Élet és Irodalom, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-03 / 1. szám - Szerkesztőség: Újévi beszélgetés Dobi Istvánnal • interjú • Dobi István elvtárs az Elnöki Tanács elnöke (1. oldal) - Fodor József: Évvégi számvetés • vers (1. oldal)

Élet és II. évfolyam, 1. szám Főszerkesztő: BÖLÖNI GYÖRGY ^Ar Felelős szerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS w Újévi beszélgetés Dobi kimmé 50 t i — a vidéki értelmiségről — a népből jött szellemi emberek felelősségéről — és azokról az írókról, akik meghasonlottak önmagukkal Mindössze néhány percet kértünlk Dobi elvtárstól, hogy időszerű kér­désekről nyilatkozzék lapunk számára. A néhány percből néhány óra lett, á szokásos újévi nyilatkozatból alapos beszélgetés. Az Elnöki Tanács elnö­két kerestük fel, de a fogadás külső egyszerűsége, a házigazda közvetlen­sége éreztette, hogy „Pista bácsi“-val fogunk beszélgetni, a szőnyi paraszt­­emberrel, aki agrárforradalmárból lett kommunista, s jelenleg a népköz­­társaság elnöki tanácsának elnökeként folytatja azt a harcot, amit néhány évtizeddel ezelőtt apró paraszti gyülekezetekben kezdett el. Minthogy az Élet és Irodalmat fő­leg az értelmiségiek olvassák, az ő helyzetükről és feladatukról esik szó leginkább. — Vidéken nevelkedtem, elsősor­ban a vidéki értelmiségi emberek életét, munikáját, felfogását ismer­hettem meg — Mondja Dobi elv­­társ. — Az akkori politikai rendszer ügyesen, bár sokszor megalázóan használta 'ki az ö_tehetségüket, a pa­raszt emberek körében kivívott nép­szerűségüket. Elsősorban persze a tanítóét és az orvosét. Gondoljunk csak arra, hogy a idéki tanítóval, a „nemzet napszám sá”-val milyen munkákat végeztek y el a Horthy­­rendszer: a lojális illemű tanítói munkán túl ők vé t zték a községi bíróválasztásoknál az agitációs mun­kát, de felhasználták őket kormány­párti kortesmunkára — sokszor igen megalázó módon — a járási, megyei, országos választások idején is. Kel­tetés nélkül kimondhatjuk, hogy ki­szolgálták az akkori politikai rend­szert. Ha nem tették önként, akkor rákényszerítette öltét az életkörül­ményük, a függő helyzetük. A pa­rasztemberek — tudom magamról — éppen ezért nem ítélték el őket, mint ahogy általában elítélték a kö­zönséges korteseket és a kormány egyéb strébereit. A tanítók különben is közelebb álltak a néphez, mint a jegyzők vagy a papok, köszönőseb­bek voltak a feléjük köszönő egysze­rű emberhez. Falusi tárnák, vidéki orvosok — egykor és ma ső esetben kihívták őt egy agmrpro­­letár lakásába, amit nem is lehetett lakásnak nevezni. Amikor látta az »ottani bt*" ondwéf.t. ??• ottani / • •... Kizárt tvl.j*, h»gy a iaí.jsl orvoso­kat ne töltse el jóérzéssel az itt be­következett változás. Látniuk kell, hogy új, emberhez méltó életre kap­­tak lehetőséget az egykor ‘nyomorban tengődő „páciensek“; — Mindennek ellenére a falusi ér­telmiség egy része nem feltétlen hí­ve a népi demokráciának. Ennek több oka is van. Először is az, hogy (a fiatalokat leszámítva) a régi ren­det akarva, akaratlan ki kellett szol­­gálniok. Ez súlyos kölönc rajtuk. Másrészt érzelmileg befolyásolhatja őket, hogy a környezetükhöz tartozó emberek társadalmi kiváltságait megnyirbálta a népi demokrácia. Emiatt kesereghetnek, de könnyen el tudják felejteni, ha minden téren megkapják azt a megbecsülést, amit megérdemelnek. Mindent meg kell tennünk, hogy az értelmiség meg­kapja a szocialista Magyarország életéhez nélkülözhetetlen muslicájá­ért az öt megillető elismerést. — A további fejtegetések helyett talán egy példát mondanék el, me­lyet igen tanulságosnak tartok. A szövetkezetek fejlesztése nemcsak gazdasági, hanem érzel m. kérdés is — 1950-ben olyan hírek jöttek a falumból, hogy rövidesen szocialista községgé fogják szervezni. A helyi tanács és pártszervezet véleményt kert tőlem (akkoriban miniszterel­nök voltam) arra nézve, hogy miként kezdjék el a munkát. Nekem az volt a véleményem, hogy nem olyan egy­szerű dolog a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése, mint azt a falum­­béli elvtársak elképzelték. A siker érdekében minden lehetséges erőt mozgósítani kell. Az anyagi, terme­lési feltételek biztosítása mellett rendkívül fontos és figyelmen kívül, nem hagyható lelki, érzelmi problé­mákat is meg kell oldani. És itt van szükségünk az értelmiségi emberek­re; tanítókra, orvosokra, agronómu­­sokra, akik tekintélyüknél, tanultsá­gi; kn ál fogva úgy tudnak közeledni a paraszt ember leikéhez, hogy meg­könnyítik számukra azt a lelki gyöt­relmet, amelyet az egyik életformá­ból egy másik életformába való át­menet magával höz. A mezőgazdaság szocialista átszervezése, a szövetke­zetek fejlesztése érzelmi kérdés is, nemcsak gazdasági. Ezt a szempon­tot a mai napig elhanyagoltuk. A szövetkezetekbe rövid úton be lehet­ne kényszeríteni a parasztokat, de ez nem célunk, mert számunkra nem közömbös, hogy amikor már bent vannak, akkor mit csinálnak, — Mindezt szem előtt tartva azt tanácsoltam a falumbélieknek, hogy a „haditerv“ megbeszélésére hívják el a tanítókat is (akkor már hét­nyolc tanító volt a faluban) meg az orvo_t is. Kérdezzék meg őket: mi a véleményük a tervezett átalakulás­ról, hajlandók-e ebben- segítségünk­re lenni? A tanítók meg is jelentek a tanács ülésén, de egy sem szólalt fel közülük. Nagyon bántott a dolog és amikor hazautaztam, meghívtam őket a lakásomra. Előzőleg azonban a tanácselnök és a párttitkár közöl­te velem, hogy ezek az értelmiségiek „régi reakciósok“, ők az okai. hogy lassan megy a szocialista fejlődés, ők az okai, hogy nincs olyan kulturális tevékenység a faluban, mint a fel­­szabadulás előtt volt. Ezekután ke­rült sor a tanítókkal való beszélge­tésemre. Eleinte feszélyezve érez­ték magukat, de nagyon bátor em­berek lettek ők hamar. Kiderült, hocvi érdekli őket az általános poli­tika, a falusi politika, a termelőszö­vetkezet szervezése — egyszóval mindaz, ami az új életet illeti. — Az egyik tanító (aki annakide­jén a katolikus iskola igazgatója volt) azt mondta, hogy nála nincsen boldogabb ember a világon: a fiá­ból orvos lett, jelenleg egy nagy pes­ti kórházban dolgozik; a lányát igen megbecsülik munkahelyén, a Föld­FODOR JÓZSEF: ÉVVÉGI SZÁMVETÉS Óh, milyen év volt! Tágra nyitom szemem és csukom újra, S végsőkig feszitett szivemet nyugtatva, megállók, Míg riadalmas özönnel iramlik, övezve körülfog Száz csuda kép még! Óh, milyen év! Mint irtozatos görcs közt születése Száz-akadálya-fogottnak — s ínficamig-birok, embert Meghaladó próbán, hol a tét már: lét vagy a nemlét — Óh, milyen év volt! Belsőm még hideg árnya legyinti; fülemben a tegnap Hangja: a zűrzavar; éj, vak fagy közt, vad szavak, átok; S mint a kavart vad, eped mérgén, vagy aesarg fel a szellem; Vér szeme, villog. Durva, kietlen rém-emlék! Még görnyedi lelkem; Tél s düh sárga szederje az arcon; hó-lebegés, rom; Bénult munka, csatak, s öklök daca: mint buta álom — Óh, be nehéz volt! Döbbent, bús szemeinkre hálál ült, szerte tekintve, Dőlt hült házak, áléit, laka-dült éh- s rém-teli képén Es a fagyott, tört életen itt: vélvén, soha nem kél, Tán soha többé! Óh milyen éj s mélység! S ti erők, kik győztek a szörnyön! Óh, nép! ész, kar örökre reményt tárt büszke rugalma — Nagyra-kezesség! Óh mindenre, ha veszte felén, így Kelt csuda ösztön! utcá rű. - s Munka, derű,'s okos agy, szorgos kéz száz jele csillog; Béke s a tisztelt jog rendjén j-’.t a gép hada: $ újra- Alkot r fwrl’cm! Álkáfsori,' zeng feni 5, rebbeni té he visszatekintnz még (Óh tavalyunk!) s dermedsz: Halld, ember, a .régi, tgaz szót: Hűség „ munka vigyen kicsit: és törvény — ha nagyot vár — Földi hatalmast! (1957 december végén) művelésűé i Minisztériumban; a má­sik lánya pedig ösztöndíjjal tanul a Zeneakadémián. „A családom hely­zetével nagyon meg vagyok elégedve — mondta. — Csak az a baj, hogy gyors ez a szocialista tempó. Minisz­terelnök úr, nem bírja ezt a ma­gyar." Ismétlem: a népi demokrácia alatt orvos lett a fiából, egyik lánya a minisztériumban dolgozik, a másik ösztöndíjas. Meg is kérdeztem tőle: „Nem gyors ez a tempó tanító úr?“ * — A tanítókkal folytatott eszme­csere után úgy találtam, hogy ezek­kel az emberekkel lehet boldogulni. Talán nem az egésszel, de a nagyob­­bilfc felétől, a jóakaratunkkal. — Ami a városi értelmiségieket il­leti, ahogy már mondtam, nem is­mertem és most sem ismerem őket annyira, hogy bátorságot vehetnék a róluk való részletes véleményalkotás­ra. De őket illetően is az a vélemé­nyem, amit a vidéki értelmiségről mondtam. Meg kell őket becsülni, mint ahogy megbecsüljük a legna­gyobb értékeket. Itt különösképpen az illetékes szervekre gondolok: a tanácsokra és pártszervezetekre, amelyek közvetlenül tartják velük a kapcsolatot. A tanácsok és pártszer­vezel 3fk tecsö le tej- mimikája, az ott dolgi'7Ó . m ■ ■;1 ■ j v ri­c o ~r, cs , ,n uty sí v 7** -Imiié­ben. — ’.falában ve • emálc«l' teini­­leten — igen sokban befolyás úja az értelmiség állásfügkiil-sát. — Az értelmiség jobban érezheti magát a mi világunkban, mint a kapitalista világban. Azt gondolom: egy mérnöknek erkölcsileg nem mindegy, hogy tudását gyümölcsoz­­tetve, az egész nép jólétét, vagy egy kapitalista tulajdonos jólétét moz­dítja-e elő. A szocialista üzemek, vagy gyárak mérnökei emberileg is nyugodtabbak, magabiztosabbak le­hetnek, mint azok, akik bármily hu­mánus szándékkal is csak a nagy­tőke, a kizsákmányolás érdekeit szol­gálhatják. írók a mérlegen Az irodalom aktuális kérdéseire terelődik a szó. Felidézzük az Élet és Irodalom karácsonyi számának egyes írásait, többek között Tamási Áron Szellemi tisztesség című cik­két. — Tamási Áron munkásságáról nagyon sokat gondolkoztam már — mondja Dobi elvtárs. — Ismerem a munkáit: a kedves, érdekes Ábelt, és a többit. De én leginkább a Bölcső és bagolyon gondolkoztam el, Milyen szépen és igazul írja le az író azt az életet, amit a szülei, a famíliája élt. De Tamási Áron nemcsak az édes­anyja és édesapja sorsát ismerte jól, hanem azoknak az életét is, akik miatt olyan szegénységben kellett él­ni a szüleinek. A szociális ellentétek bizonyára elgondolkoztatták őt —de ez sajnos nem látszik a műveiben. Az ő parasztemberei nem egysze­rűen születnek, hanem úgy kéredz­­kednek a világra, hogy leéljék a földi hatalmas 'ágok akaratából, ló­voltából nekik szánt sorsot. Tamási Áron nem tudta, vagy nem merte kimondani, hogy, ha vannak is tár­sadalmi válaszfalak, azok nem örök­től valók és örökké tévők, hogy lehet és kell harcolni e Válaszfalak ledön­téséért, a kiegyenlített emberi, tár­sadalmi életért. Hasonló a helyzet Illyés Gyulával. Annak idején a Puszták népét nem­csak olvastuk, de agyonvitattuk a magunk körében, örültünk a könyv­nek és biztosak voltunk benne, meg is mondtuk, meglátjátok: ezt a 'köny­vet követni fogja egy másik, ame­lyik megjelöli majd a kivezető utat: ezek a szociális bajok okai. ezek az akadályok, ez a tennivaló, legyünk együtt emberek, próbáljunk csele­kedni. hooy meaváltoztassuk a pusz­ták népének sorsát. Csalódtunk a várakozásban. Ezt a másik könyvet nem irta meg Illyés Gyula. — A tehetséges írók jórésze a nép­ből jött, de korán elkerültek otthon­ról és a polgári környezetben kialudt bennük természetes forradalmisáauk. Egyik-másik esztendőben hazaláto­gatván, szánakozva nézték anyjukat, amint a vizet cipeli, végzi a nehéz munkát. De mit tettek annak érde­kében, hogy az édesanyjuk és a ha­sonló sorsúak élete más legyen? Fel­mutathatta'- néhány szép könyvet. De azt aiszem, ennél többet tehettek volna, többre kötelezte őket a faj­tájuk, az alsóbb néprétegek nehéz helyzete. Annál is inkább, mert ezek­nek a rétegeknek az érdeke egybe­esett a nemzet érdekeivel. Amit mindeddig elmulasztottak megírni — Az írók, a lélek mérnökeinek munkáját mi nem nélkülözhetjük, mert ahogy már mondottam, a szo­cializmus felépítése részben érzelmi kérdés' is. A felszabadulás óta — és ez egyaránt vonatkozik a kommunis­ta és nem kommunista írókra — az irodalom n~m tükrözte teljesen az ország életében végbement hatalmas változásokat. Az új élet új jelensé­geiből még keveset írtak meg. Pedig az íróember sokat segíthetne nekünk ezzel. Most megint csak a falura gondolok, a mezőgazdaság területére, ahol legnehezebb a szocializmus épí­tése, Vajon nem írói feladat lenne megírni. hogy az egykori cselédekés napszámosok, hogyan gazdálkodnak most a termelőszövetkezetekben, hogji milyen lelki változásokon men­tek át az utóbbi évtizedben? Az író­nak tudatosítani kell a parasztok kö­zött, hogy a szövetkezés csupán lehe­tőség a jobb életre. Éppen úgy csak lehetőség, mint valakinek a húsi ka­­tasztrális holdja. A gazdától, az em­bertől függ, hogyan tudja kihasznál­ni ezeket a lehetőségeket. Vannak már Magyarországon szép számmal parasztemberek, akik olyan otthono­sak a szövetkezetekben, akár a sa­ját lakásukban. Mind a kettőt ott­honuknak tartják. Nem régen ha­lottam például, hogy a kistoérbattyá­­ni szövetkezet földje igen jól gon­dozott, az ottani gazdák 24,5 méter­mázsa úzát termeltek katasztrális holdanként azon a homokos talajon amelyen a felszabadulás előtt leg­feljebb ha rozsot és árpát mert ter­melni az akkori tulajdonos. Az ösz­­szefogás, az akarat és a mezőgazda­­sági tudomány eredményednek alkal­mazása meghozta a maga gyümöl­csét. Az írók részéről a legnemesebb cselekedet, ha ennek az új paraszti életnek a szépségeit megmutatják, he lelkileg ebben az irányban nevelik a földműves lakosságot. — Gondoljunk csak arra, hogy Horthyék huszonöt esztendőn keresz­tül milyen ügyesen oltották a pa­rasztba a szövetkezéstől, a szocializ­mustól való félelmet. Az érzelmekre apelláltak elsősorban: a csajka és a vályú meséjével traktálták a falut. Ennek a hazug, de ügyes propagan­­gandának a hatását a tények meg­ismertetésével és az érzelmek más irányú nevelésével lehet csak semle­gesíteni. Akik csalódtak és akikben csalódtunk Lapunk munkatársai felvetették Dobi elvtái-snak a lényegében ma is oppozícióban levő írók problémáját. Pontosabban azokét, akik kommu­nistának vallották — és talán még vallják magukat, de mindeddig nem tudtak túljutni az eszmei válságon. — Amj a sértődött, meghasonlott, korábban kommunista írókat illeti, én bizonyos fokig megértem őket, bár egyáltalán nem értek velük egyet. Ezek az írók — gondolok itt Benjá­min Lászlóra, Kónya Lajosra, Ta­mási Lajosra és még másokra — hit­tek abban —, mint ahogy én ma is hiszek —, hogy a kommunista ember erkölcsi tekintetben felette áll a többinek, ugyanakkor látniok kellett, hogy a párt vezetői súlyos hibá >.?t követtek el, hogy törvénysértések történtek. Ez megrázza az embe (Folytatása a 2, oldalon) Mi a heii/zet jelenleg a nép; demokráciában a ró, ki értelmiség­­gél, és hogy pé maradjunk a falusi tanítóéi i — A nemzet *. t ipszimof .1 ah öíjaii • Ihanvagoltak gi jólét leimtet ében elég­éinek ■Tőié. Jó volna, ha ítná oda, Jnogy ezek a; mel, oolr' gar. megelé­­ék és dobozzanak, etre emb,,-n. határo­­r ési«l tölth t i el őket; -jak: mindéi- olgozó em­­- . -ehetősége és melója van ar­ra, iiogy családját tisztesi >gtse;i ne­velhesse fel, élelmezze és hűi. zza. — Azt gondolom, jólesik cm -knelt az embereknek, hogy a mi dal­műink lehetőséget ad az ált i fel­fedezett tehetséges gyerekek to bb­­tanulására, emberré válására. / uoi tanító már nem ismeri azt a kese.ű­­s éget, amit elődei éreztek, amikor a pusztáról bejáró Varga Jóskák érde­kében nem tehettek jóformán sem­mit, b le kellett nvunodníők, hogy ezek a gyerekek folytassák apjuk kegyetlen cselédi sorsát, életét. — Vagy vegyük az orvosokat. Mit érezhetett a faluai orvos, amikor vég-

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék