Élet és Irodalom, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-11 / 19. szám - Pálmai Kálmán: Vándorgyűlés Keszthelyen • tudósítás • Magyar Irodalomtörténeti Társaság tavaszi vándorgyűlése, Keszthely (5. oldal) - Farkas László: Könyvek sorsa (5. oldal) - Király Sándor: Városi táj • kép (5. oldal) - Váci Mihály: Csüggedve - bízva | Sakk • vers (5. oldal)
Vándorgyűlés Keszthelyen A Magyar Irodalomtörténeti Társaság tavaszi vándorgyűlését — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Irodalmi és Nyelvi Szakosztályának országos választmányi ülésével egybekötve — május 3- tól 5-ig Keszthelyen rendezte meg. Keresztury Dezső ünnepi megnyitójában előbb Festetich Györgyről, az irodalom és művészet nagy mecénásáról emlékezett meg, majd felidézte a 200 éve született Bacsányi János nemes alakját. Bánffy György Bacsányi és Berzsenyi költeményeket adott elő, majd a keszthelyi kamarakórus bemutatta — az országban először — Kodály Zoltán új alkotását. ,,A franciaországi változásokra” írt kórusművét. A magyar szentimentalizmus A vándorgyűlés első napján Szauder József egyetemi tanár a magyar szentimentalizmus problémáiról tartott előadást. A szentimentalizmus — mondotta — az 1780-as évek táján kezdődik irodalmunkban, s 1830 körül — Kölcsey, Fáy András és Eötvös József kritikai mércéjén megbillenve — mint minden tekintetben retrográddá váló irány jelentéktelenedik el, átadva helyét a romantikának. Szauder József először azt vizsgálta, mi a helye a szentimentalizmusnak, mint irányzatnak klasszika és romantika között, majd azt, hogy a szentimentalizmusban jelentkező esztétikum milyen osztálykötöttségekből következik, s végül arra a kérdésre keresett választ, milyen művészi eredményekkel lett gazdagabb a magyar irodalom a szentimentalizmus révén. Szerinte a szentimentalizmus „sem nem önálló, sem nem vezető ízlés- és stílusirányzat, nem is változat, lényegében a tágabb érvényű, tudatos esztétikai rendszerű s uralkodó klasszicizmus kísérője, úgyhogy annak formakészletét — az előre haladó s különösen a francia forradalom utáni periódusban újabb ellentmondások közé kerülő polgárosodás erkölcse új tartalommal tölti fel.” A szentimentalizmus tehát mellérendelt stílusirányzat — ugyanazon a társadalmi talajon áll, mint a klasszicizmus. Osztálybázisa a magyar felvilágosodás vezető osztálya, a középnemesség. Ezután Kardos Tibor egyetemi tanárnak a magyar szentimentalizmus európaikapcsolatairól szóló előadása következett. .Megállapította, hogy Európában 1740 körül, Angliában jelentkezett először a szentimentalizmus, majd a németek pietista misztikájában bukkant fel, míg az irányzat legnagyobb képviselője, Rousseau el nem fagadta a vezetést a franciák számára. Kardos Tibor szólott a rokokó és a szentimentalizmus kapcsolatáról is, hangsúlyozva, hogy a rokokó nemcsak a báj és kecsesség művészete, hanem — Metastasio és Csokonai a példa — az érzelmek fájdalmas gazdagságáé is. Szerinte a magyar szentimentalizmus legfőbb, legsajátosabb jegye az érzelmesség, és a vele együtt jelentkező erős gondolatiság. A szentimentalizmus nálunk Kármán József és nemzedéke magatartásának, ízlésének és művészi gyakorlatának írói kifejezése. Szerinte a szentimentalizmus Európában az 1830-as évek táján a cselekvő, forradalmi romantika küszöbén lendül át a halál félelméből az élet szeretetébe. Végül számos példával bizonyította, hogy a szentimentalizmus milyen nagy szerepet játszott szerte Európában a modern irodalom megteremtésében. * Az előadásokat követő vitában Vajda László és Lakits Pál a szentimentalizmus körüli fogalmi bizonytalanságról szólt, s a különböző stílusirányok merészebb elkülönítését sürgette. Horváth Károly szerint a szentimentalizmust a romantikától igen határozottan el kell választani. Angyal Endre a problémakör kelet-európai összefüggéseinek kutatására hívta fel a figyelmet, s végül Fenyő István a szentimentalizmus utóéletéről szólott. Az irodalmi ismeretterjesztés A vándorgyűlés második napján a TIT Irodalmi és ■ Nyelvi Szakosztályánál- országos évi plénuma ülésezett, s Kardos László egyetemi tanár megnyitója s Pataky Lászlónak, az országos választmány titkárának vitaindító előadása után hasznos és termékeny vita alakult ká az irodalmi ismeretterjesztés új, hatékonyabb módszereiről, a munkásakadémiák tematikájának felfrissítéséről, és az irodalomtudomány eredményeinek felhasználásáról az ismeretterjesztő munkában. A film és az irodalom A vándorgyűlés utolsó napján Nemeskürty István tartott előadást a magyar film és a magyar irodalom kapcsolatáról. Részletesen beszélt az író és a rendező együttműködéséről egy filmalkotás létrejöttében. Kifejtette, hogy a film nyersanyagának, a forgatókönyvnek a létrehozásában fontos szerepe van az írónak, ám ez a szerep a kész film létrejöttében — megdöbbentő, de így igaz — szinte jelentéktelenné válik. Annál nagyobb viszont az író szerepe a dialógusok megírásában, mert ezek szinte változtathatatlanul hangzanak el a filmben. Sajnos — mondotta — a dialógusok megírásának művészete nálunk egyáltalán nem virágzik. A forgatókönyvírással kapcsolatban viszont — éppen azért, mert a film nem az író, hanem a rendező munkájának a gyümölcse — nagyon sok a gond, a kölcsönös panasz és elkeseredés. Látszólagos ellentmondás ez, hiszen írók és filmművészek együttműködése ma sokkal szorosabb, mint régen volt. Nézete szerint az írónak a korszerű filmművészet ismeretében lehetőleg mások segítsége nélkül mindjárt filmre kell fogalmaznia eredeti gondolatmenetét, tehát nem a regény, vagy a novella formanyelvén, s csak később „áttenni” a film nyelvére. Jó példának tartja erre Csurka István Kertes házak utcája című filmjének forgatókönyvét. Az írónak — ha forgatókönyvet ír — filmíróvá kell válnia, szoros és termékeny együttműködésben a rendezővel, a filmművészet szakembereivel. Ezért szükségesnek tartaná írók és filmművészek közös, baráti eszmecseréjét, közös vetítések megtekintése után a filmesztétika kérdéseiről. Nem igaz — mondta —, hogy a filmművészek elzárkóznak az eleven irodalmi élettel való kapcsolat elől, hogy kevés íróval dolgoznak, s a legtöbb igényes íróval nem is állnak szóba. Hangsúlyozta: úgyszólván nincs olyan magyar író, akivel valamelyik filmstúdió szerződést ne kötött volna. Bizonyára akad majd olyan művész is, aki — mint Pasolini, vagy Tadeusz Konwicki — a tollat és a kamerát egyforma felkészültséggel kezeli. Nézete szerint ilyen törekvéseket kellene idehaza bátorítani, az ellenszenv és meg nem értés áradatával szemben is. Mindennek feltétele azonban az — fejezte be előadását Nemeskürty István —, hogy az írók tisztázzák magukban a filmnek mint kifejezési témának s mint művészeti ágnak lehetőségeit. A vitában elsőnek felszólaló Keresztury Dezső szerint az írónak valóban tisztában kell lennie a film technológiájával, mert az írót kihagyni csak a „kommersz”-filmekből lehet, a művészi igényű alkotásokból semmiképpen. Lukács Antal filmdramaturg az „írók védelmében” szólalt fel. Minden világsikert aratott magyar film mögött írói hitel állt — mondta. s Szabó Pál Talpalatnyi föld, Sarkadi Imre Körhinta, Tatay Sándor Ház a sziklák alatt és Kassák Lajos Angyalok földje című filmjeire utalt. B. Nagy László szerint nem lehet az író közreműködését a dialógusokra korlátozni. A hazai filmszakmában tapasztalata szerint azért nehéz boldogulni, mert a filmesek irodalmi, zenei, képzőművészeti vonatkozásban nem állanak a megkívánható színvonalon, s mert a produkciók elkészülésének folyamatában — üzleti s egyéb okokból — az író és a filmművész nincsenek együtt. A kérdések megoldására — a felszólaló szerint — intézményes segítségre van szükség. Miklós Pál — B. Nagy Lászlóval ellentétben — az író, az irodalom oldaláról várja a filmművészet megfrissülését, nem intézményesen, nem állami formákban, illetve nem csak így, hanem — Nemesfertyvel egyetértve — azt a megoldást tartja jónak, hogy az író maga csinálja meg a filmet, mint René, mint Fellini s mások.’ Kardos Pál egyetemi tanár filmkritikánk színleleségét, egyoldalúságát kifogásolta. Mihályi Bálint tanár igen lényeges kérdésről szólott, mikor az irodalom és film iskolán belüli és kívüli pedagógiai szerepét említette. Az új tanterv szerint működő új középiskolában filmesztétikai oktatás is lesz, s ehhez sem szakirodalom, sem megfelelő film nem áll a tanárok rendelkezésére. Végül Wéber Antal, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkára zárta be a háromnapos vitát, jelezve, hogy őszszel Egerben tartja a társaság ez évi második vándorgyűlését. pálmai KÁLMÁN Király Sándor kiállításáról: Városi táj Könyvek sorsa Fiatal, magyarszakos tanér dühös, de alaposnak látszó panaszait továbbítom. A panaszok az általa kezelt iskolai, tanári könyvtárra vonatkoztak, de szavaiból az egész ügy iránti aggodalom és felelősség érződött. Egyedi példákat sorolt — időnként az asztalt verve — másfél órán át, de minduntalan országos érdekű és érvényű jelenségeket emlegetett. Kis falusi iskolában tanít magyart, fizikát, éneket, testnevelést. A könyvtárat, amely így felfűtötte indulatait, megszakításokkal nyolc éve vezeti, alaposan ismeri tehát mind az igényeket, mind a beszerzés gondjait. „Nevelői könyvtár”, tehát a tantestület igényeit szolgálja. 700 kötet, 20 000 forintot ér, tizenegy pedagógus használja, felkészülésre, szemléltetésre, magaművelésére. Ha hozzászámítjuk a 400 pedagógiai, módszertani kiadványt (ezeket külön kezelik), minden tanárra száz kötet könyv jut. — Száz kötet szemét! Az állam pénze, kidobva az ablakon! — ez a panaszkodás alaptónusa, mindvégig ebben a hangnemben fogalmazza meg dühét a könyvtáros, de egy-egy magyarázó közbevetése bizonyítja, hogy jó szándékkal elfogult, amikor könyvtárát jellemzi, „ostobának”, „használhatatlannak” minősítve (ezek a szelídebb jelzői). Nem beszél a szükséges, hasznos könyvekről, ilyenek is sorakoznak jócskán a polcokon, hanem a beszédes, kirívó példákat keresi, hogy meggyőzzön igazáról. Én meg nem kötekedem, nem veszem védelmembe ezt vagy azt a könyvet, mert ha egy-egy példája vitatható is, egészében igazat kell adnom neki. — Mi az istennek küldték a nyakamra ezt a vagyont érő limlomot? A tanhuangi Ezer Buddha barlangtemplom, 98 forint. Pest megye műemlékei, 440 forint — húsz okosabb könyvet vehetnék az árán. Általános színtan — kinek kell ez itt? — 124 forint. Magyarország éghajlati atlasza, 300 forint. Sportanatómia, 75 forint — kinek? De rendben van, legyen egy Sportanatómia is, hátha egyszer valaki el akarja olvasni. Elfér a hátsó sorban, ha már az Állami Könyvterjesztő Vállalat raktáraiban nem fért el. De ez a második Sportanatómia, ezt ki fogja elolvasni?! — mondja szinte kiabálva, s löki a kezembe soha a nem idevaló könyveket. A Széchenyi Könyvtár beszerzőinek a szíve szakadna meg, ha látnák: az E.-s általános iskola tanári könyvtárában a Magyarország kultúrflórája, című pazar kiadványból három példány van, a 350 forint. A Majakovszkij Válogatott Versei (I—IV. kötet, 80 forint) három példányban szerepel. Bizonyára nélkülözni tudnák a nevelők Novák Károly Találkozásom a történelemmel című könyvének második és harmadik példányát, és nem lenne fennakadás, ha Pálfalvi Nándor Májusi eső című regényét egyszerre hárman akarnák olvasni: három van. John Ried kitűnő könyvének (Tíz nap, amely megrengette a világot) harmadik példánya helyett ott lehetne A nemzetközi munkásmozgalom története például, s Szendrei József Lesz még gyümölcs a fán című regényének legalább az egyik példánya helyén elférne mondjuk a Helyesírási Tanácsadó Szótár, vagy az Operakalauz. — Barátom, nincs ma eladhatatlan könyv Magyarországon! Lehet, hogy a könyvterjesztő számít az iskolákra, a biztos piacra, s „betervezi”, hogy az E.-s általános iskolának minden eladhatatlan könyvből három példányra van szüksége? Tudod, hány iskola van az országban? Hétezer. S van olvasatlan könyv húszezer példányban! Zúdul a panasz, helyenként túlzó általánosításokkal, de a részletekben súlyos igazságokkal. Nem az bosszantja a könyvtárost, ami megvan a polcokon, hanem, ami mellettük-miattuk hiányzik. Mert az aránytalanság a könyvtár legnagyobb hibája. Jó lenne, ha különben értékes költők kötetei ,mellett Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Kis Ferenc, Nagy László, Vas István, Váci Mihály stb. is szerepelne, egy jól szerkesztett antológiában legalább. Arányosabb lenne a gyűjtemény, ha Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Vajda, Babits, Kosztolányi, Radnóti is szerepelnének, egy jól szerkesztett antológiában legalább. Benjámin Lászlót a Tűzzel, késsel reprezentálja. Zelk Zoltánt A hűség és hála éneke. Dér Endre összes művei mellett (három kötet) hiába keressük Gelléri Andor Endre válogatott műveit. A könyvtár gazdái láthatóan nem szeretik Darvas Józsefet, Illés Bélát, Móra Ferencet, Nagy Lajost, Németh Lászlót, Szerb Antalt, Tamási Áront, Tersánszkyt, a külföldi klasszikusokat, Homérosztól Solohovig. Kinek az ízlését dicséri ez a válogatás? A könyvtárosét nem, hiszen épp azért veri az asztalt másfél órája, mert nem bízzzák rá a beszerzést. Könyvekre az iskolák költségvetésében nincs ke- ret, csak a tanácsok költségve- tésében. — Semmi beleszólásom nincs. Legfeljebb, ha az igazgatónak és a tanácstitkárnak jó kedve van, hajlandók megsérteni a pénzügyi fegyelmet, megeresztenek egy százast-kettőt köny- vekre — passz. A többi köny-vet — hüvelykujjával a meny- e nyezetre mutat — „fentről” ■ küldik. Az iskolák nem veszik te- hát, hanem kapják a könyve- 1 ket, s nem nagy izgalommal bontják ki a csomagot: annyi bosszúságot is hoz, amennyi f meglepetést. Bizonyára sok helyen átgondoltan, tervszerűen állítják össze ezeket a csomagokat, de példánk — és még sok példa — bizonyítja, hogy nem mindenütt; ez a beszerzési módszer alkalmat ad felületes, nemtörődöm, könyvtárfejlesztésre is, visszaélésekre is. Az iskolai könyvtár jelenleg a könyvügynököknek szerzi a legtöbb örömet: itt nagy tételben kereskedhetnek, és eladhatják minden megmaradt árujukat — alighanem ebben keresendő a könyvtári állomány aránytalanságainak fő oka. A tanácsok oktatási osztályainak elfoglalt pénzügyi tisztviselői, a számadó igazgatók szívesen bízzák magukat a könyvügynökök ízlésére (mások belefáradnak az ellenkezésbe), és akár kell, akár nem, megrendelik a hozzájuk tartozó minden iskola számára ugyanazt a könyvcsomagot — esetleg több példányban, vagy több alkalommal is. Egyik-másik könyvügynök — a kultúra terjesztésének nemes szándékával, és a magasabb jutalék reményében — erősebb eszközökkel is igyekszik sarokba szorítani a vevőt: fenyegetéssel, hivatalos szervek ajánlólevelével, s alkalom adódik így a vesztegetésre is: több ezer forintos üzletek, több száz forintos jutalékok könnyen megszédíthetik az eladót is, a vevőt is. Ilyen erőszakos terjesztéssel fogytak el a Tiszatáj Magvető Könyvkiadó szokatlanul, érthetetlenül magas példányszámú kiadványai — itt porosodnak az E.-s iskolai szekrényedben, s még sok iskolában. (S most már értjük is a magas példányszámokat.) Így kerültek, és kerülnek a polcra a nem szükséges másod-, harmad-, negyedpéldányok, az eladhatatlan raktárkészletek, s azok a kis példányszámú, de keresett kiadványok is, amelyek valahogy idetévedtek, itt senki nem olvassa őket, üzletben viszont megvásárolhatatlanok. (Az említett könyvek, verseskötetek egy része megjelenésük után azonnal elfogyott.) Könyvtáros ismerősöm szerint két dolgot kellene megtenni sürgősen. Intézményesen biztosítani, hogy az iskolai könyvtárak elcserélhessék fölösleges példányaikat (az Országos Pedagógiai Könyvtár segítségével, útmutatásával), ami pedig nem talál gazdára, azt antikváriumban értékesíthessék. Másik javaslata: bízzák a beszerzést a szaktanárokra és a könyvtárosokra, akik összeillesztenék a szükségleteket a lehetőségekkel, figyelembe véve a Pedagógiai Könyvtár ajánló listáját, az „Alapjegyzék”-et. Kerüljenek át a költségvetési összegek az iskolák számlájára, háttérbe szorul így az ügynökösdi, és a könyvtáros is kiélheti vásárlószenvedélyét, ,,bibliomaniáját’’ (megérdemli). Így lassan helyreáll majd a könyvtári állomány harmóniája, s csökken ugyanakkor a könyvkiadói liberalizmus veszélye is: a könyvforgalom őszintébb adatai reálisabb tervezés felé szorítják a kiadókat. FARKAS LÁSZLÓ VÁCI MIHÁLY: Csüggedve bízva Neruda kávéházában, Prága, 1962. Nézzek innen is a világra a „Malá Stranska” ablakából. Annyian nézzük és ki látja, és honnan látszik igazán jól? Hadd kérdezem: — Neked milyen volt az élet, Te milyennek láttad innen e székből? Érdemes volt hinni, amit szemünk ma láthat? Hinni akkor is, ha a tételt olykor csak hitünk bizonyítja, s küzdeni — bárha elégtételt csak a jövő ad álmainkra. Talán elég is, hogyha innen elnézegetjük a világot? Csüggedve mindig, bízva híven, — hiszen igazán van reánk! Sakk Az alkony violáit legelészve az éj sötét-gyapjas nyája poroszkál a forróság lankáin. A hegy éle mint vérbe mártott penge, égve, rozsdás!. A hallgatózó lombok, mintha tudnák, hogy tőled lépdel, szinte lopakodva a szívem, a szellő tiszta neved súgják, s ezüst horgát a sírás számba dobja. Az étterem sakk-táblája világít. Fekete figura fehér mezőben: — erőltetem a vénség orgiáit, hogy a kölyök fej ne bőgjön belőlem.