Élet és Irodalom, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-10 / 41. szám - Sásdi Sándor: Egy leány hallgat • széppróza | elbeszélés (10. oldal) - Szurcsik János: rajza • kép (10. oldal)
SÁNDI SÁNDOR ELBESZÉLÉSE: Ami tegnap történt, azt elfelejtem, a régmúltakra annál jobban emlékszem ... Nyolc éves voltam, kicsit sovány, eléggé szomorú gyerek. Nehezen szoktam meg az idegenszagú szobát, amelyben kosztosdiákként éltem. Olyan gyáva voltam, hogy ezt megmutatni nem mertem, próbáltam megjátszani, mintha eszembe se jutna az a másik, az igazi otthonom. Magda, a cseléd, cipőpucolás közben mindig ugyanazt az egy nótát énekelte a csernovitzi kaszárnyáról, amelynek bádogból a teteje s benne sok barna kislánynak a kedvese. Esténként a bácsi hangosan, folytatásonként olvasta a tiszaeszlári történetet, vacsora után, amikor a néni már bóbiskolt, vagy levelet írt Tibinek, távollevő, egyetlen fiának. Azon a reggelen, amikor Magda felkeltett bennünket, a szoba még sötét volt, a rolló lehúzva, az ablak alatt csizmás léptek roppantak. A jobb lábé hangosabban, a balé halkabban. Sánta Boskovics ballagott munkahelyére, a szeszfőzdébe. Lehunytam a szememet, de akkor még jobban láttam magam előtt a ravatalon fekvő kötelest, fekete ruhában, kettéválasztott őszülő hajjal, az álló kendővel felkötve. Ott lakott a szomszédunkban, némelykor engedte, hogy nézzük, hogyan orsózza a gerebenezett fonalat, de ritkán dolgozott, annál többet fenekelt a kocsmában. Ha részegen ért haza, csúnya savakkal szidta a gyerekeit, fejszével kergette a feleségét, és ha az átmenekült hozzánk, a kapuból kiáltozta. ..Hiába bújsz a nagyorrú szeretőd háta mögé, ha hazajössz, a két kezemmel fojtlak meg.” A bácsi szégyellősen mormogott valamit az ital káros hatásáról, Magda abbahagyta azt, hogy „Csernovitz kaszárnya, bádogból a tetejét’ és amikor a reszkető, sovány asszony kisurrant az ajtón, szinte büszkén mondta: — Jobb nekem lányként, se gondom, se hajpJpL^^. ,,, lüti ./tlfWiV* Némelykor, ha átlesett a szomszédba, megint másképpen beszélt: — Szép ember a köteles, érti a mesterségét; kár, hogy a feneketlen torkán lecsúszik, amit megkeres... Amikor meghúzták érte a lélekharangot, letette a vizeskannát, keresztet vetett: — Nem kergeti többé fejszével a feleségét. Bálint suszter felesége átkiált a léckerítés mellől: — Pusztuljén az ilyen ember, de még jobb lenne, ha a világra se születne nővéremmel és a másik két kosztosdiákkal elindultunk a nevezetes ház felé, amelynek udvarán a legkisebb köteleslány játszott a gazdátlanul maradt orsózógéppel. Amilyen sebesen csak tudta, úgy hajtotta. Meglátott bennünket, ijedten abbahagyta, iszkolt befelé, de a testvérem utánaszólt: — Ne félj, Annus, nem bántunk. Eljöttünk, mert tudjuk, hogy meghalt apád. Annus hangja dicsekvővé hangosul, úgy beszél, mintha vadonatúj hajasbabát mutogatna: — Ünneplős ruhát adtak reá, a lábára fehér harisnyát húztak és a borbély Szappanhabot vert ki az arcán. A konyhatűzhelyen nagy lábasok, fazekak kéklettek, töltöttkáposzta szaga érződött. Bálint susztemé fehér bundás házinyulat fejtett, a kötelesné rétestésztát húzott ki az abrosszal leterített asztalon, sánta Bolkovics felesége mérgesen nézett reánk: Ezeknek mi közük ide?! Az elözvegyült szipogni kezdett: — Tessék csak, eredjetek a Lajos bácsihoz ... Miért, nekik talán nem az az istenük, aki minket teremtett? A jéghideg parádés szoba közepén fedetlen koporsóban feküdt a köteles. — Nemcsak megborotválták, de a bajuszát is kikötötte a borbély ... Róbert susogta ezt, az izzadó tenyerű, a néni kedvence, aki Marist is elárulta, amikor aszaltszilvát lopott a kamrából. A testvérem, le nem véve szemét az imbolygó gyertyafényről, rejtelmesen mondta: — Nem szabad a halott bajuszát nézni, mert akkor hét éjszakán róla álmodsz. Vidéki rokon érkezett, letérdelt a ravatal mellé, az elözvegyült tuszkolt bennünket kifelé: — Eredjetek, mert megfáztok. A konyhaajtóban elénk állt Annus: — Az én apám koporsója aranybetűs, énekelni fog felette a kántor, eljön a pap is, lóbálja a füstölőt és harangozni fognak, amíg a temetőbe nem érünk. Bandi, a kövér, a nagyétvágyú Bandi, aki nemcsak a savanyúkrumplit, de a karfiollevest is megeszi, bársonyruhája zsebébe süllyeszti a kezét: — És annak is örülsz majd, hogy az aranybetűs koporsót leeresztik a gödörbe és betemetik földdel? És annak is, hogy árva leszel, mint Kölesi Évi? — Te leszel az, én nem leszek árva .. . Nem mondta tovább, sietett az orsózógéphez, játszhatott vele kedvére. Az utcán azt kérdeztem a testvéremtől: — Miért hét éjszakán át álmodik Róbert a halottról? — Csak. Lehetséges, hogy többször is. Asítottam, fáztam, amíg a harisnyát húztam, azon tépelődtem, jövőre, ha a testvérem polgárista lesz Pécsett, kitől kérdezem: melyik cipő való a jobb, melyik a bal .........a lábamra? Szégyellném idegentől megkérdezni, a nővérem is titkolta ostobaságomat, csak, ha nagyritkán összevesztünk, fenyegetett: — Jobb, ha hallgatsz, mert könnyen elnyerheted, hogy megmondom... tudod már, mit... Róbert, akinek ugyancsak akadt szégyellnivalója, kárörvendően röhögött: — Nedves reggel a hálóinge és a lepedője? A nővérem már elfelejtette, hogy letörteti a színes ceruzája hegyét, csaknem nekimegy Róbertnek: — Nedves a tiéd, mert téged legjobb lenne pelenkázni, mint a pólyásokat... te ... te pisis Fali! Ez volt két napja, ma megint baj lehet Robi lepedőjével, mert hiába keltegeti Magda, nyafog, mint akinek tűt szúrkálnak a talpába: — Hagyjon békén! Bedagadt a torkom, szeretnék ágyban maradni. Korábban szülessen, aki Magdát be akarja csapni: — Árulkodó tudás, egy-kettőben felkelni, amíg szépen mondom. Szárogathatom megint a kályha mellett a szégyentelen lepedőjét, ha csak az alsópárnát is nem teszem melléje. Mindenki nevet, én odasúgom a testvéremnek: — Add a jobb lábamra valót. .. Nagy keservesen befűzöm a cipőmet, szalagra kötni nem tudom a zsinórját, jó lesz fújtóra is. A téli reggel minden hideget a csontomban éreztem, összekoccant a fogam, a szemem száraz volt, még rosszabbul jártam, amikor dörgölni kezdtem. Mindehhez csak az hiányzott, hogy meglássam az asztalon összepacázott számtan füzetemet... Boldogtalan voltam, szerettem volna az otthoni cserépkályha mellé állni, apám simogató tenyerét érezni a fejemen. A konyhában, a teknő mellett ott állt Sulteisz néni, a mosónő. A lámpa még égett, a felszálló vastag lúggőz befátyolozta a cilindert. A mosónő a teknő fölé hajolt, szipogott, orrát a réklije ujjába törölte. Nemcsak a szürke, vastaghabú lúg szaga töltötte meg a konyhát, de a tej is odakozmásodott a tűzhelyen. A sarokban Magda tömte az ázott tollú libát, annak a bűze uralkodott mindenen. Összehajtott zsákon ült Magda, térde alá szorította a kék szemű gúnárt és szórta szájába a zsíros-paprikás vízben áztatott, megdagadt kukoricát. Amikor felemelte a lábát, a liba lépegetni kezdett, szinte úszott a gőzben, szétterjesztve szárnyát és akkor angyallá változott, tragikus angyallá, aki érzi elkerülhetetlen közeli halálát. A bácsi az ablak mellett ült, kezében a vastag, fekete táblás könyv, de abba csak ritkán nézett bele, kívülről mormogta, néha dúdolta az imádságot. Lulteisz néni rámeredt, úgy, hogy valamicskét tátva maradt a szája. A ruhát is elfelejtette dörgölni, megejtette a látvány, és csak a néni hangos szava pottyantotta vissza a földre: — Eressze le a lúgot és töltsön tisztát a teknőbe. A keskenyre nyitt ajtón Maris lépett be, a karján nagy halom vágott ra. Valamiért már kihúzhatta a lutrit, mert halkan röpögött és szép, nagy fekete szeme is könnyekről árulkodott. Maris tizenhárom éves, nem szeret kézimunkázni, másféle munka sem áll a kezére, csak ül, lógó karral. Ki tudná, mire gondol? „Nagyon hátul bujkáltál, amikor az észt osztogatta a mi istenünk" — mondogatja neki a néni és, ha Maris felel reá valamit, vagy csak durcásan megrántja a vállát, pofon csattan hófehér arcán, amelyet csak az orr tövében csúfít el néhány szeplő. Nem rosszaságból üti a néni, ami kitűnik abból is, hogy naponta többször kiáltozza: „Nem akarok a mostohád lenni, nevelni szeretnélek, úrilányt faragni belőled, hogy különb légy, mint a tollszedő, mocskos anyád volt, nyugosztalja a Menynyek Ura szegény Rezsint.. Maris a tűzhely mellé dobja a fát, a néni összerezzen a robajtól: — Ne truccolj, ne dúlj-fúlj, mert megmondták apádnak. Az aszaltszilvát sem tudja még. Jaj neked, ha ő kézbevesz... A bácsi felnézett a gőzbetakart mennyezetre, aztán a lányára vetett futó tekintetet és hirtelen megcsendesedett imádságos szava. Kelet felé fordult, hajlongott, az opálos köd néha egészen eltakarta. Döngicsélése magasból, nagyon magasból hallatszott. A néni egyre csak fújta a maga nótáját: — Szerencséd, hogy imádkozik apád, de majd, ha elvégezte, felnyitom a számat, fel én, istenigazában! Mars, teríts asztalt... Magadnak ne készíts csészét, nem kapsz reggelit. A bácsi csak hajlongott, kelet felé fordulva. Amikor imádság közben hármat hátrafelé lépett, fekete szemének volt egy olyan pillantása, hogy mindnyájan elhallgattunk. .még ,a néni is. Csak 'abba gógogó«,vizétterjeszített. ráfonyás, szegény, piszkostollű liba,amelyből szombatra pecsenye lesz. — Vidd ki az ólba — parancsolta a néni Magdának, előbb azonban megemelte a gúnárt, megtapogatta a hasaalját és úgy mosolygott, mintha az ő hónaalját csiklandoznák. — Ha nagy lesz a mája, elküldöm a Tibikémnek. A bádogtálban jéghideg volt a mosdóvíz, de csak dörgöltem vele az arcomat, mintha így minden bánatomtól meg tudnék szabadulni. — Fogkefét használni — intett a néni, mert a sűrű gőzön keresztül is látta, hogy csalni akarok. A félszemű Jankó cigány nyitotta az ajtót. Kopogtatás nélkül, de annál nagyobb félelemmel lépett be, csoszogva, meghajolva, ahogyan az igazi koldusok szoktak. A néni maradék mérgét a kopaszfejűre loccsantotta: — Hívta magát valaki? Üzent magáért valaki? Beereszti a hideget, tetejében hozza a büdösséget... Nincs kenyér, nincs ételmaradék az ilyen tekergő számára. Eredjen dolgozni, akkor nem szorul alamizsnára. A bácsi összehajtotta az imakönyvet, az ablakdeszkáról felvett két szivarvéget, futott a félszemű Jankó után. Ahogy visszaért, a néni ráförmedt: — Te, Baumann, te szoktatod ide ezt a kolduscsürhét, az áldott jó szíveddel, igenis, te, Baumann, mert te azt se bánnád, ha az utolsó karéjt szétosztogatnám közöttük. A bácsi, mintha nem is hallaná, megsimogatja a testvérem feltűzött, gesztenyeszín haját: — Fél nyolc gyerekek, siessetek reggelizni, nehogy elkéssetek az iskolából. — Asztalhoz — kommendírozott a néni, és ahogy megláttam a kávéfoltos abroszt, megláttam az ablakra tapadó ónos, fagyos téli reggelt, égő szememen kibuggyant a könny. A néni előtt ez se maradt elrejtve: — Te, Baumann, nézd ezt a gyereket, ez megint pityereg, ez megint a mamánál szeretne lenni, hogy szopjon egy kicsit. Róbert, az árulkodó Júdás, Bandi, aki nemcsak a savanyúkrumplit falja fel, de utolsóig kikanalazza a karfiollevest, hangosan nevetett, a nővérem mérgesen nézett reám, én suttyomban megtöröltem a szememet, aztán inni kezdtem a kesernyés kávét. A bácsi úgy kavargatta az övét, hogy a kanala a porcelánhoz ütődött. Nagysokára felvette, szája felé vitte a csészét, de nem ivott belőle, visszatette az asztalra. A tűzhely felé nézett, ahol Maris üldögélt a testetlen hokedlin, lógó karral. Ki tudja, mire gondolt? ... N Csurcsik János rajza. Gondolatok a pénzről Azt olvastuk, hogy . .. A pénz ... az egyszerűen nem számít. Nem számít ott, ahol a lényeges dolgok számítanak. Pénz mindig kell hogy legyen, és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos. (Rövid megjegyzésünk e szofizmasorozathoz: nem igaz, hogy nem számít, meg, hogyha nem törődünk vele, akkor is van mindig. Nem igaz, hogy lényegtelen a mennyi, ameddig és főleg ahonnan — mert pl. rablógyilkossággal is lehet pénzt szerezni. Nem igaz, hogy pénzért nem kaphatunk fontos dolgot, és önmagát cáfolja az, hogy ami életszükséglet, az nem fontos. De nagyjából elfogadjuk a folytatást. Sohasem kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni. (Persze, a sohasem helyett legalábbis azt írtuk volna, hogy: többnyire, általában.) ... A nyárspolgárok már oly régóta abból élnek, hogy ellátják egymást a lényegtelen és pénzbe kerülő dolgokkal, hogy ... 7. vízszintes — 1., 6., 27. és 50. függőleges. VÍZSZINTES: (Kétbetűseik: KE, NE, MF, KK.) — 1............ott nem terem többé fű a lába nyomán. 7. Az idézet első része. 13. összekotort hulladék. 15. Nagy százaléka. 16. Szardínia-jelző. 18. Vissza: tudomány. 20. Középső, angolul. 21. Tolsztoj keresztneve. 22. Szó a jövő zenéjéből. 26. Német nevelő. 26. Futballkifejezés (eredeti angol alak!). 28. Dübörgő zajok. 29. Tarts! 30. Helyhatározó. 32. Tisztogat. 34. Német szín. 35. Olimpiai csúcsszerv. 38. Ősi föníciai városállam. 40. Titorláik, spanyolul (VELAS). 42. Nyájat hajtanak. 43. Száz centist. 44. Ismét, újra, angolul. 46. Éjszaka, olaszul. 49. Jér vissza! 51. Már, latinul. 53. Zűrjének. 55. Vésett ékikő. 57. Kilométeres, rövidítve. 58. Síp, amely nem szólal meg (ékezetcsere!). 60. Rövid, idegen nyelven. 61. Jugoszláv város. 63. Indigós példány. 65. TüO. 66. Más. 69. Egyformák. 70. Milyen csendes! 72. Időhatározó. 73. Névelős alumíniumén. 74. Két helyhatározó. FÜGGŐLEGES. (Kétbetűsek: ÉR, ÁJ, TE, AL.) — 1. Az idézet második része. 2. Nem indokolatlanul cselekszik. 3. Tejtermék. 4. Beteget gondoz. 5. Az egyik legnagyszerűbb, modern találmány, különleges fényerősítő. 6. Az idézet harmadik része. 8. Omladék. 9. Származik. 10. Fordított égtáj. 11. Idegen férfinév. 12. Ázsiai főváros (magyarosan). H. Heverők. 17. Sierra . . . , afrikai állam. 19. Kannafajta. 23. Vészjel. 24. Idő előtt érett. 27. Az idézet negyedik része. 31. Akadály. 33. Écák. 36. Nobel-díjas orosz író. 37. Csehszlovák traktor. 38. Trombitahang. 39. . . . , se neked. 41. Te, néme- tül 45. Tomi. 47. Család,idegein nyelven. 48. Cimborák. 50. Az idézet ötödik része. 52. önálló iparos. 54. Háromnegyed kiló. 56. Óraalkatrész. 59. Északolasz város. 62. Darál. 64. Szöveg, idegen nyelven. 67. ÉLV. 68. „mnnnn”. 71. Bizalom. (Fenyősy Antal) ★ A rejtvény öt sorában elrejtett idézet megfejtését kérjük beküldeni 1964 október 19-ig. — A megfejtők között tíz példányt sorsolunk ki Szerb Antal ,,Utas és holdvilág” című regényéből. Megfejtés a 39. számból: S a földtekének azon a kis részén rendezettebb, virágzóbb az élet. JUTALMAZOTTAK: Gárdonyi Géza ,,Isten rabja!” című regényét nyerték. Mánocsi Veronika, Pilis; Pásztor Mária, Füzesabony; Közeik Ferenc, Aldebrő; Papp Józsefné, Olaszfa; Gróf László, Sümeg. — Csibi Sándorné; Révész Edit, Hegedűs Anikó, Gertler Miklós és Fogarasy Béla. budapestiek. — A jutalomkönyveket postán elküldjük. ato