Élet és Irodalom, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-29 / 35. szám - Nádasy László: Váratlan találkozás • széppróza | elbeszélés (10. oldal) - Takács Zoltán: rajza • kép (10. oldal)
Szigorú arcú, nyúlánk, feketeszemüveges fiatalember siet a forgalmas utcán, nyári öltöny, kifogástalan elegancia, vakító ing, párizsi nyakkendő. Behajlított bal karján, úgy csüng az orkán, akár egy mozgó próbababáén. Mintha élesen vésett arcvonásait is egy belvárosi mester szállította volna. Fiatal lányok szaladnak át előtte, lengén, napsütötten, szinte meztelenül, kénytelen megtorpanni. Arcizmai egyetlen feszültségben őrzik beidegzett formájukat. Aztán belép a zenés kerthelyiségbe. Tétován megáll, szemügyre veszi az asztalokat. Az emberek újságot olvasnak, söröznek, beszélgetnek, magányos ivó is akad. Sehol sincs, akit ő keres. Az üres asztalok szinte gúnyosan néznek rá. Az órájára pillant. Tovább indul a tarka abroszok, az alkoholgőz, az elháríthatatlan emberzaj és cigányzene szörnyű világában. Akár egy halálraítélt a kivégzésre. Németül énekelnek mellette, oda kell pillantania, a reflex-mozdulat megmerevedik. Meglátott valakit. Az első pillantásra népesnek tűnő társaságban egy sovány, kreolbőrű, szemüveges férfi ül, sötétkék ruhában. Gyermekesen lágytekintetű, vékonybajuszos ajka szelíden mosolyog. A mellette ülő kövér, izzadó nőnek mond valamit éppen, az csiklandósan felnevet. A fiatalember arca egyszerre elváltozik, önfeledten bámulja a kreolbőrű férfit. Vonásai most leplezetlenül tükrözik érzelmeit: mosolyog, tekintete zavart és reménykedő, hátha észreveszi a másik! Türelmetlenül várja a közelgő pillanatot. Biztosan észreveszi, biztosan... A kreolbőrű férfi most ráemeli a tekintetét — mintha nem látná. De hiszen lehetetlen, hogy ne lássa! Vagy csak nem akarja...? Szembenéz vele, ám a kreolbőrű férfi lassan elfordítja a fejét Lehet, hogy nem ő az, csak hasonlít rá?... Győz az önfegyelem: az arcvonások megszokott rendje helyreáll. A fiatalember kimért léptekkel indul tovább, leül egy NÁDASY LÁSZLÓ ELBESZÉLÉSE: üres asztalhoz. Hosszasan helyezkedik, leteszi az orkánt, egyik székről a másikra ül át, nadrágszárát gondosan felhúzza, lábát keresztbeveti. Ujjai finoman dobolnak a durvamintás abroszon. Aztán egy láthatatlan pihét igyekszik hosszan eltávolítania zakójáról. Végül úgy ül ott a kockás abrosz mögött, mint egy kétségbeesett jótanuló az iskolában, aki hirtelen elfelejtette a leckét. A háta mögött még mindig hangoskodik, németül énekel az iménti társaság. Többen arra fordulnak, ő is odapillant. Ám elfogulatlanra álcázott tekintete alól ismét előbukik a sóvár kívánság: vegye észre az a másik! Annyira hatalmába keríti ez a vágy, hogy szinte megalázza magát, kihívóan rámosolyog, szemez vele, lesi a pillantását. Aztán elfordul és úgy tesz, mintha mi sem történt volna.sak hasonlít rá?... Hasonlíthat egymásra két ember így? Nem, ez lehetetlen. De miért nem akarja észrevenni? Ő változott volna meg annyira, hogy nem lehet ráismerni? Elfelejtette? Megharagudott rá? Vagy neki talán nem is volt fontos a barátság? Egye-dül ő cipeli az emlékét? Lehet, hogy nem is volt ilyen barátja soha, csak álmodta az egészet? — Parancsol? — A pincér állt meg mellette; kerek tálcáján állott sörök, lelappadt habbal. — Söröcske? Bizalmaskodó mosolya feldühíti. — Egy konyakot kérek. — Egy konyak, igen — A pincér még vár. — Étlapot nem parancsol? — Nem. — Kérem, egy konyak, máris hozom. A fiatalember az utca felé pillant; a rácson át kilátni a siető emberekre. Aztán órájára néz. Hosszú ujjai önkéntelenül egymáshoz dörzsölődznek az idegességtől. Hirtelen hátrapillant, de most már úgy, mint akárki más, akinek éppen kedve támadt hátranézni. Leveszi a napszemüvegét, bár a szemébe csapó kemény fény csak rontja a látását — s hosszan nézi a kreolbőrű, lágyan mosolygó férfit. Leteszik elébe a konyakot és a szódát. — Tessék, a konyak .. — Egy pillanat.. Mindjárt fizetnék — nyúl a tárcája után. A pincér alázatos meghajlással nyugtázza a borravalót. Megvárja, míg elmegy, csak aztán iszik. Kiszámított három részletben üríti ki a poharat. A szódába is belekortyol, aztán feláll. Egy darabig azon töpreng, mit tegyen az orkánnal, aztán — mintegy kabalából — otthagyja. És elindul a háta m mögötti asztal felé. A kreolbőrű férfi teljesen elmerült a kövér nő nézésébe. Vajon mit néz rajta anynyira?... — Bocsánat — áll meg az asztal mellett. — Nem ön... Úristen! — döbben beléje a felismerés, hiszen a nevét se tudja! A férfi feléje fordul, tekintete meg se rebben, ugyanazzal a szelíd mosollyal kérdi: — Hát te? Hogy kerülsz ide? — Mintha csak tegnap váltak volna el. — Laci — mondja zavart örömmel. — Hát te vagy az? — Én hát... Arcán olyan őszinte az öröm kifejezése, hogy nem lehet kételkedni benne. Bár ugyanakkor van valami ijesztő is a változatlan tekintetében, a szüntelen mosolyában. Feláll, kissé tétován nyújtja a kezét, szinte végigtapogatja. Megölelik egymást. — Mi van veled — kérdi a kreolbőrű. Megvesztegető a mosolya. A fiatalember vállatvon. — Semmi... Egy félórája nézlek. Nem láttál?... Már azt hittem, nem akarsz megismerni. —........ — Ne bolondozz... A kreolbőrű felszabadultan, diákosan nevet. — Mérhetetlenül régen nem láttalak! — tör ki a gáttalan öröm a fiatalemberből. — Már azt hittem, annyira megváltoztam, hogy nem ismersz meg. — Semmit sem változtál. — Te se... Még mindig szorongatják egymást. — Gyere, ülj le — mondja a kreolbőrű. — Igyál velünk. Ezek itt... a vendégeim. A szövetség vendégei. Németek. Te jól tudsz németül, legalább beszélsz velük. Mein Freund — mutatja be rossz németséggel. A fiatalember udvariasan kezet fog a két középkorú férfival és a kövér, izzadó nővel. Csak most veszi észre, hogy mindhárman sokdioptriás szemüveget viselnek, de nemigen törődik velük. — Ich freue mich, ich freue mich — motyogja, aztán megint a kreolbőrűhöz fordul: — Te... rettentően örülök, hogy látlak. .. de mondd meg őszintén, nem zavarok? Én is várok ide valakit. — Itt is megtalál, nem? Olyan megütődve, szinte fájdalmasan néz rá, hogy zavarba jön. — Jó, várj, hozom a kabátomat. • Visszasiet az előbbi asztalához. A széken ott az orkán, az asztalon a napszemüveg, mindkét lencséjéből egy-egy kis lemenő nap sugárzik. Egy pillanatra elbűvöli a látvány, mozdulatai lelassulnak. Fölteszi a szemüvegét, karjára veszi az orkánt. Még nem indul el. Csak nézi őket. A prímás megint ot van az asztaluknál, énekelnek: „Trink, trink, brüderlein trink”. Valami furcsa szorongás fogja el. Arra gondol, akár el is mehetne most. Talán jobb lenne most szó nélkül elmenni. Aztán mégis viszszamegy, valami megmagyarázhatatlan erő vonzásának engedelmeskedve Nincs szék — állapítja meg, s némi ingerültséggel pillant barátjára, hogyhogy erre nem gondolt? Az most is a nőt nézi átszellemültem Egy pillantással ő is felméri. Viszolyogtató látvány: kócos, ápolatlan, vizenyős tekintetű. Nem is az, hogy már nem fiatal, de legalább törölné le a homlokát, ha izzad! Egy nő adjon magára. Odahúz egy széket, leül. — Nőt vársz? — fordul feléje a kreolbőrű? Nem felel, csak bólint. — Majd megjön — mondja a másik, s ráteszi meleg tenyerét idegesen vibráló ujjaira. — És ha nem. — Vállalván. — Sose értettem a nőkhöz. — Ők nem értettek hozzád — mosolyog a kreolbőrű. — Lehet. Ez nem változtat a lényegen. — Mindebből arra következtetek, hogy nem nősültél meg... — Dehogynem. El is váltam. Én megcsaltam, ő megcsalt, veszekedtünk... Mi értelme van? — Éppen úgy tele vagy feszültséggel, mint tizenöt évvel ezelőtt. Hirtelen mohó izgalom fogja el. — Emlékszel rá, milyen voltam?.. . — Még a verseidre is — mosolyog a másik hátad, ez az.. ezért kellett idejönnöm! Ezért nem nyugodhattam bele, hogy nem veszel észre!... Annyi titkomat őrzed! Egy pillanatra az volt az érzésem, hogy rád bíztam a titkaimat, és csak tőled tudhatom meg én is... érted? Várj, ne szólj semmit, én akarom elkezdeni. Ha rádnézek, mindent tudok. Egy pallón jártunk át a negyedik emeletén, a bomba helyét egy palló ívelte át, korlát nem volt, villany nem volt, de nem lehettünk olyan részegek, hogy lezu,hánjúkiiki .Behunyt szemmel sétáltunk a szakadék fölött, tánclépésben. Bátrak voltunk. Nem tudod, mitől voltunk bátrak?... A pincér két üveg sört és három konyakot tesz le a pecsétes abroszra. — Ezt te rendelted? — Én. — Legyen szíves, még egyszer ugyanezt — fordul a pincérhez. A kreolbőrű mosolyog. . — Ugyanaz maradtál.. . — Fenét... — Legyint. — Nem lehetett ugyanannak maradni. — Igyunk — mondja a kreolbőrű, s kissé bizonytalan mozdulattal nyúl a poharához. — Mondd meg neki — int keskeny vállával a nő felé —, hogy igyon velünk konyakot. — Bitte, trinken sie mit uns — fordul a nőhöz. A nő rápillant, s hirtelen mozdulatával eldönt egy sörösüveget. Éppen hogy félre tud ugrani a kiömlő ital elől. Ennyire részegek? Nem látszott rajtuk. Ám úgy láta ■ ■■ ■ i ■ ai ’ a a a L am Takács Zoltán rajza Győri Dezső: Az élő válaszol 21,—* Krúdy Gyula: Jockey Club 37,—* Mocsár Gábor: Pirostövű nád 18,—* Szakonyi Károly: Túl a városon 12,—* Tarle, J.: Talleyrand 10,—* Urbán Ernő: Színe és visszája, avagy a levágott ujjak esete 15,50 Kaphatók az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban és az üzemi könyvterjesztőknél! Akinek nincs tartása — Vannak emberek, akiknek semmi tartásuk sincs — mondta sem úri barátom ott, azon a német pályaudvaron. Igaza van. Aki ilyen utazásra indul, mint mi, annak legyen tartása, és tudnia kell azt is, hogy mihez tartsa magát. S ez nemcsak méltóság kérdése, gyakorlati kérdés is. Akinek tartása van és aki tudja, hogy mihez tartsa magát, az jobban kibírja. Gyakran gondoltam erre később, a táborban, amikor láttam, hogyan él az Ezredes. Úgy hírlett, hogy a Gaulle-ista ellenállási mozgalom egyik vezetője volt, s így is kellett lennie, mert azóta nagy karriert futott be, tábornok lett, gyakran olvasom nevét az újságokban, s mindig mosolygok magamban. Az Ezredes a karanténtáborban csőlakó lett. Teljesen elvesztette tartását, ... 5. és 35. vízszintes — 29. függőleges. VÍZSZINTES: (Kétbetűsek: KT, SZ, KY, RK.) — 1. Arab állam vezető államférfia. 5. Az idézet első része. 13. Helyette mást. 15. Idegen szóösszetételekben: színkép. 16. A kuglizó (ékh.). 18. Folyékony gyanta, ragasztó- és kötőanyag. 20. Sarki, idegen nyelven. 22. Vadgyümölcs. 23. Vége, olaszul. 25. Az idézet második része. 26. Időhatározó. 28. Az egyesülethez tartozik. 30. Vulkáni eredetű kőzet. 31. Római számok. 33. A gyerek fekvőhelye. 35. Fekete István regénye. 37. Asszonyalak a magyar őstörténetből. 39. Egy harapásnyi. 40. Koros. 42. Magánszám. 44. Mosta vala. 45. . . . brán. 47. Bizonyos ideje. 50. Hím állat. 51. Keringő elektromosság. 53. Nemes ital. 54. Költői hangszer. 55. Számomra. 57. Szájat nyit (ekh.). 59. Birtokos kérdőszó. 60. Mustárgáz. 62. Betegség. 63. Feddeni. 65. De, latinul. 66. A hajó része. 69. Hamis érvelés. 71. Kalória része. 73. Bőrharisnya apja. 75. Nemes. 78. Szigetcsoport az Atlanti-óceánban. 79. Nyomásított visszaható névmás. 80. Latin kifejezésekbem, nevekben: arany. 81. Testvérével megírta Shakespeare drámáinak meséjét. FÜGGŐLEGES: (Kétbetűsek: MP, OK, KK, GO.) — 1. Névelős égitest. 2. Szónok. 3. Magasabban levő. 4. Az 1. sz. bejárat. 6. Csapadék. 7. Orvosi nevek előtt álló rövidítés. 8. Van esze. 9. Folyam, németül. 10. Zamatok. 11. Hevesi falu. 12. Skandináv király. 14. Szószaporitás. 17. Görög betű (ékh.). 19. Idézők. 21. ... Számgin élete (Gorkij). 24. Japán város, a második atombomba áldozata. 27. Észak-afrikai hegység. 29. Az idézet harmadik része. 32. Veszprém megyei falu. 34. Angol férfi becenév. 36. Fellép. 37. Ne külön! 38. Tüzet szüntet. 4. Latin személyes névmás. 43. Időhatározó, névutó. 46. Balkáni nép. 48. Élettelen. 49. Nyelvlecke. 52. Van bátorsága. 56. Tárgyas kérdőszó. 58. Idegen földmérték. 59. Világhírű lengyel tenorista. 61. Kétkerekű jármű. 63. Angol férfinév. 64. Törtet előre. 67. ,,Rükverc”-ben halad. 68. Egy tiltószó és egy ragozott német névelő. 70. Vízi jármű. 72. Rím, eszperantóul. 74. Győr német neve. 76. Régi indulatszó. 77. Kémiai anyag. 78. Az egyik oldal. (Fenyősy Antal) A rejtvény három sorában elrejtett idézet megfejtését kérjük beküldeni 1964. szeptember 7-ig. — A megfejtők között tíz példányt sorsolunk ki Jorge Semprun „A nagy utazás” című könyvéből. Megfejtés a 33. számból: Menynyivel nagyobb segítséget jelentene akármelyik is számomra! JUTALMAZOTTAK: Hunyady József „Hét tenger vándora” című regényét nyerték: Benkő Gyula, Pécs; Mózer Hona, Pomáz; Stummer Erzsébet, Zalaegerszeg; Gróf László, Sümeg; Mózer Erzsébet, Szokolya. — Szabó Mihályné, Horányi György, Simándi Klára, Karcagi Ferencné és Kollár Klára, budapestiek. — A jutalomkönyveket postán elküldjük. 10