Élet és Irodalom, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-13 / 11. szám - Somogyi János: Fej • kép (2. oldal) - Szabó András Endre: A falusiak művelődése - számokban (2. oldal) - Csukás István: Empromtü • vers (2. oldal) - Takács Imre: A bölcs majmok • tárca | Napló (2. oldal)

Somogyi János: Fej „Jóreménység szövetkezet“ (Folytatás az 1. oldalról.) zetben volt, s akkor az egyik növénytermesztő brigád hozzám tartozott. De a gazdák, akik két lóval szántottak valamikor, nem sokra néztek engem. így volt, na, megmondom! Nekünk te nem parancsolsz! — de sokszor vágták a fejemhez! Inkább jobb munkát szereznél, mint a pofád járatod! — ezt is hamar megkaptam ... Higgye meg, inkább vízhordó ló lettem volna, mint brigadéros. De nem engedtek lemondani; az elnökünk, Vaskó Balázs, aki most a járásnál van, mindig csak azt hajtogatta: a magunkfajtának kell őket kézben tartani! Ne törődj vele, akármit mondanak rád a hátad mögött! Én meg szégyelltem bevallani, hogy megmondják azok nekem, szemtől szembe is, hogy hová kívánnak ... Nehéz volt nekem a szövetkezet, akkor volt a legnehezebb, ötvenhatban nem is bántam, hogy szétugrik az egész. Egy félévig az állami gazdaságban dolgoztam, és csak úgy jöttem vissza, hogy kikötöttem: egyszerű tag leszek, semmi több. Belém senki ne törölje a sáros lábát... ! Arca megveresedik az indulattól, kezét ökölbe szorítja. Aki próbálta, tudja: a legnehezebb munka másokat dolgoztatni. Góri Mihály megtanulta ezt, úgy látom, keserves lecke volt. — De hiszen, most is csak fontos ember, Mihály bátyám! — ugratom csendesen. — Ez más! Egészen más ... — Miért? Raktárosnak lenni felelős dolog. — Olyan az, lássa, mint a házőrző kutya — mosolyodik el a sok ránc között. — Őrzi a házat, de azért akármelyik csibe a sejtre ül, ha kedve tartja. Mert nem ő a gazda! — Vagyis jól érzi magát a szövetkezetben ? Néz rám, értetlen és félszeg mosollyal. Hát persze, tizenöt év után nem szabad ilyet kérdezni. Jól érzi magát? Rosszul érzi magát? Nem így mérlegel ő már. Otthon van. Ez a szövetkezet az övé. Góri Mihály a Jóreménység tagja. Tizenöt éve. Ez az élete, és az ember jónak is, meg nehéznek is találja az életet —, de nem gondol arra, hogy másként is lehetne. — Megismeri még a földjét? — Már hogy a földet? — kérdi furcsa, tompa hangon. — Azt a darabot, ami valamikor a magáé volt. — Megismerem — bólint. — Az egyiket megismerem, mert épp a kövesút kanyarodásában van. — Kicsit hallgat, bólogat. — A puszta alatt is volt egy földem. Az most nyolcvan hold lucernás, egy tagban. — Beszopja az arcát, öregesen. Rám néz, s elkapja a pillantását. — Minek azt már keresgélni, mi volt az entern?! — Hányszor írta alá a nevét a belépési nyilatkozat óta, Mihály bátyám? — Hogy hányszor? — hökken meg — Hogy érti ezt! — Hát jegyzőkönyveikre és munkalapokra, brigadéros korában. Meg most is, mint raktáros. Köhint, aztán elneveti magát — Ezt jól mondja, lássa! Van az talán millióm aláírás is. Amennyi papírra odafirkantottam én: Góri Mihály ... ! Megtelne avval egy könyv, ha mind összeszedegetném. „Jóreménység szövetkezet” — ez lehetne a könyv címe. Góri Mihály írta, az életét írta bele. Tizenöt év alattt. A falusiak művelődése - számokban Művelődéspolitikánk egyik fő célja a falu és város közötti — történelmi és települési okokból adódó — kulturális különbségek csökkentése. Az utóbbi évek során végzett kultúrszociológiai felmérések azt jelzik, hogy a falusi és városi ember rádióellátottsága közel esik egymáshoz, a mozilátogatások száma közt sincs túlságosan nagy különbség. De a könyvolvasás és vásárlás területén — az utolsó másfél évtized fejlődése ellenére — még mindig nagyok az eltérések. Ezért különösen hasznos, hogy a Könyvtártudományi és Módszertani Központ éppen ezen a területen végzett széles körű felmérést. Munkatársai az ország öt különböző jellegű községében 1000 tizennégy éven felüli lakostól gyűjtöttek anyagot. A válaszadók közé így a valóságosnak megfelelő arányban kerültek könyvbarátok és a betű iránt közömbösek. A válaszoknál figyelembe kell vennünk, hogy a megkérdezettek kilenctizede csupán alapfokú képzettséggel rendelkezik. Érettségi bizonyítványt nyolc, egyetemi, főiskolai oklevelet pedig három százalékuk szerzett. Ma már falun is népes a bérből és fizetésből élő réteg. Nem meglepő tehát, hogy a válaszadóknak csak harmada paraszt, további nem egészen egyharmada háztartásbeli és nyugdíjas, negyedrésze munkás, öt százaléka szellemi dolgozó, hét százaléka pedig tanuló volt. Legkedveltebb időtöltés: az olvasás A válaszadók jelentős része — az aránylag alacsony iskolázottság ellenére — szeret olvasni. A kérdésre, mivel tölti legszívesebben szabad idejét, egyharmaduk az olvasást említette. A megkérdezettek 57 százaléka szívesen vesz kezébe könyveket, hatvan százaléka inkább napilapot, harmminc százaléka inkább képes hetilapokat olvas. Az utóbbiak gyakran nem azonosak a könyvolvasókkal. Nyilvánvaló: ha lapjaink a mostaninál gazdagabb irodalmi anyagot tartalmaznának, jelentősen segíthetnék a könyvolvasás megszerettetését is. A megkérdezettek csaknem egyharmadának a kézimunkázás, a házi és kerti munka jelenti szórakozásként is a legkedvesebb tevékenységet. A fejlett ipari országokban nem ritka, hogy a munkások és idejük java részét négy fal közt eltöltő értelmiségiek ilyen módon keresnek felüdülést. Ezúttal azonban nem erről van szó. Ilyen jellegű választ többnyire parasztok és háztartásbeliek adtak. Valamikor a földműves családok többségében nardopóként üldözték azokat, akik titokban könyveket bújtak. Ma már sok jel mutatja, hogy falun is megnőtt a nyomtatott betű becsülete. Mégis, nagyon széles réteg nem találja meg a módját, hogyan tölthetné el kulturálódással a szabad idejét. Ehhez a csoporthoz számíthatjuk a megkérdezettek további tizedét, akiknek az alvás a legnagyobb örömük. A rádiót a válaszadók hatoda mondta legkedvesebb szórakoztatójának. Hangja mellett általában tesz-vesz a család, s ezt nem tekintik külön időtöltésnek. Hány könyve van? A megkérdezett falusiak hetven százaléka rendelkezik könyvvel. De egyelőre magas a kevés kötettel rendelkezők aránya. 22 százaléknak 10 vagy ennél kevesebb, 18 százaléknak 11—20, 17 százaléknak pedig 21—50 kötete van. Más szóval: a könyvnélküliek, vagy azok, akiknek legfeljebb félszáz kötetük van, adják a megkérdezettek csaknem kilenctizedét. Ritka a rendszeresen gyarapított gyűjtemény. Az utolsó negyedévben a válaszadók nem egészen harmada vásárolt könyvet. A továbblépés nehéz lesz, hiszen a könyvvel nem rendelkezők alig tizede szeretne vásárolni. A vásárlás természetesen nem mindig mérvadó. Ismeretes, hogy falun különösen széles a nem-vásárló, de az ingyenes könyvtári könyvet szívesen olvasók tábora. Erről vallott az adatfelvétel is. A megkérdezettek több mint negyven százaléka főleg könyvtárakból szerzi olvasmányát. A vásárlás aránya csupán a szellemi foglalkozásúaknál emelkedik a könyvtári igénybevétel fölé. A válaszadók ötöde leginkább ismerősöktől szokott kölcsönözni. Ez utóbbi, aránylag magas szám, nem egyértelműen örvendetes: sok helyen még ma is a ronggyá olvasott ponyvák járnak kézről kézre. Az adatok figyelmeztetnek arra, hogy könyvtáraink az egyszer már beszervezett olvasók jelentős hányadát sem tudják megtartani. Különösen gyakori eset, hogy a korábban rendszeresen olvasó általános iskolai tanulók munkába állás után elpártolnak a könyvtártól. Sajnos, falusi könyvtáraink berendezése sok helyen szegényes, nem elég otthonosak a helyiségek és a helybenolvasásra csak ritkán van lehetőség. Bár az állomány az utóbbi években jelentősen gyarapodott, még mindig nagy számmal találunk törpekönyvtárakat. Ezek csekély állományát az érdeklődő gyorsan elolvassa, s a következő évre már nem iratkozik be. Gyermekkori könyvélmények, legkedvesebb olvasmányok Az adatfelvétel során megpróbálták kipuhatolni, milyen könyvek hatottak gyermekkorban legerősebben az olvasókra. A megkérdezettek valamivel több mint fele emlékezett ilyen művekre, a többieknek nem volt maradandó könyvélményük. Első helyet természetesen az ifjúsági és lányregények foglalták el, majd a történelmi regények (élen az Egri csillagokkal), a mesék, mondák és állattörténetek. A válaszadók öt százaléka — főleg az idősebbek és kevés iskolával rendelkezők — ponyvákat soroltak fel. Egy további kérdés a jelenleg leginkább kedvelt műfajokra vonatkozott. A megkérdezettek negyede — tárgykörre való tekintet nélkül — a regényeket említette. A regények népszerűségéhez viszonyítva igen alacsony az elbeszélés — illetve versköteteket kedvencükként említők két-két százalékos adata. Más igényfelmérésekből ismeretes azonban, hogy ez utóbbi műfajokat főleg a városiak kedvelik; közülük is ki szokott emelkedni az értelmiségiek és a diákok adata. Mezőgazdasági kiadványokra a megkérdezettek öt százaléka tart igényt. Sajnálatos, hogy 346 paraszt közül mindössze 24 említette az ilyen könyveket az őt különösen érdeklő művek között. Egyik községben 75 paraszt közül 14 fejlesztette a tél folyamán szakkönyvekből tudását, többségük azonban legfeljebb egy kötettel ismerkedett. Örvendetes, hogy a megkérdezettek számos értékes könyvet elolvastak. Ezek között is kedvező helyet kaptak a megfilmesített regények. Az adatok érzékletesen jelzik, hogy a népművelés különböző eszközei egymást támogatva hatnak. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársai szándékosan az aránylag legrosszabbul ellátott falvakat keresték fel. A számok jól jelzik, hogy még ezeken a helyeken is a családok túlnyomó többsége él valamilyen kulturálódási lehetőséggel. Bár az idősebb korosztályhoz tartozók közül sokan nem vállalják a tartalmas könyvek olvasásával járó fáradságot, egyre többen ismerik fel a nyomtatott betű értékét. A holnap még biztatóbb, hiszen a falun egyre képzettebb nemzedék nő fel. A községi könyvtárak olvasóinak közel fele az általános iskolai tanulók közül került ki, így a mostani felmérés éppen a legszorgalmasabb olvasókra nem terjedt ki. Ez az egyetlen adat is jól jelzi azonban, hogy a néhány év múlva sorra kerülő statisztikai felvételek kevesebb fehér foltot és a mostaninál sokkal több eredményt mutatnak majd ki. SZABÓ ANDRÁS ENDRE i 2 . CSUKÁS ISTVÁN: Empromta Álomszerű télvégi fény, mint a veskék tettét botra villan, rámmutat. S könnyedén már a könyökömet focija az oranaval: vízitömlöc-mély gyerekkoromból utolért, megismerem izmos, kevély szárnyáról, hűs sáfrány s babér illatáról, s itt van ő is, az ördög, az óraszemű, pucér hasa bántott kőris, a lehellete keserű . A két régi, tiszta véglet hite újra közrekapott: ez leüti öklével s az fejembe nyomja a kalapot. I II Ny hattá A BÖLCS MAJMOK Két szobrocska van a kezemben. Mindkettő a három bölcs majmot ábrázolja. Az egyik példányt elefántcsontból, a másikat mahagóniból faragták. A két csoport elhelyezkedése különböző, az anyag természetéhez igazodó. A csontból levők — egymásnak vetve hátukat — körben ülnek, a fából lévők pedig egymás mellett. Az ő bölcsességüket együtt látni, míg a másik csoportot forgatnunk kell, ha el akarjuk sajátítani azt a célszerű magatartást, amelyet a három emberszabású majom példáz. Egyikük a szemét, másikuk a fülét, harmadikuk pedig a száját takarja el. Vagyis: Ne hallj, ne láss és ne beszélj! Légy süket, vak és fogd be a szád! Ember kétféle mondhat ilyet. Parancsolva, aki valami rondát művel, és a tanúk megfélemlítésével védekezik. A megaláztatás szemétdombján érzi biztonságban a hatalmát. Ott érzi magát nagynak, ahol mindenki mást az elgyávulás penésze aljasít le. Ott boldog, ahol mindenki boldogtalan. Ott nyugszik meg, ahol mindenki retirált. A félelem büdösségében érzi a jó illatot. Hisztériája tükörképét a riadalomban ismeri föl. A fölismerés pedig gyönyörűség lehet ebben a fertőben is. Tanácsolva mondja a másik, aki volt már hős egyszer — hallásával, látásával és szólásával —, de ráfizetett. Jót akar tenni veled, szívesen ajánlja föl — előregyártva szinte — a sorsa által kialakított gyávaságot. Más szóval: a pavlovi jelzőrendszer kifinomított alkalmazását. Vagy alkalmatlanítását inkább. Azt, hogy a csöngetésre ne a nyálzás, de a gyomorgöcs kezdődjön el, a tartós gyakorlat után pedig semmi se kezdődjön el. A fejlődő élet parancsait verje vissza a fapofaságba tengődő élet érdekében. Vétek lenne hallgatni rájuk, a szellemi fajtalankodással egyaránt fertőzöttek. Mindketten a dolog könnyebbik végét veszik, ha ronda is az. A számos célszerűség közül a legtörpébbet, a rögtöni önvédelem célszerűségét választották. Ez pedig a társadalom viszonylatában a végső céltalanság. Afrikában faragták a kis szobrocskákat. Úgy látszik, az ő napjuk alatt sem minden új. A nálunk honos „Ne szól,’ szám, nem fáj fejem” bölcsességhez hasonló bölcs mondóka, vagy talán egy egész történet bujkál a figurák közt. Lehetett annyi kegyetlenség a törzsi életben is — vagy talán csak ott volt igazán? —, hogy a terméketlenné tevő óvatosság szintén kialakult. Vagy európai megrendelésre készítették a bölcs majmokat? Csak a nemes anyagok lelőhelye révén Afrikában? Mert hiszen a primitív művészetről készített albumokban ilyen közvetlenül példálódzó ábrázolással nem találkoztam. Nem akarom kinyomozni a távoli föld ajándéktárgyainak homályos származását. Örülök, hogy gondolkodásra ingereltek a csúnya múzsák. Kijár nekik érte egy simogatás, de semmi több. Titokban a simogatás is a fának szól vagy a csontnak, a szép anyagnak, amelybe a meglapulás példázatait befészkelték. Bölcsességük a kisemmizett vagy elcsigázott, de mindenképpen magára maradt, mai szóval: elidegenedett ember bölcsessége, aki már csak önmagát szeretheti, és hogy önszeretetét is meg ne rontsák, környezetének mindent eltűr. Még hajlong is, közben még mosolyog is. A tett helyett már csak gondolkodik, a látás helyett csak néz, a hallás helyett csak hallgatózik. S a beszéd helyett? — örül, ha csendben lehet, ha véleményét senki sem ismeri meg. A társadalomnak tehát üldöznie kell ezt a bölcsességet, mint kórokozót, mint folyók menti büdös vadvizet, amely csak békát terem. Áttételesen is csak kígyótbékát. A csúfolódást pedig — tudják a bölcs majmok is — tömjénezésnek is veheti, akinek szól. A közösségi érzésűek pedig azt tudják, hogy az igazmondás a beáramló, izmos mellékfolyó, a megerősítője egyben a fő sodrásnak. A társadalom tolóerejét a fejlődés irányában mindig az szabja meg, hogy mennyi bölcs majma van. Ha elszaporodnak, baj van, de ha leveszik a kezüket a fülükről, a szemükről és a szájukról — mert valaki olyan kihívót mondott vagy tett, az elbúvóknak is olyan kedvet csinált, amelynek már nem lehet ellenállni — akkor bízni lehet. Akkor minden befektetés hamar visszatérül, mert mint a búzaföldön az egy szem búza, többszörös energiát hoz létre minden energia, s miközben a kölcsönösségi pályák fölépülnek, az elszivárgás titkos útjai beszakadnak. Mert hiszen a közérzet kellemesebb hullámhosszait ők is „veszik” a bölcs majmok is. Annyi időt szakítanak maguknak a fül-, szem- és szájfogásban, hogy a hasikat telerakják, és hogy kis játékaikkal eljátszanak. Szakítsanak másra is időt, a kockázatra A közösség a sok egyéniség kockázataiban kap erőre. Tűnjetek hát el, csúnya múzsák, buta kis majmok, süketnéma és vak alattvalók! Én máson gondolkodom. Az egyénnek és közösségnek egyaránt hasznos bölcsességen, mert csak ezzel fölvértezve vehet uralmába a történelmet a bölcs sokaság 10\_/^-osCO