Irodalmi Ujság, 1953. július-december (4. évfolyam, 14-26. szám)

1953-10-10 / 21. szám - Lányi Sarolta: Csendes diadallal. Kis Ferenc válogatott versei 1931-1951 • könyvkritika • Kis Ferenc: Csendes diadalok (3. oldal) - Máriássy Judit: A népszeretet filmjei. Jegyzetek a kínai filmhétről (3. oldal) - Jankovich Ferenc: Szivárvány alatt | Julika | Szalmapapucs • vers (3. oldal) - Szerkesztőség: Csalódtunk… • Könyv • Magyar Könyv Kiállítás. Nemzeti Múzeum (3. oldal)

1933 október 19. Csendes diadallal - Kis ferenc válogatott versei 1831-1951 - Kis Ferenc nem tartozik legfiatalabb költőink közé — több mint húsz éve írogatja mély érzéstől átfűtött, gondosan csiszolt verseit. ProleTorcknak szánta írásait, mindig a munkásságnak írt (nem annyira a munkáséletről, mint inkább a munkásköltő élményvilágáról). Becsületes, őszinte szó az övé, az igazság kimondására bátor, hitében töretlen vett akkor is, amikor még csak alig, s nagyon messziről derengett a szocialista forradalmár álmainak megvalósulása Magyarországon. Most kiadott verseskönyvének címe keresve nem lehetne találóbb. ..Csendes dada al" szemléli ez a jószemű, jóíü’ű költő hazájának megújhodását, népének újjászületését most, mint ahogyan annak idején a csendes düh, lefojtott indulat sütött át katonásan rendbeszedett rímein. Nem kell azt hinni, hogy egy ilyen „szelíd húrokon” halkan muzsikáló költőnél a „katonás” jelző nem helyénvaló, hogy aki olyan sokszor „szomorú", abból hiányzik a harcosság lendülete. Itt ugyan Kis Ferenc is olykor csüggeteg, a küzdelembe belefáradt hangon, de ez elnyomottság, elnémtottság fojtó légkörében ígérte már népének s önmagának: „...a jövő magja, reménye csírázik — a földben s a hű lélek rejtekén..„Az igaz ügy, a béke, a derűség — álmát őrzi fegyverünk, a hűség...” A „Beköszöntő” 1931-ban íródott, de költője, a fiatal nyomdász, már akkor tudta, merre vesse vigyázó szemét: „Pepüljetek versek! Napkeletre, népek épülő hazája felé, szárnysuhajtva sodorjátok ifjú életem, mint izmos szelek a parányi porszemét a dombra!** Akkortájban születik a „Távirat Moszkvi— Gorkijnak, a forradalom Viharmadarába”mely ilyen sorokat tartalmaznak. ..Büszke szívvel, forró szeretettel írjuk nevedet viharvert zászlónk pirosára — árvaságunkban is érezzük és tudjuk: velünk vagy s velünk van néped ifjúsága!** Hasonlóan erőteljes hangokban tör ki megvetése a „parnasszistai” — vagyis a világtól önmagába forduló költő ellen, „akinek még rögeszméje sincsen” s akinek ő „a munkásember rekedt hangján” mondja szemébe: „Már én inkább megmaradok szemetesnek, aki hajnalban csi ingel”. Igen sok szemléletes, erőteljes képét, hasonlatát a munkásember akkori életszótárából faragja: „...zúg az erdő, mint az internálótábor”, .....tüntetnek a rongyos akácok, kibomlik a fent az égig érő özvegyasszony kontya...”. Mikor a rebelli költőt ..politikai vétségéért” kitiltják a fővárosból és hazamegy falujába: „...mintha adószedő lennék, szegény anyám — riadtan bámulja városi íabátom!” — írja. — „... a szenvedés csak szépített, mint deszkát a gyaú...” Már a harmincas évek derekán — egyrészt külföldi „vakolásának”, vándorlásának tapasztalataiból is ítélve — előre látta a Hitler-téboly háborúba torkoltát. Tudta, hogy „...Nyugat felől tajtékos, szennyes áradat önti el a gátat! Dombon ál a vérszomjas őrült — rablóvezér, fegyverbe szólít — talpa alatt érzi a népek — halálra gázolt millióit.. Halál alat, mert gyávák voltunk, hagytuk, hogy a gaz égig nőjjön.. ......lehet, hogy Hitler banditái holnap — e Csendes Don partján rabolnak”. A munkásember életének minden mozzanatában otthonos volt Kis Ferenc — a munkanélküliségben is. Lélekbemarkoló, megjelenítő erővel szólnak ilyen költői képei: „Hidleg konyhában, üres asztal — mellett ülök és elhajított — ökomét nézem, mintha rozsdás — kalapács, ócska szerszám volna!’– írja 1934-ben. A mag idegragadó, amikor párjához szól szerelmesen. ..Ha lágyulnak véred rózsái, szegényes otthonunkat kertté varázsolják éjjel, melyben múlhatatlan szerelmed gyümölcsöt érlel s magot nevel anyás melegével!” Családias, szerető részvéttel gondol az akkoriban özvegységre jutott munkásasszonyokra is, akik a bécsi felkelés hőseiben férjeiket, fiaikat vesztették el. A felszabadulás után visszapillantva az elmúlt negyedszázadra, Kis Ferenc „Emlékezem...” című versében mintegy kulcsát, nyitját adja — mi táplálta a nehéz esztendőkben is a föld alá kényszerült forradalmi hitet, meggyőződést őbenne és elvtársaiban. ..Sztálin esküje, felemelt ujja világította be éjjelünk, forró fejünket és inségverte szívünket a hűségre nevelte.** Kis Ferenc válogatott versei nem csupán egy érett forradalmi meggyőződést hitelesítenek. — de az ő — szinte aszú,» kiérlelt — költői hangja is f’gyelmet érdemel. Egyéni formanyelvét csak ritkán érezzük modorosnak. Volt, kétségtelenül volt kitől, kiktől tanulnia. Szocialistává a rejtve-lopva böngészett sztátin’ Eskü, a régebben szintén nehezen hozzáférhető, de csakazértis tanulmányozott Gorkij- és Solonov-művek nevelték, formai készsége, verselő leleménye, ízes magyarsága becses olvasmányokon csiszolódott: József Attila, Illyés Gyula költészete tanította igényességre, ami már kezdő verseinél is meglepő. Ebben is hű maradt önmagához: az ifjan tisztára felhangolt hegedűn soha, percre sem lazult a húrja s tervük hozzá: az egyetlen húr s ez néha egyhangúan zümmöe. Kis Ferenc nemcsak a tegnapok kobzosa. Nem csupán a múlt képein mereng el. Kitárt szívvel köszönti, vallja magáénak az új életet. ..... Népemért él, ég, lángol a lelkem, szavaim hogy forrósítsanak — bölcs és harcos építő nagy Pártom útján lobog, ő bízatja lángom. Ö irányít, vezet . . .** És emlékes, borús gyerekkori élményei — immár a jelen derűjében megfürdetve jelennek meg a mostanában elvétve fel-fel bukkanó szép és jellegzetes verseiben. Szeretettel fogadjuk, amit eddig alkotott, szeretettel várjuk, amit ezután penget majd régi, kedves hangszerén — teljes húrozattal. Lányi Sarolta Irodalmi Újság A NÉPSZERETET FILMJEI Jegyzetek a kínai filmhétről* A „Sanghajban történt” című film egyik jelenetében amerikai tankok indulnak rohamra sztrájkoló textilgyári munkások ellen. A sztrájkolók egy csoportja már felkészült a kuomintangisták támadására. Felkészült — az adott lehetőség szerint. Lécek, bádoghordók, vasdarabok zúdulnak a háztetőről az előrenyomuló harckocsikra. És a páncélos megtorpan, a páncél mögött búvó bestiák előbújnak s fejvesztetten futnak szerteszét. Lehetséges ez? Ha csak a tárgyak anyagát s az anyagok fizikai törvényszerűségét rük, talán nem. A páncél nézkeményebb, mint a léc, keményebb, mint a bádoghordó. De annak, aki a kínai népet s annak történetét ismeri, ez a filmbeli győzelem mégis mélységesen igaz. Mert a kínai forradalom így győzött. Tankok ellen botokkal, gépfegyverek ellen husánggal. És így szerzett magának utóbb tankot is, gépfegyvert is. így vándorolt a Csang Kai-seknek küldött amerikai „segély” a forradalmárok kezére, így támadt a semmiből, így nőtt óriássá kínai néphadsereg. De volt ennnek a hadseregnek a kezdet kezdetétől fogva egy fegyvere is, amilyet soha olyan hódítók, soha rabtartók meg nem szerezhetnek. Csodafegyver ez, csodákat tévő fegyver. Az elnyomottak szabadságvágya, a nép áldozatkészsége és hazaszeretete. Az említett jelenetben is ez a csodafegyver, ez az erő veri vissza a páncéosok támadását, — ezért igaz, ezért hiteles a győzelem. A kínai filmhét során bemutatott filmek nem egyenlő értékű alkotások. A „Sanghajban történt”, sok szép részlete ellenére, nem is a legjobb tűk. Alakjai halványak, közösdialógusai túlságosan „kimondják az igazságot”. De ez a film is arról tanúskodik, amiről társai. Arrról, hogy Kína művészei érzik és értik, milyen művészi szépség rejlik a nép hősiességében s hogy valamennyien ennek a hősiességnek és nagyságnak a krónikásai. A „Pásztor dala” című film alkotói is ebből a kiapadhatatlan forrásból merítették témájukat és a mondanivaló szárnyakat adott művészetüknek, rendezőének, színészének, operatőrének egyaránt. A pásztor dala egyszerű, szép dal. Arról szól, hogy a szegény emberek szíve színültig telt reménységgel: várják a vörös csillagot. S szabadságot, a a film azt mondja el, mint teljesül be ez a nagy reménység. Egyszerű és hétköznapi a történet. Hőse egy mai, kínai János Vitéz, árva pásztorfiú, akinek megrabolták nyáját s ki a födesúr bosszúja elől útnak ered kis batyuval vállán, hogy a kínai vitézek — a hegyek közt táborozó partizánok csapatába álljon. De a film nem mese. A Jm történelem. Cseng Pao-va és szerelmese nem tündérországban leli meg a boldogságot, hanem szülőfalujában. Nem a francia király ellenségeit futamítja meg, hanem a maga és barátai ellenségeit s a parasztnyúzó födesúr kastélyának tetejébe feltűzi szabadulás vörös zászlaját. Cso- adálatosan szép felvételek vezetnek el bennünket, magyar nézőket a kínai faluba. Másképpen laknak, másképpen esznek, más munkaeszközökkel dolgoznak az emberek itt, mint nálunk. Számunkra izgalmas furcsaság, hogy a kínai juhász hosszú nyelű lapáttal homokot szór a juhok felé — így tereli nyáját. érdekesség a kínai Számunkra lakodalom, vagy a halott apától való búcsú új gondolatokkal telitett ősi szertartása. Ezeknek a népszokásoknak egy részét, ha nem is ilyen hitelesen, szépen, de a Kínáról szóló nyugati filmek is megmutatták. Sőt, jóformán csak ezt, a különöset, exotikusat, „ősit” mutatták meg. A gyarmatosítók üvegén át láttuk akkor szemKínát és olyan idegen, ismeretlen volt, akárha egy másik bolygó világát láttuk volna. Pásztor dalának kicsiny faluja se nem ismeretlen, se nem idegen. A film alkotói a művészet igaz fényével, a társadalmi és egyéni problémák mélyére világítanak, az életet belülről látják ezért van az, hogy a távoli, másszokású, más vidékű faluban a mi falvaink egykori szenvedéseire, a mi szabadulásunkra, a mi örömünkre ismerünk. Nagyszerű színészek hozzák szívünkhöz közel e falucska lakóit, magyar zselléreknek kínai testvéreit. Akik ezt a filmet írták, megcsinálták , nagyon szerették hőseiket. Ezért szeretjük meg mi is őket. Ez a szeretet a szülője mélyen, emberien rajzolt alakok sorának, ez láttatja meg a felvevőgép szemével nemcsak a tájak,, fák és virágok, de az emberi arcok és tekintetek festőiségét is. Ez a szeretet csap át gyűlöletté, amikor az oszlájélenség kemény, kíméletlen vonásokkal megrajzolt képét látjuk s ez váik halkszavú, gyengéd költészetté ott, ahol a két fiatal szemérmes szerelmét szólaltatja meg a film. Milyen szikrázóan tudnak mosolyogni a kínai színészek, amikor a reménység szavait mondják. Milyen igazak a könnyeik s haragjuk akkor, amikor a parasztok kínjairól, vagy a leszámolásról beszélnek! A kínai filmekben — a Pásztor dalában is — sok olyan apróbb hiba van, ami emlékeztet a mi filmjeinken is fellelhető hibákra. Olyan is akad — egyes részek vontatottsága — amit mi már többé-kevésbbé leküzdöttünk. Mégis nagyon sok tanulnivalónk van a kínai filmművészektől. Az állásfoglalás szenvedélyessége, a nép iránti szeretet forrósága s a nép ügyével való tökéletes azonosulás, ez az ő legfőbb erejük. Műveikben az egyszerű emberek szíve dobog, az ő gondolatuk, hitük válik igaz művészetté. Máriássy Judit Sanghajban történt A pásztor dalia Csalódtunk... ... ej Nemzeti Múzeum márványtermében megrendezett Magyar Könyv Kiállításban, amely pedig az Ünnepi Könyvhét egyik legérdekesebb rendezvényének ígérkezett. Sem a múzeum gyönyörű és igazán ünnepélyes márványterme, sem az elhelyezett anyag ízléses elrendezése nem tudta feledtetni velünk a kiállítás alapvető hibáiét, ürességét. De nemcsak velünk, hanem a látogatókkal sem. Ez tükröződik nemcsak a látogatások rövidségében, de — ami pedig kiállításon igen ritka dolog — még a vendégkönyvben is, ahol nem egy könyvszerető ad hangot a többség elégedetlenségének. A kiállítás nem ad többet, mint öt-hat könyvüzlet ízlésesen elrendezett kirakata. Az egyes tárlók a könyvkiadás egy-egy ágát lennének hivatva ismertetni, a rendező azonban a legkönnyebb utat választva, egyszerűen felsorakoztatta az illetékes kiadók néhány iókütseiii kiadványát, magyarázatként hozzáfűzött néhány — javarészt a sajtóból ismert — statisztikai adatot, és ezzel úgy vélte, megoldotta feladatát. Csak igen kévés tárlóban mutatkozik valamiféle törekvés arra hogy — mint például az amerikai könyvkiadást ismertető asztalon — a szembeállítás szemléltető eszközével támassza alá a haladó országok könyvkiadásának fölényét. A kiállítás legérdekesebb mozzanata az a két tárló, amelyben a magyar könyv történetének egy-egy állomását jelzik a kiadványok. Véleményünk szerint gazdagabb és tartalmasabb lett volna a kiállítás, többet tett volna a könyvszerető közönség műveltségének emeléséért, ha ezt az anyagot még sokkalta részletesebben, bővebb magyarázatokkal közli. De nemcsak a régi magyar könyv története adhatott volna gazdagabb anyagot a könyvkiállítás rendezői számára. A felszabadulás óta megtett út is több lehetőséget tartogat. Nem feladatunk ötleteket adni, de arra gondoltunk, mennyivel érdekesebb lett volna, ha a kiállítók elvezetnek bennünket a könyv műhelyébe megmutatták egy-egy kéz rat útját az író ,,műhelyéből” az olvasó könyvespolcáig, ha gazdagabb kiállítási anyaggal szemléltetik a könyvillusztrációk fejlődését és a legjobban sikerült új, illusztrációs megoldásokat. Érdekesebb, színesebb lett volna a kiállítás, ha — mint a nálunk is bemutatott szovjet könyvkiállításon láttuk — több kézirattal, az írók fényképével, életük fontos mozzanatainak megörökítésével tartiák a bemutatott könyvcímlapok és a látogató számára zárt könyvek tarka, de mégis egyhangú seregét. Feltételezhetően gazdag és érdekes anyaggal szolgálhatott volna a kiállítóknak az Állami Könyvterjesztő Vállalat, vagy a könyvtári szervek bármelyike is. Nem tartottuk volna megoldhatatlannak azt sem, ha egy-egy különösen érdekes kiadványt kézbe vehettek volna a látogatók, hogy beletekinthessenek. De a felsoroltakon kívül még soksok ötlettel frissíthették volna ezt a tetszetős, de tagadhatatlanul unalmas kiállítást. Ötéves tervkiállításon vagy egy árumintavásár könyvpavilonjában még megállná a helyét az itt felsorakozatott tárlók serege. „A magyar könyv büszke, címét viselő ünnepi könyvkiállításon azonban ennél többet — és főként színvonalasabbat vártunk. Jankovich Ferenc versei Szivárvány alatt Napkelettől nyugatig állván, borzongó, nagy kora-szivárvány, mit keresel a téli égén? — Azt, mint kilencszáztizennégyben? Egyik lábadat vérbe mártod (jelentve háborút, halált ott?); másik lábad a fénybe gázol. — Istenem, mi lesz a világgal? Bölcsöt pihézünk, gyönge házat, s kis szerelmünk már kínba bágyad? Rügyeink még ki sem bomoltak, rá nehezkednek újabb holtak? Azért vetettük újra ágyunk, hogy tank tiporja le virágunk? Megfojtják újra a jobb vágyat: a vér, a gyász, az újabb vádak?-----Gyermekkoromban néztem így, rég, a nagy, vásári sátor ívét: az ég száján tarkán ficánkolt babacsörgő, huszár, kisásó. Népek, házikók, mint az álom, rezegtek hosszú gumiszálon, tükrös szívek, fényt verve szépen — elérhetetlen messzeségben... Lesz öröm hát a földön? Lesz nyár? Lesz boldogság?... Vagy sosem lesz már? Roskadt álmaidat, te árva, mind fölgyújtod egy szál gyufával? De csitt!... Valahol énekelnek! Valami nagy menet közelget... Meghőköl a sok gép, a lármás, leáll a városi kavargás... Reszket a szivárvány hajtatja: gyermeksereg megy át alatta ... Elébed én, áldott menet, szőnyegül vetném lelkemet! Tüzes kendős és huszárcsákos, tükrös-szíves és hóvirágos fiúcskák, hajfonatos lányok: lassan, fogódzva, botorkálnak... Julika Jer, gyöngyöm, gyönyörűm, hadd szépüljön veled a zöld gyep a sűrűn, a százhangú liget! És hadd osztozzanak bimbódzó, gyermeki mosolyodon a nap rózsás tündérei. Majd elgyönyörködöm rajtad, csiga-bigám, elnézlek, s ez öröm ... Oly szép vagy, Julikám! 3 Szalmapapucs Ki minek örvend jobban? Krisztina még a szalmapapucsnak örvend ám igazán! Mert az villog a lábán. Repked benn a kis angyal, könnyebb, mint az aranyszárny. Repked a kis láb — csisz-csosz! — Majd ide, majd oda surran, csókot visz anyukának, hajnali édest — cip-cup! — s apukának jó reggelt, nagy pacsit, égi mosolygást, hoz cigit is, örömest, ad tüzet és hamutartót, hozza a postát — csisz-csosz! — s dalt dudorász a szentem, (költi, mint a poéta). — „Nézd apa, rajtam a szalmapapucs, olyan édes, kedves, drága papucs, és úgy szeretem, mert szalmapapucs, mert szalmából van ez a papucs, abból csinálták ... Van neki orra és van szeme, szája. Ez az én papucsom, ez a szalmapapucs, ez az édes, kedves, drága.. Leveti, szívéhez szorítja, földobja, csókolja, imádja, öltözteti babaruhába, aztán lefekteti az ágyba, mert drága papucs, mert szalmapapucs, mert szalmából van ez a papucs . De csengetnek, lábára kapja, hip-hop! villog a szalmapapucsban a lába.