Élet és Irodalom, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1961-06-24 / 25. szám - Hajdu Miklós: A világhírű ismeretlen. Kicsoda B. Traven? • A világ minden tájáról (12. oldal) - Abdul-Sukur Rasád: Bujdosó partizán üzenete • vers • Franyó Zoltán fordítása. (12. oldal) - K. Zs.: Egy jelentős afrikai regény • A világ minden tájáról • Emile Cissé: Assiatou de Septembere (12. oldal)

0 • Marut­ai ind mithológiába a vihar istene.­ ­ B. TRAVEN MŰVEIT a vi­lág minden táján olvassák, számos regényéből filmet ké­szítettek, a legtöbbször a me­xikói indiánok életéről, elnyo­móik elleni küzdelmeiről szóló történetei a magyar olvasó és mozilátogató közönség körében is népszerűek. Régebbi köny­vei közül A gyapotszedők, A halálhajó, A fehér rózsa voltak kedvenc olvasmányaink, a legutóbbi években a hat kö­tetből álló Mahagóni-soroza­tot fordították le magyarra. (Befejező kötete, a Dzsungel­ből jött generális ez évben jelenik meg.) A művek világszerte is­mertté váltak, az író szemé­lyét azonban máig is titokza­tos homály veszi körül. Hiába nyomoztak utána detektívek és szenzációéhes riporterek, hiába kutatták a dokumentu­mokat buzgó irodalmárok, fá­radozásuk nem hozott kielé­gítő eredményt. A nyugati sajtóban annyiszor szenzáció­ként tálalt „felfedezések” le­gendáknak, a riporteri fantá­zia szüleményeinek bizonyul­tak. Elég, ha csak néhány pél­dát említünk a számtalan vál­tozat közül: Szökött matróz, emigráns orosz nagyherceg, trockista politikus, faj elleni bűncselekmény miatt üldözött színesbőrű, a Kapp-puccsban résztvett német tiszt, a mün­cheni tanácsköztársaság kivég­zés elől elmenekült minisztere, egy volt mexikói elnök, vagy éppen Jack London —, aki 1916-ban csak színleg lett ön­gyilkos, valójában a mexikói ősvadonba menekült hitelezői elől — írja e „felfedezők” sze­rint a Traven-regényeket. EZEK A MESÉK nem vit­tek közelebb a megoldáshoz, de nem derítettek fényt a ti­tokra a találgatások ellen éle­sen fellépő úgynevezett BT Mitteilungen (B. Traven köz­lemények) sem, amelyeket a Mexico­ Cityben, illetve Zü­richben levő Traven-képvise­­letek adnak ki 1950 óta kü­lönböző időközökben. Az ezek­ben közölt Traven-életrajzok is csak igen keveset árulnak el az író személyéről: valahol az Egyesült Államok közép­nyugati vidékén, a századfor­duló táján született, anya­nyelve angol és könyveit an­golul írja. Szülei skandináv származásúak, de már Ameri­kában születtek, ősei hajósok voltak. Hétéves kora óta maga keresi a kenyerét, iskolába sohasem járt, „az élet, a ke­gyetlen, kemény élet” volt az iskolája. Tízéves korában már hajósinas egy holland gőzösön, melyen bejárja a Csendes­óceánt. Negyven éve Mexikó­ban él... Nem lebbentik fel a rej­télyről a fátyolt Traven állí­tólagos saját megnyilatkozásai sem, melyek egykori német kiadója, a Büchergilde Guten­berg útján kerültek nyilvá­nosságra. Ezekben maga Tra­ven is tagadja német szárma­zását, de hozzáteszi, hogy származásáról senki sem tehet, egyedül az a fontos, hogy mi­vé válik a saját akaratából. Egy helyen azt fejti ki, hogy élettörténetét magánügyének tekinti, nem egoizmusból, ha­nem azért, mert maga akar a maga bírája lenni. „Az alkotó ember élettörténeténe­k — írja — semmiféle fontossága nincs Ha az embert nem lehet mű­veiből megismerni, akkor vagy az ember, vagy a mű érték­telen. Ezért az alkotó ember­nek ne legyen más élettörté­nete, csak a művei. Műveiben bocsátja bírálatra személyisé­gét­ és életét.” FELTŰNŐ EZEKBEN / PUBLIKÁCIÓKBAN az­­ szinte görcsös erőfeszítés amellyel mindenképpen cáfol­ni akarják Traven német szár­mazását. Annál furcsább ez, hiszen a Traven-regények né­met nyelven jelentek meg elő­ször, németből fordították ma­gyarra is. A berlini szociál­demokraták lapja, a Vor­wärts, közölte 1925-ben első­ként A gyapotszedőket folyta­tásokban és a német nyom­dászok szövetségének, a Bü­chergilde Gutenbergnek ki­adásában jelent meg 1928-ban az első Traven-könyv, A ha­lálhajó. Angliában és Ameri­kában csak 1934-ben adták ki Travent először. A gyapotsze­dőket 1928-ban hozta ki a Büchergilde és utána a mű­vek egész sora következett egészen 1939-ig. (1933 után a náci­ uralom idején a Bücher­gilde Zürichben működött.) 1939-ben jelent meg a Maha­góni-sorozat utolsó kötete, A dzsungelből jött generális, melyet húszéves hallgatás kö­vetett, s csak 1960-ban látott újra napvilágot Traven ne­vével fémjelzett új mű, az Aslan Norval című regény.­­ A NEUE DEUTSCHE LI­TERATUR (NDL) című kelet­német folyóirat idei 2. és 3. számában Rolf Recknagel ter­jedelmes cikkben foglalkozik a Traven-rejtéllyel és cáfolva a különböző találgatásokat, a sa­ját kutatásai alapján, adatok­ra, tanúkra és szövegelemzé­sekre hivatkozva olyan meg­oldását adja a titoknak, amely az eddig publikáltak közül a legelfogadhatóbbnak tűnik, már csak azért is, mert nincs benne semmi szenzációs vagy fantasztikus. Recknagel szerint B. Traven Rét Marut egykori német pub­licistával azonos. Rét Marut ugyancsak fedő­néve, viselője az első világhá­ború idején igen sokoldalú publicisztikai és irodalmi te­vékenységet fejtett ki Német­országban. Személyéről, akár­csak Travenéről, igen hiányos adatok vannak. Recknagel fő­leg műveiből állította össze biográfiáját. Eszerint először teológiát tanult, de az előadá­sokon feltett „illetlen” kérdé­sei miatt, melyek főként az egyháznak a pusztító háború­kat szentesítő magatartását firtatták, hamarosan el kellett hagynia a főiskolát. Ezután a szociáldemokrata mozgalom felé fordult, de gyorsan rájött, hogy a szociáldemokraták pá­pasága még a katolikus egy­házénál is rosszabb. Egyre in­kább forradalmárrá érlelődött, felfogását azonban zavaros, idealista filozófia jellemezte, írói eszményképe Shelley, fi­lozófiai nézeteiben az újhege­­liánus Max Stirner követője, ebből ered anarcho-szindika­­lista politikai álláspontja. RECKNAGEL a Marut szerkesztette Der Ziegelbren­ner című folyóirat cikkeiből vett bőséges idézetek és Tra­­ven-szemelvények összeveté­sével igyekszik bemutatni a művekben megjelenő nézetek azonosságát, a közös ideálo­kat, a politikai és filozófiai megnyivánulások egyezőségét, az azonos írói kézre utaló nyelvi és stiláris sajátosságo­kat, és ezekből teljes határo­zottsággal vonja le azt a kö­vetkeztetést, hogy B. Traven nem más, mint Rét Marut, aki 1920-ban, a müncheni ta­nácsköztársaságban vitt szere­pe miatt, a Noske-csapatok elől először illegalitásba vo­nult, majd végleg elhagyta az országot. Marut Gustav Lan­­­­dauernek,­ a­­ tanácsköztársaság propagandaügyi népbiztosának barátja és belső munkatársa és az államosított sajtó egyik irányítója volt. Folyóiratát, s Ziegel brennert ,­­illegalitásban is­ kiadta és az utolsó számok­­­­ban megjelent cikkei valóban megerősítik azt a feltevést, hogy leszámolva eddigi életé­vel és a meggyűlölt „civili­zált” világgal, üldözői elől a mexikói ősvadonba, a primi­tívségükben és vadságukban is becsületesebb indiánok közé költözött.­ ­ 1920-TÓL 1925-iG, az első Traven-regény, A gyapotsze­dők megjelenéséig eltelt idő­ben Recknagel sem sokat tud mondani Marut sorsáról. Tra­­ven-művekben talált célzások­ból következteti, hogy pénz és papírok nélkül hányódott Nyugat-Európában, s végül mint egy tankhajó fűtője ju­tott el Közép-Amerikába, ah­ol egy ismerős családnál házi­­tanítói állást vállalt. Hogyan került innen a mexikói va­donba, arra már nem kapunk választ. További életéről is csak annyit tudunk meg, amennyit maga néhány leve­lében elárul és amire művei­ből vett idézetekből következ­tetni lehet. Ezekben pedig konkrétum édes-kevés van. Traven hű maradt elvéhez: élettörténetét művei testesí­tik meg. MA MÁR ABBAN SEM VAGYUNK BIZTOSAK, él-e még Traven, vagy már csak a Traven-ügynökségek, amelyek­hez a jogdíjak még ma is be­folynak, igyekeznek ennek lát­szatát saját hasznukra fenn­tartani. Recknagel egyes ada­tok és jelek alapján valószí­nűnek tartja, hogy Traven még 1950. táján meghalt. Erre mutat szerinte az is, hogy ép­pen ez idő tájt indult meg egy olyan jellegű reklám és pro­pagandatevékenység, amely távol áll Traven puritán el­veitől és ugyancsak akkor kezdték megfilmesíteni regé­nyeit, amihez korábban soha­sem járult hozzá. A húsz évi pauza után, 1960-ban, Aslan Norval címen megjelent új Traven-regényről Recknagel tartalmi és stiláris elemzés alapján azt állítja, hogy min­den valószínűség szerint hami­sítvány, amelyet Bendrich Torsvan, a Mexikó­ City-beli Traven-ügynökség jelenlegi vezetője az ügynökség lekto­rának társaságában írt és üz­leti érdekből használta fel hozzá Traven világszerte el­ismert írói nevét. Bendrich Torsvant, vagy más néven Hal Crowest is több újságíró gya­núsította már azzal, hogy ő rejtőzik Traven inkognitója mögött, ő ezt a nyilvánosság előtt cáfolta, sőt 1948-ban egy mexikói lapban nyilatkozatot tett közzé, melyben maga sem tartja lehetetlennek, hogy Tra­ven már nem él.­­Másfelől vi­szont éppen ő kelti Travennal való azonosságának látszatát, amikor egyes esetekben a Bendrich Traven-Torsvan ne­vet használja. Torsvannak je­lentős szerepe volt a Traven­­filmek elkészítése körül, ő sze­repel Az akasztottak lázadása forgatókönyv­ írójaként is. A TRAVEN-REJTÉLYT minden kétséget kizáróan Recknagel kutatásai sem de­rítették fel. Ténybeli bizonyí­tékokat ő sem tud produkálni, következtetései pedig, bár­mennyire rokonszenvesek is, a teljes bizonyossághoz nem­­ elég meggyőzőek. Traven sze­mélyének­ titka titok maradt, de az elnyomottak, a sanyar­­gatottak, a kizsákmányoltak érdekében felemelt szavát so­kan hallották meg szerte a világon. HAJDÚ MIKLÓS i­lfldak­jnt ismeretlen KICSODA B. TRAVEN? ABDUL-SUKUR RASÁD*: Bujdosó partizán üzenete A sivatagban éjszakázom ébren. Szívem parázs, mint izzó tőr hasit. A vackom száraz szakszaulfa tövében. Tövis szaggatja arcom izmait. Kunyhóm körül, tudom, hogy bomba vár rám, De lelkemet más láng emészti el. Még hogyha szénparázs is volna párnám, E harcban nem törődöm semmivel. Gúnyám széttárom, úgy kiáltom innen, Csak szúrjanak felém a kardhegyek! A mellemen feltépem ócska ingem, A puskatűztől meg se rezzenek. Bősz leopárd torkába nyúl az öklöm. Oroszlánmancsra lépek vakmerőn. — Ki vagy te, hogy gyötörni mersz örökkön És álnokul kiszívod ép erőm? Ezerszer jobb, ha ifjan vérzek én el,’ Ha tank tipor, vagy gépfegyver fogad, Jobb, hogyha kis porontyaim kezével Tömöm be mind az ágyutorkokat; Jobb, hogyha célbavesznek és utánam Éhes hiénák százát kergetik, — Feláldozom magam kemény tusában, Védem hazámat végső percemig. Ha hóhérkézre jutva, tán halálom Homokba ásott verméhez megyek, Ha holnap kell a vesztőhelyre állnom, Pillám egyetlen szála sem remeg. — Hazátlan légiós, csak lőj kacagva Belém — jutalmat nem zsebelsz te sem. De tudd meg, én a végső pirkadatba Sugárzó arceal lépek — győztesen! FRANYÓ ZOLTÁN fordítása • Mai algériai küllő. . 12 . A nyugati értelmiség a spanyol hazafiakért Néhány­­ nappal ezelőtt a „Kultúra Szabadságáért Küz­dő Kongresszus”, mely hang­zatos nevének leple alatt álta­lában a legszélsőségesebb hangon szokta egymás ellen uszítani a népeket, s mely in­kább a Ford-alapítvány dol­­láraira, mint magára a kultú­rára függeszti szemeit, meg­kísérelte, hogy „kifogja a sze­let" a spanyol demokraták érdekében indított mozgalom vitorláiból. Tiltakozást jutta­tott el a spanyol kormányhoz, s úgy vélte, ezzel menlevelet szerezhet a szocialista orszá­gok elleni újabb manőverei­hez. A „Kongresszus” feltűnő, ám senkit meg nem tévesztő sakkhúzása azonban nem érte el a kívánt hatást: Nyugat- Európa igazi értelmisége el­határolta magát e gyanús tes­tülettől. Tettekkel mutatja meg, hogy nem a „Kongresz­­szus” ügynökségének csalóka jelvényei mögé sorakozik: március 25—26-ára Párizsba hívták össze azt a konferen­ciát, mely a haladó értelmi­ség nevében amnesztiát köve­tel a spanyol politikai foglyok és száműzöttek részére. A megbeszélésen megvitatják a spanyol hazafiak helyzetét és megvizsgálják azokat a lehe­tőségeket, melyekkel az ibé­riai félsziget demokratáinak nehéz helyzetén segíthetnek. A konferencia összehívását felhívás előzte meg s a felhí­vás első aláíróinak névsora önmaga magyarázza meg, ki­nek van joga ma Nyugat- Európában a kultúra szabad­ságáért fellépni. Vincent Auriol, Jean Cassou, Aragon, Mauriac, Maurois, Picasso, Thorez, Salacrou, Louis Maile, lord Beveridge, Malcolm Ar­nold, Luigi Longo, Pietro Nenni, Renato Guttuso, Lu­chino Visconti, Michelangelo Antonioni, Roberto Rossellini, Alberto Moravia, Italo Calvi­­no és Carlo Levi vállaltak (több tekintélyes folyóirat — például az Il Contemporaneo — mellett) védnökséget a kon­ferencia felett. Reméljük, hogy a párizsi megbeszélés — mely Nyugat-Európa különböző ér­telmiségi köreinek tanulságos aktivitását is bizonyítja — eredményesen felléphet majd a fasisztákkal szemben a spa­nyol demokraták érdekében. (sz) Francia művészek a Szovjetunióban Marie Bell, a világhírű fran­cia színésznő teljes színtársu­latával a Szovjetunióban sze­repel. Hat előadást tartottak zsúfolt nézőtér előtt Lenin­­grádban, majd sikeres szerep­lésüket Moszkvában folytatták. Műsorukon a francia klasszi­kusok, többek között Racine művei szerepelnek. Ugyancsak a Szovjetunióban töltik a nyár nagyobb felét M. Marceau és társulata, Colette Renard francia énekesnő, Mi­chel Legrand és zenekara, va­lamint S. Francois zongoramű­vész. A művészek előadásokat tartanak Moszkva, Leningrád, Riga, Kijev és Tbiliszi hang­versenydobogóin. 2000 holland forint kártérítés plágiumért Kétezer holland forint kár­térítésre ítélte az utrechti bt- ­ Nagyon keveset tudunk a felszabaduló Afrika most for­málódó, új irodalmáról. Ezért tölt el a felfedezés örömével bennünket minden egyes hír, mely — sajnos, gyakran több közvetítőn keresztül —, jut el hozzánk egy-egy afrikai nép kialakulóban levő nemzeti irodalmának első lépéseiről. Emile Cissé fiatal guineai író regénye, a guineai iroda­lomban alighanem a regény­műfaj egyik legelső termése. A regény 1958 lázas napjait örö­kíti meg, azokat az időket, amikor Francia-Afrika füg­getlenségének sorsa forgott kockán, s amikor a történelmi­vé vált népszavazás eredmé­nyeképpen megszületett az azóta nagy szerepet betöltő ál­lam, Guinea. A regény cselekménye a harc legfeszültebb pillanataiban, 1958 szeptemberében kezdődik. A De Gaulle­ meghirdette nép­szavazás előkészületeinek utol­só szakaszában vagyunk. A de­mokratikus erők Szudán fővá- jelentős afrikai i recsenis Emile Cissé: Assiatou de Septembre rosában megszervezik az első afrikai ifjúsági konferenciát. Szokatlan expressz halad Gui­neából Szudán felé. Az ifjúsági konferencia delegátusai utaz­nak rajta. Cissé kitűnő képet rajzol a vonat utasairól. Mi­lyen különböző fiatalok, külön­böző szokások, műveltség, né­zetek, erkölcs! A delegátusok között vannak európai művelt­ségű fiatalok — mint például a regény egyik főhőse, Ban­­gura — s vannak, a szerző szavaival élve, „majdnem va­dak”. Tetovált, gyöngyfüzéres lányok mellett nylonruhás, modern frizurás hölgyek ül­nek. Egy csoport félmeztelen fiatal tam-tam zenére táncol. Mellettük mások az Internacio­­nálét éneklik. A többség még sohasem látott vonatot. A szá­guldó expressz szimbólummá változik. Ez­­ a fiatal Afrika, amely a szabadság, a fény felé halad. Ezen a vonaton találkozik egymással a regény két fő hő­se, Assziatu, egy guineai törzs­főnök lánya és Bangura, a de­mokrácia és szabadság egyik fiatal harcosa. Assziatunak tu­lajdonképpen semmi köze sincs a szabadságmozgalomhoz. Inkább a kíváncsiság s a szó­rakozás vágya juttatja a sza­badságvonat utasai közé. De megismeri és megszereti Ban­ A­gurát, s eleinte az iránta ér­zett rokonszenvből, majd ké­sőbb tudatos meggyőződésből követi azokat a célokat, ame­lyekért a fiú harcol. A kong­resszus után Nigériába uta­zik, hogy ott segítse a függet­lenségi mozgalom munkáját. Cissé regénye tragikusan végződik. A szenvedélyes küz­delem hónapja után elérkezik a népszavazás, amelyen Fran­cia-Afrika többsége még nem meri a függetlenséget válasz­tani. Egyedül Guinea mond „Nem”-et a francia gyarmato­sítóknak és nyeri el a teljes függetlenséget. Szeptember 28- án Conacry-ban, Guinea fő­városában nemzeti ünnepet ül­nek. Itt van Bangura is, ide­várja Aassziatut. Csupán táv­irat érkezik: „Szeptember­­27- én, az ellenforradalmárok által provokált összeütközésben Asz­­sziatu Ba elesett a becsüllet mezején. Afrika hálával őrzi meg emlékét.” Cissé könyvének előszavát Sek­ou Touré elnök írta. Az előszó hangsúlyozza az önálló afrikai kultúra kialakításának fontosságát. A gyarmati isko­lákban a tankönyvek — írja Sekou Touré —, „mindenről szóltak, csak Afrikáról nem. Mintha Afrikának nem is lett volna saját történelme, föld­rajza, kulturális­­ élete...” „Bármilyen tehetséges legyen is a mi társadalmunkban va­laki — írja később az előszó —, munkásságának nincsenek értéke, ha nincs szoros kap­csolatban a nép életével, nem tükrözi a nép érdekeit, vágyait, törekvéseit...” Szinte szimbolikus jelentősé­ge van annak, hogy Cissé francia, nyelvek írott művét Csehszlovákiában nyomtatták ki. K. Zs. róság Theo de Nessen, Párizs­ban élő holland írót, azért, mert 1958-ban megjelent regé­nye Francoise Sagan Un cer­tain sourire című munkájának „utánérzése”. A kártérítést Francoise Sagan és brüsszeli kiadója kapja. A hosszú idő óta húzódó plágiumper minden eljárási költségét is Theo de Nessen köteles fizetni. Lorca-ünnepség az Akadémián A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Iroda­lomtudományi Osztálya Fre­­derico Garcia Lorca halálának 25. évfordulója alkalmából jú­nius 26-án du. 6 órakor a Tudományos Akadémia II. emeleti nagy előadótermében felolvasó ülést tart. Tolnai Gábor levelező tag Frédérico Garcia Lorca Siratója címen tart előadást. Nagy László Jó­zsef Attila-díjas költő Lorca műfordításaiból olvas fel. Élet és Irodalom A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA Felelős szerkesztő: SZABOLCSI MULL­OS Szerkesztőség: Budapest. V., Nádor u. SI. Telefon: Ml—VM. Kiadja: Lapkiadó Vállalat. Le­nin károt­a—11. Telefon: MI— .M.­ Keirins kiadó: Sala Sándor. Nyomta: szikra Lapnyomda. Bpest.. VTII.: Rökk Szilárd u 8. Terjeszti a Magyar Posta. Kül­földiek részére a KULTÚRA Könyv, és Hírlap Külkereske­delmi Vállalat. — Előfizetés ne­gyedévre Ft 18.—. félévre Ft 35.—. Megjelenik minden pén­teken. KÉZIRATOKAT NEM ŐR­ZÜNK MEG ÉS NEM KÜL­DÜNK VISSZA!

Next