Élet és Irodalom, 1957. március-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-12-13 / 24. szám - Janisz Politisz: A görög nép gyásza • nekrológ • Nikosz Kazancakisz (2. oldal) - Röviden • Röviden (2. oldal) - F - y: Visnyevszkij az optimista tragédiáról (2. oldal) - A. Boszulajev diszlettervező makettje az Optimista Tragédiához • kép | illusztráció | grafika | rajz (2. oldal)

A görög nép gyásza . 1957. november 4-én Heraklion krétai város népe elkísérte utolsó útjára nagy szülöttjét, Nikósz Kazan­­caíkiszt, a világhírű írót, aki művei­ben megörökítette népe szenvedéseit és harcait, megmutatta szenvedélyes szabadság- és igazságszeretetét, s megismertette a világgal a harcos­lelkű Görögországot. Az a részvét, amely más népek, köréből a görög nép felé száll, elárulja, mily fájdal­­masan érinti őket is e nagy író el­vesztése, aki munkásságát, gyötrel­­mes és nehéz ideológiai fejlődésen át, mindinkább a haladó és a béke­szerető emberiség szolgálatába állí­totta. Kazancakisz halála félévszázados, termékeny és változatos írói élet­pályát zár le. Egész életében két nagy szenvedélynek áldozott: az írásnak és az utazásnak, ő volt az első görög intellektuel, aki meg­látogatta a Szovjetuniót, s egyidőben úgy tervezte, hogy végleg ott tele­pedik le. Két leghíresebb művében, a „Kapetan Mihalisz“-ban és „Az újra megfeszített Krisztus“-ban gyakran idézi a nagy szovjetországot, a görög népi legenda „Moszkovosz“-át, a népek szabadságának szószólóját­­s bajnokát. Kazancakisz több műfajban alko­tott kiválót. Irt drámai műveket, epikus költeményeket, filozófiai ta­nulmányokat, útleírásaikat, s végül regényeket. Tragédiái, epikus költe­ményei, nevezetesen az „Ulysses“, a­­,Konstantin Paleolog“, a „Capodist­­ria“ figyelemre méltó alkotások. Filozófiai művei közül legismertebb az 1927-ben írt „Aszketika“, amely az író intenzív belső életéről, ellent­mondásairól, lelki vívódásairól tanús­íkodi­k. Nem volt hívő abban az értelemben, ahogy azt némely kri­tikusa „Assisi szegénye“ című regé­nyének (Assisi Szent Ferenc élet­regényének) megjelenése után állí­totta. A beszélgetésben, amelyet Renaud de Jouvenel-lel folytatott, azt mondja e művéről, hogy az volta­képp „a vallási síkon kivívott sza­badság története“, s megmutatja, hogyan „valósíthatja meg az ember erős akarattal a lehetetlent is“. Ám az a mű, amely a leghívebben tükrözi a Kazancakisz gondolkozásá­ban rejlő ellentmondást, s egyszer­smind eszmei fejlődésének legújabb szakaszát, kétségkívül a már idézett „Újra megfeszített Krisztus“ című regénye, egyik legutolsó műve.­ E regényben Kazancakisz két Krisztust állít szembe, a gazdagok Krisztusát és a rongyosokét. Az elsőt a nagy­hatalmú, jóllakott, konformista , „Akinek meg kellett halnia” címen nagysikerű film készült belőle. Grigorisz pópa, a török aga és Pat­­riarcheász, görög nagybirtokos táma­sza képviseli, a másikat Fotisz pópa, a lázadó, a „bolsevik“, az éhező, el­űzött szaraikinai parasztok pópája, aki földért vívott harcukat vezeti, s azt hirdeti: „Az élet nem poshadó mocsár, az engedelmesség és a türe­lem nem a legférfiasabb erény ... A becsületes ember nem nézheti, hogy gyermekei éhenhaljanak, talp­­raáll, s ha kell, Istent is kérdőre vonja.“ Másutt, a görög földesurak­ról szólva, akik ellen a Szarakina­­belieknek harcolniuk kell, azt mond­ja: „Rosszabbak a töröknél, de a mezítlábas Krisztus velünk van. Har­colni fogunk.“ S ez a harc, amelyet Fotisz pápa vív a regény éhező hősei élén az álmodozó, misztikus, életét áldozó Manoliosszal vállvetve, nagyon is földi harc, a földi igaz­ságért, az élethez szükséges javak igazságos elosztásáért vívott harc. Az író központi eszméje, a regény vallási leplen átcsillanó, valódi ér­telme: együtt kell harcolnunk, küz­­denün­k­ az igazságért. Ha „Az újra megfeszített Krisztus“ jellege szerint társadalmi mű, másik híres regénye, a „Kapetan Mihalisz — szabadság vagy halál“ hazafias regény, a krétai szabadságharcok himnusza. Kazancakisz, aki saját szavai szerint „a szabadság szenvedé­lyes szerelmese“, s egyszersmind szülőföldjének, Krétának is szenve­délyes szerelmese volt, erkölcsi köte­lességének tartotta, hogy népe életé­ről és harcairól írjon. Erősen hitte, hogy élete végén felelnie kell a kér­désre: „Mit tettél Krétáért?“, s ezért regényét az 1889. évi, a törökök ellen kirobbant felkelésnek szentelte. A regénynek mind az 500 oldala, az egymást követő epizódok, a bennük szereplő férfiak és nők, gyermekek és öregek (s nemegyszer száz éves aggastyánok) a krétai nép hősies­ségét és szabadságszeretetét példáz­zák. Nem csoda, ha bizonyos körök műveit „veszélyeseknek“ és „fel­forgatóknak“ minősítették. Kazan­cakisz bűne nemcsak az, hogy fel­magasztalja a szabadság és a függet­lenség eszméjét, hanem az is, hogy regényeiben utalásosait találni arra a szerepre, amelyet az oroszok­ és a­ „nyugatiak“ Görögország és Kréta felszabadításában játszottak. S a görög reakció valóban nem csalat­kozott: az orthodox egyház Szent Szinódusa vallásgyalázásért anaté­mával sújtotta műveit, gyűlölködő és rágalmazó sajtóhadjárat indult elle­ne, s megvonták tőle a Nobel-díjra jelöléshez szükséges hivatalos támo­gatást. JANISZ POLITISZ A MŰVÉSZETI SZAKSZERVE­ZETEK SZÖVETSÉGE januárban tartja kongresszusát. A közgyűlésen megvitatják a művészek életkörül­ményeit, munkavédelmi problémáit és más, esztétikai kérdéseket is. ★ SZAMUIL MARSAKOT, a szov­jet ifjúság egyik legkedveltebb író­ját, az OSZSZK Népművelési Mi­nisztériuma 70. születésnapja alkal­mából az ifjúság nevelésében szer­zett érdemei elismeréseként az­ Usinszkij-érdeméremmel tüntette ki. Ezt az érmet a legkiválóbb gya­korlati pedagógusoknak és a peda­gógiai tudományok legkiemelkedőbb művelőinek szokták adományozni. ★ AZ ÚJÉV ELSŐ BEMUTATÓJA a Nem­zeti Színházban január 23-én lesz. Ekkor mutatják be Krlezsa „Glembay-ház”­­cí­mű trilógiájának első részét, melyet dr. Stupica Boján, az ismert jugoszláv ren­dező állít színpadra. Dr. Stupica, a „Glem­­bay-ház”-at eddig a Szovjetunióban, Pá­rizsban és Prágában rendezte. A Nemzeti Színház előadásának főszereplői: Tőkés­­ Anna, Major Tamás, Básti Lajos, Várko­­nyi Zoltán, Somló István és Kálmán György.­­­ TOMBOLÓ SIKERT ARATOTT a bécsi jégrevű társulat a berlini Sportpalast­ban. A negyvenöt tagú társulat bemutatta „Sylvia, egy tán­cosnő története“ című jégrevűjét. A címszerepet Hannerl Eigel kétszeres Európa-baj­noknő korcsolyázta, aki első bajnokságát Pesten nyerte. ★ A SZOVJET FILMMŰVÉSZETI DOLGOZÓK Szövetségének kritikai, történelmi és filmelméleti szakosz­tálya nemrégiben a moszkvai újsá­gok munk­atársaivl közösen megvi­tatta az újságok filmkritikáinak problémáját. A tanácskozáson szá­mos érdekes határozatot hoztak. El­határozták pl., hogy versenyt indí­tanak a legjobb filmkritikák írására. A vidéki és a központi újságok munkatársai részére szemináriumo­kat indítanak, ahol a filmek és a filmkritika problémáit tárgyalják majd meg. A 1.KORTÁRSA­K SZERKESZTŐSÉGE klubesten látta vendégül azokat az író­kat és kritikusokat, akik írásaikkal már szerepeltek a folyóiratban. A jövőben minden hónapban rendeznek hasonló klubestet.★ SARKADI IMRE „Szeptember” című drámája megjelent Moszkvá­ban orosz nyelven. A könyvhöz Sza­bó Pál írt utószót. YEHUDI MENUHIN értesítette a Filharmóniát, hogy 1958 első nem­­­gyedében Budapesten v­endégszere­pel. A művész két vagy három kon­certet tart a magyar fővárosban. A HAMBURGBAN KONFEREN­CIÁRA jöttek össze nemrégiben a tánctanárok. A tanácskozáson az a vélemény alakult ki, hogy Nyugat- Európában egyre jobban szűnik a Robit and Roll őrület. Mind keve­sebbet táncolják a Calypso-t is. A tánctanárok megítélése szerint az idei báli szezon legtöbbet járt sza­lontánca a cha-cha-cha lesz. SEHOL A VILÁGON nem szer­vezték meg a főiskolai levelező­oktatásnak olyan széles hálózatát, mint a Szovjetunióban. Az elmúlt tanévben a szovjet egyetemeknek és főiskoláknak nyolcszázezer le­velező-hallgatójuk volt. Számuk 1960-ra eléri, de valószínűleg meg is haladja az egymilliót. KODÁLY ZOLTÁN 1 3-ik születésnapján sorra kerülő Háry János c. művét a magyar rádión kívül az alábbi adók közvetítik: Berlin, Jamaica, Lisszabon, Injuhiam­, Pá­rizs, Peking, Prága, Rodézia, Róma, Szó­fia és Tanger. A DOMBÓVÁRI KISZ-szervezet a tanáccsal karöltve rendszeresítette a dombóvári pécsi színheázvonato­­kat. Havonta vagy kéthavonta kü­lön vonaton, mennek be a dombó­vári fiatalok Pécsre, ahol a színház csak részükre játszik. Az első szín­házi utazás alkalmával az Ember tragédiáját tekintették meg. ★ JÁVOR PÁL KÖNYVET ÍR Sopronkő­­hida—New York—Budapest címmel. A könyvet 1958 elején a Kossuth Kiadó ad­ja ki.★ KÜLÜGYMINISZTERHELYET­TES MINT ÍRÓ. — Dr. Sík Endre, a külügyminiszter helyettese „Hús­véti vacsora“ címen írt könyvet, mely az 1920-as évek Szovjetunió­járól szól. Az igen érdekesnek ígér­kező könyv az Európa Kiadónál lát napvilágot. leningrádban az elmúlt két év alatt :6 millió példány könyvet és brosú­rát vásárolt a lakosság. A városban 100 ezren fizettek elő az orosz és külföldi írók műveinek sorozataira. A SZOVJET POLITIKAI ÉS TU­DOMÁNYOS Ismeretterjesztő Tár­sulat eddig 15 ezer előadást tartott a mesterséges holdakról a Szovjet­unió különböző városaiban és fal­vaiban. •­ ANNA SEGHERS, a kiváló német írónő a jövő év elején befejezi „Döntés“ című új regényét a há­ború utáni Németországról. Arnold Zweig befejezte a Grisa őrmester­ről szóló ciklus új kötetét és a „Megérett az idő“ című regényt, két értelmiségi szerelmének törté­netét az első világháború előtt. Jo­hannes R. Becher a „Nyár derekán“ című „költői vitairat“ mellett új versköteten dolgozik. „ALBERT SCHWEITZER HÁROM VI­LÁGA” címmel megjelent az Egyesült Ál­lamokban az első komoly, igényes mű a hírneves orvos, zenész és teológus-filo­zófus életéről. Az életrajz Robert Payne műve. A FRANCIA TUDOMÁNYOS AKADÉMIA után a Szépirodalmi Akadémia is tiltakozott a tudomá­nyos kutatásra előirányzott összegek elégtelensége miatt. Figyelmeztette a hatóságokat arra, hogy a pénz­hiány kedvezőtlen hatással lehet a klasszikus tanulmányokra, még kö­zépiskolai színvonalon is. ★ FRANCOISE SAGAN BALETT­JÉT, amelynek „Az elmulasztott ta­lálka“ címet adták, január 3-án mutatják be a montecarlói Operá­ban. Michel Magne és Francoise Sa­gan új műve nagy jövő elé néz: Pá­rizsban rendszeresen fogják játsza­ni a Champs Elysées Színházban és tavasszal Moszkvában is előadják. PÁRIZSBAN HOSSZÚ IDŐ ÓTA HÚZÓ­DIK az állami színházak dolgozóinak sztrájkmozgalma. Már szeptember elején kellemetlen meglepetést okozott a Pári­zsi Opera látogatóinak, hogy a versaillesi kis operaházban el kellett halasztani Cocteau ,,A hölgy és az egyszarvú”-jának bemutatóját. Később a központi állami színházak előadásainak meglepetésszerű elmaradása okozott estéről estére kínos feltűnést. Legutóbb december 2-án is el­maradtak a Comédie Francaise és a Nagy Opera előadásai, mert a műszaki sze­mélyzet nem elégedett meg a felajánlott 10 százalékos béremeléssel: 30 százalékot követel.A MAGYAR FILMEK újabb sikere külföldön: a Körhintát Görögország­ban, a Hannibál tanár urat pedig Észa­k-Írországban mutatták be nagy sikerrel.★ MAGYAR MŰVÉSZEK KÜLFÖL­DÖN: Bárdy György, Vándor Jó­zsef és Zem­be Ferenc, a Madách Színház tagjai Pozsonyba látogat­tak el tapasztalatcserére. — Fehér Imre filmrendező Párizsba utazott, ahol tanulmányozza készülő film­jének, az „Yvonne“-nak külső felvé­teleit. A film forgatókönyvét a f­iatal Fejes Endre írta. ★ BUDAPESTRE LÁTOGAT februárban a görög balettegyüttes. A külföldön is jól ismert művészek két előadást tartanak az Erkel Színházban.★ A ZÁGRÁBI OPERAHÁZ balett­­együttese Bartók „A csodálatos mandarin“ című művének bemuta­tójára készül. K­ A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES tánckara január 19-én több új kompozí­ciót mutat be az Erkel Színházban, így Rábai Miklós alkotását Kodály Zoltán Háry-intermezzójára; Vujicsics—Rábai „Kalotaszegi leánytánc”-át; Gulyás„Rá­bai „völgységi táncok”-ját, valamint Vu­jicsics— Látai „Pásztorbotoló”-ját. SERGE LIFAR, a párizsi Opera híres koreográfusa, új balettet ké­szít a brüsszeli világkiállításra. Az új táncalkotást a párizsi Opera együttese mutatja majd be. Visnyevszkij az optimista tragédiáról Visnyevszkij Optimista Tra­gédiájának előadása nagy ese­ménye kulturális életünknek. Ez az ízig-vérig szocialista­­realista színpadi mű olyan magas irodalmi színvonalat képvisel, hogy semmiféle „diszkrét” ellenséges propa­ganda nem tudja hitelét leron­tani. Van is sikere. A közön­ség tódul az előadásokra. Ér­dekesnek tartjuk ezzel kapcso­latban a Theater c. német lap nyomán ismertetni Vis­nyevszkij jegyzeteit a dráma­­irodalomról­­ és az Optimista Tragédiáról. A kéziratot az író özvegye bocsátotta a német színházművészet rendelkezé­sére abból az alkalomból, hogy az Optimista Tragédiát Ber­linben is nagy sikerrel játsz­­szák.« A mi drámairodalmunk egyelőre még formalista ele­mektől terhes, ezeket a múlt­tól kaptuk örökségbe, közéjük tartozik a pszichologizmus. A jelent, ezt a bonyolult, szen­vedélyes korszakot sokszor még zárt, körülhatárolt folya­matként ábrázolják. • Az a véleményem, hogy a régi, naturalista színjátszás­nak befellegzett. Az a színház, amely ezt nem ismeri fel, az ügyes kézművesek epigonjáté­­kát űzi, erre pedig semmi szükségünk.• Elképzelhető-e egyáltalán, hogy a bevált sablonok, ame­lyek azonban teljesen elöre­gedtek és természetszerűen a régi talajból­­ nőttek ki, hasz­nálhatóak legyenek egy társa­dalmi átalakulás sodrában? * Nem vagyok hajlandó szok­ványos darabokat írni. Csak olyat írok és fogok mindenkor írni, amelyben magam is az utat keresem, új formák fel­fedezésére.• Visnyevszkij az Optimista Tragédia előtt is írt színdara­bokat (Az első lovashadsereg, A döntő elhatározás), ezeket, sajnos, nem ismerjük. Az előbbi jegyzeteket ebben a ko­rábbi korszakban írta. A kö­vetkezőkben már a nagy mű­nek, az Optimista Tragédiának születésével való írói küszkö­dés mozzanatai tárulnak elénk. * A régi irodalomban az élet­nek a vak sorssal való küz­delmét ábrázoltuk. Ez a tra­gikus elem erős hangsúlyt ka­pott. Én azonban egy opti­mista tragédiát akartam írni. Most, az első szovjet tragé­dián dolgozva, ki kellett dob­nom egy sor kölöncöt, amit eddig a múltból magammal cipeltem. Ilyen lépés­ volt egy új cím keresése. Eredetileg azt a címet akartam adni a tragédiának, hogy „Éljen az élet!” Rájöttem azonban, hogy ilyen cím már van, ezért hát eldobtam ezt az ötletet. • A belső folyamatokra figyel­tem. Mi adott tartalmat az emberek életének, milyen gon­dolatok foglalkoztatták őket, hogyan szerettek, hogyan har­coltak, s mindezt miért? Könnyű volt-e az első kádere­ket szervezetten előteremteni, hogyan teremtették elő, mi­lyenek voltak? Érdekelt ezek­nek az embereknek a maga­tartása, az első bolsevik ta­pasztalatok megszerzése, az a mód, ahogyan a Vörös Hadse­reget, a volhovi és dnyeperi villamos műveket, a keleti­­tengeri fehér-tengeri csator­nát és egyebeket létrehívták. Elérkezett az ideje, hogy mélyebben elemezzük az osz­tály, a párt fogalmát, a pártét, mint egészet, és benne az egyes embereket. Lenint tanulmányozom. Bele­élem magamat az idézetek ér­telmébe, munkájának a mag­ját keresem. Minden lehetősé­günk adva van, hogy megte­remtsünk egy nagy művésze­tet. Érdemes ezen munkálkod­ni. Az anyag, amely rendelke­zésünkre áll, alkalmas rá, hogy egy ilyen művészetért küzdjünk. Ez a művészet ok­tatja az embereket, „Építsetek így, éljetek így!” Igen, ennek a mi osztály­harcunknak a története tele van tragikus elemekkel, de ez nem a régi, sötét, ijesztő tra­gédia, a cári Oroszország tra­gédiája. Van a mi életünkben tragédia, de ne tévesszétek ezt össze egy hanyatló osztály egyetemes tragédiájával. * Bármilyen különösnek lát­szik, felmerül az a kérdés, szükség van-e egyáltalán tra­gédiára vagy sem. Ezt a kér­dést nem fogja sem a művé­szettörténet, sem a kritika megoldani, csak azok maguk, akik írnak. Az élet igazságát, a történelem igazságát soha­sem lehet kiirtani — ez él és élni fog továbbra is. Vannak emberek, akik ilyen tragédiák színpadára vetődnek, ezeknek a száma növekedőben van, eziránt semmi kétségem. Hi­szek ebben. Nem szabad fel­tételezni, hogy a szocializmus fejlődésével a tragédia meg­szűnik. Ellenkezőleg: vessünk számot azzal, hogy a kapita­lista világgal való összeütkö­zés lehetősége nagy tragédiá­kat rejt még magában, a mi országunkban is, hiszen a ka­pitalizmus maradványai még itt sem semmisültek meg. Na­ponta felbukkan előttünk az a hatalmas, tragikus anyag, amit a kommunista testvér­pártok, Nyugat és Kelet pro­letariátusának élete vet fel. Nagyon fontos, hogy azt a kérdést se kerüljük meg: lesz-e tragédia az­ osztály nél­küli társadalomban is? Vagy lesznek-e tragikus elemek eb­ben az új társadalomban? Azt gondolom, feltétlenül lesznek. Azokat a páratlan tragédiákat, amelyeket a görög, német, an­gol művészettörténet tart szá­mon — csak az új társadalom új művészetének optimista tragédiái fogják szépségben felülmúlni. És a jövő új re­­naissance-korszaka lesz, egy általános és össz­emberi, össz­­szocialista élet renaissancea. Ez így lesz, bármilyen messzi is vagyunk még ma ettől, s bármekkora akadályok állnak még előttünk a jövőhöz vezető úton. Nem, az élet nem lesz az osztály nélküli társadalom­ban sem puszta nevetgélés. Az élet — élet. Szenvedélyek mindig lesznek. * Sokszor arra gondolok, talán , mégis inkább a filmé a jövő?! Igen, szükségünk van filmre, de nem mondhatunk le a szín­házról sem. Ám meg kell ke­resnünk a színház megújulásá­nak módját. Ezt teszem én is. Meg akarom kísérelni a mun­­ka eszméjét a honvédelem esz­méjével egybevetni, ha az ese­mények ezt lehetővé teszik számomra. Ez lesz aztán a Tragédia! — bárhogyan vitat­ják is egyesek: „nincs többé tragédiákra szükségünk!“ Az ördögbe is, én bizony még egészséges fickónak érzem ma­gamat. Ami pedig a művésze­tet illeti, meg fogom tenni a magamét! Éljen a forradalmi tragédia! Éljen az optimista tragédia!* A továbbiakban elmondja Visnyevszkij, hogyan született meg az Optimista Tragédia témája, hogyan ismerte meg a tragédia alakjait, miképpen szőtte életüket, végzetüket az élet, a forradalom sodra. Hó­napokat töltött a tengeren, matrózok, búvárok között. Másfélesztendei előtanulmány után azután mindössze négy napba telt a dráma meg­írása, annyira készen élt akkor már benne az egész mű. Gon­dolatai, problémái, amelyeket a fentebb közölt műhely-val­­lomáso­k feltárnak, okulásul és bíztatásul szolgálnak íróink, színházaink és mindazok szá­mára, akik hisznek a szocia­lista realizmusban. F­e­y A. Boszulajev díszlettervező makettja az Optimista Tragédiához

Next