Élet és Irodalom, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1961-04-28 / 17. szám - Jovánovics Miklós: Hogyan kell útijegyzetet írni? (9. oldal) - Szalai Sándor: A szociológia helyzete Magyarországon. Marxizmus és szociológia • A cikk első része az előző számban. (9. oldal)

Ezzel a kérdéssel fordult a szerkesztőséghez Nagy József, Szabó István és Kovács Já­nos budapesti olvasónk: „A lapokban közölt útijegyzetek elolvasása után őszinte kí­váncsisággal kérdezzük: van-e fogalmuk arról, hogyan kell útijegyzetet írni?’ Ugyanak­kor a MÉH 73-as kirendelt­ségének dolgozói kollektív le­vélben mondanak köszönetet az irodalmi lapokban publi­kált útirajzokért, „amelyek — mint írják­­— nagy segítsé­get jelentenek mindennapi munkánkban”. Kocsis Ferenc, a zsombolyai Filmmúzeum jegyszedője elmondja levelé­ben, hogy útijegyzeteinken felbátorodva ő is foglalkozni akar ezzel a műfajjal: „Ta­valy rokoni látogatáson vol­tam Csehszlovákiában — úja. — Szívesen kifejteném, miért s hogyan, ha a kezdeti nehéz­ségeken átsegítenének. Arra gondolok, hogy Majakovszkij Hogyan kell verset írni? cí­mű brosúrájához hasonlóan, amelyből alaposan megtanul­tam verselni, adjanak ki egy Hogyan kell úti­jegyzetet írni? című brosúrát.” Mindez arra indít bennünket, hogy meg­kíséreljük az útirajzok terén elért eredményeink összegezé­sét, s egyúttal az útijegyzet­­írást még inkább népünk köz­kincsévé tegyük. Elvi-esztéti­kai álláspontunk leszögezése után a következő számtól meghonosítjuk lapunkban az írjon minden utazó, nyilat­kozzék száz globetrotter ro­vatot. Ugyanakkor javasoljuk illetékes szeneknek, hogy az év legjobb útrajz-íróinak ju­talmazására létesítsenek Kö­rösi Csom­a Sándor díjat. Mielőtt válaszolnánk olva­sóink kérdésére, nézzük meg, mivel magyarázható az irodal­mi értékű útijegyzet-írás nép­szerűségének rohamos növe­kedése. A legfontosabb tényező két­ségtelenül a modern techni­ka. A leleményesség ezen a téren is az ember segítségére siet. Ma már joggal elmond­hatjuk, hogy az írói munka egyre könnyebbé lesz. Nem is olyan régen elkerülhetetlen­nek látszott a személyes él­mények aprólékos gyűjtögeté­se és azok rendkívül fárad­ságos, úgynevezett koncepció­zus felhasználása. Az írások lassan készültek, sok ener­giát igényeltek és meglehető­sen súlyosak voltak. tfi­rtolt elemeit ,­elhasználása Számos hazai kísérlet meg­győzően bizonyítja, hogy az útirajz-írásban is megvaló­síthatók a korszerű ipari mód­szerek. Elsősorban az előre­gyártott elemek széleskörű felhasználására gondolunk, amivel meggyor­síthatjuk és olcsóbbá tehet­jük az írást. Ugyanakkor óvakodjunk a feladat vulgarizálásától, le­egyszerűsítésétől. Nem érthe­tünk egyet Balogh Lászlóné háztartásbeli olvasónkkal (Kecskemét), aki felkért ben­nünket, hogy közöljük az írói útirajzok receptjét. Receptet nem adhatunk — bár az szer­kesztőségünk birtokában van —, mivel nem célunk csök­kenteni egy részről az írói munka alkotó jellegét, más részről a honoráriumot. Már azt is hallatlan eredmény­nek tekintjük, hogy a mű­faj néhány általános követel­ményének megfogalmazásával az útinapló írását könnyebbé tesszük, mint olvasását. Milyen követelményekről van tehát szó? S milyen konk­rét példák támasztják alá megáll­apí­tásainkat? la­tra állított 33aedeber Mindenekelőtt el kell sajá­títani mindazt, ami az embe­riség tudatában felhalmozó­dott az általunk megtekinten­dő népről, országról, városról. A könyvekből, újságokból és filmekből szerzett ismereteink megóvnak a dolgok szubjekti­­vista, önkényes magyarázatá­tól. Kellő ideológiai felké­szültséggel, kritikusan felhasz­nálva nagy haszonnal forgat­hatjuk a pozitivista Baedeker összes műveit; eközben ne fe­ledkezzünk el arról, hogy a fejéről a talpára állítsuk. Baedeker nem ismerte fel a dialektika, az intuíció és a futtában való városnézés je­lentőségét. Ez részben a sa­ját részben az akkori tech­nika korlátainak következmé­nye. Igyekezzünk ezeket a korlátokat is talpukra állítani, olyképpen, hogy közben ne érintsük a nép életének és a művészeteknek aktuális kér­déseit, mert ez részben az otthonülő írók és újságírók, részben a távirati, irodák fel­adata. Nekünk új Baedekerek kellenek, nem pedig új Reu­terek! Ugyancsak Baedeker hívta fel a figyelmet arra, hogy el­sősorban Olaszországot és Franciaországot érdemes meg­látogatni, mert az idevonat­kozó irodalom a legbősége­sebb. Olaszországot például évente 15 millió turista láto­gatja meg, köztük számtalan író. Ha az eddig írott olasz­­országi jegyzeteket összegyűj­tenék a földön és bezúznák, úgy elkészíthetnék belőle Ró­ma eredeti nagyságú makett­jét a Tiberissel együtt. Ez a makett az útirajz-írók valósá­gos kincsesbányája. Voszlafjia a cetilédi resti után Speciális esetben — ha az irodalomból kevéssé is­mert országról írunk — ajánlatos nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az ottani élet lépten­­nyomon a hazai dolgokra em­lékeztet, majd rátérünk itt­honi élményeinkre. Néhány bevált gondolattársítás: rán­tott fecskefészek — édes­anyám az eresz alatt fejti a babot: próbaházasság Tim­­buktuban — Hunor és Magor elrabolja Dúl leányait. Általá­ban helyes, ha a külföldi él­mény csak röpke indítéka egy-egy messze kalandozó gon­dolatsornak. (Tovább indul­tam a Gare de l’Est-ből az Opál Nyíl klubfoteles, terí­tett asztalos mesevonatán. Persze, a ceglédi resti volt az igazi... Vagy: A Little nevű munkanélküli matróz sírva panaszolta, hogy az agglegé­nyek és egészségesek nem kapnak segélyt. S nekem eszembe jutott, hogy a Grant kapitány gyermekeit olvas­tam nyolcéves koromban, mumpsszal...) A gondolátkésti élmény le­gyen frappáns, színes, képsze­rű egyúttal egzotikusan iz­galmas (citromok és fügék a római kirakatokban; Wur­litzer egy londoni eszpresszó­ban; Ikarusz a kínai ország­úton; New Yorkban már un­ják a Coca-Colát). 1 r­adártárfal­­attv mikroszkóst Az elmúlt év legjobb úti­­jegyzete­ vagy madártávlatból mutatták meg a leírás tár­gyát, vagy mikroszkóp alá vettek egy látszólag jelenték­telen dolgot. Ennek megfele­lően beszélhetünk az általá­nosító, illetve részletező isko­láról. Az első esetben a be­­lát­hatatlanul széles horizont, az utóbbi esetben annak hiá­nya dominál. Mindkét iskola képviselői gyakran hivatkoz­nak arra, hogy a rendelkezé­sükre álló rövid idő alatt csu­pán felszínesen ismerhették meg kirándulásuk színhelyét. Még helyesebb, ha közvetlen utalás nélkül az írás a maga egészében sugározza ezt a mondanivalót. Az általánosító útleírásra jellemző a következő hang­vétel: Róma a maga utcáival, utcáin templomokkal, temp­lomaiban freskókkal — egyet­len tökéletes műalkotás, a részletező leírás jellegzetes expozíciója. Feledékeny­ségem példátlan. Már arra sem em­lékszem, hol jártam és miért. De azt határozottan tudom, hogy az Oxford street har­madik mellékutcájának eldu­gott kis üzletében vettem egy fekete szalagos panama kala­pot. Benne a védjegy: Ge­nuine panama, vagyis nem holmi nyúlszőr. IV. 33. treati útromában Némi rutinnal az útjegyzet előre is elkészíthető és letét­be helyezhető az Élet és Iro­dalomnál. Ez esetben nyugod­tan koncentrálhatunk az is­merősöknek elmesélendő úti­élményekre. A mesterségbeli tudás kellő fokozásával el­juthatunk oda, hogy a haza­térésünk után készített jegy­zeteinket még az élesebb sze­mű szerkesztők sem tudják megkülönböztetni az előre­­gyártottaktól. Eklatáns példa­ként kitűnő költőnk útibeszá­molóját idézzük: Én Angliában szegény W. B. Yeatst ke­restem. Elmentem W. B. Yeats­­ért. De őt már nem ta­láltam, csak azt ez életet, amelynek lényege ott is, itt is azonos. Az olvasó számá­ra világos, hogy a kitűnő köl­tő egy művészi fogás ked­véért ment el W. B. Yeats­­ért, nem pedig azért, mert véletlenül, a régi lexikon alap­ján még élőnek vélte. A köl­tő már elutazása előtt tudta, hogy W. B. Yeats helyett csak az életet fogja ott talál­ni, de azt maga előtt is el­titkolta, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés. Még ügyesebb fogást alkalmaz egyik kevésbé kitűnő írónk, aki Szeretnék még egyszer Mexikóba menni című kísér­leti útinaplóját így kezdi: Ér­tesítettek az útlevélosztályról, hogy csomagoljak és marad­jak itthon... 3­ársalg borlatos fak­altfaát­atya és vers betétek Befejezésül néhány apróbb, de fontos tanácsot adnánk. Általánosan elfogadott gya­korlat aprólékos műgonddal ábrázolni az utazás első sza­kaszát, a repülőgépbe való beszállástól a szállodai für­désig. A stewardesst és a szál­lodai portást beszéltessük ma­gyarul, a szerző viszont az il­lető ország hivatalos nyelvét használja: minden nyelv­könyvben találunk idevágó társalgási gyakorlatot. A próza­írók néhány vers­­betétet is elhelyezhetnek írá­sukban mazsolaként. Lehető­leg érződjék rajta, hogy a magyar kritikusoktól való tá­volság nagyságával egyenes arányban növekszik az elfoj­tott ambíciók felszabadulása. Nem véletlen, hogy Romániá­ban rövid négysorosok szület­nek. Mongóliában már elbe­szélő költemények. Érdekes lenne egy magyar írót kísér­letképpen Ausztráliába külde­ni, hátha elkészülne végre a hun-trilógia. Jovánosics Miklós A szociológia helyzete Magyarországon ÍRTA: SZALAI SÁNDOR MARXIZMUS ÉS SZOCIOLÓGIA A polgári szociológia a 19. században­ és a századfor­duló utáni első évtizedekben lényegileg a társadalmi-törté­neti tudományok összességé­nek ismeretanyagát a filozó­fiai általánosítás szintjén fel­dolgozó, csak igen kis mérték­ben „saját” ténykutatási mód­szertannal rendelkező és önál­ló tapasztalati adatgyűjtést alig folytató elméleti-bölcsé­szeti tudományszak igényével lépett fel. Marxista szem­pontból ez a fajta — kated­rákon és bölcselői karosszé­kekben űzött­­ szociológia ne­m­ adott fel különösebb problémát: rendszereit a pol­gári ideológia egyéb területei­hez hasonlóan bírálni kellett, továbbá meg kellett akadá­lyozni, hogy ideológiai befo­lyása beszüremkedjék a mun­kásmozgalomba, de a feladat megoldásának minden feltéte­le készen adva volt a történel­mi materializmus elméletének klasszikus műveiben. Csakhogy a polgári szocioló­giának ezt a régi teoretizáló és rendszerező irányzatát az első világháború óta Ameri­kában, a második világhábo­rú óta pedig az egész kapi­talista világban háttérbe szo­rította egy kifejezetten ta­pasztalati-szaktudományos jel­legű, a társadalomtudományi adatgyűjtés és adatfeldolgo­zás, a megfigyelés és a kísér­let komplex módszereivel dolgozó, s a saját szociomet­­rikus, reprezentatív-statiszti­kai és egyéb kvantitatív tech­nikák rendkívül gazdag és fejlett választékával rendel­kező újtípusú szociológiai szakkutatás, amelynek mód­szertanával és egyáltalán nem bagetellizálható konkrét ku­tatási eredményeivel szemben a marxista álláspont csak sok­kal bonyolultabban és fá­radságosabban juttatható ér­vényre — viszont érvényre jut­­tatása s egyáltalán a marxis­ta szociológiai szakkutatás nagyarányú kibontakoztatása rendkívül nagy jelentőségű, aktuális feladat! Mert elmondhatjuk ugyan, hogy ez az új polgári szo­ciológiai kutatótevékenység és kutatási módszertan is szük­ségképpen a burzsoázia ha­talmi érdekeit és a kizsákmá­nyolást szolgálja a kapitalis­ta világban. Elmondhatjuk azt is, hogy saját eredményeit a tőkés társadalom apologeti­­kájának és propagandájának érdekében gyakran tenden­ciózusan eltorzítja és megha­misítja, továbbá prakticista módon sokszor lemond min­den szükséges elméleti kiérté­kelésről, sőt mérhetetlen tö­megű aprólékos adatgyűjtése részben arra való, hogy a fák­tól ne lehessen látni az erdőt. Mindezt és még sok minden mást is el lehet, sőt el kell mondani. De ugyanakkor nem hallgatható el az sem, hogy ez az új típusú, erősen speciali­zált üzemszociológiai, telepü­lésszociológiai, családszocioló­giai és egyéb felvételezési (adatgyűjtési és adatfeldolgo­zási) technikákat kifejlesztő és erősen gyakorlatias társa­dalomkutatási irányzat a ma­ga nagyarányú, konkrét vizs­gálatai során mindenféle pro­­pagandisztikus és ideologisz­­tikus célokra kidolgozott fik­ciók mellett olyan reális ered­­ményeket és módszertani meg­oldásokat is produkált, ame­lyeket éppen a legfejlettebb tőkés országokban igen nagy sikerrel alkalmaznak többek között a munkaszervezés leg­célszerűbb és legterméke­nyebb üzemi formáinak ki­alakítására, a legkülönfélébb regionális és egyéb település­­tervezési, közigazgatási és gaz­daságossági igazgatási célok­ra. Nélkülözhetetlenné vál­tak ezek az eredmények és metodikák a különféle társa­dalmi csoportok és rétegek­’ (család, munkacsoportok, fog­lalkozási és képzettségi szin­tek stb.) fontos helyzeti jel­lemzőinek feltárásában, a népességszaporulat és a népes­ségtagozódás prognosztikájá­ban, a piac- és szükségletku­tatásban stb. Persze, a kapitalizmusban ez is — mint minden —, a tőke érdekeinek van alávetve, amely az egész kutatást finan­szírozza, s nem kell külön mondanunk, hogy az osztály­viszonyok feltárását nem te­kintik céljuknak e kutatás fi­nanszírozói, még ha egyik-má­sik vizsgálati technika alkal­mazása igen érdekes adalékok­kal szolgálhatna is ehhez. De azt jelenti-e ez, hogy mi lemondhatunk ezeknek a ka­pitalizmus szolgálatában ki­dolgozott új szociológiai ku­tatómódszereknek és techni­káknak elsajátításáról, s a magunk céljaira való felhasz­nálásáról, átalakításáról, il­letve továbbfejlesztéséről? Lemondhatunk-e a kapitalis­ta országokban velük elért eredmények gondos meg­vizsgálásáról? N N­os, ami a polgári szocioló­g­­giai kutatás ez új irányá­nak eredményeit illeti, min­denekelőtt szögezzük le, hogy akár az amerikai polgári szo­ciológusok sem alkotnak „egységes reakciós tömeget”. Vannak közöttük — nem mindig könnyű helyzetben — teljesen megvesztegethetetlen, objektív, haladó szellemű, sőt gondolkodásukban a történel­mi materializmushoz közele­dő és a munkásosztállyal ro­konszenvező tudósok. De ha ezek kisebbséget, netán­ töre­dék-kisebbséget alkotnak is, azt se felejtsük el, hogy a pol­gári szociológiai szakku­­tatás átal az utolsó két-három év­tizedben a tőkés társadalmak­ra ,azok különböző intézmé­nyeire, néprétegeire, terme­lési és települési egységeire, munkaviszonyaira vonatkozó­lag közzétett óriási tényanyag­ban minden torzító tényező fi­gyelembevételével is hatal­mas és megfelelő kritikával igen jól kiértékelhető adat­és ismeretkincs foglaltatik benne a mai kapitalizmus tényleges társadalmi viszo­nyairól­ ,... Ami a polgári szociológiai szakkutatás módszereinek és technikáinak elsajátítását il­leti, ebben a kérdésben telje­sen egyértelműen állást fog­lalt Lenin maga, mégpedig éppen a tőkés kizsákmányo­lás céljait legközvetlenebbül szolgáló ipar- és üzemszocio­­lógia tekintetében. Ennek az elsősorban Amerikában ki­fejlesztett kapitalista ipar­­illetve üzem­szociológiának megalapítója tudvalevőleg F. W. Taylor volt. Rendszerének, a taylorizmusnak nálunk fő­leg csak munkaidő-ellenőrzési és normázási vonatkozásait ismerik, valójában azonban Taylor beható vizsgálatokat végzett a munkacsoportok szerkezetére, célszerű koope­rációs formáira, általában az üzemi munka szociológiai és szociálpszichológiai adottsá­gaira vonatkozólag. Lenin 1918. március-áp­rilisában „A szovjetha­talom soronlevő feladatai”­­ról írott nagy tanulmányában a következőket fejtette ki er­ről:­­Megtanulni dolgozni — ezt a feladatot kell a szovjet­hatalomnak teljes nagyságá­ban a nép elé tűznie. A kapi­talizmus legújabb vívmánya ezen a téren a Taylor-rendszer — mint a kapitalizmus min­den haladó megnyilvánulása —, egyesíti magában a bur­­zsoá kizsákmányolás körmön­font kegyetlenségét számos igen gazdag vívmánnyal a munkában végzett mechanikus mozdulatok elemzése, a leghe­lyesebb munkamódszerek ki­dolgozása, a legjobb nyilván­tartási és ellenőrzési módsze­rek bevezetése stb. tekinteté­ben. A Szovjetköztársaságnak ha törik, ha szakad, át kell vennie mindazt, ami értéke­set a tudomány és technika ezen a területen elért. A szo­cializmus megvalósíthatósá­gát éppen az határozza meg, hogy milyen sikereket tudunk elérni a Szovjethatalomnak és a kormányzás szovjet szer­vezetének a kapitalizmus leg­újabb haladó vívmányaiva] való egyesítése terén. Meg kell szervezni Oroszországban a Taylor-rendszer tanulmányo­zását és tanítását, rendszeres kipróbálását és alkalmazását.” („Válogatott művek”, Bp. 1954., II. kötet, 375. o.). Amióta Lenin e sorokat le­írta, az amerikai ipar- és üzemszociológia, valamint a szociológiai szakkutatás szá­mos más ága igen jelenté­keny fejlődésen ment át, új módszerekkel, technikákkal, eredményekkel gazdagodott. Sajnos, nem mondhatjuk azt, hogy e módszerek, tech­nikák és eredmények kritikai kiértékelése, a szocialista társadalomszervezés és ter­melőmunka szempontjából felhasználható vagy adaptál­ható elemeinek elsajátítása, valamint történelmi mate­rialista alapon álló és első­sorban a szocializmust építő társadalom vizsgálatára hi­vatott saját szociológiai szak­kutatási metodikának kiala­kítása terén eddig jelentős előrehaladást értünk volna el. Az igazság sokkal inkább az, hogy a szociológiai szakkuta­tás kifejlesztése s a társada­lom­szervezés és a termelés ér­dekében való hasznosítása te­rén számottevően lemarad­tunk a fejlett nyugati tőkés államok és saját szocialista szükségleteink mögött. Messzire vezetne annak a vizsgálata, hogy a törté­nelmi materializmusban adott szilárd elméleti alapok és a marxizmus klasszikusának számos konkrét példamutatá­sa ellenére, mi okozta mégis a marxista szociológiai szak­kutatás hátramaradását és jelenlegi viszonylagos fejlet­lenségét, ami méghozzá nem is speciálisan hazai tudományos életünket jellemzi, bár ná­lunk különösen élesen érvény­­re jut. A főbb okai ennek minden­esetre a következők: 1. A tőkés országokban a munkásmozgalom elméletileg legképzettebb kádereit ter­mészetszerűleg nagymérték­ben igénybe veszik az aktuális politikai és gazdasági harc fel­adatai, s ugyanakkor érthető módon gátolva vannak abban, hogy éppen a marxista szo­ciológiát legközelebbről érdek­lő területen az üzemekben nagy apparátust, rendsze­res megfigyelést és adatgyűj­tést ig­énylő konkrét felvéte­lezőmunkát végezzenek. Ilyen körülmények között itt nagy­részt hiányzanak a marxista szociológiai szakkutatás ob­jektív anyagi, személyzeti és­­intézményi feltételei. 2. Ami a Szovjetunió és a­ szocialista tábor országait il­leti, a szocializmus építésé­nek kezdeti szakaszában a po­litikai harc, valamint a sür­gős államigazgatási és gazda­sági vezetési feladatok ugyan­csak megnehezítették vagy ép­penséggel lehetetlenné tették, hogy a legjobb általános marxista elméleti felkészült­séggel rendelkező káderek egy olyan — a napi problé­máktól viszonylag mégiscsak távolabb eső — tudományos probléma megoldásával fog­lalkozzanak, mint a szocializ­must építő társadalom gyor­san változó szervezeti viszo­nyainak szociológiai vizsgá­latához szükséges újszerű kutatási metodikák kiala­kítása. S ha a politikai veze­tés tudta is, hogy egy ilyen átmeneti időszakban az álta­lános fejlődés iránya mellett még milyen visszásságok és gyengeségek érvényesülnek a társadalmi szerkezetben, sem a belső erőviszonyok nem tet­ték általában lehetővé ennek tudományos rendszerességgel­­ való kivizsgálását, sem pedig a szélesebb körű tudományos vizsgálatokkal okvetlenül ve­lejáró nyilvánosság révén ennek még külön publicitást­ adni (és netán anyagot szol­.' gáltatni az e­lenpropaganda számára), nem lehetett cél. 3. Azt sincs okunk elhallgat-­­ ni, hogy ebben a kezdeti fá­zisban még az ideológiailag képzett vezetőrétegekben is többé-kevésbé szükségszerűen érvény­re jutott egyfajta — még mai bírálatokban is nem egyszer szóvátett — hatalmi és gazdasági prakticizmus,­ ami sokakat hajlamossá tett arra, hogy azt higgyék: ami- - nek a társadalomban lennie­­ kellene, az van is (vagy ha­talmi szóval létrehozható), s hogy a gazdasági alap meg­teremtése úgyszólván magától biztosítja a megfelelő társa­dalmi szervezeti felépítmény és a megfelelő tömeges em­beri magatartás kialakulá­sát. Az irodalom területén ez a tendencia, mint ismeretes. (Folytatás a 10. oldalon.) • a cikk első részét április 14-i számunkban közöltük. • 9»

Next