Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-29 / 22. szám - Artner Tivadar: Egy nagy művész tárlatán • képzőművészet-kritika • Ferenczy Béni művei a Nemzeti Szalonban (9. oldal) - Ferenczy Béni: Fiú-akt • kép (9. oldal) - Ferenczy Béni: Haját igazító • kép (9. oldal) - Gyöngyösi Nándor: Öt szovjet grafikus kiállítása • kiállítás • Kultúrkapcsolatok Intézete: E. A. Iljina, I. J. Nyekraszov, B. A. Szemjonov, I. P. Rejner, N. J. Ceitlin (9. oldal) - Feleki László: Az alkotás (9. oldal)

Egy nagy művész tárlatán Ferenczy Béni művei a Nemzeti Szalonban Ferenczy Béni műveinek jó része külföldön szóró­dott szét s ezért a Nemzeti Szalonban megrendezett tár­lata csak töredékesen mutat­ja be életművét. Ki ennek tu­datában lép munkái közé, fájlalja a távollevő alkotáso­kat, de hiányérzete már az első mű birtokbavétele után megszűnik. Mert Ferenczy Béni ahhoz a ritka művész­fajtához tartozik, akinek oeuvre-je minden darabjában egyenlő szintű, művészeté­nek szellemiségét, formai eré­nyeit egyformán közvetíti. Pályája: lassú érlelődés, mi­nőségi váltások nélkül. Bár­milyen kifejezőeszközökkel próbálkozott is munkássága során, stílusa határain belül teljeset adott. „Mindennek mértéke az ember” — az igazi művészet ez évezredes alap­igazsága volt útmutatója Nagybánya óta — Bécsben, a forrongó Párizsban, az új vi­lágot építő Moszkvában és hazatérése után is napjain­kig. Fogékony szelleme ráér­zett századunk majd minden jelentős újítására. Magába itta Maillol, Bourdelle, Arhipenko útkeresésének lényegét, bir­­tokba vette életképes eredmé­nyeiket, megértette a kuriz­­mus formaakarását, s mind e tanulságokkal felvértezve alakította ki a nagy korok hagyományaihoz szorosan kapcsolódó plasztikai világát. Útja — visszakanyarodás a régi nagyokhoz, elsősorban a görögöktől való tanulás — különösen Hildebrandt óta, általános európai jelenség. Fe­renczy Béni szélesebb tekin­tettel vette számba az elődök hagyatékát. A szépség­ter­mésben pazarló antik görög­ség tanítása művészetének csupán egyik tényezője. In­kább olyan jellegű felismeré­seket nyújtott neki, amelyek a plasztikai kultúra egyete­mes alapigazságaihoz tartoz­nak s legtisztábban az ókori Hellasz márványaiban, bron­zaiban öltöttek testet. Egyik férfiük,Tálián­'' < Micfiélángéló Haldokló rabszolgájának tát­ tás-motívumára ismerünk, némely grafikájának póza a Sixtina grandiózus titánjait juttatja eszünkbe. Ember­­pórja a német reneszánsz ötvös-gonddal kidolgozott Ádám—Éváit idézi, ágaskodó lovasait meg közvetlenül Leonardo ihlette. De ezek a tudva-tudatlan szobraiba lo­­pódzott rokonságok szembe­tűnően a mester világához hasonultak. Ferenczy Béni a művészettörténet nagy kor­szakainak és mestereinek ha­gyatékát átélte s bensőleg vette birtokába. A magában őrzött motívumok, alkalom­­adtán, spontánul kínálkoznak, mint a hasonló megoldás kü­lönböző változatai, hogy alá­támasszák, igazolják a mű­vész egyéni koncepcióját, se­gítség a minden eddigitől kü­lönböző mű létrejöttét. Fe­renczy Béni oly módon for­dult a nagy elődökhöz, ahogy Michelangelo zarándokolt a Brancacci kápolna Masaccio­­freskóihoz: áhítattal, csodál­va járult hozzájuk, hogy ta­nuljon tőlük, hogy segítsé­gükkel minél tökéletesebben elmondhassa egyéni gondola­tait a maga századáról. Az archaikus kor Apollóit egy világ választja el a formavi­láguk szellemében felépített remek Juhász-portrétól, akár­csak a meghatóan asszonyi Charitasz részbeni inspirálói­tól, a Parthenon oromzatának földien fönséges istenszobrai­ig. Ferenczy Béni modern mű­vész. Korszerűsége azonban nem a meghökkentő, ötletek­kel kápráztató dőké. Nem töri moderneské­­a formát, nem torzítja az embert, nem absztrahál. Abban, hogy az ifjúkori keresések után töred­­­ék­ül­­ eljutott a maga­­ nemes realizmusához, közvetett mó­don a szélsőséges formaliz­mus művekkel való, tehát legfrappánsabb tagadása is megnyilvánul. Foglalkoztat­­ták őt is statikai problémák. Kevés olyan merész és új­szerű mozdulatmotívumot ta­lálunk szobrászaink termésé­ben, mint nála. Mozgó figu­rái meggyőző erejének és jó­ságának titka: — maga az élet szülte őket. Sohasem el­vont módon vállalkozott ha­sonló feladatokra, mint az egyensúly-helyzetekkel l’art pour l’art kísérletező kortár­sai. Ritka műgonddal és mű­vészetünkben páratlan érzék­kel építi fel mozgó alakjait. A Boreas és Psychében pél­dául a mozgás lendületét, irányát is felhasználja a mű statikájának kialakításához. Koncepciói általában nagy­­lélegzetűek, ha — rajta kívül álló okokból — kisplasztiká­ban valósultak is meg. Mű­veiből kristálytisztán kiol­vasható a monumentalitás lé­nyege: a mérettől és a rész­letezés fokától való függet­lenség. Erőteljes idomú figu­ráinak ősi töm­bformáit szerkesztő­ akarat a körvonal a szigorú rendjébe zárja; az árnyalati finomságú felület­kezelés ugyanakkor mintegy rácáfol súlyokra és lüktető életet visz beléjük. Az így adódó belső feszültség — pá­­rosulva a mozdulatbeszéd fe­szítőerejével — a pillanatnyi­­ság varázsát lopja időtlen nyugalmú kompozícióiba. Ifjúkorának fő műve, Matisse és a hazai avantgar­ a­de, a Nyolcak hatására valló, fából faragott Fiú-akt meg­dermedt izmai, vékonyikrájú tagjai, félrehajtott feje és té­tova tartása fájdalmas bána­tot sugároz. Ez a borongós alaphang később meditáló er­nyedtséggé változik, majd mindinkább a szépséges for­mák férfiasan komoly örö­mének ad helyet. Törékeny testű gyermek-figuráinak ki­egészítő­ ellentéteként mintá­­zódtak a művész erőteljes­­izmú atlétái és robusztus as­­­szony-figurái. Mintha az ős­anya mítosza elevenednék meg formáikban, annyi ben­nük az egészség és erő. Esz­ménnyé nőtt asszonyainak ihlető modellje földi lény, a mester élettársa; — hűségé­nek talán legszebb emléket a Géniuszban állított a művész. Témavilága nem sokrétű. Oeuvre-jét variációk sorozatá­nak is felfoghatjuk, néhány számára kedves motívum kü­lönböző érzelmi, formai síkon való megoldásának. A kapott ösztönzések, művi gondola­tok hosszas érlelő munkával magasztosulnak műalkotássá mesteri ujjai alatt. Meglátá­sainak szellemi izgató ereje oly nagy, hogy sokszor éve­kig foglalkoztatja ugyanaz a koncepció, arra késztetve, hogy más-más méretben és műfajban — reliefben, sőt még grafikában is — nüansz­­nyi változtatásokkal alkossa. (A Miklós-aktok, újra­játszó fiúk.) Még portréiban a is a modell több oldalú, mi­nél teljesebb birtokbavételére törekszik. Legszebb példája ennek a három Noémi-fej. Egyszer érzékeny felületi­­ mintázással, rodini fény-ár­nyék hatásokkal örökíti, az­tán megpróbálkozik a quatro­­cento rajzos részletezésével, majd pedig stilizáltan leegy­szerűsítve rögzíti a modell formáit. Ferencsik­­ feje szinte az idegvégződések érzékenységé­vel vetíti az arc formáira az interpretáló művész bonyo­lult lelkivilágú karakterét. Életnagyságénál kisebb, nyak­ékes Vilmorin-portréjával az érett szépségű asszony tágra­­nyitott szemű, arisztokratikus finomságú arcában korunk Nofre tete-jét alkotta meg. Hasonló beleérző készséggel mintázza plakett-arcmásait. A kor atmoszférája és az áb­rázolt lelkisége szuggesztív tömörséggel rögződik kis ke­rek lapjain. Az extatikus Greco riadt szemekkel, a re­formkori Pest-Budát fölépítő Pollák Mihály a szelleme ér­tékére ébredt, öntudatos ci­vil büszkeségével tekint ránk plakettjéről, Tizian pedig, a nagy velencei, öregkori ön­arcképének rezignált bölcses­ségével. S milyen találóak a hátlap-reliefek Adria egykor gőgös pompájú királynőjének, Velencének érmén a hatal­mas dogé és a bizánci­ kupo­lás Szent Márk boltívei lát­hatók, Goyáén a kivégzés drámai mozzanata. A művész nagyszerű atyjának, Ferenczy Károlynak emlékérmét a de­­rengő-atmoszférás, lovagoló Három királyok díszítik, Nagybányát a Festőnő poéti­­kus figurája szimbolizálja, a lehunyt szemű Ady hátlapját pedig egy hatalmas, komor gyászt kongató harang tölti be egészen. E műfajnak Fe­renczy Béni vitán felül leg­kiválóbb művelője a magyar szobrászatban. Eredeti meg­oldásokkal gazdagította érmé­­szetünket, akárcsak sajátos szépségű grafikáival rajzkul­túránk műfaját. Sajnálatos, hogy generáció­jában , Medgyessy mellett legnagyobb élő szobrá­szunk művei közül oly kevés áll köztereken. Gyönyörű asszonyfigurái, atlétái, gyer­mekszobrai vajon hány alka­lommal lettek volna méltób­bak nem egy, már néhány év múlva minőségükben elavult köztéri munkáknál És vajon miért nem juthat el Petőfije a milánó Ambroziana könyv­tárába irodalmunk és művé­szetünk dicsőségére? A Kos­­suth-díjas kiváló művész életművének súlya jogán megérdemelné, hogy szobrá­szati közkinccsé váljék. A holnap nemzedéke jogosan kéri majd számon tőlünk nagy méretben álmodott alko­tásait, amelyekkel többnyire­­ csak a múzeumban fog ta­lálkozhatni. (A tárlatot Genthon István és Kisdéginé K. Irén rendezték odaadó gonddal.) ARTNER TIVADAR Fiú-akt Ferenczy Béni: Haját BALÁZS ANNA: ÉJJEL Kötve 20,_ ILLÉS BÉLA Anekdoták köny­ve Kötve 20,— MESTERHÁZI LAJOS: Pokoljárás Kötve 20,— ÜNNEPI ÚJDONSÁGOK! A kiváló írónő novelláskötetében olyan megtörtént eseményeket ábrázol, melyek egy kalandre­génynél is izgalmasabbak. - A derűs, olykor nevettető, máskor megható történetek szereplői so­rában korunk számos hírességé­vel, nagy emberével találkozik az olvasó és közvetlen közelségből ismerheti meg őket. - Az izgalmas, eseményekben gaz­dag, mindvégig rendkívül feszült történet Saly Kati szerelmét Miklós és Nónay mondja el. Külö­nösen érdekessé teszi a regényt, hogy a nagy szerelem 1956 nyarán kezdődik és az októberi ellenfor­radalom alatt teljesedik be és erősödik meg. Az Ünnepi Könyvhét összes újdonságait május 30-tól kezdve árusítják a Könyvsátrak és az ÁLLAMI KÖNYVESBOLTOK • • Öt szovjet grafikus kiállítása A Kultúrkapcsolatok Intéze­tében rendezett kiállításnak külön érdekessége,­­hogy ezút­tal nem a „nagy ágyúkat”, hanem — legalábbis nálunk — ismeretlen szovjet művészeket, a „derékhad” képviselőit is­mertük meg. E kiállítással tájékozottabbak lettünk a szov­jet művészet fejlődéséről. E. A. Iljina színes linóleum­­metszetei nemcsak technikai felkészültségükkel, hanem ér­zelmi tartalmukkal is megfog­ják a nézőt. A ki­giz nép élete, belevett jelenetekből kiérez­hető a művész mély együtt­érzése, kiérezhető — minden irodalmi kölcsönzés nélkül —, hogy az ábrázolás lendülete az együvé tartozás érzéséből fakad. Ugyancsak a linóleummet­szés mestere I. J. Nyekraszov. Nála Iljina lírai lágysága a­­ pátosz monumentális kifejezé­­­sére erősödik. A fekete-fehér foltok drámai erővel idézik a cári elnyomás alatt szenvedő orosz nép hősiességét és forra­dalmi elszántságát. „A múlt képei” egyenletesen színvona­las sorozatából is kiemelkedik monumentális jelképességével az „1917” és dinamikus drámai­­s­ágával az „Átok a hóhérokra” című metszet. Az akvarell kitűnő értője­­ként mutatkozik be B. A. Szemjonov. Látásmódja hagyományos kifejezési for­a­mában érvényesül, de érzé­kenysége az artisztikus be­nyomásokra megóvja a se­­matikusságtól. Épp ezért utca­képeinél mélyebbről jövő mű­vészetet érzünk azokban a víz­­festményeiben, melyekben a finom atmoszférikus hatások­ra lírai hangulattal reagál. Megint más festőegyéniség I. P. Reiner. Temperával dolgo­zik, de a nagy építkezések té­májához kifejezőbb eszköznek találta az akvarell kiegészíté­sit krétával. Az­ egyesített techni­kát a­­ messzi távlatok érzékeltetésére használja. Tér­hatásai monumentálisak. Az öt szovjet művész közül talán N. J. Ceitlin lép fel leg­több művészi igénnyel. A köz­napi szovjet élet egyszerű ese­ményeit jeleníti meg akvarel­­lel, tussal, vagy a kettővel együtt. Formában a leegyszerű­sítés, színhatásiban a dekoratív nagy foltok és a színek erejé­nek felfokozása jellemzi látás­módját. A tus- és a vízfesték összedolgozása kedvez a szín­­hatások fokozásának. Az öt szovjet grafikus kiállí­tása nemcsak a szovjet— magyar barátságot szolgálta eredményesen. Közönségünk­nek és művészeinknek egy­aránt fontos tanulsággal szol­gált. Meggyőződhettünk róla, hogy bár a legkülönbözőbb formanyelven beszélnek — a hagyományos kifejezési módtól a dekoratív expresszionizmu­­sig —, ez nem akadályozza meg őket abban, hogy a szov­jet föld, a szovjet nép életéből Vegyék témáikat és azokat a szocialista realizmus szellemé­ben dolgozzák fel. GYÖNGYÖSI NÁNDOR Lihegve rontott be a bar­langomba egy széles­­arcú, izgatott fiatalember, akiről csak annyit tudtam, hogy a szomszéd völgyben tanyázó törzshöz tartozik. Látszott rajta, futott, alig tudott hogy idáig szóhoz jutni, annyira zihált. Végre nagy nehezen kinyögte, hogy egy kőbaltát szeretne nálam rendelni, nagyon sürgős len­ne, ezért is gondoltak rám, tudják, hogy ha valamihez hozzáfogok, nem sokat pe­pecselek vele, amellett jó munkát végzek. Hogy nyo­matékosabbá tegye kérését, külön hangsúlyozta, magának az öregnek hogy van szüksége a baltára. Kért, hogy ne hagyjam őket cser­ben, egyedül bennem bíz­nak. Tudatában vannak an­nak, hogy az a fél mam­­mutagyar, amelyet fel tud­nak ajánlani munkám fizet­ségeként, meg sem közelíti azt, amit megérdemelnék, de ők tudják, hogy engem első­sorban az alkotás értéke és nem az ellenértéke érdekel. Végül letérdelt és meg akar­ta csókolni a lábamat. Ezt természetesen nem engedtem meg, ellenben megígértem, hogy elvállalom a munkát, noha rengeteg dolgom van. A fiatalember sírva fakadt a meghatottságtól, és a bol­dogságtól részegen távozott tőlem. Sokáig láttam, amint imbolygó táncléptekkel ke­ringett, majd eltűnt a lát­határon. Hozzáláttam a kőbaltához és alig ötször telt meg a Hold, már készen is lettem vele. A fiatalember, aki mindennap kétszer is ott volt nálam, hogy sürgessen, földre borulva köszönte meg, hogy csodát tettem, ügye­sen elvégeztem azt, amire kegyesen vállalkoztam. El­fúló hangon dicsérte mun­kámat, majd a kőbaltát a Az alkotás vállára véve, vidáman sző­­ke­lt tova. Megjegyzem, tény­leg nagyon szép kőbalta volt, hát még ha egy kicsit több időt szentelhettem volna neki. Néhány nap múlva újra megjelent a fiatalember és közölte többeknek velem, hogy már megmutatta kőbaltát, tetszett is, egyik­a másik egyenesen elragadtat­va kiáltotta, hogy ez az, de megmondja őszintén, mert nem akar áltatni, hogy illetékes még nem lát­ta. A fő, hogy ne legyek türelmetlen, bízzam benne, ő azon lesz, hogy a kőbal­tát mielőbb elbírálják. Csak azért jött, hogy megnyug­tasson, nehogy azt higgyem, hogy nem tetszett a balta. Egy hét múlva ismét meg­látogatott és elmondta, hogy­­ még nem tud semmi újat mondani, de ő nem az az ember, aki csak akkor je­lentkezik, amikor már va­lami konkrét eredmény van, ő nem szereti, ha az embe­rek minden tájékoztatás­­ nélkül, süketen várakoznak, az ilyesmi nagyon kellemet­len érzés lehet. Kért, hogy legyek türelemmel, az ille­tékesek nagyon elfoglaltak, de amint lehetséges, előve­szik a kőbalta dolgát. Neki változatlanul nagyon tet­szett a kőbalta, örül, hogy hozzám fordult, nem is csa­lódott bennem. Jólesett figyelmessége, mert ha nincs is eredmény, legalább becsületesen meg­mondja az embernek, nem hagyja kétségek között. Néhány nap múlva új­ra eljött és azt mondta, hogy csak legyek türelem­mel, még nincs ugyan sem­mi, ezt jött megmondani, hogy ne aggódjak. Közben keserűen legyintett, hogy milyen nehéz dolga van, nem olyan könnyű az ille­tékesekkel valamit elintéz­ni, amint én azt naivul hi­szem, különben sem érzi jól magát mostanában. Az a fontos, hogy bízzam ben­ne, ő nem hagyja elaludni a dolgot, rajta tartja a ke­zét, és amint valami van, azonnal jelentkezik, de ha nincs semmi, arról is tájé­koztat. Két nap múlva egy fiúcs­ka egy kőtáblát hozott tőle. A sebtiben odavésett jelek­ből­ azt vettem ki, hogy a fiatalember megfázott a leg­­utóbbi vadászaton, azért nem tud személyesen eljön­ni. Még nincs semmi a kő­balta ügyében, ezt köteles­ségének tartja közölni ve­lem, mert nem akar áltat­ni, csak legyek türelemmel, rövidesen előveszik az ügye­met és biztos lehetek ben­ne, hogy ő minden erejével harcol értem, bár az ellen­tábor erejét hiba lenne le­becsülni. Másnap újra ho­zott üzenetet a kisfiú. Még mindig nincs­­ semmi, csak legyek türelmes, ő minden emberit elkövet. Néhány nap múlva a fiatalember felgyó­gyult, ő maga látogatott meg, s nagy örömmel új­ságolta, hogy a dologban ugyan még semmi érdem­leges nem történt, de rövidesen sor kerül rá, ne­ki legalább is az az érzése. Hivatalos biztatást még nem kapott, ő azonban köteles­ségének érezte, hogy tájé­koztasson, ezt becsületesebb dolognak tartja, mint a hall­gatást. Megveregette a vál­lamat, majd eltávozott. Ez még a paleolit-kor végefelé történt. Azóta nem láttam. FELEKI LÁSZLÓ

Next