Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-29 / 22. szám - Doby János: Hajzsa • vers (8. oldal) - Millok Éva: • könyvkritika • V. Kocsetov: A Jersov-testvérek (Európa) • Ünnepi könyvhét 1959 (8. oldal) - Térfi Tamás: Irodalmi színpadok a könyvhéten • Ünnepi könyvhét 1959 (8. oldal) - L. I.: • könyvkritika • Csokonai Vitéz Mihály válogatott művei, szerkesztette Jancsó Elemér (Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, Haladó Hagyományok sorozat) • Ünnepi könyvhét 1959 (8. oldal)

ÜNNEPI KÖNYVHÉT-1959 DOBY JÁNOS: Hajsza Reggel van, elmúlt — a vadászat..! S patronja fogytán a vadásznak a széteresztett kopó-falka vad hijján már a vadászt marja. Tört volna inkább el a lábom asszonyhajhászó éjszakákon, mert aki késik meg kell várni s nem a jobb hijján-jóval hálni — én beszélek így, mint a részeg, mikor az árokban felébred és nem bánja, hogy az emberek hallgatják a háta megett. Naplót nem írtam, nincsen listám, de öleltem én már százat is tán, ahogy jött, váltva, szőkét, barnát... Marikát, Marit, Maryt, Marcsát és tudom, hogy az ölelésben adós nem maradt még a vérem s mégis belátom nagyon hitvány az a szerelmi bizonyítvány. Nem kellett volna uj, se másik, ha aki megvan nem hibázik ... vagy amire csak most gondolok, hogy a hibás én magam vagyok? Vagyok — ahogy az árok szélén a józanodó részeg télen. Enyhül az idő, de én fázom, s hideg borzongat: józanodásom. Jég szivem ver, s hogy ver...! Nem átall büntetni bűne tudatával. cAJw-LM -teSlOJMk Egy fiatal festő a regénye. KOCSETOV REGÉNYÉben így emlékezik meg öreg szüleiről: „Ők a naiv kommunizmus képviselői... Számukra nem létezik az élet fogalma, ők csak harcot ismernek.” Dehát lehet-e szembeállítani ezt a két fogalmat? Lehet-e választani köztük? Lehet-e kizárni egyiket a másik rovására? Mi az élet? És mi a harc? Emberségnek, társadalomnak, művészetnek, munkának, mindennapoknak, családoknak és közösségnek mi szab tartalmat, mi ad célt, mi állít fel erkölcsi mércét, mi áldja meg őket értelemmel és halhatatlansággal? Az életnek és a harcnak miféle értelmezése képes emberi rangra emelni az egyént és bekapcsolni egy hatalmas, igaz alapokra épülő és állandóan fejlődő társadalom áramkörébe? Lakni, aludni, enni, ruházkodni és szórakozni: ez-e az az élet, amely tágabb harc fogalmánál? Vagy harcolni minden csepp újonnan kiöntött acélért, harcolni a munka tökéletességéért, a növekvő emberi teljesítőképességért, harcolni a hazád, a néped, a városod, az utcád minden egyes új köréért, harcolni társaid szüntelen anyagi, erkölcsi, szellemi gyarapodásáért és harcolni mindaz ellen, ami ennek akadálya lehet: ez-e az a harc, ami szőkébb az élet fogalmánál? Kocsetov regénye lényegében ennek a kérdésfeltevésnek jegyében született. Az 1955—1956-os évek, az „olvadás” időszaka jelenik meg művében, amikor a szovjet valóságban is felbukkant az a probléma, hogy az „olvadás” elemi erővel meginduló folyamata vajon csak a jégbefagyott és már szükségtelen gátakat fogja-e megolvasztani vagy áradattá válik-e, amely válogatás nélkül ront neki jónak és rossznak egyaránt, hogy végül lecsapolhatatlan állópocsolyákat hagyva maga után, az alattomos fertőzés forrása legyen? A szovjet városban, ahol a Jezsov-tesvérek élnek, különös jelenségek mutatkoznak ebben az időben. Guljajev, az idős, tehetséges színész ivásnak adja a fejét. Csibiszov, a Vasmű igazgatója behívatja titkárnőjét és megkérdezi tőle: „Mondja meg nekem... de őszintén: ólmos az én szemem?’’ Gorbacsov, a városi párttitkár leánya nem engedi fel szerelmesét szülei lakására, mert „rendőr áll a kapuban”. A legidősebb Jersov-testvért, a tapasztalt, jól dolgozó kohász-főmestert nyugdíjazzák és a helyébe Vorobejnij mérnököt állítják, aki a háborúban együttműködött a németekkel. Vitalij Kozakovot, a tehetséges fiatal festőt egy újság élesen megtámadja munkásportréja miatt, „Földhözragadt dogmatizmus a művészetben” címmel. Feleségét, Iszkra Kozakovát ugyanakkor az üzemben azzal vádolják, hogy ellopott egy újítási ötletet. A helyi színház nem akar előadni egy színdarabot, amely a Jersov-tesvérek apjának németek elleni harcát örökíti meg. És így tovább. Hogyan leheteséges mindez? Miféle erő működik itt és mi oka van, hogy ezeket az embereket tönkre akarja tenni? Megindul az „olvadás”. És hullámai olyan embereket sodornak felszínre, akik hosszú évtizedeken át idegenek maradtak a szovjet társadalom igazi szellemétől. Kocsetov megjeleníti előttünk konkrét alakjukat. Orlancevet, a hatalomvágyó és válogatottan ravasz fegyverekkel dolgozó mérnököt, Tomasukot, az elvtelen rendezőt, Krutyilicsot, a züllött, magát félreismert zseninek tartó, tehetségtelen feltalálót. Mindhármukat más-más egyéni okok késztetik arra, hogy felkavarják a város eddigi rendjét, de a gyökerük közös: az élet számukra csupán önnön életük szolgálatát jelenti és mert nézeteikben is, eszközeikben is a hitetlen, silány, cinikus kispolgári szellemmel éreznek ösztönös rokonságot, gátlástalanul támadnak rá mindarra, ami a szovjet világ egyedüli tartópillére. Olyan ellenség testesül meg bennük, amelyet talán a legnehezebb megsemmisíteni még a szocializmus adottságai között is: az életet, a munkát, a szerelmet, a harcot egyaránt mindig kicsinyítő és torzító tükörben látó kispolgári tudat. Ez a hamis, egy túlhaladott világból visszamaradt tudat az, amely az emberiség jellemzőjét mindig az esendőségben látja, amely a nagy tettek és hősi magatartások helyett szűk, érzelgős, egyoldalú magánéleti problémákat akar a művészet tárgyává tenni, ez az, amely az első lehetséges alkalommal előtör a magáraerőltetett kényszerű alkalmazkodás álarca mögül, hogy megpróbálja érvényesíteni veszedelmes szemléletét és önnön képére formálni az egész társadalmat. Ez a tudat az, amely még a szocialista társadalomban is melegágya lehet a politikailag is káros nézeteknek és áramlatoknak. Orbarcev alakjában az író a tudatos revizionizmus képviselőjét rajzolja meg és megmutatja azokat a módszereket, melyekkel — ha átmenetileg is — eredménnyel tudja maga köré tömöríteni és céljai szolgálatában felhasználni a szovjet élet leghitványabb vagy leggyöngébb elemeit. Orleancev nem ügynök, nem kém nem fizetett bérence a burzsoá világnak. Sőt. „Nagy múltja” van. Pionír volt, komszomolista volt, a Honvédő Háborúban magas rangot, kitüntetéseket szerzett, a minisztériumban dolgozott, tagja a kommunista pártnak, „befolyásos” barátai vannak. Sima és művelt, jó szakember, ügyes szónok. Érvelése mindig párt legújabb jelszavaira támaszkodik és szinte művészien tudja a szavakat úgy forgatni, hogy a fekete is fehérré váljon általuk. Mit akar? Hatalmat önmagának, bármi áron. Ki ellen harcol? Azok ellen a tiszta, hajthatatlan és megvesztegethetetlen szovjet emberek ellen — legyenek funkcionáriusok vagy akár csak munkások—, akikről tudja és érzi, hogy legfőbb gátjai önös terveinek, önös szabadságának, a szocialista világtól idegen ízlése, mentalitása, életformája szabad kiélésének. Orleancev jelleme, gondolkodása valóságos hazai osztálybázis nélkül is burzsoá maradt. Orleancev végül elbukik, csatlósaival együtt. De nemcsak azért, mert a szocialista állam és a kommunista párt megléte győzelmük elé eleve gátat szab, hanem mert az állam és a párt közvetlen megtestesítőiként olyan emberek szállnak harcba velük, mint Jersov-tesvérek és társaik. A Jersovok sokan vannak otthon, a szobájuk falán függő képek nyomán a család 43 tagja számlálható össze és az átmenetileg megtévedt, kitagadott 44-ik is visszatér. Sokféle ember akad ebben családban. „Kohászok és acélöntők, pártmunkások, diákok színésznők, sőt... még egy színházigazgató is.’’ Jelképnek is felfoghatnánk a Jersovokat, de szerencsére egyben nagyon is élő, nagyon is konkrét emberek ők, a már magasra nőtt szocialista ember típusai. Gyökerük a munkásosztályból táplálkozik és bármilyen sokfajta ágat hajtottak az idők folyamán, létüket változatlanul ez a talaj táplálja. És a város többi lakójának helyét és értékrendjét is az jelöli ki, velük tartanak-e vagy ellenük, legyenek bár mérnökök, hivatalnokok, művészek, funkcionáriusok. Ők az alap, ők az anyaföld, amelytől nem lehet büntetlenül elszakadni, ők az az emberfajta, amely nélkül sem forradalmat, sem szocializmust, sem kommunizmust csinálni nem lehet. Különböző egyéni vonásokat hordoznak, arcuk, alakjuk, sorsuk, fájdalmuk, örömük bonyolult egyéni változatokban jelentkezik, hibák, gyengeségek is rájuk vésték nyomaikat, mint Dmitrij Jersov arcára a német szurony az örökös forradást. Nem tökéletesek ők, de mégis nagyok. Nem hibátlan formába öntött szobrok, de azért hősök. Nem örökké mosolygó, fényesre lakkozott bábúk, de azért mégis ismerik a boldogságot. Titkuk egyszerű: felismerték, elfogadták és vállalják a maguk által, a maguk számára teremtett társadalom megkerülhetetlen objektív és szubjektív törvényeit. És mert biztos ösztönnel és kristálytiszta öntudattal tájékozódnak saját társadalmuk óriási, bonyolult épületében, megértik, hogy valaminek a szolgálatában vagy valami ellen — de szüntelenül harcolniok kell! A tudásért éppúgy, a mint az öntudatlanság ellen, termékenységért éppúgy, mint a tévedések ellen, a magasabbrendű közösségi erkölcsért éppúgy, mint az önző érdekhajhászás ellen. És értik, hogy a szerelemért is harcolni kell, a családi boldogságért is, az összetartozás és a hűség csodálatos kiteljesedéséért is és néha a szerelem ellen, néha saját véreik ellen is, ha tiszta emberségük parancsa úgy követeli. Az élet és a harc fogalma nem válik ketté a Jezsovok szívében. Ezért képesek megküzdeni nemcsak ellenfeleikkel, de önmagukkal is és ezért képesek megvalósítani mindig újra meg újra odakint, társadalmukban s idebent, saját lelkükben: a harmóniát. Kocsetov nemes, szép, gazdag eszközökkel ábrázolja a Jezsovok küzdelmét. Széles társadalmi keresztmetszettel, számtalan egyéni sorssal, egyéni alakkal regénye szinte az elven szovjet valóság hibátlan tükrévé válik. A mondanivalója tiszta, világos, határozott és szenvedélyes, nem titkolja, hogy regénye maga is aktív állásfoglalás egy olyan harcban, amelynek helyességét és eredményességét immár a III. szovjet írókongresszus is megerősítette. De ízig-vérig regényírói eszközökkel dolgozik. Embereken, izgalmas cselekményen keresztül ábrázol, nem vádbeszédet mond. Alakjai hitelesen és elevenen rajzolódnak elénk a pozitív és negatív oldalon egyaránt. Sohasem sematikus, nem merev, nem egyoldalú. Szokatlan írói fegyelmezettség jellemzi, szépen megkonstruált szerkezetéből soha nem tör ki, nem igyekszik hatásvadászatra és a demagógiát még kifinomultabb formájában is elkerüli. Egyszerű és mértéktartó a drámai vagy lírai helyzetekben is és talán ezzel éri el, hogy Gorbacsov, az igazságtalanul megrágalmazott párttitkár halála, Andrej és Kapa, a fiatal házaspár szép, tiszta szerelme, Lolja, az örökre eltorzított arcú asszony fájdalmas vergődése, Dmitrij Jersov, a keménységében is szertelen, szenvedélyes munkás Kozakova iránti reménytelen vonzódása. Guljajev, a színész lenyűgöző törekvése, hogy a színpadon „lelki óriásokat” játsszon, felejthetetlenül a szívünkbe markol. Kocsetov nem úgynevezett zseni, voltak és lesznek is nála nagyobb írók a szocialista társadalomban. Nem káprázatos tűzijátékot produkál, nem is törekszik erre. De olyan tiszta és igaz fényeket villant föl, hogy senki nem hunyhatja be a szemét előttük: igaz emberek, igaz célok, igaz harcok valóságos meglétének biztató, bátorító jelzőfényeit. A szovjet kritika több erénye mellett kiemelte a regény színes stílusát is. Institoris Irén fordítása, sajnos, ezt nem tudja kellőképpen érzékeltetni velünk. És ez nagy kár, mert akadhatnak olvasók, akik a magyar szöveg gyakran bántó, lapos szürkeségét Kocsetov írói képességeinek rovására fogják írni. (Európa Könyvkiadó) MILLOR ÉVA Irodalmi színpadok a könyvhéten Tájékoztató: szerveink, a sajtó és rádió hírül adták már, hogy az idei könyvhét országszerte megrendezendő ünnepségeiben részt vesznek a vidéki irodalmi színpadok is. Az ünnepi könyvhét országos megnyitása május 30-án este 8 órakor lesz a budapesti Irodalmi Színpadig. Ezt követően a vidéki színpadokon is irodalmi esteket rendeznek. Ez alkalomból a fővárosiban dolgozó íróink közül mintegy hatvanan utaznak a vidéki színpadok székhelyeire, hogy részt vehessenek a könyvheti ünnepségeken. E sorok írójának alkalma volt meglátogatni néhány vidéki várost és községet (Egerben, Mezőkövesden, Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben járt) s így személyesen is meggyőződhetett arról, hogy milyen várakozásteljes örömmel készülnek íróink fogadására, egy-egy szűkebbkörű vagy nagyszabású irodalmi est létrehozására. Lelkesedésben sehol sincs hiány, de a munka eredményessége nagymértékben függ a helyi kulturális viszonyoktól. Az irodalmi színpadok fiatal hajtás gyümölcsei, hiszen alig másfél éves az a spontánul jelentkező mozgalom, amelyből időközben megszülettek. Éppen ezért most, amikor az ünnepi könyvhéttel kapcsolatban megkapták első, országos jellegű és országos jelentőségű feladatukat — feltétlenül segítségre szorulnak. Elsősorban, a helyi szervek támogatására, a megyei, ill. városi, járási vagy községi tanácsok művelődésügyi szerveire, a megyei és járási könyvtárakra és a színpadokat már eddig is patronáló társadalmi szervekre, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatra és a szakszervezetekre gondolunk. A vidéki irodalmi színpadok általában kétfélék: vagy’ kizárólag öntevékeny csoportok vagy vegyesen. ..hivatásosak és öntevékenyek. Egerben például a helyi Gárdonyi Színház hivatásos művészei is részt vesznek a Kelemen László Irodalmi Színpad munkájában. A színpad közvetlen vezetője Abkarovics Endre irodalomtanár, viszont műsoraikat a Gárdonyi Színház egyik munkatársa, Kovalóczy József rendezi. Előadásaikon a hivatásos színészek a műkedvelő gárdával együtt szerepelnek. T — lesz Egerben most is, az ünnepi könyvhét megnyitásakor. A színpad vezetői elmondták, hogy a megyei tanács segíti őket, mert a Gárdonyi Színházban rendezett irodalmi érték tetemes költségekkel járnak. Egerben már kész az ünnepi könyvhét megnyitó műsora. Idejében érintkezésbe léptek a fővárosból leutazó írókkal. Felhasználták azt a bőséges műsoranyag-javaslatot is, amit a budapesti Irodalmi Színpad küldött valamennyi vidéki színpadnak. Nyíregyházán is lelkes vezetők dolgoznak: elsősorban Margócsy József tanár irányítja a javarészt öntevékeny előadói gárdát. Amint elmondta, ő is minden támogatást, megkap a helyi tanácstól és a megyei könyvtár vezetőjétől. Nyíregyházán a TIT is rendkívül nagy szerepet játszik abban, hogy az Irodalmi Színpad már eddig is sikeres, szép előadásokkal gazdagíthatta a város mozgékony, eleven kulturális életét. (Alig, hogy lebonyolították a Tanácsköztársaságra hirdetett irodalmi pályázatot, máris olvasómozgalmat szerveznek, amelynek első díja bizonyára megmozgatja majd a nyíregyházi fiatalságot: „Kéthetes körutazás a Szovjetunióban".) Első körutazásunk utolsó állomása Debrecen volt. Biztató szavakkal fogad Thuróczy György művelődésügyi előadó: „Mindent előkészítettünk, hogy a könyvhét szép és eredményes legyen ” Az irodalmi színpadokra vonatkozó kérdésünkre elmondotta, hogy az a TIT irányítása alatt áll, rendszerint budapesti vendégművészekkel rendez irodalmi esteket. De két műkedvelő csoport is dolgozik még Debrecenben: az egyik a Pedagógus Szakszervezet keretében már bérletrendszert is kiépített magának és rendszeresen tartja meg műsorait. A másik a Központi Egyetem Irodalmi Köre. A könyvhét műsoraihoz megpróbálják majd egyesíteni erőiket — bár ez sok nehézséggel jár. Első körutazásunkról általában jó benyomásokkal érkeztünk vissza Budapestre: úgy érezzük, hogy a vidéki irdalmi színpadok mindent megtesznek majd, hogy könyvhéttel kapcsolatos országos feladatuknak megfeleljenek. Arra pedig, hogy a könyvhéti megmozdulás magában véve is előrelendíti az irodalmi színpadok ügyét — jó bizonyság egy Békéscsabáról érkezett levél: „Irodalmi Színpadunknak a könyvhét ünnepi megnyitója lesz az első nyilvános bemutatkozása... A megyei tanács művelődésügyi osztályával történt megbeszélés alapján a megnyitót május 30-án este tartjuk meg Irodalmi Színpadunkon. Úgy tervezzük, hogy a helyi színház művészei közül is felkérünk egy-két előadót. Felkértük a helyi zeneiskola együttesét is, hogy ők is vegyenek részt az ünnepségen.” Kívánjunk sok sikert és jó munkát a békéscsabaiaknak is. TÉRFI TAMÁS - CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY válogatott művei Klasszikus íróink és költőink olvasottsága nagymértékben megnövekedett a közelmúltban — újabb és újabb kiadásokra van szükség, hogy a közönség igényét kielégíthessük. Ez nemcsak nálunk törvényszerűség, hanem azokban a baráti államokban is, melyekben nagyobb számmal találhatók magyarok. A Román Népköztársaság Állami Irodalmi és Művészeti Kiadója már évek óta megjelenteti „Haladó Hagyományok című sorozatában klasszikus legjobb alkotásait. Irodalmunk Újabban ezeket a könyveket nagyobb formátumban, szép kiállításban, kötve adják ki, mint nemrég Csokonai Vitéz Mihály válogatott műveit. Manapság nem újság az ilyesmi, hanem jellemző mutatója a szocialista államok irodalompolitikájának, egymás kulturális hagyományai megbecsülésének és a még itt-ott fellelhető sovinizmus felszámolásának. Csokonai műveinek ez a Romániában megjelent válogatott gyűjteménye nagy örömünkre szolgál. A válogatás ellen nem lehet panasz, a kötetben megtalálhatjuk a nagy magyar költő minden jelentősebb írását s még leveleiből is kapunk néhányat. Ez a szép kiállítású könyv alkalmas arra, hogy az új olvasók megismerjék és megszeressék Csokonait. A kötetet Jancsó Elemér rendezte sajtó alá s a bevezető tanulmányt is ő írta Csokonai életéről és írói fejlődéséről. Minthogy nem tudományos, hanem népszerű kiadványt állított össze, megelégedett a Csokonai biográfiák adta anyaggal s ezt foglalta össze, lényegében megfelelően. Kár, hogy Csokonai ellentmondásos lényét nem tárta föl dialektikusan — magyarázni próbálja, de nem oldja meg. S a máskülönben bő jegyzetanyagot és jegyzetszótárt is hiányosnak érezzük, tekintve, hogy népszerű kiadásról van szó. A lényeg azonban az, hogy Romániában most jelent meg először Csokonai válogatott műveinek gyűjteménye, s ez, a könyv fent említett kisebb hibái mellett is, nagy esemény. L. I.