Élet és Irodalom, 1964. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-04 / 14. szám - Várkonyi Nagy Béla: Hidak bölcsessége | Magad fölé • vers • Várkonyi Nagy Béla két új verse (5. oldal) - Csavlek András: Hídépítők (lino) • kép (5. oldal) - Vita a népesedésről. 6 hozzászólás • vitairat • Vita a népesedésről (5. oldal) - Varga Domokos: A hatodik (5. oldal)
VÁRKONYI NAGY BÉLA két új verse. Hidak bölcsessége Megálltam az épülő hó alatt, s az első tétova lépések jutottak eszembe, a folyók medrén átdöntött fatörzsek, és hintázó háncsfolyosók a szakadékok fölött; hidak épülnek öröktől fogva fából, köböl, beton- és vaselemekből — az Ember át akar jutni a túlsó partra, kézfogások melegét keresi szüntelen, nem ismert szerelmek indáit simogatná, melyek ott sarjadnak valahol a szemközti tájban . .. Üdv nektek kérges tenyerű szegecselők, kábelszerelők, hegesztők, lemezlakatosok, üdv a martinászoknak és statikusoknak, kohók és gépek etetőinek, a forró indulatnak, mely megmintázza az eldobott kavics röppályáját, és megtanít a találkozások örömére ... Híd — szivárványív a partok homlokán, kinyújtott kar, mely irányt mutat az évszázadok iszapja fölött — mennyi méltóság árad belőled! mennyi összhang, tömör mértani zengés! Lendületek és súlypontok kemény fegyelme, vágyak éhsége, láza, beteljesülése; — a te bölcsességed meggyőzőbb a kimondott szónál, hallgatsz, s mégis közérthető vagy mindenütt a Földön, ama régen keresett világnyelv a te beszéded, ragok és tőszavak nélküli eszperantó: az anyag megcáfolhatatlan humánumát hirdeted, a kétirányú áramlás tiszta mozdulatait. Állok az épülő híd alatt. A befagyott Dunán szürke jégtáblák marakodnak, alattuk elszalad a víz, suhan az idő, a tüskés-uszonyú hal, amit nem lehet hálóba fogni, csak a híd tud farkasszemet nézni az idővel, az évszakok sorra arcraborulnak előtte, s úgy indulnak a múlandóság deltája felé. Csak a híd áll, mint a mozdulatlanság befelé mosolygó szobra, a tél sarkába tépő meleg szél kurjantásait várja, s a vízre kiszaladt úszódaru monoton piffögését, az állkapcsába fogott acélbordákkal, hogy összeálljon a domború mellkas, a roppant pálya, mely szinte szabadon lebeg a térben, S kétoldalt lejtve betakarja a partok sebeit. Mint a híd — ilyen legyen a mű, ami megmarad utánunk, ilyen sosemálló a századok terhe alatt! Zarándokútra indulok, hogy ezentúl mindenütt ott lehessek, ahol tartós kézfogásokra készül az Ember, — meg kell tanulnom a hidak bölcsességét. Magad fölé Egyetlen szóval mondd el, ami kimondhatatlan, csak azt, mi örök izzás a rádtapadt salakban, a szavak mészvázában lobog, miként a szikra, s derékalját a gondnak naponta föllazítja, s hevít, akár a kedves karodba fordult teste, hogy társtalan szerelmed vágyakkal fűszerezze; mondd el, a holtnak látszó szervetlen lét mit érez, ha oldott sókat szállít a fák gyökérzetéhez, s mért bizsereg az ujjad, ha újszülötthöz érve friss áram lép a tested nedvtöltött dzsungelébe; a rajzot nézd, mit ősöd sziklák falába vésett, s megérted, merre törnek holdbébik, agysebészek; tízezer halott isten borulhat arcra benned forgatva tükrös titkát végesnek — végtelennek: egyetlen indulat van, mi táplál, fűt, irányít, s megsokszorozza lényed rejtett energiáit, ez sarkall, indít útnak, ez szabja rád a mércét, mozgathat szárnyas csónak, gyalogszer, fénysebesség — a szomjúság, e zajló, szilaj, lebírhatatlan erő, mely messze úsztat, s fönntart az áradatban, s a benned elburjánzott tengernyi rossznak, szennynek sötét tenyészetéből magad fölé emelhet. A költészet napjának megnyitó estje Ez évben először rendezik meg hazánkban a költészet napját. Mint erről már hírt adtunk: a költészet napja minden év április 11-én, József Attila születésnapján lesz. Az ünnepi események sorát az a költői est vezeti be most, amelyet a Magyar Írók Szövetsége rendez az Egyetemi Színpadon, április 10-én este fél 8 órakor. Bevezetőt Szabolcsi Miklós mond Az est egy részét a televízió is közvetíti. VITA A NÉPESEDÉSRŐL is HOZZÁSZÓLÁS A népesedés körül keletkezett vitánknak igen nagy visszhangja támadt. Szerkesztőségünkhöz számtalan cikk, hozzászólás, levél érkezett, nagy részük a megjelentetés igényével. Lapunk terjedelme azonban semmiképpen nem engedi meg, hogy valamennyit közöljük. Olvasóink egyébként is már a vita összefoglalását, eredményeinek megfogalmazását várják tőlünk. Hogy a mindkét irányú kívánságnak — legalább részben — eleget tegyünk, mostani és következő számunkban kivonatosan, illetőleg szószerinti idézetek formájában ismertetünk hozzászólásokat. Progresszív illetményadó DR. LŐCSEI ERNŐ (Budapest, XI., Törcsvár u. 13.): Úgy látom, az általános életszínvonal emelésével valahogy nem érvényesült a progresszivitás elve a gyermekes családok javára. Véleményem szerint a jelenlegi kifogásolható helyzet alapvető hibája két okban keresendő. Az egyik az adóztatásban a progresszivitás hiánya, a másik a családi pótlék alacsony volta. Az első okot boncolgatva — ámbár népszerűtlennek látszik — bevezetendőnek tartanám a progresszív, az egyes családok összjövedelmét és a gyermekek számát nagymértékben figyelembe vevő illetményadót, amely a fizetésből és bérből élő öszszes dolgozókat terhelné. Ellenvetésül felhozható talán: a fejlődés útja nem az adónemek szaporítása és adóztatás szigorítása, hanem az adóztatás fokozatos megszüntetése. Ez az álláspont vitatható. Mindaddig, amíg a kommunista társadalom fel nem épül és a „mindenki a szükségletei szerint" elve nem érvényesülhet, nem lehet elszakadni a bevált adóztatási formáktól, amelyeknek a fő elve a progresszivitás, valamint az adóalany személyi és jövedelmi körülményeinek figyelembevétele. A családi pótlék méltányos rendezéséhez államunknak anyagi fedezetre van szüksége, ami a fent említett adóztatási móddal a költségvetés egyensúlyának veszélyeztetése nélkül megvalósítható. Doktor Sándorra emlékezve IGAZ SÁNDOR (MTI pécsi vez. Pécs): Dr. Doktor Sándor, a neves marxista gondolkodó születésének 100. évfordulójáról az idén emlékezett meg Pécs—Baranya — az egyke korábbi tűzfészkének — lakossága és ez az alkalom irányította a figyelmet dr. Doktor Sándor elméleti munkásságának ma is megszívlelendő szociológiai tanulmányaira. — Eljött már az ideje, hogy az ember saját szaporodásának irányítását is kezébe vegye. Mint általában a nő felszabadulásának, úgy ennek a törekvésnek is mesterséges gátakkal útját állani csak erő- és időpazarlás. Arra mégse lehet kényszeríteni a mai nőt, hogy vállalja a fogamzást akkor, amikor nem akarja — hirdette Doktor Sándor. Nagyon érdekes, hogy abban az időben — 1900—1942 között — ő foglalt állást a születésszabályozás joga mellett az államhatalommal szemben. Most pedig — változik a világ! — szocialista államunk születésszabályozást pártoló törvényét támadják jószándékú, de helytelen úton járó apostolok. — „Ha a kizsákmányolásmentes, tervszerű gazdasági rendhez már el is jutott az emberiség, akkor se lesz többé a születés és szaporodás olyan korlátlan, mint régebben volt... Arról a nagy fontosságú megismerésről ugyanis, hogy... nemi élet és szaporodás különválasztható két funkció, nem fog többet lemondani az emberiség." Hangoztatta, hogy a születészabályozás eszméje módosított alakban Malthus óta is világszerte terjedőben van, sőt ha úgy tetszik, világjelenséggé vált. Az megint más kérdés, hogy ezt a szabályozást milyen formában valósítsák meg. Az ő véleménye — az országosan elismert nőgyógyász és szociológus véleménye — szerint a fogamzásszabályozás módja és eszköze: „csak a fogamzás megelőzése, nem pedig az abortus lehet” — mivel ez utóbbi káros a nő egészségére, jövőbeni fogamzóképességére. De itt nem állt meg, és nem az önmegtartóztatást ajánlotta. Hanem azt, hogy az egész orvostársadalom segítsen a nőnek olyan értelmű felvilágosításában, hogy miként kerülheti el a nem kívánt időbeni fogamzást. Ha valaki az egészséges PÉK KÁROLY, (Sárisáp, Annavölgy, öreg-kolónia, Ikerház I/a): Mint olvasó szólok hozzá a vitához. Munkás vagyok és munkások nevében írok. Még annyit magamról, hogy 32 éves vagyok, nős, egy gyermekünk van. Köszönet az íróknak, hogy az Élet és Irodalom hasábjain ilyen bátran foglalkoznak nemzetünk legfontosabb kérdéseivel. Hazánkban 1945 óta társadalmunk igen dinamikus mozgásban van. A feudálkapitalista rendszer megdöntése, az iparosodás, a mezőgazdaság átalakítása, lakás, a jó anyagi feltételek ellenére sem akar gyermeket, mert önző, mert az autót, szórakozást, a felelőtlen életet helyezi előtérbe — még azt sem szabad kényszerítő eszközökkel a szülésre rábírni, helyette egészségesebb életszemléletre kell nevelni. Mert az olyan környezetben, ahová nem kívánják a kis jövevényt, jobb ha bele sem születik a gyermeképítkezések, stb. gyorsan „modernizáltak” bennünket. A nők munkába állítása, az ifjúság elvándorlása faluról az iparvidékekre, a régi alapokon nyugvó család kereteit „szétzilálta". Az új kialakulásával pedig baj van. Ifjúságunk jelentékeny része — fiatalságát „vándorútok’, munkásszállásokon élte és éli. A „stabilabb” életkörülmények között élők pedig „egzisztencia megteremtésére” használják fel ifjúságukat — (ha nem egész életüket). A változási, átalakulási folyamatokkal nem fejlődött eléggé dinamika(Folytatás a 6. oldalon,) Kertes házak helyett blokkházak Csavlek András: Hídépítők (lino) VARGA DOMOKOS: Annak idején, mielőtt összeházasodtunk, én riasztgattam a párom féltréfásan azzal: úgy jöjjön hozzám, hogy akkor sok gyereket kell szülnie. Én nem akarok egykét, se kettőkét. Alig volt tizenhétéves, próbálatlan, törékeny gimnazista lány. Azt se baratam volna tán, ha megrémül és elfut — hisz hogy is lenne még asszonynak való? Őt azonban bántotta, hogy nem bízom benne. Szül ő nekem, ne féljek, egy regimentet. Így évődtünk könnyű, szerelmes szívvel, és magunk se tudtuk, milyen halálos komolyan. Nekem akkor sejtelmem se volt, micsoda erős lélek lakik abban a kis kölyöklányban. Hogy fogja majd ő a pártját az első perctől kezdve mindegyik picinek, nem ismerve alkut felőlük még gondolatban sem. Egy gyerekünk se volt, amelyik ne érezhette volna már ilyenkor, a vérerek, idegpályák, áramló nedvek titkos híradásaiból, hogy örömmel várják a világra. Különben elég könnyen hordta őket. Meghálálták, hogy jó szívvel van hozzájuk, nem gyötörték rosszullétekkel, hányásokkal, gyengeségekkel, formásnak hagyták az arcát, hamvasnak a bőrét. Asszonyok meg is kérdezték néha utazás közben, még mikor a legkisebbet hordta is: — Ugye, az elsőt várja, kedves? — Ott állok mellette, szeretném, ha megelégedne egy fejrázással vagy „nem”-mel, de őneki nincsenek ilyen aggályai. Boldog mosollyal vágja ki: — A hatodikait. — Csaik nem? Igazán? S néznek rá, ki ámuldozva, ki szörnyfülködve. Meg félszemmel rám is, micsoda férje lehet ennek, gyerekek is észreveszik persze, milyen „kövér” az utóbbi időben. Mondom nekik: — Tessék szépen kitakarítani a szobátokat, összeszedni a kockákat, kisöpörni a tépett papírokat. Ne várjátok, hogy még ezt is szegény anyátok csinálja. Petyó megkérdi: — Mert neki nagyon fáj a hasa? — (Hallotta biztos, hogy a derekát fájlalttá, s ő így értenie). — Igen — mondom —, már annyit dolgozott és hajladozott miattatok, hogy egész megdagadt neki. Nem mintha ezt eltűnnék. Tudják ők jól, miről van szó. — És az a kisgyerek is mindig rúgja, ugye? — Az is ám. Még az a szerencse, hogy nincs a lábán cipő. Ez jó, ezen el lehet fantáziálni. Hogy mi lenne, ha volna. Azzal rég tisztában vannak, hogy az időről időre megjelenő új kistestvérek honnan kerülnek elő. Anyja mindig bemegy a kórházba, s ott a doktor bácsi kikulcsolja neki. Világos. Türelmetlenkednek is néha, mikor megy már. Hisz múltkor is ígérte, hogy ha jók lesznek, nemsokára hozza nekik az igazi síróbabát. Lássuk hát. De már mi se értjük, milyen soká késik. Rég betöltötte a kilenc hónapot. — Jól mondtad — ugratom anyját —, hogy úgy rúg, mint egy kiscsikó. Az is lesz, meglátod, azért születik tíz hónapra. A gyerekek meg fognak veszni örömükben. 1956 decemberében volt ez. Másnap éjjel jelentkezett a gyerek, s Fogas már nem járt, taxi se, a ki■ menési tilalom miatt. Mentőautót kellett hívni. • Azt hittük, már az se jön .Nyugtalan, nehéz éjszakája volt a városnak. Itt-ott lövöldöztek. A gyerekek aludtak, mi felöltözve járkáltunk a szobában, egyre idegesebben. Már tízpercenként jöttek a fájások. Hatodik gyerek. És ha egyszer útban van, nem vár. El kellett volna indulni inkább gyalog. De már az is késő, a hegytetőtől le a János kórházig, teljes sötétségben, hisz az utcai lámpák sem égnek, s az út havas, csúszós , lehetetlen. S akkor mintha valami zúgást hallanánk odakintről. Kinyitom az ablakot. Igen, itt a mentőautó! Több mint másfél óráig tartott, míg felérték. Nem mertek a főútvonalon, az Istenhegyi úton jönni, mellékutcákon kanyarogtak, és elakadtak közben. Felsegítem anyját, utána én is fellépek. Azonnal rámszólnak. Tessék kérem leszállni! Nem lehet. Magyarázok, könyörgök, pénzt kínálok hiába. Az ápoló már ingerült. — Nem érti, hogy a felesége érdeke? Ha feltartóztatnak, baj lehet. (Folytatás a 6. oldalon.)5 - M A