Irodalmi Ujság, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-07-30 / 31. szám - Erdélyi József: Tarlóvirág • vers (6. oldal) - Szerkesztőség: Mit játszanak a szovjet színházakban • színház (6. oldal) - Hegedüs Géza: Utazás a szomszédságban (6. oldal) - Bálint Lajos: Elcserélt menyasszony - Operettbemutató a Majakovszkij-színpadon • színház • Elcserélt menyasszony, zene Dolidze-Várady László, szöveg Semsey és Csizmarek, Margitsziget (6. oldal)

6 ^OOCX»OOOCXXXXX»OOOOOOC>OOOOOíX)OOOOOOOCXX)OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCX30tXWOOi^ Erdélyi József Tarlóvirág Szánt a traktor, hasogatja a földet, leforgatja a föld alá a zöldet, elvágja a gyökerét a virágnak,­­ szánt a traktor, hasznot hajt a világnak. Szánt a gépész, hántogatja a tarlót, magának is akar szépet, akar jót, szép lányt akar, szép nőt akar szeretni, hogy a traktort legyen kiért vezetni. Hogy fáradjon, ne egyedül magáért, — jó asszonyért, kis gyermekért, családért, felszántaná ő az egész világot, kiirtana minden tarlóvirágot. Felszántaná a végtelen világot, kiirtana minden füvet, virágot, egyet hagyna: a szerelem virágát, — leborulna, megcsókolná a lábát., , Megy a traktor, megy a porban, a sárban, megy a traktor az alföldi határban, felszáll a por, kettéválik a nagy sár, —■ vastalpa a dülőútnak nem hasznai. Freccsen a sár, száll a nagy por szegényre, tűz a nap a szegény gépészlegényre, csupa kenőcs, olaj az ő világa, bakancsti­lppal tapos ő a virágra. Szánt a gépész, hasogatja a tarlót, kéri tőle a kis virág a pardont. — Nincs kegyelem csak annak a virágnak kit leszakajt a határban magának... »»OQOQOOOOOCWOCKXaOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOQOQOQOQQOQOOOOooOC Mit játszanak a szovjet színházakban K nem könnyű erre a röviden ösz­­­­szefoglaló válasz, mert lehe­tetlen nem érinteni, hacsak futólag is — a moszkvai és a leningrádi színházi események mellett a vidéki városok néhány érdekes művészi vállalkozását. Moszkvában a nyár elején a baskír Akadémiai drámai színház és az Opera- és balettszínház együttese vendégszerepelt, nagy sikerrel mu­tattak be saját nemzeti szerzőik mű­vein kívül klasszikus darabokat és jelenkori szovjet színműveket. Az operai együttes most két baskír zene­szerző — Szabitov és Ahmetov új balettjének előadására készül s nem­sokára Dzserzinszkij „Csendes Don”­­ját is előadja. A moszkvai színházak legtöbbje szintén vendégszerepel a nyár folya­mán vidéki városokban — még az Uralon­ túli Kurgánba is ellátogat például a Vahtangovról elnevezett egyik legjobb moszkvai társulat. A novoszibirszki opera pedig, több más igényes operával együtt bemutatja a moszkvai Nagyszínházban a Bánk bán-t, amellyel már otthon is nagy sikert aratott. A leningrádiak egyik legnevesebb színházi rendezője, Akimov, szintén elhozza társulatát a fővárosba. Orosz és külföldi klasszikusok (Szaltikov— Scsedrin, Szuhovo—Kobilin, Shake­speare, Ibsen), de mai szovjet szer­zők is (Alekszandr Gladkov, Mihal­­kov, Szimonov, Makarov) szerepel­nek e kitűnő színház repertoárján. Ez idén először mutatkozik be Moszk­vában a vladivosztoki, a kalinyini, a cskalovi és a sztálingrádi színházak művészgárdáj­a. A nyári vendégszereplések ideje alatt a moszkvai társulatok viszont nyugodtan készülhetnek őszi bemu­tatóikra. A Jermolova nevét viselő színház eseménye lesz Nazim Hikmet új szín­művének bemutatója. Címe „A kü­lönc”. Egy sztambuli ügyvéd lát­szatra köznapi története ez, nem „hős”, csak egyszerűen becsületes ember és szeretne az maradni. S mert ez a törekvése összeütközik környezetének felfogásával, a kapita­lista világ moráljával, belefárad a harcba és megpróbál „normális” módra tekintélyhez, vagyonhoz jutni. De mikor önutálattól űzve már-már öngyilkosságra gondol az egyszerű, tisztalelkű török nép körében újra magára talál, elvállalja a kommu­nista vádlottak védelmét és az ő igazságot hirdető védőbeszéde koro­názza meg a művet. „A darab esz­méje már 1948-ban megfogamzott bennem — mondotta Nazim Hikmet a „Teatr” című folyóirat munkatár­sának —, de csak börtönből szaba­dulásom után, a Szovjetunióban va­lósíthattam meg elgondolásomat. Valóban megtörtént törökországi eseményeket­­elevenítettem fel, dara­bom szereplői nem kigondolt, hanem élő alakok, jórészt személyes is­merőseim. Még két színművem ké­szül a jelenkori Törökország életé­ről, azonkívül egy szovjettárgyú da­rabon is dolgozom, abban a Szovjet­állam fejlődésének különböző idő­szakait s a népek békeharcában vitt óriási szerepét szeretném ábrázolni” — mondotta ugyanakkor Nazim Hik­­met. A Lenini Komszomolról elnevezett moszkvai színház Ketlinszkaja regé­nyének, „Az ifjú város”-nak színpadi változatát fogja bemutatni az idén. Murzajeva rendezőnő a neves re­gényírónővel együtt igyekszik a könyv óriási anyagából kiválasztani a regény hőseire és egész légkörére legjellemzőbb részleteket s költői ki­fejezést adni a színpadon a mű alap­eszméjének: a kitartó szorgalom és a lelkendező álmodozás párosulásá­­ból sarjadó életörömnek. Az érde­kesnek ígérkező darab zenei aláfes­tését is nő komponálja: Nina Maka­rova, a szerepeket pedig a fiatal szí­nésznemzedék színe-java tölti be. A moszkvai „esztrád-színház” téli évadjának befejezése után az Ermi­­tázs szabadtéri színpadán folytatja működését, Rajkin, a hírneves ko­mikus vezetésével és a legismertebb kabaré-színészek közreműködésével. Érdekes szórakoztató műfajt hono­sít meg az „Árnyék-színház”, a báb­játéknak e különleges változata. Furnir-lemezekből készült, művé­szien jellegzetes figurák árnyékai a „szereplők”. Többnyire mesejátéko­kat jelenítenek meg. Ez idén egy ro­mán szerző, Kelin Grue, meséjét mu­tatják be gyermeknézőknek, de szá­mos más mese is szerepel műsoru­kon, többek közt Katajev „Hétszín virága” is. Az „Árnyék-színjátszás” különösen a Keleten — Kínában, Indiában — messzi múltra tekint vissza; a Szovjetunióban ezidőszerint egyetlen színháza mind az alkotó, mind­­ az előadóművészektől igen magas­ színvonalú munkát igényelt ÉRDEKES KÖTETTEL gazdago­dott a Magyar—Szovjet Társaság központi könyvtára, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Törté­nettudományi Intézete „Középkor" című tanulmánygyűjteményének legújabban kiadott VI. kötetével. A kötet szovjet történészek tanulmá­nyait is tartalmazza a középkori Magyarországról. Egyik fejezetének címe: „A paraszti faluközösség Ma­gyarországon a XI—XIII. század­ban“, a másiké: „Az 1222. évi magyar Aranybulla“.★ A TIHANYI FÉLSZIGETRŐL a Magyar Híradó- és Dokumentum Filmgyár színes dokumentumfilmet készített. A 25 perces film forgatását Basilides Abris rendező irányította. A felvételeken megörökítetté­k Ti­hany híres természeti ritkaságait és történelmi emlékeit. Irodalmi Újság 1955. július 30. Hegedűs Géza UTAZÁS A SZOMSZÉDSÁGBAN Bukarest zegzugos város. Aki ide­gen messzire csatangol a Boulevarde­­tól vagy a Calea Victorieitől, köny­­nyen eltéved az utcák útvesztőjében. Velem nem egyszer történt meg, hogy tétován megálltam, s megállapítot­tam: fogalmam sincs, merre lehet a Piata Republicei (Köztársaság tér), ahol lakom. És ez az eltévedés nem is egyszer éjszaka történt, mert ha az ember egy idegen város lelkét akar­ja megismerni, leghelyesebben teszi, ha éjszaka egyedül csatangol az ut­cákon. (Különösen, ha olyan jól vi­lágított városban jár, mint amilyen Bukarest.) De Bukarestnek nincs az az éjszakai órája, amikor utcái ki­ürülnének. És habár románul nem tudok (utam elején még köszönni sem tudtam románul), az eltévedt em­ber kézlejtésekkel és a szálloda ne­vének ismételt hangoztatásával, vé­gül is útbaigazítóra talál még akkor is, ha történetesen nem találkozik olyan idegennel, aki tud valamelyest magyarul vagy franciául. De éppen ezt a két nyelvet Bukarestben na­gyon sokan ismerik. A francia nyelv­nek nagy és élő hagyománya van itt. Magyarul pedig... Hát a bukaresti utcákon lépten-nyomon magyar szóit lehet hallani. Valamikor tréfásan úgy mondották, hogy Budapest után Bukarest a legnagyobb magyar vá­ros. Egy ízben az Előre szerkesztősé­gében erről beszélgettünk a főszer­kesztővel, Robotos Imre elvtárssal. Tőle tudom, hogy Bukarestben a két világháború közt még a mostaninál is sokkal több magyar élt. Ide áram­lott a Székelyföld szegénységének egy része is. A felszabadulás óta, de kü­lönösen, amióta a Magyar Autonóm Tartomány megalakult, s az elhanya­golt, nagyszegénységű Székelyföld új fejlődés előtt áll, sok ezres tömegben áramlott vissza az a réteg, amely megélhetést keresett Bukarestben. Hogy mennyi a száma most az itteni magyaroknak? — erre nehéz volna pontos választ adni, de az bizonyos, hogy így is több magyar él Buka­restben, mint bármelyik magyar vi­déki városban. Színházi esték A Bukarestben töltött idő alatt csaknem minden este színházban vol­tunk, sőt olykor még délelőttönként is benéztünk ebbe vagy abba a szín­házba, hogy próbákat is lássunk. Beaumarchais Figaró házasságának előadásával kezdtük színházi estéin­ket, mely klasszikus komédiát jól is­mervén, egész figyelmünket a játék­nak és a rendezésnek szentelhettük. A Figarót a Hadsereg Színházában adták; rendezése sok mindenben kü­lönbözik a minálunk megszokottól. Stilizáltabb a játék, mint a mi szín­házaink klasszikus előadásain. Az alakok, a mozdulatok a rokokó por­celánfigurákat idézték. A rendezés játékosan, de igen következetesen hangsúlyozta ki a francia forrada­lom előtti úrivilág könnyed és köny­­nyelműen gondtalan hangulatvilágát, amelyben még csak talpraesett és szellemes, bár erőteljes tiltakozás Fi­garo ellenállása. A néző itt inkább a felvilágosodás bölcseinek forradalmi humorát érzi, mintsem a nemsokára már fegyveres valósággá váló forra­dalom dübörgését. Ugyanennek a színiintézménynek másik, nagyobb épületében (ui. a had­seregnek két színháza van) láttam azt az előadást, amely a legjobban meg­ragadott. Alecsandrinak, a múlt századbeli román klasszikus költőnek Fantana Blandusiei (A blandusiumi forrás) című klasszicizáló s egyben sok új romantikus vonást mutató verses drámáját elevenítették föl. Ennek a drámának a főszereplője Horatius, a költő, de hősei azok a rabszolgák, akiknek a gonosz uzsorás ellenében az emberséges költő a párt­fogójuk, s végül Horatius szabadítja fel a szerelmes rabszolgapárt, le­győzve magát, ki úgyszintén szere­lemre gyulladt a szép rabszolgalány iránt. A rendező, Sahighian, román népi motívumok felhasználásával kel­tette életre az ókori római népi élet képeit, és kitűnő balettjelenetek be­iktatásával emelte ki a mű eszmei mondanivalóját. Mint színházi produkció, nekem ez az előadás tetszett legjobban Buka­restben. — Hanem, mint drámai mű, egy mai fiatal román író modern tár­gyú drámája ragadott el. Horia Lo­­vinescu A lerombolt fellegvár című drámáját a Bukaresti Nemzeti Szín­ház mutatta be. Lovinescu műve egy úri család szétzülléséről szól. 1942- től 1948-ig tart a cselekménye, meg­mutatván, hogy az érdemes kevesek­nek megvan az útjuk az új világba, de legtöbbjük kihull a történelemből. A központi alak, a dekadens esz­mék közt élő, a halál kultuszával megfertőzött embertelen Mátéi végül is öngyilkossággal fejezi be életének lefelé mutató útját. A szerzőnek sze­mére vetették, hogy Mátéi nem a legtipikusabb alakja a haladással szembenálló, hatalmát vesztett bur­zsoáziának. Ez igaz is, Lovinescu nem az aktív szembenállókat mutatja be (azaz hogy ezeket csak a dráma pe­remén jelzi), ő az életképtelenekről beszél. De olyan drámai erővel és jellemző művészettel, hogy azt hi­szem, a mai román irodalomból leg­először éppen A lerombolt fellegvá­rat kellene bemutatnunk. Két múzeum a sok közül Láttunk sok múzeumot, könyvtárt, egyéb közgyűjteményt. Az egykori királyi palotából is képek palotája lett; ott van ma a gazdag Szépművé­szeti Múzeum. Ez szállodánk tőszom­szédja lévén, olykor fél órára is át­ugrottunk, hogy elnézzük a klasz­­szikus román festőnek, Teodor Amannak megragadó alkotásait, vagy a gyűjtemény világhíres Rembrandt­jait és Grecuit. A legmeglepőbb ta­lálkozásom egy olyan képpel volt, amelyet másolatokból kisgyerekko­rom óta ismerek, de nem tudtam, hogy itt van. Benczúr II. Rákóczi Fe­renc elfogatása című történelmi fest­ményéről Bukarestben tudtam meg, hogy a román királyok tulajdona volt, onnét szállt a román s nép tulajdoná­ba. Jártunk azután könyvtárakban is, ahol különösen a Kultúrkapcsola­­tok Intézetének 160 000 kötetes mo­dern világirodalmi könyvgyűjtemé­nye lepett meg. Ez az intézmény csereviszonyban van világszerte a legkülönbözőbb kiadókkal és könyv­tárakkal, valuta nélkül, csereberélés­sel szerzi be a legújabban megjelenő könyveket, amelyeket kényelmes ol­vasóteremben bocsát bárki rendelke­zésére. Napi átlagos 500 olvasó láto­gatja ezt a könyvtárat. A mi mai művészi igényeinknek a megfelelő új operett megte­remtése körül folyó kísérletek között felettébb tanulságos ez az „Elcse­rélt menyasszony" című és a színla­pon „nagyoperettének jelölt mű, amely egy nyári együttes jó betanu­lásában a Margitsziget egyik színpa­dán került bemutatásra. A kérdés lényege tudvalévőleg, mi­ként oldható meg zeneileg s a darab prózai részében is, a klasszikus ope­rett értékes hagyományait megőriz­ve, olyan új daljátékforma megte­remtése, mely elveti a revü és jazz­­oprettek zenei és szövegi értelmet­lenségét, de nagyobb­ igestyűségével is elég könnyű, melodikus, szórakoz­tató és mulatságos. Ez alkalommal azonban egészen különlegesen nehéz feladat hárult a magyar átdolgozók­­ra. Dolidze, a grúz-szovjet komponis­ta elsősorban operaszerző volt. Ha ennek a most bemutatott darabnak ének- és zeneszámait, koloratúr áriáját, ötletes quintettjét és kóru­sait hallgatjuk, önkéntelenül az a gyanúnk támad, hogy az eredeti mű sem operett volt, hanem vígopera, vagy legalábbis erősen vígoperai igé­nyekkel lépett fel a tehetséges, jó forrásokon nevelődött operaszerző. Ezt a feltevést erősíti, ha a szöveg történésanyagát, egyszerű, naiv me­seszövését figyeljük. Ez a mese a gazdag kalmárról, aki lányát a nagy­című herceghez akarja feleségül erőltetni, és végül kénytelen bele­törődni, hogy a féltett lányt szerel­mese, egy diák vegye el — szintén vígoperai eredetre vall. Ezt a szöveg­anyagot iparkodtak talán már a szovjet szövegírók, vagy esetleg a magyar színpadra alkalmazók még könnyebbé és ilyen nyári, szabadtéri előadás számára alkalmassá átfor­málni. Mivel pedig maga a változa­tos és népi motívumokkal gazdag zene eredeti jellegéből és igényessé­géből nem vetkőztethető ki — kár is volna érte —, a mű ilyen operettes felgazdagítására csak a szöveg ad le­hetőséget. Ezzel a lehetőséggel bő­ven, sőt néha túl bőven élnek is. Persze, mennél ékesebb és könnye­­debb lesz a szöveg, mennél tarkábbak és groteszkebbek Latabár Árpád és Rátonyi tréfacsinálói, Basilides kal­márja és Keleti felpofozott rendőr­főnöke, akik színészileg ugyanazt a segítséget nyújtják a játék vonalán, mint a szövegírók, annál inkább érez­zük az énekszámok, főleg az együt­tesek és a zenekar komolyabb igé­nyeit. Ámde nekem minden gyűjtemény közül különösképpen kettő ragadta meg a figyelmemet. Az egyik a „Folklór-múzeum“. A népzene-kincs­nek ilyen méretű gyűjteményével el­eddig sehol sem találkoztam. 60 000 hanglemez! És mellettük a népi hangszerek.­­ Az érdeklődő megnéz egy-egy meglepő formájú fúvó vagy pengető eszközt, mondjuk a több mé­ter hosszú havasi kürtöt, vagy a hátragörbített nyakú kobozt, azután felteszik a hanglemezt és hallhatja, hogy azon a szerszámon milyen han­gokat, milyen összefüggő muzsikát varázsol elő, aki ért hozzá.­­ Első­sorban persze a román nép és a Ro­mán Népköztársaság területén élő népek dallamkincse halmozódott fel a múzeumban, de bőségesen képvi­selik magukat a távoli tájak is. Mikor beléptem a múzeumba, úgy gondoltam, néhány percig fogok né­zelődni, s egy-két kuriózum ismere­tével gazdagabban távozom. Hanem amikor egymás után kerültek sorra az ismeretlen dallamok, majd azok is, amelyek közelebbről vagy távo­labbról Bartók „Romén táncai“ ré­vén már ismerősebbeknek tűntek, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a zenehallgatást. A másik talán még ennél is érde­kesebb: a „Falumúzeum“. — Külső­leg nem is hasonlít múzeumhoz, olyan, mint egy falu. Csakhogy en­nek a falunak minden háza az or­szág más-más vidékéről való. Nincs az országban olyan típusú falusi ház, amelyből egy nő állna a Falumúzeum utcáin. De nem másolatban. Ezeket a házakat jórészt eredeti helyükről hozták el, szétszedték, és itt újra összeállították. Mindegyikben teljes, hiteles berendezés, és benn láthatod lakóik életnagyságú baba­ mását ere­deti ruházatukban. Aki itt jár, szó­rakozva tanulja meg az ország föld­rajzát és néprajzát. E Ennek az ellentétnek megemlíté­­sét nem szabad úgy magya­rázni, hogy a közönség a jó zene­élvezet és a könnyed kacagtatás kö­zött nem találja meg a maga örö­mét és a darabot nem fogadja szí­vesen, csak éppen azt kell leszögezni, hogy a keresett új operettnek nem ez a legigazibb útja. A zenei igényes­ségnek s a szöveg mulattató tarka­ságának összehangoltabban kell egy­­másra és a műfajra találniok. Nem kétséges azonban, hogy szí­vesen hallgatjuk Dolidze muzsikáját — amelynek mai összeállítása Vára­­dy László jó munkája —, bizonysá­gát látjuk benne, hogy ide­s­tova egy negyedszázad előtt és messze Grúziában is milyen komoly igényű és felkészült volt a szovjet zeneszer­zők és nyilván a közönség kultúrá­ja is. A szövegből természetesen nem tudjuk megállapítani, hogy mi a szovjet szövegírók és a magyar szín­padra alkalmazók — Semsey és Csiz­­marek — munkája. Viszont bizo­nyos, hogy a szövegben sok a jó öt­let s a humor vonalán sok a kihasz­nálható színészi lehetőség. Mindenképpen érdemnek számít, hogy az MSZT e szabadtéri produk­cióhoz nem egy olcsó sikerű, szok­ványos nyári semmiséget választott, hanem ezt a művészibb kívánságú és mondanivalójú anyagot, s az elő­adásban megtett mindent, hogy a közönség érdeklődését művészi esz­közökkel fogja meg. Fülöp Zoltán gazdag díszletei között Petress Zsu­zsa, s az operaházi Kövecses — a szerelmespár —, s a koloratúr áriá­ban Fáy Éva sikerrel lesznek úrrá a komoly zenei feladaton. A vidám női alakokra pedig olyan nagyszerű hár­mast állítottak a közönség elé, mint Mezey Mária, Fejes Teri és Somogyi Nusi. Néhány színes és eredeti népi tánc, jóízlésű és festői, bár néha nem egészen összehangolt jelmezek ad­nak hatásos keretet a játéknak. Szi­­netár rendezése friss tempót diktál, s legfeljebb a tömegek mozgatását, ki és bevonulását kellett volna szerve­sebbé és valószínűbbé tenni, jobban kihasználva a szabadtér látványossá­gi feltételeit és lehetőségeit. A daljáték magyar verseit ,Lányi Viktor, legismertebb operafordítónk írta, s neki valóban sikerült jól al­kalmazkodnia az operai igényekhez és az operettszükségletekhez. Bálint Lajos Elcserélt menyasszony — Operettbemutató a Majakovszkij-színpadon —

Next