Élet és Irodalom, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-04 / 27. szám - Kürthy Sándor: rajza • kép (2. oldal) - Berkesi András: Könyvsátornál… (2. oldal) - Dutka Ákos: Kismartoni emlék • vers (2. oldal) - Abody Béla: Boldogság • széppróza (2. oldal)
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• KÖNYVSÁTORNÁL... szemerkél az eső. A Néphadsereg Színháza előtt felállított könyvsátornál állok és nézem, a könyvek között válogató vásárlókat. Akaratlanul is azok a ködös, novemberi napok jutnak az eszembe, amikor, az ellenforradalom leverése után a még romhalmazokkal felszedett kockakövekkel, felfordított villamoskocsikkal tarkított utcáikon megjelentek az első könyvárusok. S az ellenforradalom tragikus élményeitől felzaklatott emberek mohó kíváncsisággal vették körül az árusokat és vásároltak. A könyvek szeretete a jövőbe vetett hit, az élniakarás megnyilvánulása... Erre gondoltam akkor, és erre gondoltam most is, ezen az esős vasárnap délutáni napon. És még valamire. Milyen jó is lenne, ha most erre sétálna valamelyik nyugati lap sajtótudósítója vagy fényképésze, és észrevenné a pesti utcának ezt a „furcsaságát”, a könyveket vásároló embert, s nem a „rendet biztosító tankokról”, közönyös, fásult pesti polgárokról agyalna ki rémtörténeteket... Vasárnap délután van. Az ünnepi könyvhét első napja. A Duna felől beszökő szél végigseper az utcán, feltépi a könyvek borító lapjait, s a csendesen permetező esőt a sátor előtt álló emberek arcába fújja. ...Őszibarack arcú, 10 év körüli, szemüveges legényke izgatottan áll a könyvek sokszínű, rejtelmes sokasága előtt. Jobbrabalra siklik a tekintete. Megvan! — Kérem ezt — mondja diadalmasan, és ■ rámutat Sallai Elemér Utolsó napok c. regényére. fizet. Amikor megtudja, hogy a szerző ráadásul dedikálja a könyvét, szeme felragyog. Alsó ajkát rágja, szorongva mosolyog. S miután kezet fog az ősz hajú szerzővel, megszólal: — Jó könyv. Beleolvastam. Csuda izgalmas ... — Aztán nem törődve a közelben álló rendőrrel, kissé esetlenül átviharzik a forgalmas úttesten. Gondolatban nyomon követem őt, a könyvet boldogan szorongató legénykét, és nyomon követem azt a 400 pesti embert, aki ezen az első napon 20 000 forint érték ben vásárolt könyveket. Vajon kicsodák ők, s mivel foglalkoznak, mennyi a jövedelmük? Munkások, értelmiségiek? Ki az a középiskorú férfi, aki 680 forintot fizet a pénztárnál? Orvos, mérnök, vagy művezető? ! De hát nem mindegy? Ember. Könyvsze rető, pesti ember. Halkan beszélgetek Mészáros Károllyal, • a könyvsátor vezetőjével. — Az első nap tapasztalata? — Biztató. • Nagyon viszik Stendhaltól a Pármai kolostort, Steinbeck Marék aranyát, He jmingway A folyón át, a fák közé című regényét. De a magyar írók sem panaszkodhatnak. Van olyan mai tárgyú írás, melyet szétkapkodtak az első órákban, s Illés Béla Válaszút című novelláskötetéből, Molnár Géza Hullámveréséből, Németh László Társadalmi drámák című művéből már egy darab sincs. De nagyon keresik • Mesterházi Lajos, Goda Gábor, Kodolányi János, Erdős László, Gergely Márta, Murányi Kovács Endre új regényét is. Bocsásson meg — mondja elnézést kérő mosollyal, és egy sovány, szemüveges asszony felé s fordul, aki Szerb Antal Irodalomtörténete után érdeklődik. — Sajnos, már elfagyott — tárja szét a kezét Mészáros elvtárs. Szemerkél az eső. A könyvsátor előtt egymást váltják az emberek: asszonyok, lányok, férfiak, fiatalok és öregek. S Nemsokára kezdődik az előadás. BERKESI ANDRÁS (Folytatás ez 1. oldalról.) mélyen ülnénk, mint holmi mesében!” merengett el a gyermekszívű Oravecz Paula. „Hej Debrecen!” (a város szép, a halászlé rossz volt!), hát csak ennyit erről a könyvnapi megnyitóról, és üdvözöljük szeretettel azt a megjelent harmincat, azon kívül azt néhányat, aki <%* sátrak körüli a röpke kirándulásunk alkalmából gyors futtában megvette könyveinket, s pláne, ha erre a mégis biztató kezdésre gondolunk, kirándulásunk valóban szép volt. nem. Ilyen időben nem megy ki az üdülő az utcám, hiszen bizonyára reumás a keze, lába, azért is ment oda, így hát csak otthon tanulmányozza a jegyzéket a könyvekről, amelyeket megveend majd másnap. És másnap el is ment bizonyára és megvette őket: a megnyitón való meg nem jelenés pótlására és Szoboszló, az alföldi éden dicséretére, annál is inkább kérem, mert másnap nem is esett az eső. A VISSZAJÖVET TÖRÖKSZENTMIKLÓSON defektet kaptunk. Majdnem azt mondom, hála istennek. Mert megismertük c. Viskulacsot. Hát ez olyan kedves, marasztaló hely, hogy lehetne akár Nagykulacs is. Ilyen italboltokat kívánok — a meglevő italvedeltető szutykos, büdös istállók helyett — a mi Budapestünknek. Sokat, de legalább kettőt. Egyet az én közelemben. Minden asztalon rózsák voltak. Bölöni György elhozott emlékbe egy piros rózsát. A legszebb könyvvásárlónak, ha jelentkezik, azt mondja, odaadja. DUTKA ÁKOS: Kismartoni emlék Haydn házában boltíves falak bámult vitrinje kitárni magától. Felbúgnak ódon, szárnyaló misék a napsütött, vén barna zongorából. Liszt ül a karcsú zongora előtt Elssler Fanny márványlába perdül, Mozart, Beethoven lelke felrepül a barna lájú, szúett hegedűkből. A hattyúk taván két néma hattyú ül —, harangok búgnak —, herceget temetnek. S lelkemen most halkan hegedül a múlt: elsuhant szép, tündéri szerelmek. (Eisenstadt, 1958) DD AZONBAN A PÜSPÖKLADÁNYI MÉGIS SZEBB (ahol a meghívott Oravecz Paula népszerűsége tündökölt). Soha se lehet elfelejteni azt a három öreg nénikét, aki versenyt halad olvasásban a modern irodalommal és a problémákkal, s aki egyszerre két könyvtárból is olvas, pedig nyolcezerkétszáz könyv is van az egyikben. „Csak ne káromkodnának annyit némely könyvben!” — mondja egyik nénike; hát íme, káromkodás írók, átadjuk az üzenetet. Több mint kétszáz ember gyűlt össze itt az ünnepélyen, pedig itt is esett az eső és cuppant, szortyogott a jó alföldi sár, de a kétszázak eljöttek a vastagtalpú cipőkben és a könyvbeli szépségekre éhes lélekkel. Dicséret nekik, és mégegyszer annyi dicséret Kecskés iskolaigazgatónak! Azért, mert az egészet megszervezte, és azért a nagyszerű, okos beszédért, amit elmondott, és amelyet elmondhatott volna Pesten is, fényes, parádés teremben, tízszer annyi ember előtt. De jobb, hogy ott mondta el a nép előtt, a három nénike előtt, és jó, hogy ott olyan pedagógusok vannak, olyan fáklyái a kultúrának, a fénynek. És dicséret Bilicsinek, a semmi áldozatot, munkát nem kímélő, derék könyvtárosnak! DD HAJDÚSZOBOSZLO nagy üdülőhely: Hajdúszoboszlón az estére nem jött el senki, no, de legalább a rendezők ott voltak, vagy üzen. Meg kell mondani, az igazság kedvéért, olyan eső volt, hogy az, vízszint fordítva, beillett volna valami fényes, vastag lepedőA MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA könyvtára Ariosto halálának 425. évfordulója alkalmából emlékkiállítást rendezett. Kiállították az Orlando Furioso-ból készült első magyar prózai fordítás egyik példányát, amely Bethlen Miklóstól 1665- ben jelent meg, hősköltemény egyes valamint a részleteiről Csokonai Vitéz Mihály és Arany János által készített költői legújabb idők fordításokat, s a magyar nyelvű verses átültetéseit. Egyéb emlékek mellett számos példányt mutatnak be Ariosto műveinek korai — főleg velencei — továbbá magyar, francia, cseh német, lengyel kiadásaiból. A SZOVJET SZÖVETSÉGÉTŐL ZENESZERZŐK több könyvet, kottát s hanglemezt kapott ajándékba a Magyar Művészek Szövetsége. Ezek között van Dovzsenko professzor műve az ukrán zenéről. Dankevics Tarasz Sevcsenko című szimfonikus költeményének partitúrája, s Eduard Graes, a tavaly ősszel hazánkban is nagy sikerrel vendégszerepelt szovjet hegedűművész egyik koncertjének hangfelvétele. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN prózai hanglemezekkel bővítik a választékot. Az utóbbi években vették fel a teljes Újtestamentumot (26 lemez) és több mint hatvan drámát összesen négy nyelven (Calderon, Shakespeare, Csehov, Bernard Shaw és más szerzők darabjait). Lemezen kapható Sarah Bernhardt, Eliot, Joyce, Mauriac, Saroyan, Shaw, Steinbeck, Thomas Mann és korunk sok más kiemelkedő művészének és írójának hangja. ABODY BÉLA:Zolinak négy schillingje van, Jánosnak kettő. Ez azonban oly szégyenletes címletekben, hogy nem jöhet számításba. Az automaták meghatározott — ennél nagyobb! — pénzdarabokra árusítják méhük gyümölcsét. A bolti kiszolgálás is lanyhábbnak tűnik, ha az ember olyan tartással megy be, hogy éppen csak annyi van nála, amennyi feltétlenül szükséges. Különben is, Jánost gyerekkora óta üldözi a látomás: bemegy a boltba, a hetek óta kinézett, kívánatos töltőceruzáért. S akkor, a vásárlás pillanatában az eladót szemüveges, kopasz úr hívja félre. Rövid, gondterhelt suttogás; az ár, amilyen gyorsan jött, megy is. Az eladó pedig közli: a ceruza ára kerek egy forinttal emelkedett, ezt most utólag blokkolja. És neki nincs miből fizetni, hogy is volna, fillérre ki van számítva. Ügy?! — mondja az eladó. Nincs? De ceruza, az kellene? Majd erről még beszélgetünk a rendőrségen. Addig is húzza le a cipőjét zálognak, amíg szépen beszélek! Ő meg csak áll, fél lábát hiába takargatná a másikkal, mindenki nézi. Közeleg a rendőr, nem is rendőr, hanem az édesapja, nehéz léptekkel, mint amikor a kocsmából szokott volt hazajönni, elvesztett egyensúlyát némi pofonokkal igyekezvén visszaszerezni. Csak a halál segít itt. Vagy szükségmegoldásnak) gyors ébredés. Ilyen rémlátások üldözik most is. Zolitól nem kér, inkább bátortalan javaslatot tesz: apafej, kéne villamosozni. Zoli — talán ő is erre gondolt — váratlan gyorsasággal egyezik bele. Bécs szép, nagyon is szép. Ha elindul az ember a Westbahnhoftól, mindent láthat, a Ringet, a Mariahilferstrassét. Az Operánál meg leszáll, lemennek a mozgólépcsőn és feljönnek, tízszer-hússzor. Elmúlik az idő, észre sem veszik, hogy fél óra múlva zárják internátusnak nevezett alkalmi lakóhelyük kapuját. Felszállnak. Az igaz, hogy drága, de nem jár különösebb lelki megrázkódtatással, itt igazán jogosult aprópénzzel fizetni. Meg még bizonyos fokú figyelem is, szegény kalauznak nem kell babrálni a táskájában, visszaadás céljából. Gyakorlat kérdése az egész, a mozdulat belső pátosza nem törik meg. Ha majd jobban tudnak németül, azt is hozzáfűzik: jó, hogy túladtak ezen a sok ronda aprón, legalább. Zoli most észrevett valamit, orrcimpái tágulnak. Izgatott. — Nézd! — mondja. — Szakállas néger! Azonnal szálljunk le. A villamos jó sokáig elviszi őket, rohannak vissza, hogy a tünemény nyomába szegődhessenek. — Szerencsét hoz — lihegi Zoli. — Olvastam óriási szerencsét. Tekintetükkel még elkapják, de csak egy pillanatra. Befordul egy kapuba. Ide már nem merik követni. „Életünk alapvetően megváltozott” — idézi volt osztályfőnökét Zoli. — A csodák napja lesz ez, minden sikerülni fog. — Valószínűleg — mondja János. — Te mire gondolsz? — Pénzre, rengeteg pénzre! Olyasmire, hogy egy kövér úr megszólít, nyakunkba borul. Megfogadta, hogy egész vagyonát, vezetésképpen, az ezredik emberre hagyja, akit az utcán lát. Én vagyok az ezredik. — Még ő jár jól. Megmentette a lelkiüdvét. Képzeld, ha nem talál ezredikre. A lelkiüdv-érv igen meggyőző. János hisz Istenben, tanulmányai ellenére. Anyja szokott imádkozni, javulna meg az apja, vagy haljon meg, mielőtt tönkreteszi a családot. Közben valóban kövér úr közeledik. — Mintha magában számolna — állapítja meg Zoli. — Na jó. Csak vajon hányadiknál tart? — Nem eléggé izgatott. — Hatszáznál tarthat. — Szerintem négyszáznál. — Mindegy. Gyerünk utána. Istenem, milyen nap! De jó volna ezernél találkozni! — Elébe kell vágni! Elébe pontosan kerülnek. Hátrasandítanak, lépését felveszik. A kövér úr, váratlan mozdulattal taxi után int. — Hát nem — mondja János. — Nem. — Annyi baj legyen, majd jön a másik. Közben megállapítják, hogy más örömökre is lehet számítani ezen a csodálatosnak ígérkező napon. Először apróbb örömökre gondolnak. Mint majd a sírok Gábor arkangyal harsonájára, megnyílnak az összes automaták, de csak nekik persze. Nem csekélység: Zoliban feltámad a matematikusjelölt. Beszorozza a bécsi automaták valószínű számát vélhető értékükkel. Talán még isibben is járnának, mint ezredikként a kövér úrnál) De nem. Az elsőről vakító fogú nő mosolyog, mentokcukorkát kínál. Nyilván az okozati összefüggésre utal. Kellemessége, üdesége, átlagnál nagyobb hajlandósága a szerelmi életre, ezen belül különös leleményessége a cukorkának köszönhető. Először ezzel a géppel kísérleteznek, finoman, indulat nélkül. Nem jön semmi. Másikkal próbálkoznak. Talán jobb is, hogy ebből fog jönni, csoda-jellegét jobban megőrzendő. A mentoloscukor: mentoloscukor. Itt azonban töltőtollak vannak, versatilok, golyós ceruzák, óriási kacsa- és elefántalakú tintásüvegek. Ezt szenvedélyesebben ráncigálják, fent említett okokból. Ketten is figyelnek rájuk. Jobb lesz megsöpörni — tanácsolja János. — Még azt hiszik, ki akarjuk rabolni. — Ez azért nem kismiska — mondja Zoli. — Majdnem kaptunk egymilliót. És majdnem megnyílt előttünk az összes bécsi automata. — Mások gürcölnek, és még csak közelébe sem érnek a szerencséjüknek. — Meg aztán nincs vége a napnak, örült szerencse, hogy nem nyílt meg az automata. Képzeld, az emberek látják, hogy csak emeljük ki a tollakat meg a ceruzákat, sorjában. — Ülhetnénk, lecsukva. — A milliót meg ellopta volna valaki. — Másféle csoda lesz itt máma. Nem nehéz kitalálni. A moziplakáton Marilyn Monroe fürdőkádból lép ki. Húszszor öt méter. Valószínűleg ő fog közbelépni a fiúk érdekében. Ami gyakorlatilag sem megoldhatatlan, nem kell hozzá a túlvilág teherbírását mohón igénybe venni; éppen Bécsben van. — Nem baj, hogy a férjével? — Nem értesz te ehhez, öregem. Van is az ilyennek gátlása? A férje egy öreg író, olvastam valahol. Meg tát kinek kell, hogy elváljon? — De mi ketten vagyunk. — Volt már ilyen. Megállnak a Botel Sacher előtt. — Mindjárt jön, fogyal csak! — Te figyeld, én nem biztos, hogy megismerem. — Elég, ha ő ismer meg bennünket. Ám a szép és rokonszenves művésznő nem jön. Más nők jönnek, az igaz, fiatalok is, öregek is. De többnyire nem egyedül, mintha mindegyikük eldöntötte volna, milyen társaságban zárja a napot. Ez a társaság pedig teljes és sokoldalú, a fiúkat nélkülözni képes. — Azt hiszem, mindjárt jönne, de ne várjuk meg — indítványozza János. — Gondolod? — Jobb lesz ez így. Olvastam valahol, hogy nem a nő a fontos, hanem a lehetőség. _ • — Hogy, tudod, ha a tied lehetett volna, mindegy, hogy a tied volt-e vagy nem. — Igaz is. De akkor siessünk, nehogy meglásson. Már hisznek a játékuknak, örömük tiszta, zavartalan. — Fél nyolc. Most kell felmenni ahhoz a magyar orvoshoz, aki tegnap munkát ígért. — jut eszébe .Zolinak. — Gyerünk. — Várj egy kicsit, nem kellünk ahhoz ketten. János nem vitatkozik, nem szokott. Zoli tényleg ügyesebb, mindenben. Fontos, hogy sikerüljön a dolog. Az orvos régóta lakik Bécsben, talán harminc éve. Nem köteles segíteni, jóindulatból ajánlotta a munkát, talán, maga sem tudta, mit, amikor ígérte. János vár, de nem sokáig. Zoli igen gyorsan jön vissza. Nincsenek odahaza. Azt mondta a cselédlány, (az is magyar), hogy váratlanul színházjegyet kaptak. Jöjjünk holnapután. De inkább a jövő héten. Sajnálja, hogy nem találkoztunk. — Szóval szólt rólunk a cselédnek? Hát, ez nagyszerű, hogy nem felejtette el! — Nem olyan ember. Lesz munka, nekem elhiheted. — Hát akkor a csoda ...? — Látod. Most már veszettül jókedvűek. Szinte rohannak, mert kettejüknek nem jut villamospénzre. Soha életükben nem érezték ilyen biztosan, érdemes volt eljönniük. Ez volt az első igazán boldog nap. A sok csodával. Követi több is. Csal: János komolyodik el egy pillanatra, nem tovább, amikor a hídon átmennek. Úgy véli, jó volna beleesni a vízbe, megfulladni, mindent elfelejteni, hazaúszni, hulláját Komáromnál kifognák, csáklyával. Apja, ha éppen sincs berúgva, siratná;