Élet és Irodalom, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1961-04-28 / 17. szám - Várkonyi Nagy Béla: Egyszerű varázslat • vers (6. oldal) - Jankovich Ferenc: Nézelődés Perkátán (6. oldal) - Kürthy Sándor: rajza • kép (6. oldal) - Molnár Géza: A hasznos és sokoldalú vita végén • vita • Az ifjúság erkölcse (6. oldal)

: VÁRKONYI NAGY BÉLA: Egyszerű varázslat Lármás diákcsapat törtetett föl a hegynek, fürgén, mint a gyorslábú szarvasok, szemükben az életkedv friss rügyei harmatoztak.­­ Atléta-termetű férfi haladt a csoport közepén, fejhosszal magasabb a többieknél, halántéka körül derűs hajfürtök árulkodtak: " Tanáruk lehet! — gondoltam — s egyenként apja mindegyik­nek­ csüngtek rajta kétoldalt a fiúk ! (életrekelt, mozgó gyümölcsöskosarak), "" áhitattal lesték minden szavát, mintha ezüstpénzeket hullatna markukba ... S hogy birja az iramot föl a hegynek!­­ Egyetlen verejtékcsepp sincs a homlokán! —­s Ámulra nézem, s szinte tapsolok, amint egy új kapaszkodóhoz érve könnyedén lépést vált, hogy egyszerre emelje lábát a fiatalokkal.­­» Később az erdő fái közt bolyongva megint az iménti varázslat! Friss erdőirtás közepén a telt­ homlokú vén tölgy dacol az idővel, testvérek között lehet vagy száz esztendős, szellős levélközeiből aranykortyokat csorgat a nap; podvás tüskök s fiatal hajtások között úgy áll a táj dombokká­ dagadt mellén, •­ a gerincére fonódott évgyűrűkkel, időtlen-zöld lomb­ mosolyával, mintha mesét mondana a térdét csiklandó­­­ fiatal csemetéknek. 3. * Egyszerű varázslat.' — mondom csendes belső monológban: Addig vagy fiatal, amíg túllátsz a tűnő évek romházain, s a múló percek bontási anyagából új hajlékot emelsz a jövőnek, amíg fülednek hang­érzékeny csigakürtjét nem tompítják el az emlékezés cserepei, örülni tudsz a felcsattant rügyeknek, nevetni a fiatalok kamaszos tréfáin, s úgy lépsz a zaklatott­ szemű tavaszi tájban, hogy csodákat neszelsz minden dombhajlat mögött,­­ földís esténként, ha, fellobognak az ég neonfényei, a szemed, mint a kalácsra­ éhes gyermek szája, vágyakozva harap a csillagokba. 1961. április . 0 . ) Délelőtt indultunk a fővá­rosból, de csak másnap, haj­nalban értünk vissza, elég ké­sőn kezdődött és soká is húzó­dott el a különben jól sikerült irodalmi est... Hazajőve, ka­pom a kis kéziseprőt, kefét ra­gadok, leverem magamról a perkátai port. Utak, udvarok, istállók, tájak porát. Kalapo­mon még beivódva a malacne­­velde pókhálója (egy ötletesen és szinte a semmiből rögtön­zött karámos­ólé), ahogy be­akadt a szalmafedélről a ka­lapom szélébe, mikor a szopós­malacokat néztük. Zsíros nyo­mot hagyott, alig akarja kihoz­ni a kefe. Láttunk szép lova­kat, tehenészetet, birkászatot, baromfitenyészetet is. Úgy néztem, a fiatalabb közület szükségistállói levegősebbek, kismalacai fürgébbek, eleve­nebbek, mint odaát, a régi ura­sági istállókban, ólakban az apró állatok. Irodalmi estre hívtak, s elő­zőleg jutott rá időnk, hogy fu­tólagos tekintetet vessünk a perkátai határgazdálkodásra, ami bennünket különben na­gyon érdekelt. Egy hétezerhol­das, tízéves és egy ezerszáz­holdas, egyéves termelőszövet­kezet közössége teszi ma Per­­káta határgazdálkodását: előb­bi a Május 1. Tsz, utóbbi a Kossuth Tsz — Paksi, illetve Kaszás elnökök vezetésével. Benyomásom szerint utóbbi a frissebb levegőjű közösség, amott még jobban kiverődnek a küzdelmek nyomai, a múlt bizonyos csökevényeivel. A ré­giből valahogy mindig nehe­zebben és több erőlködéssel bújnak elő az újítások, mint ha valahol teljesen élőb­ől, va­donatújjal kezdik. Ahol sok még a régi törmelék, ott n­e­­hézkesebb a belendü­lés. Itt­­ is csak azt kell mondanom, mint a Balaton vidékére: igazán jót úgy érhetni el nem toldozga­­tással-foldozgatással, hanem ahol megkísérlik a vadonatúj elképzeléseket és megoldáso­kat a félbemaradt régi helyén. Ezek jobban , hamarabb fog­nak virágozni és gyümölcsöz­ni, mint ahol még jelen van­nak a régi cselédlakások és urasági istállók, melyeket szüntelenül korszerűsíteni, át­építeni, tágítani kell. S foly­ton romlanak­­ Máju­s 1, nagy területén, sok ágú, gondos tervezéssel és mindenre kiterjedő figyelem­mel dolgozik. S ha lassúbb sodrú is, de eredményei biz­tosak, lehetőségei pedig a tíz év alatti befektetésekkel és az utóbbi évek újításaival és ter­veivel, óriásiak. De az adott körülmények között, lépésről­­lépésre, erőt megfeszítve, meg kell még verejtékezniök min­denért, a teljes belendítésig. Még egy-két év s némi lélek­­szám-növelés, gépesítés útján átcsaphatnak a virágzás és gazdasági gyütt­ölcsözés korá­ba. Pénz híján, előre kell sok­szorozva befektetni a munka­erőt, s ez­ bizony nem kis áldo­zatokat követel. Azt szeretném látni (velük együtt), mikor le­bonthatták a régi, rossz és ro­zoga cselédházakat a kicsur­gó és szagló istállók töveinél é­s felköltözhetik a nép a szellős, szép dombhajlatokra, szép egészséges, világos, leve­gős üveges­ házakba, és felcse­rélődnek a régi, poros-saras, gidres-gördrös, történelmi utak újabbakkal, az új há­zakhoz s élethez méltóbbakkal, amelyeken ki-ki a saját jármű­vén szaladhat, fel szabadidejé­ben egy félóra alatt Pestre vagy ahová tetszik, hogy meg­­nézhessek valami színházi vagy zenei, vagy képtári vagy irodalmi eseményt, bemutatót, igazi részvétellel, eredetiben. Mert (az irodalmi est tanulsá­ga is ez, bizonyíthatják a szín-*­tén velem volt Jobbágy Ká­roly vagy Takács Imre is), nagy a kulturális érdeklődés az emberekben. Most már jobban ráérnek majd erre is. Van mo­zi, kultúrház, ötezer könyvre gyarapodott könyvtár, van sok rádió és a világűrből befutó képhírek iránti érdeklődést jelzik sokfelé a televíziós an­tennák a házak tetején Szép, szép ... Hanem eredetiben azért, mégis csak más minden, mint a televízión. S itt álljunk meg, kukkant­sunk ki a televíziós kamera­ablakon, lessük meg a jövőt. A televíziónál még a rádió is életszerűbb műfaj. Az ott csak az újságokkal „rivalizálhat” igazán s ha t­­ább fejlődik, sejthetőleg át is fogja venni a zsurnalizmus ma már papí­ron egyre nehézkesebb szere­pét: maga a televízió jelenti majd a z­surnalizmust, annyi különbséggel, hogy aztán min­denki szemével látja, ellenőr­zi, miről és mit beszél a tudó­sító. Félrebeszéd nincs... A televízió, mint az ablaküveg a tájat, tárgyilagosan közvetíti a tárgyi világot és eseményeket, s ahol fa látható, ott nem szükséges egy külön tudósító, hogy felhívja a nézők figyel­mét, hogy micsoda is az Az a meggyőzőbb az emberekre, amit saját szemükkel tapasz­talnak ... Jó Volt az egész kirándu­lás, egy csomó újabb, futóla­gos benyomásra és tanulságra megint, így legfőképp arra az észrevételre, hogy lelki erősí­tésre és még több anyagi segít­ségre van szüksége a falu né­pének, hogy a közeljövő évei, számára és mindannyiunknak, meghozzák remélt gyümölcsei­ket. JANKOVICH FERENC:­­ NÉZELŐDÉS PERKÁTÁN ­ HOZZÁSZÓLÁS AZ IFJÚSÁG ERKÖLCSÉHEZ A hasznos és sokoldalú vita végén Bementem a vn. kerü­leti KISZ-bizottságba, volt ott egy ismerősöm, akivel végig­ültem a Vágóhíd utcai galeri ítélethirdetését, s a bíró be­szédét (az ítélethirdetés s az indokolás több óráig tartott) — utána együtt kimentünk a „Bungiba”, a galeri gaztettei­nek színhelyére. Akkor barát­i hoztunk össze, s­őt kerestem most is, hogy az ifjúság erköl­cséről az Élet és Irodalomban­­ folytatott vita lezárása — mint a vitát elindító cikk írójára —­­ rám nehezedett. Budapest egyik népes, plebejus­ kerüle­­­tében dolgozik, a fiatalok sű­­­rűjében, hallgassuk meg a vé­leményét. • Őt nem találtam, pártisko­lára küldték, de mindjárt előzékenyen pártfogásba vett az ágit.-prop. titkár, neki mondtam el, mi járatban va­n•­gyök. Némi töprengés után ar­ra a gondolatra jutott, hogy meg kellene kérdeznünk a ke­­­rületi ifjúgárda-parancsnokot, mégiscsak ő foglalkozik a hu­ligánokkal a legtöbbet. Éppen kocsival voltam, menjünk hát ki hozzá!. " A parancsnok — szerény,­­ megfontolt, kevésbeszédű, cél­tudatos mozgású fiatalember — egy nagy építőanyag-telep raktárosa Rákospalotán, a Külső-Fóti út környékén, az isten háta mögött. Ő is készsé­ges volt, s kezdeti elfogódott­­­sága, hogy most a sajtónak tesz felelős nyilatkozatot, mi­hamar felengedett, barátságos, közvetlen beszélgetésbe bonyo­lódtunk. Azt mondja egyszer csak: „Tudja, nem nagyon tet­szik nekem, hogy mostaniban a sajtó elbagatellizálja az egész huligán-ügyet. Úgy tesznek, mintha nem vol­na. Pedig van, létezik, s igenis, nagy ügy, fontos ügy.” Közbeszólt az ágit.­prop. titkár: „Azért ezzel nem egé­szen értek egyet. Nem volt az jó, amikor a sajtó úgy ráment a huligán-problémára, hogy mindenütt csak ezt lehetett olvasni. Nincs igazuk, a ma­gyar ifjúság egésze, többsége becsületes, rendes, dolgos fia­tal, helytelen az általánosítás.” Itt én megjegyeztem: „Tud­tommal a sajtóban nem általá­nosított senki. Nem állította egyetlen újságíró sem, hogy az ifjúság egésze, vagy akár több­sége huligán, még azt sem, hogy ifjúságunk egészét fenye­geti a veszély... Olyanok el­lenben szép számmal akadtak, akik megvédték az ifjúságot az el nem hangzott általánosí­tásokkal szemben. .Ekkor az agit.­prop. titkár valami nagyon figyelemre méltót mon­dott: „Igen, de a közönség ál­talánosított. .. Egyébként én is jelentős ügynek, nagy ügy­nek érzem a huliganizmust, olyannak, aminek a túllövése is, az elhallgatása is hiba..." „Nézzék — szólaltam meg új­ra — nem az volt a baj, hogy a sajtó pellengérre állította a huligánokat. Hasznos volt, hogy rájuk terelődött a figye­lem, lelepleződtek, reflektor­­fénybe kerültek, a közvéle­mény gyűlöletének kereszttű­zébe. Az volt a baj — s máig is baj ez —, hogy ezzel egy­idejűleg a lapok nem foglal­koztak eleget a fiatalság ter­mészetes jó tulajdonságaival, társadalmunkban sarjadt hő­sies nagy vállalkozásaival, va­lóban meglevő, jellemző, ti­pikus erényeivel, s így a köz­vélemény szemébe­n, az ará­nyok eltolódtak. Valljuk meg magunk között, egyik-másik újság nálunk meglehetősen unalmas. Tudják ezt az újság­írók is, nem csoda, ha a kelle­ténél jobban ráharaptak a hu­ligán-szenzációkra. . A beszélgetés során érdekes és fontos dolgokról tájékozta­tott a két KISZ-vezető, a to­vábbiakban még visszatérek rájuk. Ami mármost a lapunk­ban folyó vitát, a sajtópolémi­át illeti — ennek valóban vé­gére értünk, helyes lesz né­hány tanulságot összegezni. Azt hiszem, senki sem gondol­ja azonban, hogy ezzel az ifjú­ság erkölcsi problémáit is — ezt a sokágú, bonyolult, kom­plex­ kérdést — megoldottuk, s ennek egyik hajtását, a huli­ganizmust elintézettnek tekint­hetjük. Amíg van kapitalista környezet, amíg itt van saját társadalmi múltunk öröksége, a nemzedékeken át örökölt ki­zsákmányoló erkölcs, az in­dividualizmus, az egoizmus, a törtetés, a karrierizmus, ha csökkenőben és fogyóban is, ha csak nyomokban is, de fel­lelhető a feudalizmus erköl­cse a családban, amíg mindez a levegőben van, százezrek szokásaiban és gyakorlatában, amíg van munkakerülés, ré­szegeskedés, lopás, csalás, ne­mi erőszak és prostitúció — addig mindennek hatása is van, addig mindez fertőz,, s új­ra és újra felveti az ifjúság, a felnövő tapasztalatlan, az élet iskolájában még járatlan, az élet konfliktusaival szemben nem eléggé felkészített fiatal nemzedékek nevelési, etikai és erkölcsi problémáit. (Sze­retnék itt emlékeztetni a szov­jet sajtó — például az Izvesz­tyija — munkájára, amely nagy figyelmet fordít a huliga­nizmusra és a bűnözésre, s amely erre irányuló munkájá­ban arra hívja fel a figyelmet hogy az ifjúság poblémáit nem lehet levenni napirendről, lan­kadatlanul foglalkozni kell velük, mert az élet maga újra és újra felveti őket.­ Volt ennek vitának valami olyasfajta kísérőjelen­sége, mintha egyesek bizonyos idegességgel és türelmetlen­séggel fogadták volna a Vágó­híd utcai galeri gaztettei nyo­mán kelt cikkemet a huliga­nizmusról. Távolról sem tar­tom magam az ifjúsági kérdé­sek szakértőjének, még kevésbé csalhatatlan ítéletmondónak, magától értetődően tévedhetek egy sor kérdésben. Bizonyos vagyok azonban abban, hogy annak a cikknek, a kérdés lé­nyegét tekintve, igaza volt. Nem szeretném itt a teret ke­vésbé fontos részproblémákra igénybe venni, de meg kell mondanom Pintér István „Ne általánosítsunk — beszéljünk reálisan” című cikkével szem­ben, hogy nem „csak a Vágó­híd utcai galeri” érdekel, s nem tartom „csak rendőri ügynek“ a huliganizmust —, ilyesmit soha és sehol nem ír­tam, ha kell meg is esküszöm rá. Lehet, hogy vitapartnere­inknek kellemesebb lenne, ha mondtam volna — de nem mondtam, tessék a cikket újra elolvasni. Pintér közismert klasszikus idézetekkel megtá­mogatott írásának egyébként az az alaphangja, hogy az if­júság egészére nem a huliga­nizmus, hanem az áldozatkész­ség tízezernyi szép példája a jellemző. Ebben teljesen igaza van, csakhogy ennek az ellen­kezőjét tudtommal senki nem állította. Az ifjúság pozitívu­mainak a hangsúlyozásával, ismertetésével és méltatásával a maga helyén nagyon egyet­értek. Nem azért, hogy tíz százalék pozitívum után a ki­lencven százalék negatívumot felhánytorgathassam, hanem azért, mert a mi ifjúságunk kvalitásait magam is vallom és­ hiszem. Elmondták néhányan azt is, hogy a Vágóhíd utcai gale­ri ügye nem tipikus, igaz ugyan, hogy bosszantó, de ilyen egy évben csak egy van, stb. Hadd jegyezzem itt meg, hogy ha a sajtó ennek a gale­rinek a bíróságon tárgyalt összes gazságait, elfajult, bes­tiális szekszuális erőszakossá­gait, brutalitásait nyilvános­ságra hozta volna, a galerita­gokat sokkal súlyosabb meg­világításban látta volna a köz­vélemény. A sajtó tartózkodó és szemérmes volt. Ilkei ,Csaba „Huligánkodás — nálunk és más országok­ban” című cikkével már vitat­koztak lapunk hasábjain, Ger­gely Mihály és mások is. Mint ismeretes, Ilkei különböző sta­tisztikai adatokkal bizonyítot­ta, hogy „mondvacsinált tár­sadalmi probléma a huliganiz­mus”, s igazi, valóságos gond­dá csak a ..„hozzá nem értő szenzációhajhászás” teheti. Il­kei Csaba szemlélete ellen több olvasónk is levélben tilta­kozott. Egyikük, Darányi Ist­ván pedagógus írja: „Elkeserí­tette bennem az ifjúság ügyét figyelő pedagógust, az apát és a társadalmunkban élő embert, amikor visszautasító, oktatga­­tó gondolatmenetét emészthet­tem. .. Szokványos eset, hogy a sajtóban, értekezleteken, ta­nácskozásokon felemelkedik (nem feláll) egy-egy született fővédő. . “ Ha érthető is ez a szenvedé­lyes hangú elutasítás, azt gon­dolom. Ilkei Csaba és Pintér István cikkeit nem szabad félre tenni, mindketten mond­tak tévedéseikkel, s nyilván a jó ügy szolgálatából származó túlbuzgalmukkal is megszívle­lendő, s tanulságos felhasz­nálandó igazságokat is. Nem lehet minden vonatko­zásban ugyanezt állítani két másik megnyilvánulásról, amely a Népszabadságban ka­pott teret Urbán Ernő jegyze­­tére gondolok és egy karika­túrára. Urbán is­ lehetetlenül eltúlzottnak tartja a huligá­nokról közölt cikkeket, mond­ván, úgy írnak róluk, mintha számuk legalább is légiónyi lenne. Mivel hivatalos felmérések adatai nem állnak rendelkezé­sünkre, (s csak úgy nagy álta­lánosságban könnyű cálfolgat­­ni), hadd idézzek Pintér István cikkéből, aki rendőrségi, bíró­sági ügyeket szakavatottan is­merő újságíró. Ő azt írja: „Az országban néhány ezer fiatal tagja a különböző galeriknak és néhány ezer követett el bűncselekményeket.” Szeret­ném még ehhez hozzátenni, hogy a Duna-parti, Práter ut­cai, Dankó utcai stb. galerik élén, vagy hangadóik között ellenforradalmi cselekmények­ben résztvett, büntetett stb. elemek álltak. Mit szóljon az ember ahhoz a karikatúrához, amely­nek „Folyik a kiképzés” a cí­me, s amelyen három kamasz a lapokat böngészve vigyorog­va jegyzi meg. ..Na srácok, ha szorgalmasan tanulmányozzuk az újságokat tavaszra belevaló huligánok leszünk”. (Mészáros András rajza.) A nevetés él, a vicc, mint a fegyver, gyilkos erejű. Ha szándéka szerint komolynak vesszük Mészáros karikatúrá­ját, akkor azt kell gondolnunk, hogy ne írjon a sajtó a lopá­sokról sem, mert tolvajokat képez ki. Ne trión a sikkasz­tók­ról, mert sikkasztókat ké­pez ki. Ne trjon a gyilkosság­ról, mert. . (Avagy ha mérték­kel ír, akkor mértékkel képezi ki a bűnözőket?! Micsoda for­dított logikai A Vágóhíd utcai galeri tagjai állágát nem ol­vasó, könyvet kézbe nem vevő primitív, műveletlen emberek voltak s a rendőrség tapaszta­latai szerint ilyen a legtöbb huligán. Nem, nem akarjuk mi mai társadalmunk központi kérdésévé tenni, legfőbb prob­

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék