Élet és Irodalom, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-09-08 / 36. szám - Somogyi Sándor: Dienes András • nekrológ (10. oldal) - Feleki László: Szökőár (10. oldal) - Lukácsy András: Két hangjáték • A rádiókészülék mellől • Mocsár Gábor: Ördögdomb, rendező Bozó László | Marcel Achard: Az ostoba lány, rendező Ádám Ottó (10. oldal)

DIENES ANDRÁS író és „filosz” volt, tehát egyfelől ember- és cse­lekményálmodó, kinek mi sem természetes­, minthogy olva­sóinak éljen. Kivált az ifjú­ságnak, mert igazi elemében akkor érezte magát, ha nekik írhatott. Akár Petőfiről, akár 1848/49-ről, a csodálatos más­fél esztendőről, melynek ese­ményrendjét tenyereként is­merte. Legutóbb azt is ter­vezte, hogy Kossuthról ír — szintén ifjaknak —, s oly buz­galommal nyomozott hőse után, hogy néha már éltel­­tünk vele. Ilyenkor mélyen szemünkbe nézett és hamis­kásan, de erős öntudattal ránk replikázott: „miért, tán sze­rettek füllenteni? Én nem akarok. Azt regényben sem szabad, csak mesélni.” Vagy inkább „filosz” volt, csak kissé különc? Meglehet, mert tevékenységi köre a szo­rosan vett irodalomtörténet­írással soha sem azonosult. Mindenesetre anyagát gondo­san rendszerezte, és szorgo­san gyűjtötte az apróbb adato­kat is, hogy tárgyilagos val­­­latójuk s ítélőbírájuk lehes­sen. Volt benne valami kivé­teles képesség a múltba mere­vült események újraidézésére s a régenholt emberek írásos feltámasztására. Kutatásaiban egyedül az igazság felderítése izgatta. Bár nem volt marxista, eredmé­nyeiben a mi igazságunkhoz közel járt. A legendák Petőfijénél kezdte — e témáról könyvet is írt, majd egyszer csak nyo­mozni kezdte Petőfiben a rendkívüli ember kibontako­zását, noha sajátos módon, főképp a katonaköltő alakja s az eltűnés rejtélye foglal­koztatta. Emigy kerekedett példás egésszé Petőfi a sza­badságharcban című, e nem­ben egyedül álló munkája, melyért az irodalomtudomány kandidátusává habilitálták. Végül újabban — első szívro­hama után —, élete legjelen­tősebb vállalkozásába fogott. Elhatározta, hogy többedma­­gával tető alá hozza Petőfi Sándor modern felfogású, tü­zetes életrajzát. Magához illő részfeladatnak az ifjúkor és a szabadságharc rémkörét érezte; írás közben halt meg oly váratlanul, ötvennyolc éves korában. Életművének koronája így torzóban maradt, ám az elké­szült fejezetek híven sejtetik az eltervezett egész kimagasló értékeit. Legyen e töredékül hagyott, de napvilágot látó munkája maradandó emlék­jele és végbúcsúja az élettől. SOMOGYI SÁNDOR Megjelent az Olcsó Könyvtár sorozat 400. kötete Jubileumot ünnepel az Olcsó Könyvtár sorozat: megjelent Katona József Bánk bán című műve, amely a népszerű soro­zat 400. kötete. A művek pél­dányszáma az új könyvvel meghaladja a 22 milliót. A magyar könyvkiadás tör­ténetében példa nélkül álló vállalkozás 1954-ben indult. A sorozat nagyon gyorsan nép­szerűvé vált és az új olvasók százezres tömegeit nevelte nemesebb igényekre, ismertet­te meg velük a magyar és a világirodalom maradandó ér­tékű, haladó szellemű irodalmi alkotásait. Az első kötetek 30 000-es példányszámából az elmúlt nyolc esztendő alatt százezres példányú kiadványok születtek és keltek el — pél­dául Tolsztoj, Maupassant, Mark Twain, Zola, Arany Já­nos, Jókai Mór, Mikszáth Kál­mán, Móricz Zsigmond és több mai magyar író alkotásából. Az évforduló alkalmából a Szépirodalmi Könyvkiadó —a sorozat vásárlóinak kívánságá­ra — megjelenteti az eddig ki­adott kötetek teljes jegyzékét. A sorozatban — a 400. kötet után — továbbra is értékes művek látnak napvilágot. Még ez év végéig kiadják Defoe: Moll Flanders, Nagy Lajos: Razzia, Maupassant: A rondoli lányok, Maltz: Simon: Mckee­­ver utazása, Jókai Mór: Gaz­dag szegények, Swift: Gulli­ver utazásai, Széchenyi Zsig­mond: Afrikai tábortüzek, Zo­la: A zöld szörnyeteg, Thomas Mann: Mario és a varázsló és Balzac: A Nuncingen ház című művét. 1963-ban az Olcsó Könyvtár sorozatban előreláthatólag 50 kötet jelenik meg. Az olvasók bizonyára örömmel fogadják majd Homéros Odisszeáját, Szimonov Élők és holtak című regényét, Bates Bíborsivatag című művét, Brecht: A három­­garasos regény, Scott: Taliz­mán, Zola: Hölgyek öröme cí­mű könyvét és a magyar klasszikusok Jókai Mór, Kaff­ka Margit, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Móricz Zsig­mond, Mikszáth Kálmán­­ al­­kotásait. i manilai öböl világító tor­­­ír nyáriak őre rémülten látta, hogy a Dél-kínai-tenger felől óriási szökőár közeledik. Mivel a szökőár óránként 800 kilométeres sebességgel szá­guld, a toronyőr egy másod­percet sem veszítve közölte a Fülöp-szigetek szökőárvédelmi főbiztosával az ijesztő újsá­got. A főbiztos azonnal érintke­zésbe lépett a miniszterelnök­kel, a miniszterelnök össze­hívta a minisztertanácsot, ott azonban az a felfogás alakult ki, hogy a szökőárvédelmi gá­tak építési munkálata túlságo­san sok energiát vonna el a la­kosságtól, holott az északbor­­neói kérdés békés rendezése most éppen a nemzeti erők összpontosítását teszi szüksé­gessé. Közben a szökőár egyre közeledett. A főbiztos a sportszövetsé­gekhez fordult, a sportveze­tők azonban közölték vele, hogy most az Ázsiai Játékok­ra készülnek, s az edzőtábort gátépítés címén sem szakít­hatják félbe. A szökőár még közelebb ért. A főbiztos ekkor rádiószóza­tot intézett a lakossághoz, a rendkívüli műsorszám azon­ban nagy felháborodást keltett a lakosság körében, mivel emiatt a műsorban hirdetett vidám est elmaradt. A szökő­ár egyre közelebb ért. A főbiztos ekkor kis népsze­rűsítő dalokat talált ki, ezeket ő maga énekelte utcaszerte gi­tárkísérettel. Az egyiknek ez volt a refrénje: • Szökőárnak ne fordítsál hátat. Hanem inkább építs védő­ ­gátat! SZÖKŐÁR A daloknak nem volt sike­rük, hiányzott belőlük a szere­­lem és a ritmusuk is eléggé elavult volt. Közben már hal­lani lehetett a szökőár félel­metes robaját. A főbiztos ekkor elhatároz­ta, hogy jó példával jár elől, ő maga kezdett hozzá a gátak építésével, arra számítva, hogy az emberek majd lelkesen kö­vetik, mint Napóleont Lodinál. Hiába ásott azonban, az em­berek ügyet sem vetettek rá. Közben a szökőár szédítő se­bességgel közeledett. A főbiztos látta, hogy ennek fele se tréfa, de látva a hazai részvétlenséget, elhatározta, hogy a nemzetközi közvéle­ményhez fordul. Először az ENSZ székházát kereste fel, de U Thant szék­házon kívül volt, helyettesei közölték a főbiztossal, hogy Katanga visszacsatolása előtt ne is zavarja a főtitkárt. Az angolok azzal tértek ki a segít­ség alól hogy még nem dön­töttek a Közös Piac ügyében, emiatt sem éjjelük, sem nap­paluk, s különben sem tehet­nek semmit a nemzetközösség miniszterelnökeinek őszi érte­kezlete előtt. Kennedy az űr­kutatás nagy költségeire hi­vatkozott, de felajánlotta a hadsereg úszónadrágfölösle­gének egy részét. Ausztria és Svájc semlegességére hivatko­zott, Algéria a vilaják közötti sajnálatos ellentétekre. De Gaulle korainak tartotta a francia segítség felvetésének kérdését és azt ajánlotta, hogy várjanak a legközelebbi merényletig. Közben a szökő­ár egyre közeledett. Ekkor a főbiztos Magyar­­országra ért, s itt véletlenül összetalálkozott egy sokat szi­dott, tehát sikeres íróval. El­panaszolta neki a világszerte és odahaza mutatkozó teljes részvétlenséget a szökőárvé­delem kérdésében. Az író mo­solyogva nyugtatta meg a fő­biztost, érintkezésbe lépett társszerzőivel, nekiültek író­gépjüknek, szorgos kezekkel fogalmaztak, s rövidesen, mialatt a szökőár egyre köze­ledett a manilai partokhoz, ez a néhány szó hangzott el a rádióban a Szabó-család elő­adása közben: SZABÓ NÉNI: Már megint hova megy? SZABÓ BÁCSI: Megyek vé­dőgátat építeni Manilába, mert az a fránya szökőár min­den pillanatban a nyalkánkon lehet! SZABÓ NÉNI: Nem enged­lek én egyedül, megyek én is, de szólok Icukáéknak, meg a Péteri úrnak is. Miközben a szökőár egyre közeledett, az árvízvédő gátak ügyében döntő változás állott be. Megmozdult a rádióhall­gatók végeláthatatlan izmos tömege. Kemény kézzel ragad­ták meg a csákányt, a lapátot, és olyan gátat emeltek, hogy a szökőár lesunyt hullámokkal kullogott vissza a tenger fész­kes fenekébe. Mindenki örült, olyan volt az egész világ, mint egy nagy Szabó-család. Feleki László fts. * dbm* aJSSm 5“""®»" S m SS SS S SS Két hangjáték ÖRDÖGDOMB Egy idős parasztemberre tisztítás közben rászakad a kút fala, s a kövek maguk alá temetik. Hogyan fognak össze a szomszédok, majd a falu, aztán — erős csekélynek bizonyulván —, a társadalom messzebb fekvő rétegei is: ka­tonák, tűzoltók, bányászok, hogy reménytelen helyzetéből az életnek megmentsék? — erről szól Mocsár Gábor drá­mája. A szerzőnél a tétel aligha­nem hamarabb volt meg, mint maga az élmény. Azaz: lehet, hogy találkozott hasonló szi­tuációval, mégis a mondani­való a maga spekulatív logiká­jával sokszor háttérbe szorí­totta az életszerűség másfajta jegyeit, melyek pedig a drá­maépítésnél nélkülözhetetle­nek. _ Mert tipikus ugyan, hogy a katonák szolgálat után felál­dozzák pihenőidejüket a men­tés sikere érdekében, tipikus, hogy üdülő öreg bányászok, reumájukról elfelejtkezve ve­rejtékeznek az éjszakai hideg­ben, de a drámaépítésnek ez a vázát mutogatóan szabályszerű menete, a fordulatok túlolajo­zott egymásutánja, mindez együtt kissé kiagyaltnak és szekundernek hat, és az össz­hatást gyengíti. Jól nyomon követhető azon­ban mindaz, ami a szerzőnek elsődleges élménye volt. A já­ték ott hiteles igazán, ahol jól ismert embereket vagy vi­szonylatokat tud beleépíteni. A falu átalakulóban levő morá­lis rendjének és tudatvilágá­nak tág skáláját képes bemu­tatni néhány jól eltalált port­réban: paraszt-individualizmus lidérceivel küzdő Szűcs Pál szomszéd (Gyenge Árpád ala­kítja), a legkritikusabb pilla­natokban is múltjával előho­zakodó jószándékú, de bőbe­szédű vasutas (Gázon Gyula remek), vagy Páger finom lé­lektani árnyalatokkal formált hadirokkantja, mind múltju­kat cipelő, de nagyon is a má­ban élő és éppen az effajta próbákban még előremozdulni is tudó, élő parasztkarakterek. Aztán van egy igazán szép jelenete, amelyben a rendező, Bozó László is remekelt. Az életét kockáztató árvagyerek­­kiskatona gondolkozás nélkül ereszkedik le a kútba, hogy az öreget, ha még él, kiszabadít­sa és felhozza. De nem biztos, hogy sikerülni fog, a szeren­csétlen nagyon beszorult a le­zuhant kövek közé. Minden rossz mozdulat végzetes lehet, ám a sérültnek nem szabad észrevennie, hogy ő ezt tudja, és ettől fél. S mert nem lehet várni, hogy a magatehetetlen ember segíteni tud, vagy akár csak kapaszkodni is: összeszí­­jazza magát vele — így, ha pusztulnak, együtt pusztulnak el. A becéző szó nélkül felnőtt árvagyereknek és a hajdani paraszti életben bizalmatlanná és rideggé vált vénembernek szép és­ meghitt egymásratalá­­lása ez a jelenet, melyben Bi­hari József és Szabó Gyula is alkalmat kapnak egy percre, hogy művészetük csúcsait megcsillantsák. (Kár, azon­ban, hogy ezt a néhány mon­datot is megzavarja kétkedé­sünk, hiszen valószínűtlen, hogy egész éjszaka kövek kö­zött sínylődő vénember reggel­re ilyen bőbeszédűen friss és érdeklődő legyen.) Szokolay Sándor nyugtalaní­tó és zaklatott elektrom­ikus kí­sérőzenéjét sem fogadtuk itt egyetértéssel, mert olyan élet­érzésre utal, amilyet falun ma még hiába keresünk. AZ OSTOBA LÁNY M­arcel Achard vígjátéka típusa lehetne a rádiósze­rű színműnek. Maga a drámai mondanivaló —, hogyan ke­rül szembe egy emberséges bíró igazságszeretete egy ha­zug társadalom önző érdekei­vel, s hogyan húzza végül a rövidebbet — szinte a háttér­ben marad. Az előtérben iz­galmas bírósági vizsgálat fo­lyik egy gyilkosság körülmé­nyeinek kiderítése céljából. A cselekménynek ez a külsődle­ges érdekessége nagyon lénye­ges a hangjátékban, hiszen az­zal, hogy a folytonos figyelmű biztosítja, megnyitja a hallga­tó fülét a közvetett mondani­való, a dráma társadalmi téte­lei felé. A darab középpontjában egy szolgáló áll, akit azzal gyanú­sítanak, hogy megölte volt szerelmét, a házhoz tartozó sofőrt —, s a dráma végére, egy bravúros, lélektani motí­vumokra épített vizsgálat so­rán kiderül, aminek nem sza­badna, hogy nem a nagv szóki­­mondásával magamagát majd­nem bajba keverő leány a gyilkos, hanem az úrnője, a gazdag bankáré. A társadal­mat és úri társaságot képvise­lő ügyésznek jól jönne, ha a szolgáló bűnössége volna bizo­nyítható, a bíró azonban, meg­­küzdve a könnyű karrier csá­bításaival, kiáll a lány mellett, megküzd igazságáért és emelt fővel viseli „nyakassága” kö­vetkezményeit. A hangjáték kivételes sikere­ a színpadról is ismert kiváló francia szerző világos dráma­építő készségének tudható be, de mindjárt utána Ádám Ottó sallangmentes és lényegre törő rendezésének, amely friss tem­pójával, a feszültség mesteri fokozásával és azzal a ténnyel, hogy állandó hidat tudott ver­ni a külső cselekmény és az intellektuális mondanivaló között, rádióban is bebizonyí­tották kivételes erényeit. Új­szerű megoldásaival, pszicho­lógiai biztonságával nem egy rádiós kollégájának példát mutatott. Egy dolog azonban elkerülte a figyelmét. Ha már a dramaturgnak nem tűnt fel, neki kellett volna észrevennie, hogy a darab megengedhetet­lenül hosszú. Azok az utóla­gos fordulatok, amelyek egy bűnügyi regényt érdekesebbé tesznek, és amelyek még egy látványos színpadi játék fe­szültségét is fokozni képesek, rádióban (minthogy nincs idő a hosszas lélektani indoklásra) nehezebben követhetőek, és így hatástalanok, ha éppenség­gel nem csökkentik a feszült­séget. A rendezés egyebekben any­­nyiban volt jó, amennyiben a színlapon jelzett vígjáték mű­fajától eltért, érthetetlen, hogy egy több vonatkozásban is tra­gédiára utaló cselekményt miért szorított a szerző ilyen skatulyába? Dicséret illeti a színészek megválasztását és majd mind­egyik alakítást is. A naivul szókimondó, teljes érzelmi ol­­dottsággal fellépő primitív lány szerepe nem Vass Éva egyé­niségére szabott, ő mégis — egy csepp stilizáció árán — hiteles alakot formált, aki a maga természetes felfogásával és elementáris életszeretetével egy álszent társadalom méltó drámai ellenpontja is tudott lenni. Egyre inkább bebizo­nyosodik, hogy Avar István mint rádiószínész is igen jó. Tolnay Klári és Újlaki László a bankár-házaspár szerepében szuverén jellemeket formáltak és nem maradt el mögöttük ki­sebb szerepében az ügyészt alakító Greguss Zoltán sem. Egyedül Szénási Ernő régi­módi beporosodott írnoka ütött ki az együttesből: egy alapvetően tragikus szituáció­ban ő képviselte — helytelen túlzásokkal — az oda nem illő vígjátéki elemet. LUKÁCSY ANDRÁS a immuuuhfíM * mim ILYENEK VAGYUNK A legelterjedtebb és legáltalá­nosabb tévhitek egyike, hogy min­denkinek megvannak a maga ha­tározott sajátosságai; van jó és rossz ember, okos és buta, eré­lyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bár­kiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint teheteten vagy megfor­dítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az em­bereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó . .. 5., 13. és 27. vízszintes — 30. füg­gőleges. (A rejtvény négy sorában elrej­tett idézet megfejtését kérjük be­küldeni, 1962. szeptember 17-ig. ) A megfejtők között tíz példányt sorsolunk ki Lev Tolsztoj „Fel­támadás” című regényéből.) ★ VÍZSZINTES: (Kétbetűsek: LM, DI. SS, VS. AS, EK.) 1 1. Égtáj. 5. és 13. Az idézet első és máso­dik része. 14. vércsatornája. 15. A foghúsa. 16. Cselekvő. 17. Ander­sen szülővárosa. 10. A legfőbb ka­tonai parancsnok rangja volt Ja­pánban. 21. Időmérő. 22. Menet­rendi rövidítés. 24. Hátvéd. 26. Amerikai női név. 27. Az idézet harmadik része. 29. Albert...: Pest megyei falu. 31. Farengeteg. 32. Honfoglalóink. 34. Majdnem óv­ni. 36. Tuberkulózis elleni gyógy­szer. 37. vajon,­ád? 39. Egy terület benépesítői. 40. Menotti operája. 41. Félig zsíros. 42. Vízforrás. 43. Módhatározó. 44. Velünk szüle­tett hajlam. 46. Kapocs. 49. Az író szerszáma. 52. Névelő, sze­mélyes névmás. 55. Az angol „ri­de” (lovagolni) ige múlt idejű alakja. 57. Idegen névelő. 58. Ter­melőszövetkezet. 59. Imádkozza­tok latinul. 61. Zenei tempón­er­­zés. 64. Háziállat. 65. Világhírű olasz tenorista. 66. Életkor, an­golul (skálahangok is!) 67. Virág­­talan növények szaporító sejtje. FÜGGŐLEGES: (Kétbetűsek: TI. IA. AE, ET. AA, HS.) _ 1. Elektród. 2. Az Imre név idegen alakja. 3. Tűzhányók tartalma. 4. Meteorológiai fogalom. 6. Ten­ger, hollandul. 7. Lankadás. 8. Mélyített skálahang (idegenesen). 9. KZS. 10 ... -hír: kellemetlen értesülés. 11. Szerény személyemet. 12. Sérült. 16. Tedd vissza! 19. Magával csalt. 23. Tenger, oroszul. 25. Bánt. 28. Egyiküket sem. 30. Az idézet negyedik része. 32. For­dított skálarészlet. 33. Rárohanó. 35. Fém. 36. Szalag. 38. Angol ku­tya. 40. Hórövidítés. 42. Befejez­ted a munkád. 45. „LT”. 47. Ská­larészlet. 46. Gólya, németül. 50. Francia filmkomikus. 51. Volt sakk-világbajnok. 53. USA-állam. 54. Illata. 56. Az éter és az alko­hol gyöke. 58. Két szolmizációs hang. 60. EPL. 62. Török föld­rajza nevekben jelentése: hegy. 63. Görög szóösszetételekben: föld. 64. A szputnyik hangja. (Fenyősy Antal) ★ Megfejtés a 34. számból: Elve­szik kincseiket, lerombolják há­zaikat, feldúlják földjeiket, ha­lálra korbácsolják őket. JUTALMAZOTT­AK: Rónaszegi Miklós „A királynő kalóza" című regényét nyerték. Molnár Frigyes, Kecskemét; Szat­mári Katalin, Mátraháza; Dévé­nyi József Sátoraljaújhely; Si­mon Balázs, Balotaszállás; Len­gyel Gábor, Nógrád.­­ Dr. Faj­­csek Magda, Nógrádi Jánosné, Cso­hány Katalin, Weisz Sándor és Jakab Ferenc, budapestiek . A jitalomkönyveket postán el­küldjük. 10 K. J., Ménfőcsanak. Köszönjük eredeti hozzászólását „Légy fe­gyelmezett!" című vezércikkünk­höz. Igaza van: meg sem fordult fejün­kben, hogy a kulturális for­radalom gyakorlati hatását figyel­jük „a gyalogosközlekedés te­rén.” Valóban: a fegyelmezettség­re nagy szükség van a közleke­désben is. És ki tudja, hol érheti több baleset az embert, amikor az Irodalomban vagy amikor a köz­lekedésben vesz részt? • „Emlékeztető” jeligére. Versei­ben költői tehetséget sejtünk. Sze­retnénk személyesen is megismer­ni. Kérjük, alkalomadtán látogas­son el szerkesztőségünkbe és hozza magával újabb verseit is. N. M. Kaposvár: Továbbra sem merjük arra biztatni, hogy az iro­dalmat válassza élethivatásának. Verseiben rengeteg a közhely, a sablon, eredeti tehetséget nem mutatnak. K. J.: Budapest, VII. Ironiákus hangú versei, paszkvilljei sike­rültebbek, mint szerelmes ver­sei. Ezeket a verspróbálkozásait máskor is szívesen látjuk. S. T. T., Ipolyság: Elbeszélését érdeklődéssel vettük kézbe, de úgy látjuk, a beküldött nem tar­tozik a legsikerültebbek közé, té­mája eléggé szokványos, keretét is feleslegesnek éreztük. M. J. Debrecen: A .:Megbánás’* arányaiban elhibázott, amellett vázlatos, kidolgozatlan. O. M., Budapest, II.: Versének minden sora Ady-utánzat, tovább­ra sem biztatjuk. P. I. Miskolc: A „Három forint’’ című elbeszélésében a mondani­való túlságosan direkt módon je­lentkezik, próbálja meg ábrázolni elképzeléseit. A „Naplórészlet’’ teljesen szubjektív, irodalmi ér­telemben értéktelen írás. Nem közölhető kéziratokat küldtek: Sz. Gy., Almáskamarás, N. L., Kömörő, N. L., Hódmező­vásárhely, T. O., Bakonybánk, ,,Zsók” Budapest, III., V. A. Pusz­tamonostor, P. A. Ács, K. B. Bu­dapest, II. A Magyar Helikon új bibliofil könyvei A Magyar Helikon Könyv­kiadónál lát napvilágot, egy kötetben Heine: Németország, téli rege című műve, Kardos László frissen átdolgozott tol­mácsolásában. A nagy ro­mantikus angol költő, John Keats versei minden eddigi­nél gazdagabb, a költő csak­nem teljes életművét tartal­mazó kötetben jelennek meg. A Helikon Klasszikusok so­rozat új kötete Rousseau Vallomások című műve, amely a századforduló óta most elő­ször jelenik meg magyarul. Újra kiadja a Magyar Helikon Madách művét, Az ember tra­gédiáját. A kötet az album alakban, Zichy Mihály raj­zaival megjelent mű után­nyomása.

Next