Élet és Irodalom, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-06 / 27. szám - Vas István: Párbeszéd két ismeretlen között (1. oldal) - Meszlényi János: Ülő leány • kép (1. oldal) - Thurzó Gábor: A képeskönyv. Filmet írtam Illés Bélával (1. oldal)
Két megjegyzés OLVASÓINK ezzel az ismétlődő fejléccel találkozhattak az Élet és Irodalom utóbbi hat számában, A szegedi kritikusi konferencia vitájából. Ismertettük a bevezető előadást, hozzávetőlegessen felvázoltuk a vita menetét, majd szemelvényeket közöltünk az érdekesebb felszólalásokból. Most, amikor pontot teszünk tudósításaink után, elismerjük, hogy a konferencia anyaginak csak egy részével ismertettük meg olvasóinkat. Ez az egyoldalúság szándékos volt, hiszen a szegedi tanácskozás erősen szakmai jellege folytán sok olyan kérdésről is tárgyalt, ami aligha érdekli a közönséget. A kritikusok szegedi összejövetele szakmailag nyilván hasznos volt, ám az olvasó nem a tudósításokból akar erről értesülni, hanem a kritikai írások színvonalának emelkedéséről. A KONFERENCIA legfőbb tanulsága az, hogy még mindig a megoldatlan elméleti kérdések számbavételénél tartunk. Mi a realizmus? Mi a szocialista realizmus? Mennyiben helytálló és menynyiben téves Lukács György,nagyrealizmus” elmélete, mely szerint az irodalom történetén vörös fonálként húzódik végig a realizmus és az antirealizmus harca. Azt hihetnék, hogy a kritikai egyszeregyről van szó, amit illene már tudni, de közelebbről nézve kiderül, milyen bonyolult irodalomtörténeti és esztétikai függvényeket kell megoldani ahhoz, hogy bizonyítani tudjuk az egyszeregy igazságát. A marxista kritika egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy a szocialista realizmus történelmileg szükségszerű és új alkotó módszer. A gyakorlatban fel is ismeri és támogatja azt. De esztétikai szinten (az általános filozófiai alapelvek kivételével) még nem dolgoztak ki olyan részletes és teljes marxista- leninista koncepciót, mint amilyen Arisztotelészé, Hegelé, vagy az orosz forradalmi demokratáké volt a maguk korában. Helyesen állapította meg a konferencia több résztvevője, hogy egyrészről az ideológiai kérdések vizsgálatára, másrészről az irodalomtörténeti tények összegyűjtésére és általánosítására van szükség ahhoz, hogy kritikusaink közös nevezőre kerüljenek a vitás kérdésekben. Szerénytelenség LENNE, ha most futtában, egy újságcikk erejéig vállalkoznánk a lapunkban ismertetett vitatkozó álláspontok értékelésére és az igazságtevésre. Ez csak alapos, széleskörű munka eredménye lehet. Annál is inkább, mivel nem speciálisan hazai gondokról van szó. A marxista kritika másutt is birkózik ezekkel a problémákkal. Érthető tehát, ha ehelyütt meg kell elégednünk azzal, hogy a vitatkozó nézetek rövid ismertetése után a további, alaposabb eszmecserékre bízzuk a döntést. VÉGÜL a kritikusi konferencia vitaindítójának egy, az Élet és Irodalmat közvetlenül érintő sommás megállapítására szeretnénk válaszolni, annál is inkább, mivel az előadás szövege megjelent a Kortársban. Itt rövid úton elmarasztalják lapunk kritikai munkáját, minden érdemleges bizonyíték nélkül, így, sajnos, mi semtudunk mást tenni, mint általában kétségbevonni a bírálat igazságosságát. De ha az utóbbi év lényeges műveiről írott kritikáinkat is mellé tesszük, akkor nem is olyan általános ez a válasz. VII. ÉVFOLYAM 27. SZÁM * MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA 1963. JÚLIUS 6. IMI.............. ÍTN VAS ISTVÁN: Párbeszéd két ismeretlen között És megint a rózsák. És megint a nyár. Még észreveszed? Egyre sűrűbben. Fut az év. És egyre rövidebb. Lassan kifogysz az időből. Kifogyok. No és mi lesz? Mi lenne? Az, amire azt mondják, természetes. Szóval, eltűröd? Nem. Csak kibírom azt, ami tűrhetetlen. És mivel készülsz rá? Semmivel. Most is mi van a kezedben? Hát az, ami szokott. A cigaretta, a pohár, a toll. Persze, a szánalmas kacat, amihez ragaszkodól. A személyes holmi, az emlék, az arcok, a tulajdonod. Meddig akarod tartani? Jobb lesz, ha eldobod. És üres kézzel elindulsz és elmégy az utakon túlra, A domb tetejére. Minek? Addigra ősz lesz újra, S a domb tetején, ahol egy fa, egy bokor sem akad, Hideg eső veri az árvalányhajat, S a csupasz domb tetején az eső téged is csupaszra ver S kimossa belőled azt, amit ma fontosnak hiszel, S kihullanak belőled az arcok és adatok, S a lényegig csupaszon átléphetsz, tudod, hová. Nem akarok Átlépni sehová, ha nem úgy, aki vagyok. És nem megyek föl a csupasz dombra. Ne légy konok. De konok vagyok és még mindig gyűjtöm azt, ami megtelit És konokul nem akarok lecsupaszodni a lényegig. Tudom, kifogyok az időből. De nem akarok kifogyni Abból, ami a hideg esőben is tán fel tud majd lobogni. És mit gondolsz? Azzal a lobogással megnyered Azt, ami vár? Vagy annak is tán feltételeket Szabnál? Nem. Csak a feltételeit nem fogadhatom el. És aminek nem én kellek, az énnekem se kell. Mert lettem, ami lettem, és magamat meg nem adom. Elveszi úgyis. Vegye el, ha van ilyen hatalom. Kifogysz az időből. Készülj, mert készül rád az, ami vár. És mi lesz addig? Megint a rózsák és megint a nyár i számunk írói: Féja Géza Gellért Oszkár Hegedűs Géza Kassák Lajos Kunszery Gyula Maróti Lajos Rónay György Sükösd Mihály Tardos Tibor Tersánszky Józsi Jenő Thurzó Gábor Vas István Meszlényi János: Ülő leány Ez még március elején volt. A városban eltakarították már a lucskos havat, szétfúttaelpárologtatta a szél is. De a Hűvösvölgy felé egyre szaporodtak a szennyes fehér buckák. És a Virányos út, ahová tartottunk, már fehér egészen, ködösen, foltosan fehér. Itt még tél a március. — Nem érünk oda korán? — kérdezem. — Pontosan ott leszünk — feleli Mészöly Tibor kollégám. — Tíz órában egyeztünk meg. — De ha Béla bácsi még fel sem kelt... Tévedtem. Illés Béla hatalmas bundában, kucsmában — foga közt persze a pipa, ez az aluszékony pipa —, már járkál a kertecske zörgeteg bokrai, hópamacsos fái között. — Kedves barátom — száll a kocsiba, és görgeti sajátságos r-betűit, rakja egymás mellé, alig észrevehető szünetet tartva egy-egy szó között, a szavait —, kedves barátom, nem késtetek. Én keltem fel korán. Bevallom, nagyon izgatott vagyok. Ti engem biztosan becsaptok. Erősködünk — dehogy is! THURZÓ GÁBOR: Ez már komoly. Budaörs és Budakeszi közt, a fennsíkon ma reggel kezdik el forgatni a Honfoglalás egyik epizódjából írt televíziós filmünket. — Lehetséges — mondja, és kapaszkodunk Budakeszi felé. — Bár még közbejöhet valami. Ismered Tűz Moszkva alatt című kisregényemet. Ejzenstejn, tudjátok kicsoda, nagyon kedves ember volt, nagyszerű művész, Szergej Mihajlovics Ejzenstejn filmet akart csinálni belőle. Készen is volt a forgatókönyv. El is kezdték volna. Másnap a nácik.....megtámadták a Szovjetuniót. Természetesen — csak érzékeltetni tudnám az r-betűit! — akkor már másról volt szó. Bizonyára elmondtam már nektek, hogyan keresett meg a szovjet írószövetségben Eizenstejn elvtárs... * És újra meg újra gyújtogatva a pipát, mesél — kerekedik egy formás kis anekdota. Utána megegyezünk abban, hogy háborútól nem kell tartani. Népi is kell hozzá sok érv. És Béla bácsinak ez is alkalom arra, hogy — újabb kerekded anekdota —, egyik háborús emlékét mondja el. — De ... — kialszik, nagyot alszik, majd újra felparázslik a pipa —, én még mindig azt tartom, hogybecsaptok. Ez valami filmes trükk. Te író vagy — fordul felém —, de köztük vagy, te is biztosan becsapsz. Olvastad, mit írt Quasimodo a Kárpáti rapszódiáról? — Persze, hogy olvastam. — Kérték, abból is filmet akartak készíteni a szovjet elvtársak. Abból sem lett semmi. Eddig tizenkilenc nyelvre fordították le. Már minden a legjobb úton haladt, és mégsem lett belőle film. — Velünk van Mészöly Tibor színész lánya, gyorsan átnyújt neki, akár két szál rózsát, két bókot. Megint egy anekdota Eizensteinről, egy másik arról az időről, amikor Bécsben statisztált ifjan, emigrációja kezdetén. A pipa megint elaludt, újra éleszti. És még egyszer megkérdezi: — Kérlek, ez komoly, ez nem tréfa, hogy forgatnak? - - ----- ... Ez alkalommal Béla bácsinak nem sok oka volt a bizalmatlankodásra A Honfoglalás forgatókönyve igen rövid idő alatt készült el. Az alig harminc oldalas epizód szinte magától bomlott ki, gazdagodott háromórás televíziós játékfilmmé. Illés Bélával— aki alvó pipával, és mélységes peszszimizmussal írta alá a szerződést — kétszer-háromszor sem kellett munka közben beszélnem, tőle tanácsot kérnem. Mindig Mikszáthtal hasonlítják össze, afféle anekdotázónak tartják — persze, nem éppen jogtalanul —, vele is úgy voltam forgatókönyvírás közben, mint Mikszáthtal. Egy-egy kényelmes, lazán odavetett mondat szinte kínálkozott, hogy a majdani filmen jelentős, döntő és sokatmondó jelenet váljék belőle. Úgyhogy aztán élvezet volt a munkám. És közben a félelmetes is. Mert a regény mellé egy sereg dokumentumot kellett elolvasnom, s mélyébe láthattam a magyar múltnak, a bűnöknek, mulasztásoknak, aljasságoknak, gyáván megtorpanó jószakidékokrfák .—Probléma legfeljebb egy volt,*de ez aztán nem lényegtelen — mi legyen a Honfoglalás? Dokumentumfilm 1944 októberének • (Folytatása a 2. oldalon) . © Szépebb FILMET ÍRTAM ILLÉS BÉLÁVAL ARA: 1,50 Ft