Élet és Irodalom, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-11 / 11. szám - Szerkesztőség: Líránk útjáról • Részletek az Írószövetség vitáján elhangzott előadásokból (1. oldal) - Petőfi Sándor: Bem • kép (1. oldal) - Varga Imre: Névnap egy Petőfi Tsz-ben (1. oldal)
V/ v* PAPA A Élet és Irodalom IV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA LÍRÁNK ÚTJÁRÓL Február 26-i számunkban „Költészet és magatartás’’ címmel közöltük Diószegi Andrásnak, az írószövetség Költői Szakosztálya által rendezett vitán elhangzott előadása néhány fontosabb részét. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük a vitában résztvevő írók és kritikusok felszólalásait. Fodor József elnöki megnyitója, majd Diószegi András előadásának elhangzása után Bóka László kért szót. A mai magyar költészet három örvendetes, jellemző vonását emelte ki. Az első: költészetünk hagyományaiból központi helyre került József Attila és a szocialista költészet. Másodszor: a szocializmushoz való állásfoglalás követelménye nem mint valamimiféle „hivatalos igény” jelentkezik legújabb költészetünkben, hanem egy olyan történelmi helyzet követelményeként, amelyben az állásfoglalás organikusan születik meg. Harmadszor: az utóbbi időkben líránk sokkal gazdagabbá, árnyaltabbá, többarcúvá vált. A továbbiakban feltette a kérdést: vajon ma áll-e még költő polgári osztálybázison, s úgy foglalt állást, hogy erre a kérdésre nagyon nehéz lenne világos választ adni. Majd a mai költőket érő polgári hatásokkal foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a modernizmus határozott elítélésének nem szabad csorbítania az új utak keresésének szabadságát. A továbbiakban a mai költészet perspektíváinak Diószegi András előadásában felvetett kérdésével foglalkozott. — Azt hiszem, tisztáznunk kellene, mit jelent a költő számára a mában élni. Mindnyájan nyilvánvalónak tartjuk, hogy bennefoglaltatik a pozitív állásfoglalás a kor alapvető alternatívájához. A szocializmushoz való viszony eldöntését a történelmi helyzet parancsa kényszeríti az egész irodalomra és az egész kulturális életre. Aki elkerüli, az kiesik a fejlődés vonalából, azt ápolni és segíteni kell, hogy helyzetéből kimozduljon. — Ha azonban túljutunk ezen a problémán, a maiság meghatározása már nem ilyen egyszerű, örvendetes és bizonyos mértékben szintén józsefattilai vonal folytatása, ahogy költészetünk tudomást vesz a természettudományos és technikai fejlődésről, a termelésről, hogy a fiatal költőkben van egy teljes világképre való törekvés. Veszedelmes azonban, hogy ezek az elemek sokszor önmagukban, mint sajátos érdekes újdonságok és furcsaságok kerülnek be költészetbe, amelynek így kisabé technokrata íze van. A továbbiakban Bóka László azt fejtegette, milyen nehézségeket idéz elő a költészet számára, hogy a modern természettudományos fejlődés olyan törvényszerűségeket visz be a mindennapi gyakorlatba, melyek a közvetlen szemlélet számára egyre kevésbé adottak. Merre kell keresnünk a megoldást? Két irányban is. Az egyik, tükrözni ennek technikai fejlődésnek a társadalmi vetületét és jelentőségét, amint Petőfi is erről az oldaláról közelítette meg kora nagy technikai újdonságát, a vasutat. Másrészt: ebben a világban kötelezővé válik a kifejezés egzaktsága. Aki a társadalmi élet és az anyagi világ szerkezetét megértette, annak nincs többé szüksége sejtető ■ képekre. Fantáziája más irányban találja meg útját és feladatkörét, a költői képzelet nem vizionárius jellegű többé; azt kell elképzelni, hogy megértett világból mi következik ránk, az egész társadalomra. Győre Imre arról beszélt, hogyan akadályozza egyre inkább a fiatal — és nemcsak a fiatal — költők fejlődését és kibontakozását a megjelenési lehetőségek szűkös mivolta és ebből a szempontból is kérte újabb irodalmi orgánumok indításának megfontolását. Felvetette a kérdést, hogy helyes-e a Tűztánc köréhez tartozó költők megtorpanásáról beszélni. Az irányukban helyenként tapasztalható türelmetlenség — mondotta — nem segít a költőknek tényleges problémáik megoldásában. A magányérzés, amelyről itt is szó esett, természetesen nem terjed ki saját harcostársainkra. Más kérdés — és tulajdonképpen innen eredhetnek az elszigetelődésről és magányosságról szóló észrevételek —, hogy azt a társas érzést, amely oly sok emberrel fűz össze bennünket, költészetünkben még nem tudtuk eléggé kifejezni. Mai költészetünk perspektívájával kapcsolatban a pártosság napirenden tartásának fontosságáról beszélt. Ezt fogalmat nálunk eléggé lejáratták. Részint szántszándékkal, részint pedig olyanok szereplésével, akik későbbi magatartásukkal korábbi pártos költészetük erkölcsi hitelét megingatták. De azért, azt hiszem, egy egészséges költészet útja nem képzelhető el annak a tudata nélkül, hogy az országban szocialista építés folyik. Szüdi György a felszabadulás előtti szocialista költészet értékelésében polemizált Diószegi előadásával azt fejtegette, hogy ellentétben József Attila működésének korszakával, 1938—39 után, a cenzúraviszonyokat is figyelembe véve, a szocialista költők nem adhattak perspektívát, mert csak egyfajta perspektíva hirdetésére volt mód, az új heroizmus, az ezeréves fasiszta birodalom perspektívájára. A proletárköltők feladatukat ekkor abban látták, hogy tudatosan terjesszék a defetizmust és a háborúellenességet. Szüdi György is sürgette új folyóiratok kiadását és fiatal költőink ellentmondásos értékelésével kacsolatban felvetette a kritika felelősségét. Jankovich Ferenc felszólalásában azt fejtegette, hogy a költészet az utóbbi időben a mondhatóság területéről a láthatóság területére, a szemmel érzékelés papírsíkjára szorult. Sürgette, hogy a vers újra mondható legyen, hogy a füllel érzékelés legyen dominánssá. Felszólalásának második részében a költészet korszerűségének problémájával foglalkozott. Bármilyen formai játék, tökély, cifrálkodás, külcsín ellenére sincs hitele a versnek akkor, ha abban nem a korbeli emberiség szíve lüktet. A mai korban élő emberiség szíve lüktetését a boldogság áhítozása irányítja, talán sokkal inkább, mint bármely korban. Mindebben bennefoglaltatik a modern, azaz időszerű költészet teljes tematikája is: az emberek küzdelme a jobbért, a boldogságért, a békességért a XX. században. A vita következő felszólalója, Dobozy Imre, az irodalmi viták módszeréről szólva megállapította, hogy az elmúlt tizenöt év alatt Magyarországon nemigen volt jó tradíciója az irodalmi vitáknak. Még akkor sem, ha helyes és szükséges dolgokat mondtak ki, mert rendszerint a helyesen kimondott állásfoglalásoknak is volt valami adminisztratív ízű következménye. Voltak állásfoglalások, amelyek egyben-másban vitatható művek útját kettévágták. A vitának akkor van értelme, ha az művészi, esztétikai, kissé műhelybeli, alkotói eligazítás, amiben vitaellenfelünknek segítséget akarunk nyújtani. Dobozy Imre is kifejezte egyetértését azokkal a felszólalókkal, akik az irodalmi fórumok számának szaporítását sürgették és hangsúlyozta, hogy az írószövetség igyekszik ezen a gondon segíteni. Győre Imre felszólalására reflektálva kifejtette, hogy a Tűztánckötet „újraértékelését” nem tartja indokoltnak. A magányosság kérdésében — mondotta — nagyon élesen kell disztingválnunk. A költészetben is vannak elfáradt emberek. Hogy fáradtságuk milyen tényezőkből tevődik össze, az már más kérdés. Lehetnek ezek között objektív vagy teljesen személyi jellegű okok, azonban ha pe a fáradtság tendenciává, szemléletté válik, s az nem jó, mert, ennek a kornak az egész arculata, a benne munkálkodó erők mind ellentmondanak a magányosság, a társtalanság, az árvaság érzetének. Valamivel azonban tisztában kell lennünk. A költő is ember, akinek különböző buktatói, konfliktusai, összeütközései vannak az élettel és önmagával. Egyetlen magányvers nem költői irány. Ne próbáljuk a költészetből kiszűrni vagy kioperálni az életnek olyan színeit, tait, melyekkel ízeit és zamaköltészetünka nek nem szegényednie, hanem szocializmus gazdagodnia kell.szellemében Bóka László kérdésfeltevéséhez kapcsolódva és vele vitázva foglalkozott Dobozy Imre a polgári költészet problémájával. Itt sem kell nagyobb tüzet kiáltani, mint ami valóban szükséges. Ha mi a polgári oldalról indult, vagy művészi jegyeiben, mondanivalójában itt-ott polgári költőt így kategorizáljuk és lemondunk arról, hogy előre fog jutni és közelít a szocializmus eszmevilágához, ez nemcsak értelmetlen, hanem nagyon korlátolt magatartás is. Ha a valóság, amely az elmúlt három év alatt nagyon sok embert elgondolkoztatott és eljuttatott odáig, hogy sokan szólaltak meg olyanok, akik tizenöt év alatt nem szóltak, akkor miért ne bíznánk abban, hogy a ma még itt-ott polgári hangvételű írók és költők öt-tíz év múlva már nem lesznek ennyire polgáriak. Azonban, ha feltennénk is, hogy ma már nincs olyan költő, aki polgári osztálybázisra támaszkodnék, a probléma akkor is fennáll. A húr elpattan, de a hangja még sokáig rezeg. Nem arról van szó, hogy egyes művek ma a polgári világ hegemóniáját, más osztályok feletti elhivatottságát fejeznék ki. Sokkal áttételesebben, sokkal bonyolultabban jelentkezik ma a polgári mondanivaló. Az ilyen író alapjában tudomásul veszi a szocializmus létét, sőt szükségessé(Folytatás a 2. oldalon) 1960. MÁRCIUS 11. » # Névnap egy Petőfi Tsz-ben Alsópáhok a kies Hévíz melletti völgy túlsó partján kígyózik vagy három kilométer hosszan. Különös nevében a zalavári bőrpáholó várnépek emlékét őrzi nehéz századok óta. És ez a nagyon koros, ezerháromszáz lelkes település mostanában megifjodott: termelőszövetkezeti község lett. Nem újdonság ez ezekben a hetekben, de az már igen, hogy költőnevet választottak maguknak, egyenesen Petőfi Sándorét. Mert igen olvassák, tisztelik, szeretik. Van annak a falunak egy tisztes népművelője, Szabó Pálnak hívják, tanárember, negyven tanítási év keresztjével a vállán. Valami lélegzetfojtó nagy dolog azt észlelni, ahogy a volt tanítvány tszelnökhelyettes, az ötven éves Lőcze Imre tanítómesterének tekinti, ahogyan Illés József bácsi, a párttitkár, rendre meghányja-véti vele a fontosabb dolgokat. És ő a kiszesek patrónusa is. Együtt határozták el, megütik névadójuk napját, bemutatják a költőt az egyetlen nagy családdá formálódó községnek. Február utolsó, verőfényes vasárnapján délután még este meg is tartották a névnapot. Az öreg iskola nagytermében, iskolapadok tetején teremtett tenyérnyi színpadon 14 szereplő keltette életre azt a szerda estét (ekkor van ugyanis a KISZ-összejövetel Alsópáhokon), melyen Szabó Pál igazgató úr tömör és színes, szeretettel fogalmazott és emelkedett szavakkal bemutatta a költőt, hat leány és hat fiú — köztük szép tálentummal Lőcze Mária gimnazista és Deák Mária tsz-tag — Petőfi két tucat versét szavalta el. Varga István 40 esztendős tszparaszt és tejforgalmista sorra dalolta-zengte a Petőfi-versekből lett nótákat. Két óra hosszat tartott ez a se nem fontoskodóan ismeretterjesztő előadás, se nem tarka műsor és Petőfi szíveket páhokon: szépen nyert Alsóbizonyítja, hogy száznál több tsz-tag szigorú figyelemmel, mondhatni: kinyújtott derékkal tapsolta végig az előadást. Amikor pedig Illés József, meg Lőcze Imre átvette a kiszisták ajándékozta Petőfi-képet, úgy gyűrűbe fonta, körbevette a tagság a közgyűlési terem falára szánt képmást, akár eleven országgyűlési képviselőt ünnepelnének ... Csupán csak az eleki Rákóczi Tsz előzte meg névadójának megünneplésével az alsópáhokiakat. De abban — úgy vélem — ők az úttörők, hogy mindazt, amit Petőfiről közhírré akartak tenni a falujukban, nem az eddig szokásos és valljuk meg: anakronisztikusan, muzeálisan ható fonó, tollfosztó avagy tengerihántás keretében vitték színre, hanem a falusi élet egyik jellegzetesen mai napi formációjában, a kiszisták munka utáni esti összejövetelét emelve életképpé. Ez példázza legékesebben, Szabó Pál személyében mennyire modern, szocialista népművelő gondozza-irányítja itt a falu művelődését. Csak sajnálni lehet, hogy a járási, megyei népművelők orrukat se dugták el az országban is úttörő ünnepségre. Pedig, hizisten, Tolnát, Baranyát, meg Somogyot. Zalát oda kellett volna az ablak alá állítani, hogy látva lássák az illetékesek: mint lehet és kell népünk óriásait az életet teremtő és formáló dolgozókkal testvéri közelségbe juttatni. Hogy a Népművelési Intézet eljuttatta segítő szellemi obulusait az alsópáhokiat’-nak, dicséretesen jól tette. Ám még jobban teszi, ha másutt is minden*n, ahol s^ntani és vetni lehn a lelkekben, hasonlóan és még inkább’ seolt. VARGA IMRE ÁRA 150 Ft