véleménye megosz­lódik Pörneczit szemben, akik jól látják, azokkal hogy a karban jócskán része van an­nak is, hogy az elnök nem tisz­­títtatta ki a levezető csatornákat, árkokat. Csábítja őket a „biztos” Pénz, a kényelmesebbnek tűnő út. Másfél napon keresztül tom­bol a vihar az emberek között. Látszólag Pörneczi és Göndöcs között folyik a harc, de Pörne­czi maga is csak sakkfigura, akivel az ellenség játszik, a ku­­­l­ák felesége, kuláik sógora; B­án­­kuti, az elnök csupán csal­tok, ahogyan csalétek az a sza­lonn­a kiu­t­az­ás is aminek ígéretével magához édesge­ti az ingadozókat. És Gön­­d­öcs Gyula is több Göndöcs Gyulánál. Az ő igazsága a párt igazsága, amit olyan emberek váltanak tettekké, mint az öreg Gtlicze, aki egymagában is „tartja a frontot”, éjjel-nappal vágja a nép gabonáját.­­— „Azok erősebbek" — sóhajt fel egy­­ízben Pörneczi és ebben igaza van. Mert­ mikor a kommunisták csapata, akárcsak ha katonákat látnánk, kivonul a mezőre, hogy megtegye a dolgát, már ki­csúszott a föld Pömecziék lába ,­é­­s előbb-utóbb nemcsak a tagság egésze, de még Árendás is közebuk áll s kö­veti a vörös zászlót nyert uj elnököt, Gilicze Pétert. A v­ih­ar forgatókönyvének legfőbb erénye, hogy éles kon­fliktuson keresztül, a régi és az új robbanóerejű összeütközésé­ben ábrázolja új életünk nehéz­­ségeit, mindennapos győzel­­m­eink nagyságát. S ezt az éles harcot az új magyar falunak tipikus, színesen megrajzolt, e­leven emberei harcolják végig. Vonatkozik ez elsősorban a két tábor fő alakjaira: a kiczére, Pörneczire, (’sete Istvánra, s ke­­vésbbé bár, de Göndöcs Gyul­ára i­­s. Mint a „Tűzkeresztségben", itt is cselekvés közben, tettek­ben jelennek meg előttünk az egyes emberek legjellemzőbb tulajdonságai. A munkához, az a­pámhoz va­n új viszonynak megrázó erejű kifejezése Gilicze Péter helytállásának ábrázolása. Az emberek sorra meglépnek mellőle, a tüdeje már nehezen zihál, de Gilicze Péter egyma­gában is küzd a szövetkezeti be­csületért, akkor is ha arról egyesek úgy vélekednek, „ha szalonna lesz, becsület is lesz”. S milyen fiatal, mennyire ma­született ember az öreg kanász, Csete István! Csontos arcának mély barázdái őrzik még a múlt emlékeit, de nem a tartása, nem az embersége! Csete István már gazda a közösben, s gazdája az országnak,, is. A tanács, a köz­­igazgatás emberei neki nem „hi­vatalos” idegenek, barátai elvtársai valamennyien. Ami és szívén, az a száján is,­­ ilyen a ember öreg Csete István, szíve pedig a közösért dobog, a szö­vetkezet, a nép vagyonáért, az emberért s a búzáért, malacért is. A film másik nagy érdeme a példamutatás jelentőségének megmutatása. A tagság még nem tudja ki mellé álljon. S mit lát itt, mit a mások oldalon? Göndöcs mögé felsorakoznak kaszával vállukon a párttagok s azok is, akik úgy vélik, hogy „ha a kommunisták mennek, én is megyek”. Parasztok és ková­csok, ka­nász és csendes mosol­yú fiatalasszony áll be a sorba, hogy az életet jelentő gabonát megmentsék. Aratnak fáradtan, aratnak sötétben s közben még, lám, dalolni is tudnak! Amazok meg? A volt elnök mikor hozzá mennek, csak magáról beszél, feleségének krokodilkönnyei csak saját hasznukért potyog­nak, kedveden is szólnak, híze­legnek is, de csak azért, hogy a tagság aláírásával visszaülhes­senek a szövetkezet nyakára. Az ellentétek éles ábrázolása kitűnően sikerült ezekben a jele­netekben s mégis itt mutatkozik meg­ legjobban a film két ko­moly hiányossága is. Az első:­t a tagság, a tömeg ábrázolása. Az ingadozók között is találunk néhány kitűnő figurát, a júdás­­pénzen lerészegedett s hideg vízzel kijózanodó Illés Ká­mánt, az óvatoskodó Mentes Károlyt, vagy a bajkeverő hírharangot, Illésné­ Rozit, de egészében véve a a tagság szájtáti habozása túl­megy azon, amit a „múlt csöke­­vérívének” nevezhetnénk, azon az­ okoskodáson, ami úgy jellemzi a nemrég még egyénileg gazdál­kodó­­ parasztot. Ez a habozás a tűzben néha már a butasággal határos. Nem világos az­ sem, hogy a parasztok végül óvnak Göndöcsék mellé, azért mert nekik van igazuk, s mert ők a maguk áldozatos munkájával megmutatják merre, hogyan. A megtérés már csak akkor kö­vetkezik be, amikor ny­ivánvaló, h­ogy se pénz, se posztó,­­azok már aratnak, birtosí­­tás úgyse jár, ha nem mennek, még a munkaegységet ;s Hmt­­ják sőt a tetembe megérkezik a hír, hogy Bánkútit, a ..párt­fogót” letartóztatták, s Bánkúti aljasságának kézzelfogható bizo­nyítéka — a dologidőben kikül­dött kérdőívek, — semilyen hatással nincsen rájuk.). Ez a tedd-ide, tedd-oda tábor, amely a tagság zömét foglalja magába megzavarja az egyébként oly a szép befejező részt is. Árendás szövetkezetes emberekről mondja éjjel a mezőn, hogy lám, ezek életüknél is jobban szeretik a földet. De kikre mondja? Ek­­ko­r még csak a­ szövetkezet kommunistái aratnak, s azok is nemrég érkeztek Göndöcs erélyes felszólítására. Az egy Gilicze állta csak a sarat. A szövetkeze­tiek, igazi többesszámban, még csak ezután ballagnak ki a me­zőre s bár Urbán meggyőz ben­nünket, hogy ez az állásfoglalá­suk immáron végleges, Árendás mondása „ezek még nálamnál is jobban szeretik a földet”’ nem vonatkozhat általában a szövet­kezeti emberekre. A tömeg áb­rázolásának hiányosságai mel­lett egyes mellékalakok, részle­tek megrajzolása is homályos. Így Csonka Mária, a­ gépállo­másvezető alakját nem sikerült élővé és főként rokonszen­vessé tennie írónak, színésznek. Nem derül ki az sem, hogy Csonka Mária, aki elindítója volt a küzdelemnek, a harc hu­szonnégy órája alatt hová tűnt, mert hagyta magára a falu kommunistáit, mert csak más­nap reggel jelenik meg ismét kombájnnal, zászlóval, mint az olyan hadvezér, aki a csatától távolmaradt, de a kitüntetése­ket személyesen osztja széjjel a harcosok között. Nem derül eléggé világosság Göndöcs és Pörneczi kapcsoltáról sem. Tör­ténik ugyan utalás arra, hogy Pörneczi tette a párttitkárt „emberré”, Göndöcs azt is meg­említi, hogy néha összezördül­tek, de közös jeleneteikben mégis teljesen idegen emberek­ként állnak egymással szemben. Göndöcs nem felismeri, ki volt a régi elnök, úgy tűnik inkább, mintha most ismerkedtek volna meg egymással. S végül szólnunk kell egy je­lentéktelen, de filmjeinknél na­­gyon is gyakran tapasztalható hibáról. A „Kis Katalin házas­ságáétól a „Vihar”-ig számos filmünk kétszer fejeződik be. Egyszer már rendbejött minden, így vagy úgy meg­született a győzelem, megbékélés és akkor, mintha filmművészeink azt hin­nék, hogy kórus, tömeg nélkül nincs jó befejezés, még egy vé­get fűznek a meséhez, anélkül, hogy bármi újat mondanának. Gilicze Péter második „noiszen”­­je, a szép, közös aratási kép után Pörnecziék megfutamodá­­sa, bármily mulatságos, de fe­­les­ eges, — a zászlóátadás, az új elnök kikiáltása, a fiatalok csókja, a kórusban való éneklés alatt pedig azt érezzük, keve­sebb és egyszerűbb több és jobb’ lett volna. I­ i.' - ni forgatóköny­­­­­vének megvaló­sítása ezúttal nemcsak méltó a meséhez, de gyönyörű felvételi­vel, kiváló színészi alakításai­val hozzá is ad ahhoz, emlékeze­tes élménnyé, egyik legszebben „megcsinált filmünkké teszi a „Vihar­­t Fábry Zoltán rende­zői munkájában, a külső eredmé­nyek izgalmas ábrázolása mel­­ett sikerü­l közel hoznia a néző­höz az emberekben dúló harcot is: Fábry mindenütt megtalálta és helyesen hangsúlyozta a leg­lényegesebb mozzanatokat. A film egyik legszebb jelenete — G­icze hősies helytállásának ábrázolása, az ő művészetét is dicséri. Valóságos falut tárt elénk Fábry Zoltán. Fel-fel is­merjük egy-egy részletét, utcá­ját, szokását, mintha ismerős falvaink darabkájából állt volna össze ez a filmbeli falu. A ren­dezés egyetlen hibája, hogy a­z ómegá­brá­zol­ásnak előbb emlí­tett fogyatékosságát néhány je­­enetben még alá is húzza, így Pörneczi lakásán, az aláírási je­lenetben azon nevetünk, hogy a parasztok még a­ nevüket is alig-alig tudják leírni s nem azért aggódunk, hogy a kulákok csapdájába ne essenek. Illés György, a „Felszabadult föld”, a „Civil a pályán” kitűnő opera­tőrje ismét maradandót szépet alkotott. Nemcsak tájfelvételei, vagy a kitűnően megoldott éj­­sz­akai képek maradnak meg so­ká a néző emlékezetében: hogy egy-egy arc, mozdulat, az embe­reknek külső ábrázolása olyan megkapóan sikerült, jórészt az ő művészi munkájának köszön­­ht­ő. Kitűnő színészi alakítások egész sorával találkozunk a „Vi­hariban. Bihari József Körön Sándor után most Gilicze Péter alakjában formálta meg szív­es­ átéléssel, egyszerű, emberi eszközökkel az új magyar falu egyik hősének alakját. Giliczét az író alkotta példamutató, har­cos emberré, Bihari pedig bará­tunkká, mindnyájunk kedves G­icze elvtársává tette. Molnár Tibor első film-főszerepében be­váltotta azt az­ ígéretet, amit ré­gebbi epizódalakításai jelentet­tek. A kutatási jelenete távol ál­lott minden hasonló s többnyire rosszízű „sírvavigadástól”, igaz volt, szomorú és mégis rokon­szenves. Csak itt-ott volt mere­vebb szigorúbb , ilyenkor nem erősnek, kelleténél, határo­zottnak, hanem mérgesnek lát­tuk. Igen tetszett Bánhidy László, Bessenyei Ferenc, Mi­­soga László, Sinkovits Imre, Egri István és Deák Sándor is. Szemed Endre öreg Csetéje egyik legszebb példája a színé­szi át­lén végü­lésnek, az életteli, színes emberábrázolásnak. Kis Manyi tűzkeresztségbe­li alakításával szemben roppant fejlődésről, komoly elmélyült munkáról tesz­ tanúságot. A nő­­alakok életrekel­ése egyébként kevé­sbé sikerült, mint a férfia­ké. Fónay Márta örökös rikácso­lással igyekezett ellenszenvessé tenni Illésnét, arcjátéka, mozdu­latai sokszor hatásvadász­óak, túlzottak. Olthy­­ Magda Pörne­­cziné szerepében nem volt sem eléggé asszony, sem eléggé ku­­­ák. Pápai/ Erzsi Árendás Ju­cija bájos és hitelesen paraszti figura, de merevsége megaka­dályozta abban, hogy a fiatal­ságot, a szerelmet megtestesít/ a,akka va­lék. Farkas Ferenc népi motívu­mokból szőtt, gyönyörfi muzsi­kája nemc­ak a’áfesfi­a fiWl. — szerves része, előrevivője/ a drámának. 7 / » x egészéb­en szép A „Vihar“ és ÍBen flua$ fi­m. Olyan kérdéseket/vet fel, me­vek é'é­s rendkívül fontos problémái szövetkezetei­ s fej­lődésének. Gerő Eri­­l elvtárs nemrég b­eszé­l arról, /< /van árt népgazdaságunknak, fáj a szö­vetkezeti mozgalomna is, egyes tanácsok helytelen p gatartása, amikor kü­önféle önt­­ményeket tesznek a szövetkez­­i gazdasá­goknak. O­rbán Eri­ő azzal, hogy az állammal a zen ,en; köteles­­ségte­jesítés, a 1­1-feös vagyon szeretetének jelentő­ségét á­li­­totta története középpontjába segítséget nyújt a­ tsz-eknek fej­ődésükben és s gr,fi­a még ha­­bozó­­ rendűso d, hogy megta­­rt­sák a paraszti gazdálkodás egyedül helye­­s Altját. Máriássy Judit Orbán Ernő líj filmjének bemutatója­ ­­ A film egyik zárójelenete 1953 JANUAI Javaslatok a nemzetközi békedíjas A nemzetközi békedíjakat odaítélő bizottság Bécsben a vétkezőket javasolta a Béke-Világtanácsnak kitüntetésre- a­kik által meggyilkolt Nicola Vapcarov bolgár költőt a Bécsi Nagydíjára, a Nemzetközi Nagydíjakra pedig a nemrég elhitt Paul Eluard-t, Du Bois amerikai professzort, Kurt és Jean­ Stern német filmművészeket, az „Elítélt falu­“ alkotóit, Laxne izlandi regényírót, Mendez mexikói grafikust, Maik Raj Anano hindu regényírót. A bizottság ezenkívül 13 aranyérem kiosztására tett jav­as­­latot A szovjet író és az újság A szovjet ko­r­szak legjobb és legtehetségesebb költő­je­­ K­aervimir Majakovszkij, ál­­­landóan arra ösztönözte a szov­jet írókat: — Az újságba barátaim! publicisztikai tűzvonalban A nagy Gorkij, a szovjet iro­dalom megalapítója, zseniális író és lángoló publicista vol.ú Irodalmi munkásságának első éveiben már mint kérlelhetetlen, élesszemű és ma­rőf­okú tárcaíró írt cikkeket az újságokba. Gor­kij számára az újság későbbi szónoki emelvénnyé vált, amely­ről népmilliókhoz szólhatott a legjelentősebb és legfonto­sabb dolgokról. Az újságok hasáb­­jain fel­csendülő nagy pra­ekr­­ívó hangjára felfigyelt az egész haladó emberiség. Emlékszem. Majakovszkij azt ajánlotta nekünk, az akkor fia­tal­ íróknak, hogy feltétlenül jár­juk ki az újságírás nagyterű iskoláiért. Nekem is ezt mondta: „Men­jen a lapokhoz. Nina jobb iskola az író számára. Az újság csiszolja a nyelvet, éleszi szemet, rászoktat arra, hogy ta­a­karékoskodjék a szóval és úgy írjon­, hogy a szó oda üssön, ahová kell A legjobb szovjet i­r’- és köl­tők már régóta követik Makszim Gorkij és Vlagyimir Majakov­szkij nagy példáját és kötelező­nek tartják a szovjet újságok munkájában való tevéken­y rész­vételt. Úgyszólván kvétel _nél­­kül az összes írók, akinek köny­­vei kiérdemelték a nép szerete­­tét és el­ism­? réseit, valami­lyen módon kap ̋ oHatb. kerültek az Újsággal, trihold­ és Iszakn­­t­­szkij, Erenburg és Mihalkov, Nyikolajevs és Babajevszkij, Tvardovszkij és Szimonov, Gor­batov Polevoj. Múzsák, Inber és sok­uk más kiváló szovjet író és költő hosszú évek óta ak­tívan dolgozik az újságoknak. Pjotr Pavlfiko, a szovjet iro­dalom egyik óráló mestere eze­ket mondott az újságírás je­­lentőségéről "Nem tuo­m elképzelni ma­gam a lapc-ban kifejtett munka nélkül. Ez a "m­unka maga az élet és viszonyod az élet meghat­áriáit jelem égéshez. Az élet és t. szemtől szembe. Ez a munk tanít és nevel, nyug­talanít s fejleszt. Az újságírás é'esíti gondolatot, harciassa­ Sot­a. >1 lapok szerkesz­­*lőségéen nem érzed magad egyed.l — mintha csatarendben a lttá Boldog, az, akit az élet és a alkotás jyei összekapcsol­nak az újságossal." c. Alarsaki Sztáli­n-díjas írja: .B­rtnünket, b’vjet irodalmáro­­k<: arra tani az újság, hogy „,-jében váaszoljunk az élet stagjára, holu ihletünket harci készül tségbe­ helyezzük, hogy írói óránkat egyeztessük össze az ország csájával. A sztálini öt éves tervek évei­ben, a mezőgazdaság ko­lektivi­ zsárlásának Keiben sok szovjet író működő tevékenyen közre a kő­­prrti és helvi lakokban Cik­­k­ükben, fr fásaik Dán tudósit­á­­s­­i­kb­a­n fekrezt­ek v­^c­z­a a s­ovitt­ni a'kólón unkájának nagy szer­­etét.­­a' országban vegbemen­ ataraku­ások nagy­­sz­­­ínegg A fanok ’!o udósiloit a­zokb.n 1 években ott láthat­juk a Drfinogeszné' a sztálin­­o rád­í Tiúorgvár én "kezesein, a fiatal réhozokb'm. * sarkvi­dék jéga fedett térségein és a Kara­­m-sivatagban. A szer­kesztésekben dogozó szovjet írók a d­önté­ e eseménynek, be­­nyomás és megfigyelések ha­ta­al­­ma­s­ t­a­r­tal­ék­a­i­t gy­ü­j­t­öt­t­é­k össze |ők az értékes tapaszta­latok reítelték őket abban, h­ogy íveiket a korszak meg­­testes«nagyszerűségeihez mél­­tóképp alkossák meg.­­ Ipok végzetmunka szerkesztőségében különleges al­­kotó­­elemre, különös moz­­gékod­ásra nevelte az írót, ar­ra ötülözte hogy gondolatait kom­ifő témái köré ös sznonfo­­sitsa.pk a tulajdonságok ké­nessé tették az írókat, ho­­ gyorsan összeszedjék go­n­dolatu­kat és érzés­eket, ha a lehető legrövidebb a att, a művészi színvonal el­­kentése nélkül, a­ szovjet ház; minden __ szenvedélyességét sztó­r­j­a­n­a­k az újságok hasábjai keresztül arról, ami a nép szá­mára a legnagyobb és legszer* tebb. "INT agy és nehéz iskolát jártak * meg a szovjet iroda­lárok a Nagy Honvédő Háború évei­ben. A szovjet költők, írók, tu­dósok, irodalmárok, kritikusok vagy közvetlenül a frontlapok, hadsereglapok és hadiflottala­pok munkatársai voltak, vagy pedig a központi, köztársasági és területi lapoknál dolgoztak Az irodalmá­rok na­gy csportja a rádió számára dolgozott, elbe­széléseket, hazafias felhívásokat, politikai tárcákat olvasott fel, vagy rádió színdarabokat írt a fasiszta megszállók ellen har­coló szovjet nép nagy küzdel­meiről. Az írók és költők segítettek lelkesíteni a szovjet harcosokat a megszállók ellen vívott szent háborúban, az ő hangjuk hívta fel a hátország dolgozóit, hogy minden erejüket fordítsák front megsegítésére irányuló ön­a feláldozó munkára. EJj és hatal­mas né­szerűségre emelkedett a háború napjaiban I­­sa Eren­­burg, aki úgyszólván naponta közölt buzdító, éles publiciszti­kai cikkeket a ,,Pravdádban és a ,,Krasznaja Zvjezdá­”-ban. Mi­hail So­­ohov, Leonid Leonov 'ángoló cikkei az ellenség ellen vívott kíméletlen harcra buzdí­tottak. A harcosok a fronton, a munkások pedig a hátország­ban kívülről megtanulták és énekelték a szovjet költők meg­zenésített verseit, amelyeket lapqik közöltek. Nagy népsze­­­rűségre tettek szert Borisz Gor­batov lírai-publicisztikai újság­cikkei is, amelyek rendszeresen a ,,Pravdádban jelentek­­ meg. A ,,Pravda” egyik legjobb haditudósítója Borisz Polevoj volt. Az általa összegyűjtött anyag, a megfigyeléseik és be­nyomások gazdagsága komoly segítséget nyújtott neki az ,,Egy igaz ember” című könyvének megalkotásához. A „Pravda” hasábjain jelentek meg Kon­­sztantyin Szimonov író, hadi­­tudósító „Orosz emberek” és Alekszandr Kornejcsuk ukrán drámaíró ,­Front’’ című színmű­vei. A hadsereg lapja közölte Tvardovszkij költő írásait, aki saját élményei alapján a­ hova meni a szovjet nép szeretett köl­teményét, amely Vaszilij Tyor­­kin harcosról szólt Vera Inber költeményt írt a megszállott Le­ningrád védőinek állhatatossá­gáról. A szovjet írók a háború utáni években tovább folytatták a la­pokban való tevékeny közremű­ködés nemes hagyományát. A szovjet ország ma a kommunizmus irodalmárai építőinek millióihoz szólnak, beszámolnak a kommun­zmus nagy építkezé­seiről és a hája más alkotásokat építő szovjet emberről. A szovjet írók cselekvő béke­harcosok. Publicisztikai írásaik, tudósításaik a békeharcra buz­dítanak. Ilyen cikkei naponta jelennek meg a lapokban Nagy nevelő erejük van a kírföldön járt írók leírásainak és útijegy­zeteinek. Ezeikből a tudósítások­ból ismerik meg a szovjet em­berek a kapitalizmus országai­ban élő dolgozók nehéz sorsát, béketörekvésü­ket, a­­­­zovjetunió iránt érzett forró szeretet­üket. A szovjet olvasók nagy érdeklődés­sel fogadják azokat a leírásokat és tudósít­ásokat, amel­yekben a szovjet írók beszámo­ltak a népi demokratikus országok dolgo­zó­nak hata­lmas eredményeiről. Ezek a tudósítások azokról történelmi jelentőségű átalaku­­­lásokról szólnak, amelyek ezek­ben a szocialista építés útján biztosan haladó országokban végbementek. T­rv Kasszilj Sztálin-díjas író A

Next