Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-23 / 4. szám - Térfi Tamás: Irodalmi Színpad • színikritika • Biztató: Mai magyar költők estje (10. oldal) - Cs. Gy.: A pálya kezdetén. A Színház- és Filmművészeti Főiskola vizsgaelőadása • színikritika (10. oldal) - Bános Tibor: Célkitűzések, nehézségek, tervek • interjú • Éveleji beszélgetés Simon Zsuzsával, a Petőfi és Jókai Színház igazgatójával (10. oldal) - Kósa Lajos: Sírj, Kiskati • vers (10. oldal)

Irodalmi BIZTATÓ: MAI MAGYAR KÖLTŐK ESTJE „Biztató”: — jobb, kifejezőbb címet nehéz lett volna kitalálni olyan irodalmi est jellemzésére, amely élő, szocialista költészetünk ellenforradalom utáni megújhodását kívánta bemutatni. Hiszen valóban: biztató e költészet mai kórushangja, amely —, mint ahogy az est bevezetője hangsúlyozta: „ma ércesebben, teltebben, erőteljesebben, s egyben kimunkáltabban mint a korábbi években.”zeng. A mai szocialista költészet sok reprezentánsa — öregek és fiatalok — műveiből hallottunk. Szép volt Fodor József tömör, ódás zengzetű: Légy határozott című költeménye. — Az ifjú szívű öregeket Madarász Emil, Várnai Zseni és Kassák Lajos képviselték. — Gereblyés László: Volt, van, lesz című versét vastapssal jutalmazta a közönség. De sikere volt Földeák János szatirikus hangú, vidám versének is (Kilenc marha autón), valamint Jankovich Ferenc és Keszthelyi Zoltán előadott költeményeinek. Az egyszerű, népi hangvételű Simon István és a bonyolultabb érzéseket hordozó Rákos Sándor versei is élményteljes hatást váltottak ki a közönség soraiban. A fiatal költőnemzedék bátor hangú, szocialista hitről és hűségről valló friss költészetéről most Győre Imre adott hírt Hűség foglya című kemény szavú, szép versével. De ugyanezt a hűséget hirdette Csepeli Szabó Béla „Küzdelem”-je és Garai Gábor intellektuális feszültségű „Ének gyógyulásért”-ja. — Illés Béla és Goda Gábor egy-egy prózai művének beiktatása tette teljessé a jól válogatott műsort. Kár, hogy az előadók közül néhányan nem mélyültek el eléggé a művek teljesebb megértésében. — Bodor Tibor egy-két sor után már túlságosan „magasra viszi” a verset, előadásában így nem jelentkeznek a vers indulati töltésének feszültségkülönbségei. — Zách János nem hangsúlyozta megfelelően Keszthelyi Zoltán költeményeinek zenei hangzásait, fény- s szín-elementumait. — Kimagaslóan jó volt Majláth Mária, Jankovich Ferenc és Garai Gábor verseinek szavalatával. — Keres Emil hatásosan, szépen adta elő Földeák János említett, vidám versét. Ugyancsak kimagaslott Benkő Gyula a két prózai mű ihletett tolmácsolásával. Szívesen vennénk újabb és újabb ilyen jól sikerült esteket a mai magyar költészet terméséből. TÉRFI TAMÁS A PÁLYA KEZDETÉN A Színház- és Filmművészeti Főiskola vizsgaelőadása Új nevek kerülnek a színházi plakátokra, új személyek kapnak szerepet a magyar színpadokon, s — talán — új egyéniségekkel gazdagodik majd színművészetünk. A Színház- és Főiskola végzős Filmművészeti hallgatóinak vizsgaelőadása mindenesetre jogosulttá teszi ezt a reménykedést. Az előadott Melyek a gyökerek szereplői kivétel nélkül tehetségesek, de természetesen igazi művészekké csak a rendszeres színpadi munka avathatja őket. Egyelőre azt láttuk tőlük, amit a főiskolán tanultak, s egyéni képességeik teljes kibontakozásához még hosszú és fegyelmezett munka lesz szükséges. Feltétlenül biztató, elismerésre méltó azonban, már az első lépése az indulás is. Leginkább érettnek, kiforrottnak mutatkozott Pásztor Erzsébet játéka Bella Charles, a néger anya szerepében. Meglepően jól birkózott nehéz feladatával Polgár Géza. Langdon szenátor jellemének jellegzetes vonásaiból sokat hűen elővillantott, miközben mindvégig hihetően magán viselte a szenátor aggastyán voltát. Csűrös Karola (Alice) és Balogh Emese (Genevre), a szenátor ellentétes egyéniségű két leánya szerepében, végig emelkedő színvonalú játékukkal tűntek ki. A fokozatos magáratalálás jellemezte Peczkay Endre (Roy Maxwell) alakítását is. Magabiztosan, természetességgel rokonszenves mozgott a színpadon Somogyi Miklós (Howard Mernek), s jól érzékeltette néger fajtája és saját személye drámáját Paláncz Ferenc (Brett Charles). Figyelemre méltó tehetséget mutatott epizód-jellegű szerepében Szekeres Ilona (Honey). A vizsgaelőadás szereplőinek együttese valóban együttes benyomását keltette, ami elsősorban rendező-tanári Várkonyi Zoltán eléri. A főiskola munkáját ditanárainak személyes hatása persze összes előnyei mellett korlátot is jelenthet a fiatal művészek számára. A főiskolán felvett külsőséges eszközöket azonban remélhetőleg lekoptatja majd a rendszeres színpadi gyakorlat, s akkor mindinkább helyet kaphatnak az egyéni színek, a valóságos, a belülről, a színészi vénából fakadó jellegzetességek. Így gazdagodhat majd igazán új nagy tehetségekkel a hazai színjátszás. Addig is megfelelő önbizalmat, ugyanakkor szerénységet és fegyelmet, s növekedő sikert kívánunk a főiskola idén végző hallgatóinak. Cs. Gy. ALBERT BURKÁT ÉS VIKTOR BRUNS német szerzők új Odissea című balettjét a Német Demokratikus Köztársaság után most a poznani állami opera és a kievi Akadémiai Színház is műsorára tűzte. A balett egy háborúból visszatérő katona életéről szól. Harcom a csizmával (Folytatás a 8. oldalról.) Egy feltűnően csinos, huncutul mosolygó, szőke, fiatal nő képét mutatta felém. Hosszan néztem a képet, aztán leszögeztem: — Hát akkor nincsen semmi baj. — Dehogyis nincs kérem. Imádom Ursulát és már több mint egy éve nem láttam. Itt vagyok Pesten, percek alatt hazarepülhetnék hozzá Bécsbe, de nem lehet. Én voltam már mindenütt a világon az utolsó évben, csak Bécsben nem — és közben Ursula megcsal. — Ugyan. Nem kell pletykákkal törődni. — Milyen pletykákkal? — Hát azt mondta, hogy a kedves felesége bizonyára megcsalja. Lehet, hogy az egésznek nincs semmi alapja. Talán csak szóbeszéd. — Igazán, nem is tudom, miért mondom el ezeket egy vadidegen embernek, de magának olyan bizalomgerjesztő arca van és különben is olyan egyedül vagyok a háború kitörése óta, hogy beszélnem kell valakivel, ha belehalok is. Én holnap elutazom, valószínűleg soha az életiben nem látjuk többé egymást, hát nyugodtan elmondhatok mindent. — Miből gondolta, hogy Ursula megcsalja? ■— Mert ismerem őt. Sohasem volt hűséges természet. Két éve vagyunk házasok, de tudom, hogy Ursula nem az a nő, aki kibírja egyedül az életet. És olyan csinos, annyi kísértésnek van kitéve. Ő maga mondta, hogy nem jó őt egyedül hagyni hosszabb időre, mert , akkor csak Ha csal, hát csal —* nyugodtam bele Ursula ledér természetébe. — Annyi más fontosabb dolog van most a világon, nem érdemes ilyen kicsiségekkel törődni. Hiszen a gépe minden percben lezuhanhat, vagy lelőhetik és akkor meghal — igyekeztem lelket önteni belé — és ezek a dolgok fontosabbak, mint az, hogy a kis Ursula mit csinál otthon, egyedül Más, komolyabb dolgokra kell gondolni. — Gondolok én másra is, de attól sem leszek vidámabb. Gyűlölöm ezt az uniformist, mert tönkretette az életemet. Látom az emberek szemében a gyűlölet hideg lángját fellobbanni, amikor rámnéznek, mert azt hiszik, holyan is csak olyan német vagyok, mint a többi és gyűlölnek bennünket, fehéren izzó, soha el nem múló gyűlölettel, mindenütt a világon. Hogyan magyarázzam meg nekik, hogy én is csak áldozat vagyok, hogy nem tehetek semmiről, nem én kerestem ezt a szörnyűséget, hogyan magyarázzam meg az ismeretleneknek, hogy én is torkig vagyok már az egésszel? !— Hiába gyűlölik magukat, mégiscsak e percben a németek vannak fölényben. A tiszt fáradtan legyintett: — Az erőszak nem erő. Gyűlölnek bennünket és ebben a gyűlölettengerben mindannyian el fogunk pusztulni. Itt van kérem, a csizmám. — Tessék? ’ ■— A csizmám. Mostanában már nem merem kitenni az ajtó elé, hogy kipucolják. Gyűlölik a csizmámat is, mint valami szörnyű szimbólumot. Nem merem magárahagyni, mert beleköpnek, levest és más maradékot öntenek bele, hogy undor hozzányúlni és a múltkoriban egyszer teljesen eltűnt. Kétségbe voltam esve. Jelentkezni kellett aznap a katonai parancsnokságon és a katona nem késhet el, nem mondhat kifogást, mint a gyerek az iskolában. Fellármáztam az egész házat, és végre nagy nehezen megtalálták óriási késéssel, nagyon siralmas állapotban. — Persze, el volt ázva — bólintottam. A német felkapta a fejét. — Honnan tudja? — A portás mesélte. Engem is kikérdezett, nem láttam-e valakit a csizma közelében ólálkodni. — Csak tudnám, ki volt az az őrült, aki ilyesmire vetemedett? — Én voltam. Abban a pillanatban, amikor kimondtam a végzetes két szót, máris megbántam és szerettem volna visszaszívni, de már késő volt. Lehet, hogy egyszerűen agyonlő itt ez a német, hiszen tiszt és pilóta, nem kell elszámolni neki a holttestekkel. A katona rémülten nézett rám: — Maga szerencsétlen, hogy tehetett ilyet? Hiszen nem tudhatta, hogy én ki vagyok. Ha egy igazi német észreveszi, hogy lopják a csizmáját, szó nélkül agyonlövi magát. Hogy lehet ilyesmit megkockáztatni? — Utáltam a csizmát — védekeztem. — Ne féljen, én nem csinálok semmi bajt a dologból, hiszen megértem magát, de vigyázni kell. a németek vadállatok és nem ismernek könyörületet. Ne is mesélje el senkinek, mert még kiderülhet és akkor nagy kellemetlensége támadhat. Reggel a bécsi játékkereskedő elutazott a szállodából. Soha többé nem láttam. A csizmáját is magával vitte. . . Másnap a Gestano emberei jöttek értem. A jóságos német tiszt fejelentett a csizma miatt és hamarosan kikötöttem Auschwitzban. CÉLKITŰZÉSEK, NEHÉZSÉGEK, TERVEK ÉV ELEJI BESZÉLGETÉS SIMON ZSUZSÁVAL Az elmúlt év — ha a naptári esztendő egészét számítjuk — emlékezetes sikerek, forró hangulatú színházi esték színhelyévé varázsolta a Petőfi és a Jókai Színházat. Erre az évre esett Dobozy Imre kitűnő, az ellenforradalmi idők kuszált-bonyolult viszonylatait megjelenítő drámájának, Szélviharnak bemutatója. A a színház, repertoárját bővítve, műsorra tűzte Jaroslav Hasek regényének, a Svejknek színpadi változatát és Cao Jü modern kínai drámáját, a Felkelő napot. Az év kétségkívül legnagyobb szabású szocialista drámája, Visnyevszkij remekmívű optimista tragédiája is csaknem 100 estén át szólalt meg eddig a Petőfi Színház Színpadán, az Októberi Forradalom emberi lelkeket formáló, nemesítő erejét hirdetve. A két színház eszmeileg tisztázott, művészileg magas színvonalú előadásaival az új közönségnek — az üzemek és gyárak munkásközönségének érdeklődését, szeretetét, megbecsülését vívta ki. Ezért az új évadban is — amely hagyományosan szeptember első napjaiban kezdődik —, nagy várakozással tekintettünk a színház munkája elé. Ám a tervek, amelyeket az évad elején közzétettek, időközben megváltoztak. Mi volt az oka ennek a változásnak és milyen problémák, nehézségek keresztezték a színház igazgatásának bonyolult feladatai közben Simon Zsuzsa terveit? Ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk a Petőfi és Jókai Színház igazgatójával: — A kívülállók talán nem is sejtik, hogy minden csavarnak milyen fontos, nélkülözhetetlen szerepe van abban a gépezetben, amelyet színháznak, ensemblénak nevezünk. Elég egy kisebb megrázkódtatás és leküzdhetetlen vagy csak közös erőfeszítésekkel leküzdhető nehézségek, akadályok gördülnek az előre kidolgozott program elé. Első bemutatóként például a Dosztojevszkij regényéből dramatizált Félkegyelmű-t, az elmúlt moszkvai és leningrádi színiévad átütő sikerű bemutatóját szántuk. A darab már a nyár elején kezünkben volt, Goda Gábor végezte a fordítás munkáját, a szereposztással is elkészültünk, mégis az utolsó pillanatban váratlan, előre nem számított akadály jött közbe: Tovsztonogov elvtárs — a dráma színpadi átültetője és rendezője — megbetegedett, lemondta magyarországi útját. El kellett tehát halasztanunk a premiert. Nem lett volna baráti gesztus részünkről, ha mást bízunk meg a rendezés munkájával. Egy ilyen, szinte az utolsó pillanatban történt változás aztán megzavarhatja a színház munkáját. A mi sajátságos helyzetünkben — hiszen társulatunk ereje a kamaraszínházi egyeztetéssel is megoszlik — kiváltképpen kényelmetlenül, érzékenyen hat. Kézenfekvő, megoldásként kínálkozott Caragiale szatírája. Az Elveszett levél bemutatását két ok is indokolttá tette: egyrészt, mert a bemutató előtt választásokra készültünk, s nem utolsó sorban éppen a színház feladata, hogy az összehasonlítás eszközével, lehetőségével élve, felmutassa a régi, korrupt választások igazi, kendőzés nélküli arculatát, a lényegét; másrészt, mert színházunk repertoárját egy, a testvári Román Népköztársaság irodalmának alkotásai közül kiválasztott drámával kívántuk bővíteni, színesebbé tenni. Én, mint az előadás rendezője úgy éreztem, hogy érdekes lehet ezt a darabot modern előadásban bemutatni... — Célkitűzéseink azonban változatlanok. A két színházból izzóan mai, szocialista színházat akarunk formálni és ez műsorpolitikailag részben úgy tükröződik, hogy a szovjet és a népi demokratikus országok drámatermésének színejavát bemutatva, segíteni igyekszünk mindennapos feladataink megvalósításában; részben pedig a Jókai Színház — sajátos feladatait figyelembe véve — ott kizárólag magyar darabokat, zömében új magyar drámákat tűzünk műsorra, s ily módon segítjük drámairodalmunk pezsdülését, új meg új feladatokra inspiráljuk íróinkat. — Az új magyar bemutatókra tett vállalás, elkötelezettség nem jelent-e fokozott nehézséget a színháznak? — A kérdésre részben válasz a Jókai Színház műsornaptára, amely immár a második esztendőben magyar szerzők nevét és műveit hirdeti. Természetesen, amikor mi állandó és folyamatos alkotó munkát tűztünk ki célul önmagunk elé, számítottunk az úttörő munkával járó nehézségekkel is. A közönség mindenesetre úgy döntött — és számunkra ez a lendítő erő —, hogy magáénak vallja kezdeményezéseinket. Erről a Szélvihar majdnem száz telt házán kívül Illés Endre és Vas István versesdrámájának, a Trisztánnak több, mint száz előadása tanúskodik. Színházunk nemrégiben a huszadik század egyik legádázabb elmélete, az annyi áldozatot magával ragadó antiszemitizmus elleni, világméretekben kibontakozó harchoz kívánt hozzászólni, amikor Bárány Tamás drámáját műsorra tűzte. A jövőben is arra törekszünk, hogy a magyar drámák változatos sorát egy közös gyújtópont, a szocializmus, a humanizmus gondolata köré építve, következetesen tovább vigyük azt a feladatot, amelyet a szocializmus építése ró reánk, színházi alkotóművészekre. Ezeket a célkitűzéseinket új művek tükrözik majd. Már próbáljuk Fehér Klára vígjátékát és színházunk számára készül Dobozy Imre új drámája, amelynek cselekménye a harmincas évektől napjainkig ível, mondanivalójában pedig sok fontos, bátor kérdést vet fel és old meg a kommunista írástudó felelősségérzetével. Jászai Marinak, nagy tragikánknak élete egyik válságos szakaszát dolgozta fel Földes Mihály s színművének tanulsága, mondanivalója messzi évtizedekből is tegnaapi, mai problémaként csendül ki: a színész lelkiismereti drámáját, a haza és a nagyvilág közötti válaszútját megelevenítve. A két bemutatás előtt álló új magyar drámán kívül még sok írónk dolgozik a színház számára, így többi között, Illés Endre, Kellér Andor, Sziráky Judit, Thurzó Gábor, Molnár Géza és Hegedűs Zoltán. — A Jókai Színház érdekesnek ígérkező bemutatói mellett a Petőfi Színházban milyen bemutatókat láthatunk? — Színházunkat éppen ezekben a napokban értesítették, hogy Tovsztonogov elvtárs egészségi állapota javult, ismét dolgozik, így természetesen eredeti tervünkhöz visszakanyarodva, még ebben az évben bemutatjuk a Félkegyelműt. Még előtte itt és Petrov regényének, a Tizenkét széknek színpadi változata következik, amelyet Stolzi feldolgozásának figyelembevételével Tabi László készít. Nemrégiben nálunk járt Adam Tarn, az ismert lengyel író és a vele történt megbeszélés szerint bemutatjuk Banális komédia c. vígjátékát. Problematikája, úgy vélem, nagyon érdekes: a mi társadalmunkban az egyén felelős saját sorsáért, mert sorsában mások is osztoznak... Ennyit a terveinkről, melyek sikeres valóra válásában nagyon bízunk. A többi majd a színpadon — és a nézőtéren — dől el. BÁNOS TIBOR - 10 - KÓSA LAJOS: SÍRJ, KISKATI Sírj, Kiskati; Ott kin az utcán Véres vihar kavarog. Én is e vad, fekete örvény Hányódó foglya vagyok. A rombolás orkánja harsog: Élet halál vívják a harcot. Egekig csap a szennyes hullám, És mindjárt magába fojt Mindent, mi szép s igaz — mindent mi Életem értelme volt, S bömböl, bőg, vijjog szakadatlan, És zeng, remeg a föld alattam. Sírj, mert ez a pokoli koncert Szétszakítja agyamat! Sírj, hogy semmit se halljak, lássak, S legfőképp ne magamat! Csak a te zsenge hangod halljam Ebben a tébolyult zsivajban! A te hangod, az élet hangja, Zengve szárnyal, magasan. Benne a jövő kacag, ujjong, Dalol diadalmasan És elnémítja végre már itt A halál hörgő harsonáit. Sirj, Kiskati! Rövidesen életbe lép a szakszervezeti művészeti csoportok új működési szabályzata A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége nemrégiben tárgyalta és elfogadta a szakszervezeti művészeti csoportok első, egységes működési szabályzatát, amelyet a SZOT kulturális osztálya és a Népművelési Intézet dolgozott ki. Egységes elvek alapján határozták meg az öntevékeny művészeti mozgalom feladatait, tevékenységét Az új működési szabályzat, amely februártól lép életbe, mintegy 4000 szakszervezeti együttesre érvényes, de a SZOT elnöksége javaslattal fordult a Művelődésügyi Minisztériumhoz és a tömegszervezetekhez, hogy terjesszék ki valamennyi művészeti együttesre. A működési szabályzat kimondja, hogy az üzemi zenekarok, táncegyüttesek, színjátszó csoportok, kórusok és képzőművészeti körök részei a szakszervezeti mozgalomnak, s ezért irányításuk, ellenőrzésük a szakszervezeti bizottságok feladata. Az öntevékeny művészeti mozgalom feladata, hogy a dolgozókat megismertesse a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom dalaival, zenei hagyományaival, a szomszédos népek táncaival, a szocialista-realista irodalom alkotásaival, s tanítson a szocialista-realista esztétika szemléletére. Az együttesek munkája járuljon hozzá az egész munkásosztály ízlésének formálásához. A képzőművészeti körök kezdeményezzenek közös tárlat- és múzeumlátogatásokat, előadásokat a művészettörténetről, a kórusok együttes hangverseny- és operalátogatást, a színjátszó csoportok pedig járjanak együtt színházba. Az előadások után beszéljék és vitassák meg a látottakat. Alakítsák meg az üzemekben és a szakszervezeti művelődési házakban a mozgalom iránt érdeklődő munkásokból a művészetbarátok körét, s részükre olyan programot állítsanak össze, amely az ismereteket gazdagítva, ezeket is bevonja egy-egy művészeti ág művelőinek táborába. A SZOT elnökségének határozatát és a működési szabályzatot a következő hetekben minden szakszervezetben megtárgyalják.