Élet és Irodalom, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1963-05-11 / 19. szám - Bárány Tamás: Falusi idill • televíziókritika | A képernyő előtt • Lengyel Menyhért: Falusi idill. Rendező: Egri István (10. oldal) - Lukácsy András: Király leszek Magyarországon • rádiókritika | A rádiókészülék mellől • Gombó Pál: Király leszek Magyarországon. Rendező: Seregi László (10. oldal) - L. A.: Horizont, május • A válság művészete. Az Egyetemi Színpad hangos folyóirata (10. oldal)

A KEPERMVI Falusi idill Utaz s drámát kereső tallózása során, a televízió dramaturgiája találkozott Lengyel Menyhért egy korai darabjával, s műsorára tűzte. Az elhatározást csak helyeselhetjük: a fél évszázaddal ezelőtt bemutatott darab — túl azon, hogy jó színházi esttel gazdagította a nézőt —, néhány érdekes tanulsággal is szolgált. Legelsőbben felhívta a figyelmet arra a fehér foltra, amely a századforduló hazai drámairodalma körül, a mai napig éktelenkedik; a felmutatta egy szép ívűnek indult drámaírói pálya kezdő lépéseit. Furcsa és sok tekintetben paradox módon ugyanis az átlagos mai színházjáró jobban ismeri a XIX. század harmadik harmadának kedves és idillikus színpadi világát, mint a századelő radikális, művészetben és politikában egyaránt új utat kutató drámairodalmának eredményeit. Csiky, Szigligeti ma is ismertebb, népszerűbb, mint Bíró Lajos, Bródy Sándor, Barta Lajos — s ezen érdemes eltűnődni. Talán a „naturalizmustól” való félelem tartotta távol egyidőben színházainkat ettől a forró drámai világtól, talán a„polgári” irodalomtól való borzongás — ezt ma már nehéz eldönteni. Akárhogy történt, kár érte. Hiszen ezek az írók ugyanazt akarták a színpadon, amit Adyék a költészetben, s Bartókék a zenében, ugyanazt akarták, amit Móricz később a színpadon is megvalósított. Ha más nem, legalább az előfutárnak járó tisztelet megillette volna őket. Mert igaz ugyan, hogy az idős Lengyel Menyhért később hátat fordított ifjú hiteinek (akár a férfi Molnár a Széntolvajok és az Édes város fiatal Molnár Ferencének), és utána nyújtózott a világhírének — ám ez legfeljebb írói tartását árnyékolja be, s nem hományosíthatja el derekas indulását. Merésznek és nagy ívűnek indult ez a pálya — erről tanúskodik a Falusi idill is. A magyar vidéki élet — városból — idillinek látszó világát vetkőzteti pőrére, nagy indulattal, mély valóságismerettel és művészi formálóerővel. Igazi dráma tanúi vagyunk e darab főkonfliktusának láttán: a szerző nem erőszakolt, különleges ellentéteket konstruál cselekménnyé, hanem a drámai ütközést hősei lelkébe ágyazza, s így teremti meg a küzdelem külső és belső hitelességét. Darabjának hőse, a Svájcban nevelkedett fiatalasszony, teli illúzióval érkezik meg férje, a főszolgabíró fatornyos hazájába; úgy érzi, egy kicsit Európát képviseli itt, ebben a szikkadt Ázsiában, s azon igyekszik, hogy a maga képére formálja ezt a világot. A darab ennek az illúziónak hátborzongató fonákját mutatja be, mint hízik s igénytelenedik el ez a finom és jobbra érdemes ember a vidéki pocsolya sarában, hogyan lesz ő is, a környezet hatására, vidéki „úriasszonnyá”, akit már csak a főztje, s főztjének híre érdekel. Amíg a szeme rányílik a valóságra, s amíg — lázadó kitöréseit magába fojtván —, lelkileg maga is lezüllik ehhez a keserű valósághoz: ez maga a darab. Képernyőre vitele természetesen kurtításokat, dramaturgiai beavatkozást igényelt — a szerencsés adaptáció Mészöly Tibor és Mészöly Dezső dramaturgok munkáját dicséri. A televízió igen jól választott, amikor a mű rendezésére Egri Istvánt kérte fel. Egri rendezői munkájára általában az írói koncepció hűséges felmutatásának igénye jellemző, s már többször is bebizonyította, hogy jó ismerője a most ábrázolt kornak. A tvjáték számára eddig szokatlan területen is kitűnőt alkotott. Rendezése kétségkívül magán viseli a színpadi rendező kezenyomát — de ezt inkább erényéül említem. A trükkök, formalista megoldások helyett itt is mindig a lényegre tört, az írói mondanivalót igyekezett szolgálni —, s ezzel vált munkája kiemelkedő művészi eredménnyé. A darab népes szereplőgárdája is mindent megtett a sikerért. A főszolgabíró szerepében Inke László nyújtott sokszínű, markáns, minden részletében hiteles alakítást. Kitűnő volt Benkő Gyula félszeg ügyvédje, Zsidányi Ferenc megkeseredett földbirtokosa, Molnár Tibor részeges, gyötrött sorsú segédjegyzője. Szemes Mari segédjegyzőnője két rövidke jelenetében is nagy erővel tárta fel szerencsétlen figurája lelkének mélységeit. Örkényi Éva, Pándy Lajos, Horkay János és Barsi Béla alakítása emelkedett még ki a kitűnően egybehangolt együttesből. Külön kell szólni a főszereplő, prózai szerepben ezúttal először fellépő Németh Marika alakításáról. Figurában, az alak megformálásában különösen a darab elején tetszett a játéka, tökéletes illúziót keltett. Sajnos, a darab második részében, alakítása nem volt ilyen sikeresnek mondható. Amikor a fiatalaszszony lelki torzulását és sülylyedését kellett volna érzékeltetnie, a részletmegoldások finom kidolgozásával adósunk maradt. Játékát azonban, merőben új szerepkörében, így is dicséret illeti. * BÁRÁNY tamás Vinokurov az Egyetemi Színpadon A fiatal szovjet költők között sajátos helyet foglal el Jevgenyij Vinokurov, akinek líráját az Egyetemi Színpadon önálló esten mutatták be. Csendes nyugalma, impresszionisztikus, szemlélődő-filozofáló természetű költő. Példás ökonómiával szerkeszt, vállalja a rövidséget. Mondandóját a vers végére tartogatja, mindig a gondolattal búcsúzik, ráadásul hatásos, epigrammatikus tömörséggel poentíroz, versei jól mondhatók. Az előadói gárda egyenletes színvonalon állt helyt. Egressy István szüneteket tartó, merengő lassúsága a költő lényegét adta; Bitskey Tibor és Zách János versmondása ugyancsak jó volt. Bánki Zsuzsa A ló című költemény elégikus hangját tolmácsolta kitűnően; Horváth Ferenc, Kovács P. József és Surányi Ibolya előadása egyaránt hiteles volt, örömmel üdvözöltük a pódium egy ritka vendégét, Ruttkai Évát, aki, különösen a Bolondos lány megszólaltatásával, emlékezetes pillanatokkal ajándékozta meg a hallgatókat. Jelentékeny részese a sikernek Rab Zsuzsa, a költő fordítója, aki az élő beszédhez közelítő, cseppet sem hivalkodó megoldásaival elismerést érdemel. A műsorban Antal Imre zongorázott. n. GY. Horizont, május Az Egyetemi Színpad hangos folyóiratának eddigi számaiban két felfogás vitázott egymással, már ami a „mit adjunk?” kérdését illeti. Végignéztünk tematikus esteket, amelyekben egy gondolatilag, egy időszerű központi vitakérdés köré csoportosultak a különféle illusztráló anyagok. A legjellegzetesebb ,és legsikeresebb volt ezek közül A válság művészete című; ez a nyugati művészetekben és közgondolkozásban észlelhető válsághangulatot mutatta be. Az új Horizont-szám ismét vegyes műsort adott, s noha ennek nem vagyunk a pártján, készséggel meghajtjuk zászlónkat a siker előtt. A szerkesztő, Horváth György az egyetem kulturális titkárságasegítségével olyan nívós számokat tett egymás mellé, hogy az egyes részek művészi hatásossága feledtetni tudta aggályos pedagógiai meggondolásainkat. Első helyen a vendégül hívott kirobbanó tehetségű fiatal olasz zongoristát kell kiemelnünk, Dino Cianit, aki a romantikusoktól a modemekig terjedő érdeklődésével lepett meg, briliáns technikáján kívül. (Megérdemelt volna egy jobb zongorát.) Érdekes vállalkozást ismertünk meg a pécsi „Zseb színház?’ együttesében, amelyet a vezető Bécsy Tamás ismertetett, s az érdekes felfogásban játszó színészek Lorca-egyfelvonásossal illusztráltak, a rádióból ismert Don Perlimplinnel. Róna Viktorral, a nagy nemzetközi sikert aratott fiatal táncossal a rádió riportere, Korda Sándor beszélgetett, s a bemutató hiányát a rokonszenves művész közvetlen egyénisége messzemenően feledtetni tudta. Oldal Gábor zeneesztéta visszatért arra a — modern dzsessz körüli — vitára, amely korábbi műsorokban már itt is felvetődött (egy jugoszláv, s egy magyar zenekar illusztrált: Garai Attila együttese), két kiváló labdarúgónk pedig érdekes élménybeszámolót tartott, vetítéssel. A műsort a tehetséges fiatal építész, Zalotay Elemér bemutatkozása zárta, akinek kiváló és korszerű tervezőmunkájáról, s az általa tervezett szalagházról olvasóink e már beszámolót. Itt koncepciójának kialakulásáról, a gondolat születéséről beszélt, s ígéretet kaptunk, hogy nagy érdeklődéssel kísért beszámolóját a jövő évben egy teljes este keretében folytatja. A jövő évi tervek ismertetése biztató képet festett az új szezonról. Akármilyen formában is, biztosítottnak látszik, hogy a Horizont „új folyama” nívóemelkedést és gazdag műsort hoz majd. L. Á. Bihari Sándor: Vándor neonfényben Fenákel Judit: Az élet vidám dolog Gyurkó László: Csütörtök Koroda Miklós: Megvilágosodott már Krúdy Gyula: Hét bagoly — Boldogult úrfikoromban Szinnyei Júlia: Átok Tamási Lajos: A ledöntött kőfal Kaphatók az Állami Könyvterjesztő Vállalat könyvesboltjaiban és az üzenti könyvterjesztőknél! Kötve 9,50 Kötve 10,50 Kötve 11,Kötve 32,— Kötve 30,— Kötve 17,Kötve 10, — Igazi édesanya volt — mondta Atilla, elhalt édesanyjuk bádog fényképét levéve —, nézze, ilyen volt szegény. A szemét ugyan elhibázta a fényképész, meg a száját se így csukta ő, de azért mi tudjuk, milyen volt. — Bizony — bólogatott a testvér —, mi nemcsak szokásból mondottuk édesanyánknak, hanem valóban édes volt annak a szíve, isten nyugtassa szegényt. Ha apánk megvert, ő jajgatott legjobban. Attila ismét megtörülte a képet, s megcsókolta, úgy akasztotta vissza a szekrény fölé. I., 24. és 77. vízszínes — 17. és 18. függőleges. (A rejtvény öt sorában elrejtett idézet megfejtését kérjük beküldeni, 1968. május 20-ig. — A megfejtők között 10 példányt sorsolunk ki Gárdonyi Géza „Aggyisten, Biri” című, négy kisregényt tartalmazó kötetéből.) ★ VÍZSZINTES: (Kétbetűseik: FK, EL, ZI, KN, RS, EB.) — 1. Az idézet első része. 10. Használatlanok. 11. Szovjet-Oroszország államvédelmi szerve volt. 12. Elvétve. 14. Fájdalomkiáltás. 15. ATN. 17. Büszke, németül (fan.). 19. Lócsemege. 20. Francia filozófus (Chartier, 1951). 22. Ipari tanulója — régen. 24. Az idézet második része. 25. Fejlődő, létrejövő. 27. Földtörténeti korszak 23. Mértani test. 30. Lenn. 31. Vékony, fényes szövet. 33. Helyhatározó. 36. Imre. 37 Híres, régi könyvkiadónk. 39. Kézben fog. 40. Férfinév. 42. Skálahang. 44 Szép számú. 46. Birtokos kérdés. 47. Színig. 49. Jugoszláviai város a Tisza mellett. 51 Az állami vállalat rövidítése az NDK-ban. 53. Tea idegen nyelven. 54. Munkálkodik. 59. Megtetéző. 53. Lesből, alattomosan. 60. Tiszta, takaros. 61. Veszprémi község. 64. Afrikai patás. 63. A Vértes és a Gerecse között húzódó völgy. 68. Névelők. 70. Kellemes illat. 72. Azonos betűk. 73. Olasz számnév. 74. ... kel. elindul 75. Névelős leánynév. 76. Testvérgyilkos. 77. Az idézet harmadik része. FÜGGŐLEGES: Kétbetűsek: (OK, YC, EN, AZ, IV, KA.) — 1. Szájszél. 2. Fejdisz. 3 .Kontinens. 4. Kassa közepe. 5. Ilyen lap az Élet és Irodalom. 6. Hordódugó. 7. Dalolás, szöveg nélkül. 8 .Sebkötöző. 9. Útonálló. 10. Az idézet negyedik része. 13. Ez esetben nem jár többé a korsó a kútra. 15. Ugyanaz, mint a 33-as sor. 16. Ő honosította meg Európában a dohányt. II. Az idézet ötödik része. 20. Balatoni község. 21. Nemzeti Sport Club. 23. Találtunk belőle néhányat. 24. Angyalrang. 26. Megelégeltek. 28. Török férfinév. 32. Alma, tájszólással. 34. Faiparos. 35. Nem tiltja meg, hogy újra eljöjjek. 38. Richard Llewellyn híres regényének így kezdődik a címe. 41. Dutyiba csuk. 43. A német omega. 43. Városrész, rövidítése. 48. USA-állam. 50. Új, idegen összetételekben. 52. Andriska. 54. Elkészített lyuk. 55. Istennő latinul. 57. Lerámol valahová. 99. Magot hint. 61. Az illegális kommunista mozgalom harcos nőalakja volt. 62. Férfirokon. 63. Fordított tudomány. 65. Rajongva szeret. 67. Tó óriás. 69 Művészet, latinul. 71. Ugyanaz, franciául (!). 73. Edény. (Fenyősy Antal) ★ Megfejtés a 17. számból: Amikor ezer csend nyelvén ezt a békéltető szimfóniát énekeled, a végre meghódított életet. JUTALMAZOTTAK: Tardos Tibor „Tücsök” című kötetét nyerték: Preszter András, Kunhegyes; Bíró Lászlóné, Egyházasrádóc; Kenyeres János, Zalaegerszeg; Szily István, Szombathely; Szőke Ella, Nagykőrös. — Kákonyi Ferenc, Leidl Emil, özv. Kluger Károlyné, Farkas Dénes és Lackovics Mária, budapestiek. — A jutalomkönyveket postán elküldjük. 10 — Király leszek Magyarországon Ha valaki egy ismerősünkről, vagy egy közéleti személyiségről karikatúrát készít, és műve sikerül, pompásan mulatunk rajta, mert a jól ismert figura legsajátosabb tulajdonságait és jellemző fogyatékosságait látjuk felnagyítva és humorban megfürdetve, vagyis mindazt, ami rajta számunkra is a legfeltűnőbb. Vajon, hányan emlékeznek még Magyarországon Rothermere lordra, s az akcióra, amelyet nem is annyira ő indított el, mint inkább a nevében indítottak, s amely Gombó Pál komédiájának történeti alapja? A fiatalabbak semmi esetre sem. A nemes lord kimaradt történelemkönyveinkből. De bizonyos, hogy az idősebbek közül sem mindenki, s aki emlékszik, az is a húszas évek kurzussajtójának tendenciózus beállításában ismert, tehát felmagasztosítva, glóriával a feje körül. Ha tehát egy átlaghallgató végigül egy rádiókomédiát, amely arról szól, hogy egy angol főrendi fiát bizonyos körök királlyá akarták koronázni Magyarországon ezerkilencszázhuszonvalahányban, s értesül továbbá arról, hogy ennek a képtelen ötletnek a fantaszták, sznobok, revízió-követelők és anglománok népes tábora dőlt be, s hogy voltak emberek, akik messzemenő terveket szőttek a lehetetlen fikciók alapján, akkor a hallgató feltétlenül azt fogja gondolni magában: no, hát ez komédiának is erős kissé, miért akarnak engem ezzel a képtelenséggel megetetni, hisz ilyesmi nem fordulhatott elő sohasem. Pedig előfordulhatott! A komédiának legfőbb támasza és erőssége, hatásosságának „punctum saliens”-e a tény, hogy megtörtént események alapján íródott. Rothermere lord hírlapi cikkei a magyar békeszerződés igazságtalanságáról, ami soviniszta sajtónk hűhója e cikkek s a mögéjük gondolt politikai erők körül, az ajánlat, hogy a lord lépjen fel magyar trónkövetelőnek, a „szagot fogott” főúr húzódozása és fiának szerepeltetése (aki nálunk a jobb társaságban valóban körülrajongott személyiséggé vált) — nos, mindez igaz. Csakhogy a hallgatók többsége ezt nem tudta. Hogy a Rádió Újságban esetleg olvashatta volna a szerző rövid magyarázó kommentárját, ha kezébe kerül, ez önmagában nem elegendő. A témában egy pompás dokumentumjáték kínálkozott, de a szerző e helyett komédiának dolgozta fel a témát s az nem állhatott meg a saját lábán. Fantasztikumát nehéz volt elhinni. Nemcsak emiatt. Az effajta ironizáló, tehát intellektuális humor színpadra vitele mindig kockázatos. Rádióban pedig kétzeresen az, ahol csupán maga az elröppenő szó hordozza az áttételek és utalások és az abszurditásukkal ható szatíraelemek egész szövevényét. Ha a hallgató elveszti a kontaktust — a gondolati kontaktust értem —, követhetetlen groteszk jelenethalmazzá válik számára az egész —, egyébként jól felépített — munka. Kissé valahogy így járt Gombó Pál is, sem komédiájának alapötletével, sem gondosan megmunkált részleteivel nem tudta kellően megfogni hallgatóságát, ezért mégoly rokonszenves fáradozásának hatása kétségessé vált. Ám ez némiképp a rendező hibája is — az általunk egyébként nagyrabecsült Seregi Lászlóé —, gondos munkát végzett ugyan, de nem tudta ezt a nehezen tálalható és nagy figyelmet igénylő munkát rádiószerű effektusokkal kellően támogatni, és a hallgatót a mű fan hasábjain is találhattak gondolati lényegéhez elvezetni. S ha Ribáry Antal egy-egy songja tetszett is, ezt a hatásfokozó funkciót az összekötőzene sem tudta kellőképpen betölteni. A népes szereplőgárdából így is jó volt Kálmán György, Szendrő József, Gyimesi Pálma és Erdődy Kálmán alakítása. LUKÁCSY ANDRÁS U. László, Szentes: Verse nem győz meg minket tehetségéről, így biztatásnak, tanácsoknak nincs értelme. 3. Péter, Pécs: Az Ígért Írások helyett egyetlen, másféloldalas tárcáját kaptuk meg. Ebből nem tudunk ítélni. T. György, Miskolc: A legszebb gondolatok is kárbavesznek, ha így formálja verssé őket: „Ti, akik hitvány számítászok férges gyümölcsein éltek, pimaszul alig féltek, gazdátoktól pozíciót csaltok, ártatlanul kértek, ha kaptok, ugyanúgy néztek, mintha nem.’! Az „Igaz emberről” szóló versben nem egy jó gondolat van, kár, hogy az ellenpéldát így ilusztrálja: „Véred tekervényeiben a sötét valótlanság fajtalan, éhes piócáit szoptatják.” G. Zsuzsa: Rövid visszaemlékezéséből nem lehet ítélni. Küldjön még írásaiból. N.-né, Budapest, VIII., „halál”-os verséből idézünk. ..Halál szól: „Én kiáltani, ah dehogy tudok! (némán) Hisz néma öröktől fogva én vagyok.” Sajnos, a „költő” beszédesebb: a kiabáló néma halálról hosszú és értelmetlen verset írt. M. S„ Budapest: ,,A történelem kereke az élet küszöbén” című hatoldalas elbeszélő költeménye a költészet „küszöbe” alatt van. B. Béla: Hajdúböszörmény: Írása a rosszabbfajta bestsellereket idézi. Verse egy fokkal még gyöngébb, nem biztathatjuk. Sz. László, Kolozsvár: Hunyadi Sándorról Írott visszaemlékezését a cikk alacsony színvonala miatt nem közölhetjük. H. Gábor, Budapest, XIV. Az „Egy délután történt” unalmas novella. Eddigi írásai ismeretében nem biztathatjuk. A. Valery: Azt írja, hozzáértéséről, vagy tehetségtelenségéről fognak versei meggyőzni. Sajnos, utóbbi sikerült. Illusztrálásképpen: „A néma csenden át”-ból:: „Egymás húsába forrva, rugdalt ezernyi vágy”. (Ugyanígy idézhetnénk „A megújhodás életvarázsa” című verséből is.) B. Rezső, Bátaszék: Verses dalszövegekre emlékeztetnek, ám akadnak jólsikerült sorai is örülünk, hogy szereti lapunk versrovatát. Dr. F. Gézádé. Budapest: Feltétlenül tehetséges. Sajnos, beküldött írásai nem lapunkba valók. Ha van rövidebb novellája (7—8 ritkán gépelt oldal), küldje be. A vers gyengécske. Nem közölhető kéziratokat küldtek: „Csak várakozás”, „Diákfiú”, Budapest, XIII., k István, Budapest, xvm., S. T„ Budapest, Angyalföld, P. Imréné, Tiszakanyar, Haas Gy. Budapest, II., V. László, Kaposvár, T. György, Miskolc, K. Zs., Székesfehérvár, R. Camill, Budapest, T. György, Miskolc, F. A. István, Gyula. „N” Budapest. „Gyopár”, K. Edit, Kecskemét, B. Attila, Budapest, VIII., T. György, Miskolc, G. Dezső, Budapest, VII., Sz. Sándor, Gödöllő, Sz. Pál, Tótkomlós, F. József, Imrehegy, „A. A. A. Diósgyőr”. B. István, Budapest. VII., F. Tibor, Nyíregyháza, O. Miklós, Budapest. II., „Vallomás”. V. B. Bálint, Budapest. XX., P. Judit, Pécs, S. Mária, Budapest, I., T. László, Budapest. XI.