Élet és Irodalom, 1957. március-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-24 / 6. szám - Szóváltás a magyar írókról. A francia Vercors vitája Moszkvában • kép (1. oldal) - Uitz Béla: A „Ludditák” sorozatból • kép (1. oldal) - Fodor József: Légy határozott! • vers (1. oldal)

Élet és Irodalom I. évfolyam 6. szám Uitz Béla: A „Ludditáik“ sorozatból A GÉPROMBOLÓK­ ESKÜJE ■■ A francia polgári sajtóban máig sem­ került le napirend­ről a „magyar ügy” és ezen be­lül természetesen a magyar irodalom kérdése. Nem ma­gyar írók renegátjaival, ki­­sebb-nagyobb kalandoraival óhajtunk vitatkozni, ők ma­guk ismerik legjobban árulá­suk mértékét, s ők maguk is tudják, hogy a burzsoá sajtó­nak csak átmenetileg, csupán egy propagandahadjárat le­folytatásához van szükségük úgynevezett munkásságukra. Ezért természetesen alapve­tően meg kell különböztetni tőlük azokat a nyugati, külön­féle árnyalatú és felfogású író­kat, akik megítélésünk szerint még nem értik meg teljesen az úgynevezett „magyar ügyet”. Ezeket az írókat sú­lyos nézetkülönbségeik ellené­re is azzal a megbecsüléssel értékeljük továbbra is, ami kijár mindenkinek, aki csak a tények ismeretének hiányában jutott átmenetileg különféle intenzitású szellemi zavarba, vagy válságba. Úgy érezzük, hogy nehéz munkánk közepette is gyak­ran több megértéssel viselte­tünk irántuk, mint ők a mi ügyeink iránt. Nem csodálko­zunk nézeteik és vallomásaik pontatlanságán, kisebb-na­­gyobb tévedésein. Hiszen nem egy író ingott meg és vesztet­te el tisztánlátását idehaza is, annak ellenére, hogy közvetlen közelről láthatta és érzékelhet­te az eseményeket. Nincs ab­ban semmi meglepő, hogy kö­zel 2000 kilométernyire, az el­ferdített tények tömkelegében, az ellenséges propaganda per­gőtüzében még egyik-másik haladó francia író is önnön múltjával ellentétbe került. Távol áll tőlünk, hogy egy-egy francia haladó író pillanatnyi magatartása végképp feloldaná bennünk azt a reménységet, hogy a tények,alaposabb isme­rete következtében, újólag egyértelmű félreérthetetlen­­séggel fogja vívni írói csatáit a teljes humanizmusért és a szocializmus ügyéért. Meggyőződésünk, hogy az olyan jelentékeny író, mint amilyen a francia Vercors is, minden vitázó szándéka elle­nére, hozzá fog járulni számos francia, olasz és más haladó írók világszemléleti felfogá­sának tisztázásához. Vercors, aki a francia ellen­állás egyik kiváló alakja volt, akinek írói pályáját éppen a haladó társadalmi gondolat jellemezte mindig, az elmúlt hetekben Moszkvában járt. Vercors megnyilatkozásai min­denkor — nyugodtan mondhat­juk — nemzetközi méretű ér­deklődést váltottak ki. Művé­szi és erkölcsi hitelében soha­sem kételkedtünk. Most a szovjet írókkal Moszkvában folytatott vitájáról írt cikket a Le Monde-ban, a francia fi­nánctőke és a Quai d’Orsay napilapjában. Persze, van ab­ban valami kétértelmű elem is, hogy Vercors, a francia el­lenállás hőse, a szocialista vi­lágfelfogás hitvallója, szocia­lista mondanivalóját éppen a finánctőke és a kormány fél­­hivatalos lapjában teszi közzé. Nyilván Vercors se gondolja, hogy a francia ■ finánctőke or­gánuma a szocializmus ügyének legyen a támogatója, mint ahogyan esztelenség lenne azt­­ hinni, hogy a tőkés államok, valaha is, valamiféle módon is a szocializmus ügyét támo­gathatnák. Idehaza nálunk akadtak írók, politikusok, akik effélében reménykedtek és e reménykedés eredménye nem lett egyéb, mint véres ellen­­forradalom, kivégző osztagok­kal, mártírhalált halt hősök­kel és olyan perspektívával, amely­­a legtárgyilagosabb je­lek szerint is felülmúlta volna az 1919-es magyar fehérter­rort és véres versengésében­­alighanem maga mögött hagy­ta volna az 1940-es évek Hit­­ler-fasiszta tömeggyilkosságait is. Hiszi-e ezt Vercors? Úgy véljük, hogy ez nem kétkedés, vagy hit kérdése. Ez a tények kérdése, a tényeké, amelyek­kel Vercorsnak és társainak meg kell ismerkedniük ahhoz, hogy pillanatnyi eszmei tépe­­lődéseik feloldódjanak és is­mét elfoglalhassák azt a világ­szerte becsült humanista állás­pontot, amelyért mi is, má­sok is megtanultuk őket tisz­telni. Vercors szocialista hitvallá­sát e szavakkal fogalmazza meg a Le Monde-beli cikké­ben: „természetesen én min­denről olyan emberként be­szélek, aki hűséges a szocia­lista forradalom szelleméhez, amely múltbeli tévedései és bűnei ellenére is, szememben változatlanul milliárdnyi em­ber reménysége marad. Oly emberként szólok, aki segíte­ni szeretne abban, hogy újra megtalálja tisztaságát, aki szenved, amikor eltávolodik tőle, s örvendezik, amikor visszatér hozzá. (Mármint a szocializmushoz. — A szerk.) Mindazok számára viszont, akik nem tudnak másban re­ménykedni, csakis annak egy­szerű és teljes szétrombolásá­­ban, az itt elmondottaknak nincs és nem lehet semmi fon­tossága.” Őszintén mondjuk, mélyen örvendünk Vercors­e megnyi­latkozásának, még ha az a Le Monde-ban is jelent meg és biztosítjuk, hogy számunkra e vallomásnak rendkívüli fon­tossága van. örülünk, hogy Vercorsban és nyilván számos más francia író barátunkban csakugyan erősebbek a szocia­lista társadalmi rend iránti kötelékek, mint ahogyan azt róluk a mi ellenségeink hí­­resztelni és elhitetni szeretik. Éppen ezért mélyen helye­seljük azt az elvi szilárdság tekintetében megingathatat­lan, de a szíves vendéglátó minden melegével gazdag fo­gadtatást, amelyben szovjet írótársaink Vercorst Moszkvá­ban részesítették. Vercors „hi­vatalosan” a modern francia képzőművészeti kiállítás meg­nyitása végett utazott a Szov­jetunióba. Igazában azonban vitázni ment, vagy mint ahogy maga mondja: „ az ellentmon­dás szellemét” vitte magával. Ez az „ellentmondás szelleme”, amint ez Vercors cikkéből is kiderül, nem keltett semmi­féle nyugtalanságot a Szovjet­unió politikai és művészeti kö­reiben ... Szívesen vitáztak vele s ezt megint csak a híres francia író állapítja meg cik­kének szólásszabadság” című szakaszában. Azt írja Vercors erről: ..tisz­teletadással kell kezdenem azért a fogadtatásért, amely­ben részem volt. A legnagyobb tapintattal óvtak meg mindat­tól, ami e nehéz helyzetben kínos lehetett volna számom­ra: semmiféle parádés fogad­­dás, szónoklat, sajtó, értekez­let __ egyszóval semmiféle rendezési kísérlet sem történt avégett, hogy látogatásomat propaganda, vagy politikai célzattal kiaknázzák. Én leg­alábbis el voltam készülve effélére, illetve arra, hogy eszmecseréink során majd minduntalan védenem kell az eseményekről alkotott vélemé­nyemet, s látnom kell, amint rést ütnek rajta, ahogy inten­zív meggyőzésnek vetnek alá, továbbá, hogy megkérnek majd: hazatérve adjam tovább francia barátaimnak a hallot­takat és tapasztalatokat... Ám semmi ilyesmi nem történt. Ellenkezőleg: mindig „védeke­zőkkel” kerültem szembe, akik váltig azt magyaráz­gatták ne­kem, miért kénytelenek úgy gondolkozni, ahogyan éppen teszik, még akkor is, ha Fran­ciaországban a nézőpont az övékétől — oly sajnálatos mó­don — sűrűn különbözik. Sőt, mi több: minden kínálkozó alkalmat biztosítottak, hogy a szovjet közvéleményt tájékoz­tathassam a meglevő nézetel­térésekről: interjút, rádiót, te­levíziót bocsátottak rendelke­zésemre. Nyilatkozataimat hű­­s­égesen adták vissza és a rá­dióban, meg a televíziós adás­ban „közvetlenül”, az­az fran­ciául beszéltem, minden ellen­őrzés nélkül. A külföldi művek könyvtárának baráti körében rendezett hosszú vitát elejétől végéig felvették lemezre és néhány nap múlva közvetítet­ték is a rádióban. Fel kell te­hát a kérdést tennem: vajon a francia rádió és televízió biz­tosított volna-e a szuezi ügy után ugyanennyi szabadságot valamely szovjet írónak?” Vercors őszinte kérdésének annál is inkább örülünk, mert nem nekünk kellett feltenni, hanem ő tette fel s nem is akárhol, hanem a Le Monde­­ban. Szívesen vennénk, ha Vercors és számos tiszteletre­méltó írótársa Franciaország­ban még egynéhány ilyen fél­reérthetetlenül őszinte, ténye­ken nyugvó kérdést tenne fel önmagának. Hitelesebbnek tűnne, ha e kérdéseket Ver­cors a la Humanitéban vagy a haladó francia sajtóban tette volna fel, de így is jó. Annál is inkább, mert a cikk folya­mán később arról vall Ver­cors, hogy vajon remélhető-e a szovjet íróknak a magyar ügyről kialakult véleményének megváltoztatása ? Nagyon figyelemre méltó Vercors cikkének erre vonat­kozó megállapítása: „csak­­­ugyan azt kell válaszolnom: a­­legcsekélyebb mértékben sem. Soha nem tudjuk rábírni őket arra, hogy bármi kevéssé is engedjenek mély meggyőződé­sükből. A magyarországi fegy­veres beavatkozás megmentet­te a békét. Sem ők (itt az írók­ról van szó. — A szerk.), sem senki más náluk, persze leg­alább amennyire én magam meggyőződhettem felőle, nem kételkednek ebben még azok a szovjet polgárok sem, akik­­ annak idején ,a rendszer szen­­­­vedő alanyai­ voltak, s akik cseppet sem takarékoskodtak a­­ bírálattal én előttem sem... Az a meggyőződésem, hogy ez a­­ felfogás teljesen egységes, to-­­ vábbá az is, hogy ez nem va­­­­lamiféle előírt meggyőződés.­­ S még csak nem is az esetle­­­­ges hiányos tájékoztatás kö­­­­vetkezményeképpen megalko­­­­tott állásfoglalás. Vitáink fo­­►­lyamán hamarosan észre kel­­l­ lett venni, hogy érveink kite­­­­regetése teljesen felesleges­­' volt; valamennyit ismerték,­­ még­hozzá éppen olyan jól,­­ mint jómagam. Máskülönben ■ tény, hogy a nyugati rádióállo­­m,másokat (főképpen a BBC-t) [ nyíltan hallgatják, s hogy • ezernyi katona beszélt a tör­­­téntekről...” *'! Szívesen láttuk volna, ha • Vercors ehelyütt is fölteszi a • logikus kérdést: vajon csele­­­­kedhetett volna-e másként a " szocialista Szovjetunió a pro- 5 letárinternacionalizmus szelle­­­mének megfelelően, mint aho­■­gyan cselekedett? Reméljük • Vercors-t a kérdés felvetéséhez • nem önnön korlátai, hanem­­ SZÓVÁLTÁS A MAGYAR ÍRÓKRÓL A FRANCIA VERCORS VITÁJA MOSZKVÁBAN A TARTALOMRÓL, írta? Irodalmi rejtvénypályázatok Vita a Tavaszi Tárlatról A Köztársaság-téri pártházban Lengyel József novellája. Reggeltől­ estig francia finánctőke lapjának szerkesztői akadályozták meg. Vercors a továbbiakban hangsúlyozza: tanú lehet rá, hogy azok között a szovjet írók között, akikkel a magyar ügyről alkalma volt eszmecse­rét folytatnia, egy sem akadt, aki igaztalan érzést vagy íté­letet fejezett volna ki magyar kollégáival szemben. Majd így folytatja: „Legelőször is el kellene ismerniök tévedései­ket — mondotta magyar kol­légáiról az a szovjet író, akit én igyekeztem rábeszélni, hogy keresse velük a találkozást.” Vercors szavai szerint egy má­sik szovjet író így nyilatko­zott: „Sok barátom van kö­zöttük, megőrzöm számukra baráti érzelmeimet, szeretném, ha ők is megőriznék e barát­­­ságot irántam.” Vercorst e nyilatkozatok lát­hatóan meglepik. De bizonyá­ra ő is egy nagy és hatalmas nép bölcs nyugalmát látja e szavakban. Egy olyan népét, amely internacionalista köte­lességét ezúttal is teljesítette, amely minden tettének közép­pontjába a szocializmus ügyé­nek elsődlegességét helyezi. Éppen ezért érdemel rendkí­vüli figyelmet Vercors cikké­nek az a része, amelyben is­mételten hangsúlyozza a szov­jet írók pártjuk és kormányuk iránti mélységes hűségét. Erről ezeket írja: „... Illő tudomásul venni, hogy a kommunisták számára a párthoz vagy má­soknál egyszerűen a forrada­lomhoz való hűség továbbra is feltétel nélküli marad. Az egyik leghíresebb szovjet író mond­ja: jobb megmondani bará­tainknak, hogy végül is tud­ják mihez tartani magukat: soha sem fogjuk megtagadni a szolidaritást sem a kormány­nyal, sem a párttal. (Sajnála­tos, hogy Vercors az idézett mondatokat nevek nélkül em­líti. ( A szerk.) Úgy véljük, nem ártana, ha mindezen néhány magyar író elgondolkoznék. Természetesen, már csak a hűség kedvéért is, meg kell je­gyeznünk, hogy Vercors cikké­nek számos olyan részlete van, amely érthetővé teszi szá­munkra, miért bocsátották ép­pen a Le Monde hasábjait a francia író rendelkezésére. Mi azonban Vercors állásfoglalá­saiban most nem a negatív elemeket kutatjuk, hanem a pozitívumokat, amelyek egy egészséges eszmecsere kiindu­lópontjai lehetnének. Lapunk­nak az a véleménye, hogy Vercors-ral és más haladó francia íróval akkor is hasz­nos a mielőbbi személyes érintkezés, ha számos alapve­tő kérdésben ma nincs közöt­tünk egyetértés. Enunciációk­­kal, még oly remekbe faragott deklarációkkal sem pótolhat­juk azt az elvi szilárdságon alapuló közeledést, amelynek nyílt és becsületes útját egy eszét vesztett, őrjöngő magyar- és szocialistaellenes propagan­da-orgia torlaszolta el — re­méljük — csak rövid időre. Ezért fogadjuk nagy érdeklő­déssel Vercorsnak azt az aján­latát, amelyet Moszkvában tett a szovjet íróknak, mondván: „Gyakorlatilag azt a célt tűz­tem magam elé, anélkül, hogy bárkit is meg akartam volna győzni, de hogy elérjem mégis a három ország íróinak össze­jövetelét: a magyarokét, a franciákét és a szovjet írókét. Nem hízeleghetek magamnak azzal, hogy itt valamiféle el­lenállást kellett volna legyűr­nöm.” Lapunk részéről ehhez any­­nyit tehetünk hozzá, hogy a szovjet írókkal való mélyen őszinte, baráti eszmecserék folytatásához természetesen semmiféle közvetítésre nincs szükség. Ez a kapcsolat fenn­áll, napról napra erősödik és mi, magyar írók, mindent el­követünk, hogy a szovjet írók­kal való barátságunk még fo­kozottabb elmélyülés során egyre gazdagabb skálában, iro­dalmunk teljes gazdagságát, problémáit, íróit a múlttal szemben sokkal bővebben mu­tathassuk be szovjet író kol­légáinknak. Ugyanakkor azon­ban helyeseljük Vercors­e moszkvai javaslatát és a ma­gunk részéről örömmel üdvö­zölnénk őt és más haladó fran­cia írókat is a Vercors által ajánlott keretek közt Buda­pesten. Feltétlenül jó szolgá­lat volna ez a mi forradalmi ügyünk szempontjából, de hasznára válna Vercors-n­ak meg a többieknek is, különö­sen Franciaország jelenlegi helyzetében. Segítséget jelen­tene e találkozás Vercors és társai számára olyan időben, amikor a francia hazafiaknak fokozottabb harci készenlétre van szükségük nemzeti füg­getlenségük védelmében. ^Főszerkesztő: BÖLÖNI GYÖRGY FODOR JÓZSEF: Légy határozott! Légy határozott csak, óh szívem, Állítsd merészebben magad ! Menj csak utadon, én jó hívem, S ha ördög, ember megtagad. Mert nem félsz te senkitől, szívem, S akitől félnél, csak önmagad, S ha rém ráng hátul s elől, szívem! S oldalt ördög fen fogat! Csak fogd meg magad, óh én szívem, Egyetlen fontos: csak magad, Mint büszke törzs áll tövén, szívem, Bár orv szél, rántó kéz szakad, II. Nem félünk mi senkitől, szívem, Angyal s ördög bár harcra száll, Mert az élet víg társam, hívem, És víg jó társam a halál. Láttuk százszor szemben őt, szívem, —. Itt az élet, ott a halál, S nem játszottunk remegőt, szívem, Rongy reszket, de vén törzs megáll. Megállunk mi, ugye, jó szívem, S ha száz ostor, vész, nyíl talál, És roggyant légy, tört, haló, szívem, Bátor dacunk víg dala száll. III. Hajdó, mert itt a pokol, szívem, Ránk fen fogat száz sanda dög, Nyerít, kántál, nyög, dobog, szívem, Dárdáz, dong, orv szót szúrva lök. Sej, haj, jó magam, derék hívem, Kígyó, nyű, tőr lesz fű, fa, rög ! Hej, most feszülj, forrj te még, szívem S nevess, mert nem törsz s nem török! Ember i­gaz! Hát fogd, nyűdd, nyeld nevem, Kujon s báb, lássuk, mint sürög ! Itt a karom, szám, emelt szívem, Fel, banda! lármák, vak pörök! Mert itt állunk, lám, itt, én hívem, Míg szitok, átok, gúny pörög — Állunk, nem rezzenve, vén szívem, Ifjú harcos, bolond örök ! Ára: 2 forint

Next