Élet és Irodalom, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-04 / 27. szám - Kürthy Sándor: rajza • kép (2. oldal) - Berkesi András: Könyvsátornál… (2. oldal) - Dutka Ákos: Kismartoni emlék • vers (2. oldal) - Abody Béla: Boldogság • széppróza (2. oldal)

••­•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• KÖNYVSÁTORNÁL... szemerkél az eső. A Néphadsereg Szín­­­­háza előtt felállított könyv­sátornál ál­lok és nézem, a könyvek között válogató vá­sárlókat. Akaratlanul is azok a ködös, no­vemberi napok jutnak az eszembe, amikor, az ellenforradalom leverése után a még rom­halmazokkal felszedett kockakövekkel, fel­fordított villamoskocsikkal tarkított utcá­ikon megjelentek az első könyvárusok. S az ellenforradalom tragikus élményeitől felzaklatott emberek mohó kíváncsisággal vették körül az árusokat és vásároltak. A könyvek szeretete a jövőbe vetett hit, az élniakarás megnyilvánulása... Erre gon­doltam a­kkor, és erre gondoltam most is, ezen az esős vasárnap délutáni napon. És még valamire. Milyen jó is lenne, ha most erre sétálna valamelyik nyugati lap sajtó­tudósítója vagy fényképésze, és észrevenné a pesti utcának ezt a „furcsaságát”­, a köny­veket vásároló embert, s nem a „rendet biztosító tankokról”, közönyös, fásult pesti polgárokról agyalna ki rémtörténeteket... Vasárnap délután van. Az ünnepi könyv­hét első napja. A Duna felől beszökő szél végigseper az utcán, feltépi a könyvek borító lapjait, s a csendesen permetező esőt a sátor előtt álló emberek arcába fújja. ...Őszibarack arcú, 10 év körüli, szem­üveges legényke izgatottan áll a könyvek sokszínű, rejtelmes sokasága előtt. Jobbra­­balra siklik a tekintete. Megvan! — Kérem ezt — mondja diadalmasan, és ■ rámutat Sallai Elemér Utolsó napok c. re­­­gényére. fizet. Amikor megtudja, hogy a­­ szerző ráadásul dedikálja a könyvét, szeme felragyog. Alsó ajkát rágja, szorongva mo­­­solyog. S miután kezet fog az ősz hajú­­ szerzővel, megszólal: — Jó könyv. Beleolvastam. Csuda izgal­mas ... — Aztán nem törődve a közelben­­ álló rendőrrel, kissé esetlenül átviharzik a­­ forgalmas úttesten. Gondolatban nyomon követem őt, a­­ könyvet boldogan szorongató legénykét, és­­ nyomon követem azt a 400 pesti embert,­­ aki ezen az első napon 20 000 forint érték­­­ ben vásárolt könyveket. Vajon kicsodák ők, s mivel foglalkoznak, mennyi a jövedelmük?­­ Munkások, értelmiségiek? Ki az a közép­­i­skorú férfi, aki 680 forintot fizet a pénz­­­­tárnál? Orvos, mérnök, vagy művezető? ! De hát nem mindegy? Ember. Könyvsze­­­ rető, pesti ember. Halkan beszélgetek Mészáros Károllyal, • a könyvsátor vezetőjével. — Az első nap tapasztalata? — Biztató. • Nagyon viszik Stendhaltól a Pármai ko­­­­lostor­t, Steinbeck Marék aranyát, He­ j­mingway A folyón át, a fák közé című­­ regényét. De a magyar írók sem panasz­­­­kodhatnak. Van olyan mai tárgyú írás,­­ melyet szétkapkodtak az első órákban, s Illés Béla Válaszút című novellás­köteté­­­­ből, Molnár Géza Hullámveréséből, Németh­­ László Társadalmi drámák című művéből­­ már egy darab sincs. De nagyon keresik • Mesterházi Lajos, Goda Gábor, Kodolányi­­ János, Erdős László, Gergely Márta, Murá­­­­nyi Kovács Endre új regényét is. Bocsás­­­­son meg — mondja elnézést kérő mosollyal,­­ és egy sovány, szemüveges asszony felé s fordul, aki Szerb Antal Irodalomtörténete­­ után érdeklődik. — Sajnos, már elfagyott — tárja szét a kezét Mészáros elvtárs.­­ Szemerkél az eső. A könyvsátor előtt­­ egymást váltják az emberek: asszo­­­­nyok, lányok, férfiak, fiatalok és öregek. S Nemsokára kezdődik az előadás. BERKESI ANDRÁS (Folytatás ez 1. oldalról.) mélyen ülnénk, mint holmi mesében!” merengett el a gyermekszívű Oravecz Paula. „Hej Debrecen!” (a város szép, a halászlé rossz volt!), hát csak ennyit erről a könyv­napi megnyitóról, és üdvözöl­jük szeretettel azt a megjelent harmincat, azon kívül azt néhányat, aki <%* sátrak körüli a röpke kirándulásunk alkalmá­ból gyors futtában megvette könyveinket, s pláne, ha erre a mégis biztató kezdésre gon­dolunk, kirándulásunk való­­­ban szép volt. nem. Ilyen időben nem megy ki az üdülő az utcám, hiszen bizonyára reumás a keze, lába, azért is ment oda, így hát csak otthon tanulmányozza a jegyzéket a könyvekről, ame­lyeket megveend majd más­nap. És másnap el is ment bi­zonyára és megvette őket: a megnyitón való meg nem je­lenés pótlására és Szoboszló, az alföldi éden dicséretére, an­nál is inkább kérem, mert másnap nem is esett az eső. A VISSZAJÖVET TÖRÖK­­SZENTMIKLÓSON defektet kaptunk. Majdnem azt mon­dom, hála istennek. Mert meg­ismertük c. V­iskulacsot. Hát ez olyan kedves, marasztaló hely, hogy lehetne akár Nagy­­kulacs is. Ilyen italboltokat kí­vánok — a meglevő italvedel­­tető szutykos, büdös istállók helyett — a mi Budapestünk­nek. Sokat, de legalább ket­tőt. Egyet az én közelemben. Minden asztalon rózsák vol­tak. Bölöni György elhozott emlékbe egy piros rózsát. A legszebb könyvvásárlónak, ha jelentkezik, azt mondja, oda­adja. DUTKA ÁKOS: Kismartoni emlék Haydn házában boltíves falak bámult vitrinje kitárni magától. Felbúgnak ódon, szárnyaló misék a napsütött, vén barna zongorából. Liszt ül a karcsú zongora előtt Elssler Fanny márványlába perdül, Mozart, Beethoven lelke felrepül a barna l­ájú, szúett hegedűkből. A hattyúk taván két néma hattyú ül —, harangok búgnak —, herceget temetnek. S lelkemen most halkan hegedül a múlt: elsuhant szép, tündéri szerelmek. (Eisenstadt, 1958) DD AZONBAN A PÜSPÖKLA­DÁNYI MÉGIS SZEBB (ahol a meghívott Oravecz Paula népszerűsége tündökölt). Soha se lehet elfelejteni azt a há­rom öreg nénikét, aki versenyt halad olvasásban a modern irodalommal és a problémák­kal, s aki egyszerre két köny­v­tárból is olvas, pedig nyolc­ezerkétszáz könyv is van az egyikben. „Csak ne káromkod­nának annyit némely könyv­ben!” — mondja egyik néni­ke; hát íme, káromkodás írók, átadjuk az üzenetet. Több mint kétszáz ember gyűlt ös­­­sze itt az ünnepélyen, pedig itt is esett az eső és cuppant, szortyogott a jó alföldi sár, de a kétszázak eljöttek a vastag­talpú cipőkben és a könyvbeli szépségekre éhes lélekkel. Di­cséret nekik, és mégegyszer annyi dicséret Kecskés iskola­­igazgatónak! Azért, mert az egészet megszervezte, és azért a nagyszerű, okos beszédért, amit elmondott, és amelyet el­mondhatott volna Pesten is, fényes, parádés teremben, tíz­szer annyi ember előtt. De jobb, hogy ott mondta el a nép előtt, a három nénike előtt, és jó, hogy ott olyan pedagógusok vannak, olyan fáklyái a kultúrának, a fény­nek. És dicséret Bilicsinek, a semmi áldozatot, munkát nem kímélő, derék könyvtárosnak! DD HAJDÚ­SZOBOSZLO nagy üdülőhely: Hajdúszoboszlón az estére nem jött el senki, no, de legalább a rendezők ott voltak, vagy üzen. Meg kell mondani, az igazság kedvéért, olyan eső volt, hogy az, víz­szint fordítva, beillett volna valami fényes, vastag lepedő­A MAGYAR TUDOMÁ­NYOS AKADÉMIA könyvtára Ariosto halálának 425. évfor­dulója alkalmából emlékki­állítást rendezett. Kiállították az Orlando Furioso-ból ké­szült első magyar prózai fordítás egyik példányát, amely Bethlen Miklóstól 1665- ben jelent meg, hősköltemény egyes valamint a részletei­ről Csokonai Vitéz Mihály és Arany János által készí­tett költői legújabb idők fordításokat, s a magyar nyelvű verses átültetéseit. Egyéb em­lékek mellett számos pél­dányt mutatnak be Ariosto műveinek korai — főleg ve­lencei — továbbá magyar, fran­cia, cseh német, lengyel ki­adásaiból. A SZOVJET SZÖVETSÉGÉTŐL ZENESZERZŐK több könyvet, kottát s hanglemezt kapott aján­dékba a Magyar Művészek Szövet­sége. Ezek között van Dovzsenko professzor műve az ukrán zenéről. Dankevics Tarasz Sevcsenko című szimfonikus költeményének parti­túrája, s Eduard Graes, a tavaly ősszel hazánkban is nagy sikerrel vendégszerepelt szovjet hegedűmű­vész egyik koncertjének hangfel­vétele. AZ EGYESÜLT ÁLLA­MOKBAN prózai hangleme­zekkel bővítik a választékot. Az utóbbi években vették fel a teljes Újtestamentumot (26 lemez) és több mint hatvan drámát összesen négy nyel­ven (Calderon, Shakespeare, Csehov, Bernard Shaw és m­ás szerzők darabjait). Le­mezen kapható Sarah Bern­hardt, Eliot, Joyce, Mauriac, Saroyan, Shaw, Steinbeck, Thomas Mann és korunk sok más kiemelkedő művészének és írójának hangja. ABODY BÉLA:Z­olinak négy schillingje van, Jánosnak kettő. Ez azonban oly szégyenletes cím­letekben, hogy nem jöhet számításba. Az automaták meghatározott — ennél nagyobb! — pénzdarabokra árusítják méhük gyümöl­csét. A bolti kiszolgálás is lanyhábbnak tűnik, ha az ember olyan tartással megy be, hogy éppen csak annyi van nála, amennyi feltét­lenül szükséges. Különben is, Jánost gyerek­kora óta üldözi a látomás: bemegy a boltba, a hetek óta kinézett, kívánatos töltőceruzáért. S akkor, a vásárlás pillanatában az eladót szemüveges, kopasz úr hívja félre. Rövid, gondterhelt suttogás; az ár, amilyen gyorsan jött, megy is. Az eladó pedig közli: a ceruza ára kerek egy forinttal emelkedett, ezt most utólag blokkolja. És neki nincs miből fizetni, hogy is volna, fillérre ki van számítva. Ügy?! — mondja az eladó. Nincs? De ceruza, az kellene? Majd erről még beszélgetünk a rend­őrségen. Addig is­ húzza le a cipőjét zálog­nak, amíg szépen beszélek! Ő meg csak áll, fél lábát hiába takargatná a másikkal, minden­ki nézi. Közeleg a rendőr, nem is rendőr, ha­nem az édesapja, nehéz léptekkel, mint ami­kor a kocsmából szokott volt hazajönni, el­vesztett egyensúlyát némi pofonokkal igye­kezvén visszaszerezni. Csak a halál segít itt. Vagy­­ szükségmegoldásnak) gyors ébredés. Ilyen rémlátások üldözik most is. Zolitól nem kér, inkább bátortalan javaslatot tesz: apafej, kéne villamosozni. Zoli — talán ő is erre gondolt — váratlan gyorsasággal egyezik bele. Bécs szép, nagyon is szép. Ha elindul az ember a Westbahnhof­­tól, mindent láthat, a Ringet, a Mariahilfer­­strassét. Az Operánál meg leszáll, lemennek a mozgólépcsőn és feljönnek, tízszer-hússzor. Elmúlik az idő, észre sem veszik, hogy fél óra múlva zárják internátusnak nevezett al­kalmi lakóhelyük kapuját. Felszállnak. Az igaz, hogy drága, de nem jár különösebb lelki megrázkódtatással, itt igazán jogosult aprópénzzel fizetni. Meg még bizonyos fokú figyelem is, szegény kalauznak nem kell babrálni a táskájában, visszaadás céljából. Gyakorlat kérdése az egész, a moz­dulat belső pátosza nem törik meg. Ha majd jobban tudnak németül, azt is hozzáfűzik: jó, hogy túladtak ezen a sok ronda aprón, leg­alább. Zoli most észrevett valamit, orrcimpái tágulnak. Izgatott. — Nézd! — mondja. — Szakállas néger! Azonnal szálljunk le. A villamos jó sokáig elviszi őket, rohannak vissza, hogy a tünemény nyomába szegőd­hessenek. — Szerencsét hoz — lihegi Zoli. — Olvastam­ óriási szerencsét.­ T­ekintetükkel még elkapják, de csak egy pillanatra. Befordul egy kapuba. Ide már nem merik követni. „Életünk alapvetően megváltozott” — idézi volt osztályfőnökét Zoli. — A csodák napja lesz ez, minden sikerülni fog. — Valószínűleg — mondja János. — Te mire gondolsz? — Pénzre, rengeteg pénzre! Olyasmire, hogy egy kövér úr megszólít, nyakunkba borul. Megfogadta, hogy egész vagyonát, ve­zetésképpen, az ezredik emberre hagyja, akit az utcán lát. Én vagyok az ezredik. — Még ő jár jól. Megmentette a lelkiüdvét. Képzeld, ha nem talál ezredikre. A lelkiüdv-érv igen meggyőző. János hisz Istenben, tanulmányai ellenére. Anyja szo­kott imádkozni, javulna meg az apja, vagy haljon meg, mielőtt tönkreteszi a családot. Közben valóban kövér úr közeledik. — Mintha magában számolna — állapítja meg Zoli. — Na jó. Csak vajon hányadiknál tart? — Nem eléggé izgatott. — Hatszáznál tarthat. — Szerintem négyszáznál. — Mindegy. Gyerünk utána. Istenem, mi­lyen nap! De jó volna ezernél találkozni! — Elébe kell vágni! Elébe pontosan kerülnek. Hátrasandítanak, lépését felveszik. A kövér úr, váratlan mozdulattal taxi után int. — Hát nem — mondja János. — Nem. — Annyi baj legyen, majd jön a másik. Közben megállapítják, hogy más örömökre is lehet számítani ezen a csodálatosnak ígérkező napon. Először apróbb örömökre gondolnak. Mint majd a sírok Gábor ark­angyal harsonájára, megnyílnak az összes automaták, de csak nekik persze. Nem cse­kélység: Zoliban feltámad a matematikus­jelölt. Beszorozza a bécsi automaták való­színű számát vélhető értékükkel. Talán még isibben is járnának, mint ezredikként a kövér úrnál) De nem. Az elsőről vakító fogú nő moso­lyog, mentokcukorkát kínál. Nyilván az oko­zati összefüggésre utal. Kellemessége, üdesége, átlagnál nagyobb hajlandósága a szerelmi életre, ezen belül különös leleményessége­ a cukorkának köszönhető. Először ezzel a géppel kísérleteznek, finoman, indulat nélkül. Nem jön semmi. Másikkal próbálkoznak. Talán jobb is, hogy ebből fog jönni, csoda-jellegét jobban megőrzendő. A mentoloscukor: men­toloscukor. Itt azonban töltőtollak vannak, versatilok, golyós ceruzák, óriási kacsa- és elefántalakú tintásüvegek. Ezt szenvedélyeseb­ben ráncigálják, fent említett okokból. Ketten is figyelnek rájuk. Jobb lesz megsöpörni — tanácsolja János. — Még azt hiszik, ki akar­juk rabolni. — Ez azért nem kismiska — mondja Zoli. — Majdnem kaptunk egymilliót. És majdnem megnyílt előttünk az összes bécsi automata. — Mások gürcölnek, és még csak közelébe sem érnek a szerencséjüknek. — Meg aztán nincs vége a napnak, örült szerencse, hogy nem nyílt meg az automata. Képzeld, az emberek látják, hogy csak emel­jük ki a tollakat meg a ceruzákat, sorjában. — Ülhetnénk, lecsukva. — A milliót meg ellopta volna valaki. — Másféle csoda lesz itt máma. Nem nehéz kitalálni. A moziplakáton Mari­lyn Monroe fürdőkádból lép ki. Húszszor öt méter. Valószínűleg ő fog közbelépni a fiúk érdekében. Ami gyakorlatilag sem meg­oldhatatlan, nem kell hozzá a túlvilág teher­bírását mohón igénybe venni; éppen Bécsben van. — Nem baj, hogy a férjével? — Nem értesz te ehhez, öregem. Van is az ilyennek gátlása? A férje egy öreg író, olvas­tam valahol. Meg t­át kinek kell, hogy el­váljon? — De mi ketten vagyunk. — Volt már ilyen. Megállnak a Botel Sacher előtt. — Mindjárt jön, fogyal csak! — Te figyeld, én nem biztos, hogy meg­ismerem. — Elég, ha ő ismer meg bennünket. Ám a szép és rokonszenves művésznő nem jön. Más nők jönnek, az igaz, fiatalok is, öre­gek is. De többnyire nem egyedül, mintha mindegyikük eldöntötte volna, milyen társa­ságban zárja a napot. Ez a társaság pedig teljes és sokoldalú, a fiúkat nélkülözni képes. — Azt hiszem, mindjárt jönne, de ne várjuk meg — indítványozza János. — Gondolod? — Jobb lesz ez így. Olvastam valahol, hogy nem a nő a fontos, hanem a lehetőség. _ •­ — Hogy, tudod, ha a tied lehetett volna, mindegy, hogy a tied volt-e vagy nem. — Igaz is. De akkor siessünk, nehogy meg­lásson. Már hisznek a játékuknak, örömük tiszta, zavartalan. — Fél nyolc. Most kell felmenni ahhoz a magyar orvoshoz, aki tegnap munkát ígért. — jut eszébe .Zolinak. — Gyerünk. — Várj egy kicsit, nem kellünk ahhoz ketten. J­ános nem vitatkozik, nem szokott. Zoli tényleg ügyesebb, mindenben. Fontos, hogy sikerüljön a dolog. Az orvos régóta lakik Bécsben, talán harminc éve. Nem köteles se­gíteni, jóindulatból ajánlotta a munkát, talán, maga sem tudta, mit, amikor ígérte. János vár, de nem sokáig. Zoli igen gyor­san jön vissza. Nincsenek odahaza. Azt mond­ta a cselédlány, (az is magyar), hogy váratla­nul színházjegyet kaptak. Jöjjünk holnapután. De inkább a jövő héten. Sajnálja, hogy nem találkoztunk. — Szóval szólt rólunk a cselédnek? Hát, ez nagyszerű, hogy nem felejtette el! — Nem olyan ember. Lesz munka, nekem elhiheted. — Hát akkor a csoda ...? — Látod. Most már veszettül jókedvűek. Szinte ro­hannak, mert kettejüknek nem jut villamos­­pénzre. Soha életükben nem érezték ilyen biz­tosan, érdemes volt eljönniük. Ez volt az első igazán boldog nap. A sok csodával. Követi több is. Csal: János komolyodik el egy pilla­natra, nem tovább, amikor a hídon átmennek. Úgy véli, jó volna beleesni a vízbe, megful­ladni, mindent elfelejteni, hazaúszni, hulláját Komáromnál kifognák, csáklyával. Apja, ha éppen sincs berúgva, siratná;

Next