Élet és Irodalom, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1960-07-01 / 27. szám - Jurida Károly: Kétféle aratás • kép (1. oldal) - Tabák András: Ne csak a tanítási órákra gondoljunk… • vita • Irodalom a középiskolában (1. oldal) - Szerkesztőség: Színházi évad végén. Vita az Írószövetségben drámairodalmunk mai helyzetéről (1. oldal)

Jurida Károly: Kétféle aratás f A TARTALOMBÓL: Aradi Nóra: Utólagos megjegyzések a Vili. Képzőművészeti Kiállításról Bodó Béla, Feleki László és Ignácz Rózsa“tárcája Sánta Ferenc: Föld Tatay Sándor: Kora tavasz a Bakonyban (II.) Urbán Ernő - munkájáról Garai Gábor, László Ibolya, Lator László, Nádass József, Nemes Nagy Ágnes, Polgár István versei V________________________________________ SZÍNHÁZI ÉVAD NÉ GÉN Vita az írószövetségben drámairodalmunk mai helyzetéről Irodalom a középiskolában NE CSAK A TANÍTÁSI ÓRÁKRA GONDOLJUNK... , \etlirfigib2n. mint az Esti hírlap munkatársa, riportot írtam a rnai magyar irodalom tanításának helyzetéről. Al­kalmam volt elbeszélgetni ta­nárokkal, diákokkal. Nem va­gyok tanügyi szakember, ér­demben alig szólhatnék hozzá módszertani kérdésekhez, csu­pán néhány tapasztalatomat akarom elmondani. , A kortárs-irodalom tanítása alighanem minden korban ok­tatási probléma volt. A kor­társ írók értékelése — mond­juk ki nyíltan — kissé bizony­talan, nemegyszer kényes fel­adat. Az irodalom oktatása, lényegében irodalomtörténet, pontosan körvonalazott, érvek és ellenérvek nyomán kikris­tályosodott történelem, az illető író teljes oeuvre-jének ismeretében, egy meghatáro­zott kor legmaradandóbb iro­dalmi alkotásainak ismereté­ben. A kortárs-irodalom okta­tását megnehezíti, hogy élők­ről van szó, nem lezárt, ha­nem még fejlődő, alakulóban levő alkotókról, pályákról. A tanár és a diák esetében is menthetetlenül fellép az ol­vasó szubjektivizmusa, aíhely például sokkal kevésbé diffe­renciált régebbi korok íróiról, alkotásairól. Egy középiskolai tanár — fiatalember — elmondta, hogy nem szereti a ,.népi” írók könyveit, ma már provinciá­lisnak érzi mondanivalójukat, művészi eszközeiket. Szavai­ban volt igazság is, igazságta­lanság is, de az világosan ki­derült, hogy viszolyog ennek az írói csoportnak a bemuta­tásától. A rákosszentmihályi gimnázium tanárnője viszont éppen ezeket az írókat tartja mai irodalmunk legkiemelke­dőbb alakjainak, művészetüket az egyedül üdvözítőnek. Ter­mészetesen nem az önálló vé­lemény, az önálló ízlés a hiba, hanem az, hogy a kevésbé kedvelt írók és művek meg­lehetősen hiányosán, vagy torz beállításban jelennek meg a tanár előadásában. [/ a Iliin!ős valamelyest ge­nerációs jellegű. Úgy tapasz­taltam, hogy az idősebb kor­osztály többrtyire a ,,népi:’ írók bűvöletében él, a fiata-. labb tanárok egy része a kommunista íróka't helyezi a mai irodalom középpontjába, egy másik rész pedig a pol­gári-urbánus irodalmat érté­keli legmagasabbra. Kevés az olyan tanár, aki teljes össze­függésben, valódi keresztmet­szetében látná a mai magyar irodalmat. Ennek oka elsősor­ban az olvasottság hiánya. Folyóiratot, irodalmi lapot még néha a kezükbe vgsznek, de új magyar regényt vagy verseskötetet csak a legrit­kább esetben, véletlenszerűen olvasnak. A diákoknál hasonló a helyzet. Betéve tudják Apáti Feddő énekét, ismerik a Ba­lassi Menyhárt árulíatását, hallottak Gyöngyösi énekeiről, de Gergely Sándornak vagy Veres Péternek egyetlen mű­vét sem olvasták. Tökéletesen igaza van azoknak a tanárok­nak, akik új irodalmunk taní­tásakor mindenekelőtt olva­sásra ösztönzik diákjaikat. A Hámán Kató Leánygimná­ziumban például az évvégi jutalomkönyveket mai írók műveiből válogatják össze, felhívják a lányok figyelmét néhány jelentős könyvre, színdarabra. Nem véletlen, hogy a lányok között komoly érdeklődést keltett egy-egy olyan kitűnő könyv, mint Thury Zsuzsa Jó fiúja, Fejes Endre Hazudósa, vagy Győré Imre verseskötete. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az idei tanulmányi versenyen rész­vevő tíz tanuló közül ketten mai líránkról szóló dolgozattal pályáztak. Ha a tanár ismeri és szereti új irodalmunkat, hatással lehet diákjaira, ép­pen mert szinte teljesen isme­retlen világban kalauzolhatja -őket , . A másik fá’ó probléma az óra­szám. Kivétel nélkül minden­ki — tanár, diák egyaránt — panaszkodik a magyar irodal­mi órák szűkre szabottságára. Okvetlenül egyet kell érte­nünk Hegedűs Andrással, aki radikális reformot követel ezen a téren. Súlyosbítja a körülményeket az is, hogy a mai irodalomra kiszabott hat óra a negyedik osztályban, év végén szerepel. Vagyis az érettségire való felkészülés, a „matura-drukk” idején, ami­kor a tanuló már sem időt, sem figyelmet nem szentelhet olvasásra, kisebb-nagyobb ku­tatásra. És végül, de korántsem utolsósorban: a világnézeti kérdés. A tanár marxista koncepciója talán egyik kor tanításánál sem olyan döntő, mint a mi korunknál. Azt hi­szem, nem kell különösebben bizonygatni, hogy mai irodal­munk tanítása marxista fel­­készültség nélkül elképzelhe­tetlen, de legalábbis hamis, hiányos. Bár arra is akad pél­da, hogy a legjobb szándékú tanár is zavarba ;ö;y ha diáiv jai az írószövetség önvenhalos magatartásáról vagy némelyig súlyosan kompromittált írp munkásságáról faggatják. Két­ségtelen, a párt irodalomról szóló tézisei, a „népi” írókról és a „modernizmusról” folyta­tott viták tisztázták a fronto­kat, de egyes írók és egyes művek értékelésében még mindig akad kétértelműség, bizonytalanság. Ez pedig alig­ha segíti elő a tanárok he­lyes előadását és a tanulók tisztánlátását. Vészharannokat ltonptni, „hu­szonnegyedik óráról” beszélni azért alighanem túlzás lenne. Az idén megjelent irodalmi szöveggyűjtemény — első lé­pésként — jelentős eredmény a régebbiekhez viszonyítva. Az is örvendetes jelenség, hogy van érdeklődés a mai irodalom iránt. A helyes utat elsősorban mégis a tanítási órákon kívül a szabadabb for­mákban kellene keresni. Le­hetséges, hogy az évi hat óra helyett tíz vagy tizenkettő jut majd kortárs-irodalmunk bemutatására — egy alakuló­ban levő, problémákkal vias­­kiadó irodalom bemutatására ez is kevés idő. A nagy lehe­­tőségekj az igazi, elmélyült munka elsősorban a szak­körökre, irodalmi körökre há­rul. Itt kötetlenebb viszony alakul ki a tanár és a diák között, több idő jut bizonyos irodalmi kérdések megvitatá­sára. A László Gimnázium irodalmi köre például meg­hívta Illés Bélát, és elbeszél­gettek vele irodalmi kérdé­sekről. Más gimnáziumokba fiatal írókat hívtak meg. Eb­ben az irányban kellene szé­lesíteni mai irodalmunk okta­tását. Ami pedig a tanárkép­zést illeti, itt a Pedagógiai Továbbképző Intézetre vár nagy feladat. írókat, kritiku­sokat, esztétákat kellene fel­kérni egy-egy előadás megtar­tására. Mert a tanárok mo­dern irodalmi műveltségének gyarapítása, irodalompolitikái nevélése . a mai magyar iro­dalom tanításának legfonto­sabb kérdése. TABÁK ANDRIS Június 25-én az Írószövet­ségben megvitatták a mai ma­gyar dráma főbb kérdéseit. Pándi Pál vitaindító tézisei­hez, melyek az elmúlt szín­házi évad mérlegét igyekez­tek felállítani, többen hozzá­szóltak. A felszólalók — Benkő Gyula, Darvas József, Deme­ter Imre, Dobozy Imre, Fodor Imre, Földes Mihály, Hont Ferenc, Koczkás Sándor, Mar­ton Endre, Meruk Vilmos, Mesterházi la jós, Rényi Pé­teri Simon Zsu’zsa — dráma­­irodalmunk mai helyzetével kapcsolatban kitértek a szín­játszás, a dramaturgia, a kri­tika kérdéseire is. A legtöbb hozzászóló általá­ban egyetértett a téziseknek azzal a megállapításával, hogy az 1959—60-as színházi évad magyar drámai termése színvonal-csökkenést mutat az előző egy-két év új magyar drámáihoz képest. A Kormos ég, a Szélvihar, a Pesti emberek eszmei-művészi színvonalát újabb darabjaink nem érték el. Drámaíróink egyelőre még jobban tudják ábrázolni az ellenforradalmat, mint az utána következett utat. Ha megtorpanásról nem beszélhetünk is, bizonyos, hogy kevés a merész kísérletezés, a kérdések bátor felvetése. A vita során számos felszó­laló tette szóvá kritikánk fo­gyatékosságait. Színházi kriti­kánk nem nyújt segítséget az íróknak, sokszor türelmetlen, következetlen, nem egy eset­ben hiányzik belőle az elemző­készség. Természetesen o kritika hiányosságai is összefüggnek drámaírásunk általános helyzetével. Dráma­­irodalmunk és a kritika kö­zött jelenleg párharc folyik. A magyar szocialista dráma még csak születőben van, s nemcsak viták, hanem első­sorban művek fogják formál­ni, s njűvek szükségesek ah­hoz is, hogy kritikánk meg­felelő mércével rendelkezzék. Abban a vita legtöbb rész­vevője egyetértett, hogy drá­maíróinknak gyarapítaniok kell a mesterségbeli tudást. Mint az egyik legtöbbet vita­tott problémáról, sok szó esett a polgári és kispolgári befo­lyásról. Az elmúlt években számos nyugati polgári dara­bot mutattak be nálunk, köz­tük olyan vitatható értékűeket is, mint például Max Frisch Biedermannja. Az értékes, ha­ladó szellemű polgári darabok­ra viszont akkor is szük­ség lesz, amikor a szocialista dráma már elfoglalta méltó helyét színpadjainkon. S nem szabad mereven elutasítanunk az olyanfajta műveket sem, mint például a Türelmetlen szeretők, a Kígyómarás, vagy a Varjú doktor. Ezeket s a hasonló becsületes törekvésű darabokat nem kiszorítani kell. hanem elemzően bírálni, s engedni, hogy íróik tovább fejlődjenek. A kritika ezen a téren nem mindig teljesítette hivatását, még kevésbé a drámairodalom alvilága, a giccses kispolgári dráma behatolási kísérleteinek lelep­lezésében. Színjátszásunk és drámaírásunk fő veszélye nem a „harmadik utasság”, hanem a városias színezetű kispolgá­­riasság. A polgári, kispolgári szellem nemcsak nyugatról hatol be — vannak „belső forrásai” is: rendezők, színé­szek polgári kötöttségei, íróink természetesen tanulhat­nak s tanulniok is kell a pol­gári dramaturgiától, de min­dig annak tudatában, hogy a szocialista drámát kell kialakí­­taniok. Az írók és a színházak együttműkörése nem kielégítő — állapították meg a vita fo­lyamán. A színház nem segíti a magyar szocialista dráma ügyét. Szűkén foglalkozik az írókkal, nem elég bátor a kí­sérletezésben. Nem lehet elég­gé hangsúlyozni a dramatur­gia fontosságát. A dramaturgia kötelessége volna segíteni az írót a szak­mabeli tudás elsajátításában, bátrabban és alaposabban hozzányúlni egyes színművek­hez. Íróink természetszerűen járatlanok még a színpad, a komponálás egyes területein, elkerülhetetlenül szükséges te­hát' a termékeny együttműkö­dés. Nagy mulasztásokat kö­vet el a színház a fiatalok foglalkoztatásával kapcsolat­ban. Fiatal drámaíró-tehetsé­geink nem tudnak hova for­dulni. A vita folyamán elhang­zott az a kívánság, hogy ösz­töndíjjal. tanulmányutakkal támogassák a fiatal tehetsége­ket. Itt is szükséges volna ,az írószövetség és a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének szorosabb, rendszeres együtt­működése a jövőben. Sok esz­tendő kell, míg egy kimagasló mű megszületik. Az Írószövet­ség drámai szakosztályának _ a segítségére is nagy szükség van a cél elérése érdekében. Nyolc-tíz év alatt el kell ér­nünk, hogy a szocialista drá­ma uralkodjék a magyar szín­padon. Az eszmeiség és a művészi színvonal kérdése rr.r.i drámairodalmunk központi problémája. A kettő egysége a marxista esztétika követelménye. Ez még nem valósult meg nálunk s itt mu­tatkozik meg szocialista íróink gyengéje a dramaturgia területén. Sokszor annak va­gyunk tanúi, hogy nem konk­rét alakokban, helyzetekben, konfliktusokban nyilatkozik meg a szocializmus igaza, ha­nem sokszor az alakra, a cse­lekményekre mintegy ráagga­tott külsőségek formájában. Pedig a világnézeti állásfogla­lásnak csak akkor van szug­­gesztív, nevelő ereje, ha az valóságos típusokban, életből vett konfliktusokban jelentke­zik. A vita kiemelte azt az igaz­ságot, hogy drámairodalmunk kérdései nem választhatók el irodalmunk egészének problé­máitól. A drámával kapcso­latban pedig azt kell néznünk, hogy a színház mint nevelőeszköz mit ad a magyar népnek. Még jó sok elvi kérdést kell tisz­tázni, sok gyakorlati feladatot (írók és színház szorosabb együttműködése, fiatalok fog­lalkoztatása stb.) megoldani. Az utóbbi években nagy si­kert aratott magyar darabok problematikáját, konfliktusait a történelem adta az íróknak. De túl kell jutni az ellenfor­radalmi tematikán s most már mai változó életünk ábrázo­lása a közvetlen feladat. A megbeszélésen még szá­mos kérdés felvetődött, így a vidéki színházak munkája, a Faluszínház működése, egyes réndezési kérdések. Mindezek­nek széleskörű megvitatását az Írószövetség és a Művészeti Dolgozók Szakszervezete őszre! tervezi. Ezen az őszi konfe-í rendán bevonják az írókat,; színészeket, dramaturgokat, kúlturális funkcionáriusokat stb. Az Írószövetség mostani vitája volt hivatott előkészí­teni az őszi konferenciát. ARA 1,50 Ft

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék