Élet és Irodalom, 1957. március-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-24 / 6. szám - Szóváltás a magyar írókról. A francia Vercors vitája Moszkvában • kép (1. oldal) - Uitz Béla: A „Ludditák” sorozatból • kép (1. oldal) - Fodor József: Légy határozott! • vers (1. oldal)
Élet és Irodalom I. évfolyam 6. szám Uitz Béla: A „Ludditáik“ sorozatból A GÉPROMBOLÓK ESKÜJE ■■ A francia polgári sajtóban máig sem került le napirendről a „magyar ügy” és ezen belül természetesen a magyar irodalom kérdése. Nem magyar írók renegátjaival, kisebb-nagyobb kalandoraival óhajtunk vitatkozni, ők maguk ismerik legjobban árulásuk mértékét, s ők maguk is tudják, hogy a burzsoá sajtónak csak átmenetileg, csupán egy propagandahadjárat lefolytatásához van szükségük úgynevezett munkásságukra. Ezért természetesen alapvetően meg kell különböztetni tőlük azokat a nyugati, különféle árnyalatú és felfogású írókat, akik megítélésünk szerint még nem értik meg teljesen az úgynevezett „magyar ügyet”. Ezeket az írókat súlyos nézetkülönbségeik ellenére is azzal a megbecsüléssel értékeljük továbbra is, ami kijár mindenkinek, aki csak a tények ismeretének hiányában jutott átmenetileg különféle intenzitású szellemi zavarba, vagy válságba. Úgy érezzük, hogy nehéz munkánk közepette is gyakran több megértéssel viseltetünk irántuk, mint ők a mi ügyeink iránt. Nem csodálkozunk nézeteik és vallomásaik pontatlanságán, kisebb-nagyobb tévedésein. Hiszen nem egy író ingott meg és vesztette el tisztánlátását idehaza is, annak ellenére, hogy közvetlen közelről láthatta és érzékelhette az eseményeket. Nincs abban semmi meglepő, hogy közel 2000 kilométernyire, az elferdített tények tömkelegében, az ellenséges propaganda pergőtüzében még egyik-másik haladó francia író is önnön múltjával ellentétbe került. Távol áll tőlünk, hogy egy-egy francia haladó író pillanatnyi magatartása végképp feloldaná bennünk azt a reménységet, hogy a tények,alaposabb ismerete következtében, újólag egyértelmű félreérthetetlenséggel fogja vívni írói csatáit a teljes humanizmusért és a szocializmus ügyéért. Meggyőződésünk, hogy az olyan jelentékeny író, mint amilyen a francia Vercors is, minden vitázó szándéka ellenére, hozzá fog járulni számos francia, olasz és más haladó írók világszemléleti felfogásának tisztázásához. Vercors, aki a francia ellenállás egyik kiváló alakja volt, akinek írói pályáját éppen a haladó társadalmi gondolat jellemezte mindig, az elmúlt hetekben Moszkvában járt. Vercors megnyilatkozásai mindenkor — nyugodtan mondhatjuk — nemzetközi méretű érdeklődést váltottak ki. Művészi és erkölcsi hitelében sohasem kételkedtünk. Most a szovjet írókkal Moszkvában folytatott vitájáról írt cikket a Le Monde-ban, a francia finánctőke és a Quai d’Orsay napilapjában. Persze, van abban valami kétértelmű elem is, hogy Vercors, a francia ellenállás hőse, a szocialista világfelfogás hitvallója, szocialista mondanivalóját éppen a finánctőke és a kormány félhivatalos lapjában teszi közzé. Nyilván Vercors se gondolja, hogy a francia ■ finánctőke orgánuma a szocializmus ügyének legyen a támogatója, mint ahogyan esztelenség lenne azt hinni, hogy a tőkés államok, valaha is, valamiféle módon is a szocializmus ügyét támogathatnák. Idehaza nálunk akadtak írók, politikusok, akik effélében reménykedtek és e reménykedés eredménye nem lett egyéb, mint véres ellenforradalom, kivégző osztagokkal, mártírhalált halt hősökkel és olyan perspektívával, amelya legtárgyilagosabb jelek szerint is felülmúlta volna az 1919-es magyar fehérterrort és véres versengésébenalighanem maga mögött hagyta volna az 1940-es évek Hitler-fasiszta tömeggyilkosságait is. Hiszi-e ezt Vercors? Úgy véljük, hogy ez nem kétkedés, vagy hit kérdése. Ez a tények kérdése, a tényeké, amelyekkel Vercorsnak és társainak meg kell ismerkedniük ahhoz, hogy pillanatnyi eszmei tépelődéseik feloldódjanak és ismét elfoglalhassák azt a világszerte becsült humanista álláspontot, amelyért mi is, mások is megtanultuk őket tisztelni. Vercors szocialista hitvallását e szavakkal fogalmazza meg a Le Monde-beli cikkében: „természetesen én mindenről olyan emberként beszélek, aki hűséges a szocialista forradalom szelleméhez, amely múltbeli tévedései és bűnei ellenére is, szememben változatlanul milliárdnyi ember reménysége marad. Oly emberként szólok, aki segíteni szeretne abban, hogy újra megtalálja tisztaságát, aki szenved, amikor eltávolodik tőle, s örvendezik, amikor visszatér hozzá. (Mármint a szocializmushoz. — A szerk.) Mindazok számára viszont, akik nem tudnak másban reménykedni, csakis annak egyszerű és teljes szétrombolásában, az itt elmondottaknak nincs és nem lehet semmi fontossága.” Őszintén mondjuk, mélyen örvendünk Vercorse megnyilatkozásának, még ha az a Le Monde-ban is jelent meg és biztosítjuk, hogy számunkra e vallomásnak rendkívüli fontossága van. örülünk, hogy Vercorsban és nyilván számos más francia író barátunkban csakugyan erősebbek a szocialista társadalmi rend iránti kötelékek, mint ahogyan azt róluk a mi ellenségeink híresztelni és elhitetni szeretik. Éppen ezért mélyen helyeseljük azt az elvi szilárdság tekintetében megingathatatlan, de a szíves vendéglátó minden melegével gazdag fogadtatást, amelyben szovjet írótársaink Vercorst Moszkvában részesítették. Vercors „hivatalosan” a modern francia képzőművészeti kiállítás megnyitása végett utazott a Szovjetunióba. Igazában azonban vitázni ment, vagy mint ahogy maga mondja: „ az ellentmondás szellemét” vitte magával. Ez az „ellentmondás szelleme”, amint ez Vercors cikkéből is kiderül, nem keltett semmiféle nyugtalanságot a Szovjetunió politikai és művészeti köreiben ... Szívesen vitáztak vele s ezt megint csak a híres francia író állapítja meg cikkének szólásszabadság” című szakaszában. Azt írja Vercors erről: ..tiszteletadással kell kezdenem azért a fogadtatásért, amelyben részem volt. A legnagyobb tapintattal óvtak meg mindattól, ami e nehéz helyzetben kínos lehetett volna számomra: semmiféle parádés fogaddás, szónoklat, sajtó, értekezlet __ egyszóval semmiféle rendezési kísérlet sem történt avégett, hogy látogatásomat propaganda, vagy politikai célzattal kiaknázzák. Én legalábbis el voltam készülve effélére, illetve arra, hogy eszmecseréink során majd minduntalan védenem kell az eseményekről alkotott véleményemet, s látnom kell, amint rést ütnek rajta, ahogy intenzív meggyőzésnek vetnek alá, továbbá, hogy megkérnek majd: hazatérve adjam tovább francia barátaimnak a hallottakat és tapasztalatokat... Ám semmi ilyesmi nem történt. Ellenkezőleg: mindig „védekezőkkel” kerültem szembe, akik váltig azt magyarázgatták nekem, miért kénytelenek úgy gondolkozni, ahogyan éppen teszik, még akkor is, ha Franciaországban a nézőpont az övékétől — oly sajnálatos módon — sűrűn különbözik. Sőt, mi több: minden kínálkozó alkalmat biztosítottak, hogy a szovjet közvéleményt tájékoztathassam a meglevő nézeteltérésekről: interjút, rádiót, televíziót bocsátottak rendelkezésemre. Nyilatkozataimat hűségesen adták vissza és a rádióban, meg a televíziós adásban „közvetlenül”, azaz franciául beszéltem, minden ellenőrzés nélkül. A külföldi művek könyvtárának baráti körében rendezett hosszú vitát elejétől végéig felvették lemezre és néhány nap múlva közvetítették is a rádióban. Fel kell tehát a kérdést tennem: vajon a francia rádió és televízió biztosított volna-e a szuezi ügy után ugyanennyi szabadságot valamely szovjet írónak?” Vercors őszinte kérdésének annál is inkább örülünk, mert nem nekünk kellett feltenni, hanem ő tette fel s nem is akárhol, hanem a Le Mondeban. Szívesen vennénk, ha Vercors és számos tiszteletreméltó írótársa Franciaországban még egynéhány ilyen félreérthetetlenül őszinte, tényeken nyugvó kérdést tenne fel önmagának. Hitelesebbnek tűnne, ha e kérdéseket Vercors a la Humanitéban vagy a haladó francia sajtóban tette volna fel, de így is jó. Annál is inkább, mert a cikk folyamán később arról vall Vercors, hogy vajon remélhető-e a szovjet íróknak a magyar ügyről kialakult véleményének megváltoztatása ? Nagyon figyelemre méltó Vercors cikkének erre vonatkozó megállapítása: „csakugyan azt kell válaszolnom: alegcsekélyebb mértékben sem. Soha nem tudjuk rábírni őket arra, hogy bármi kevéssé is engedjenek mély meggyőződésükből. A magyarországi fegyveres beavatkozás megmentette a békét. Sem ők (itt az írókról van szó. — A szerk.), sem senki más náluk, persze legalább amennyire én magam meggyőződhettem felőle, nem kételkednek ebben még azok a szovjet polgárok sem, akik annak idején ,a rendszer szenvedő alanyai voltak, s akik cseppet sem takarékoskodtak a bírálattal én előttem sem... Az a meggyőződésem, hogy ez a felfogás teljesen egységes, to- vábbá az is, hogy ez nem valamiféle előírt meggyőződés. S még csak nem is az esetleges hiányos tájékoztatás következményeképpen megalkotott állásfoglalás. Vitáink fo►lyamán hamarosan észre kell lett venni, hogy érveink kiteregetése teljesen felesleges' volt; valamennyit ismerték, méghozzá éppen olyan jól, mint jómagam. Máskülönben ■ tény, hogy a nyugati rádióállom,másokat (főképpen a BBC-t) [ nyíltan hallgatják, s hogy • ezernyi katona beszélt a történtekről...” *'! Szívesen láttuk volna, ha • Vercors ehelyütt is fölteszi a • logikus kérdést: vajon cselekedhetett volna-e másként a " szocialista Szovjetunió a pro- 5 letárinternacionalizmus szellemének megfelelően, mint aho■gyan cselekedett? Reméljük • Vercors-t a kérdés felvetéséhez • nem önnön korlátai, hanem SZÓVÁLTÁS A MAGYAR ÍRÓKRÓL A FRANCIA VERCORS VITÁJA MOSZKVÁBAN A TARTALOMRÓL, írta? Irodalmi rejtvénypályázatok Vita a Tavaszi Tárlatról A Köztársaság-téri pártházban Lengyel József novellája. Reggeltől estig francia finánctőke lapjának szerkesztői akadályozták meg. Vercors a továbbiakban hangsúlyozza: tanú lehet rá, hogy azok között a szovjet írók között, akikkel a magyar ügyről alkalma volt eszmecserét folytatnia, egy sem akadt, aki igaztalan érzést vagy ítéletet fejezett volna ki magyar kollégáival szemben. Majd így folytatja: „Legelőször is el kellene ismerniök tévedéseiket — mondotta magyar kollégáiról az a szovjet író, akit én igyekeztem rábeszélni, hogy keresse velük a találkozást.” Vercors szavai szerint egy másik szovjet író így nyilatkozott: „Sok barátom van közöttük, megőrzöm számukra baráti érzelmeimet, szeretném, ha ők is megőriznék e barátságot irántam.” Vercorst e nyilatkozatok láthatóan meglepik. De bizonyára ő is egy nagy és hatalmas nép bölcs nyugalmát látja e szavakban. Egy olyan népét, amely internacionalista kötelességét ezúttal is teljesítette, amely minden tettének középpontjába a szocializmus ügyének elsődlegességét helyezi. Éppen ezért érdemel rendkívüli figyelmet Vercors cikkének az a része, amelyben ismételten hangsúlyozza a szovjet írók pártjuk és kormányuk iránti mélységes hűségét. Erről ezeket írja: „... Illő tudomásul venni, hogy a kommunisták számára a párthoz vagy másoknál egyszerűen a forradalomhoz való hűség továbbra is feltétel nélküli marad. Az egyik leghíresebb szovjet író mondja: jobb megmondani barátainknak, hogy végül is tudják mihez tartani magukat: soha sem fogjuk megtagadni a szolidaritást sem a kormánynyal, sem a párttal. (Sajnálatos, hogy Vercors az idézett mondatokat nevek nélkül említi. ( A szerk.) Úgy véljük, nem ártana, ha mindezen néhány magyar író elgondolkoznék. Természetesen, már csak a hűség kedvéért is, meg kell jegyeznünk, hogy Vercors cikkének számos olyan részlete van, amely érthetővé teszi számunkra, miért bocsátották éppen a Le Monde hasábjait a francia író rendelkezésére. Mi azonban Vercors állásfoglalásaiban most nem a negatív elemeket kutatjuk, hanem a pozitívumokat, amelyek egy egészséges eszmecsere kiindulópontjai lehetnének. Lapunknak az a véleménye, hogy Vercors-ral és más haladó francia íróval akkor is hasznos a mielőbbi személyes érintkezés, ha számos alapvető kérdésben ma nincs közöttünk egyetértés. Enunciációkkal, még oly remekbe faragott deklarációkkal sem pótolhatjuk azt az elvi szilárdságon alapuló közeledést, amelynek nyílt és becsületes útját egy eszét vesztett, őrjöngő magyar- és szocialistaellenes propaganda-orgia torlaszolta el — reméljük — csak rövid időre. Ezért fogadjuk nagy érdeklődéssel Vercorsnak azt az ajánlatát, amelyet Moszkvában tett a szovjet íróknak, mondván: „Gyakorlatilag azt a célt tűztem magam elé, anélkül, hogy bárkit is meg akartam volna győzni, de hogy elérjem mégis a három ország íróinak összejövetelét: a magyarokét, a franciákét és a szovjet írókét. Nem hízeleghetek magamnak azzal, hogy itt valamiféle ellenállást kellett volna legyűrnöm.” Lapunk részéről ehhez anynyit tehetünk hozzá, hogy a szovjet írókkal való mélyen őszinte, baráti eszmecserék folytatásához természetesen semmiféle közvetítésre nincs szükség. Ez a kapcsolat fennáll, napról napra erősödik és mi, magyar írók, mindent elkövetünk, hogy a szovjet írókkal való barátságunk még fokozottabb elmélyülés során egyre gazdagabb skálában, irodalmunk teljes gazdagságát, problémáit, íróit a múlttal szemben sokkal bővebben mutathassuk be szovjet író kollégáinknak. Ugyanakkor azonban helyeseljük Vercorse moszkvai javaslatát és a magunk részéről örömmel üdvözölnénk őt és más haladó francia írókat is a Vercors által ajánlott keretek közt Budapesten. Feltétlenül jó szolgálat volna ez a mi forradalmi ügyünk szempontjából, de hasznára válna Vercors-nak meg a többieknek is, különösen Franciaország jelenlegi helyzetében. Segítséget jelentene e találkozás Vercors és társai számára olyan időben, amikor a francia hazafiaknak fokozottabb harci készenlétre van szükségük nemzeti függetlenségük védelmében. ^Főszerkesztő: BÖLÖNI GYÖRGY FODOR JÓZSEF: Légy határozott! Légy határozott csak, óh szívem, Állítsd merészebben magad ! Menj csak utadon, én jó hívem, S ha ördög, ember megtagad. Mert nem félsz te senkitől, szívem, S akitől félnél, csak önmagad, S ha rém ráng hátul s elől, szívem! S oldalt ördög fen fogat! Csak fogd meg magad, óh én szívem, Egyetlen fontos: csak magad, Mint büszke törzs áll tövén, szívem, Bár orv szél, rántó kéz szakad, II. Nem félünk mi senkitől, szívem, Angyal s ördög bár harcra száll, Mert az élet víg társam, hívem, És víg jó társam a halál. Láttuk százszor szemben őt, szívem, —. Itt az élet, ott a halál, S nem játszottunk remegőt, szívem, Rongy reszket, de vén törzs megáll. Megállunk mi, ugye, jó szívem, S ha száz ostor, vész, nyíl talál, És roggyant légy, tört, haló, szívem, Bátor dacunk víg dala száll. III. Hajdó, mert itt a pokol, szívem, Ránk fen fogat száz sanda dög, Nyerít, kántál, nyög, dobog, szívem, Dárdáz, dong, orv szót szúrva lök. Sej, haj, jó magam, derék hívem, Kígyó, nyű, tőr lesz fű, fa, rög ! Hej, most feszülj, forrj te még, szívem S nevess, mert nem törsz s nem török! Ember igaz! Hát fogd, nyűdd, nyeld nevem, Kujon s báb, lássuk, mint sürög ! Itt a karom, szám, emelt szívem, Fel, banda! lármák, vak pörök! Mert itt állunk, lám, itt, én hívem, Míg szitok, átok, gúny pörög — Állunk, nem rezzenve, vén szívem, Ifjú harcos, bolond örök ! Ára: 2 forint