Élet és Irodalom, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-03-04 / 9. szám - Sáfrán Györgyi: Ismeretlen születésnapi számjáték • 150 éve született Arany János (5. oldal) - Tóth Eszter: Szórakoztató a viszonylagosról és az abszolútról | Ninivei | A tűznél • vers (5. oldal)

150 ÉVE SZÜLETETT ARANY JÁNOS Ismeretlen születésnapi számjáték MELY NAPON SZÜLETETT A KÖLTŐ? Arany János csak élete végefelé, 1876-ban tudta meg, voltaképpen az év melyik napján is született. Szü­letése napját édesapja — később — hibásan jegyezte fel, ugyanis azt írta, hogy a Gergely és József nap­ja közötti vasárnapon látta meg a napvilágot. Ez a nap 1817-ben már­cius 16-ra esett, amikor pedig­ már­cius 8-án már meg is keresztelték. A költő feljegyzése szerint szüleitől egyet bizonyosan tudott: „hogy va­sárnap, mégpedig a keresztelő na­pot közvetlenül megelőző vasárna­pon születtem, mert gyenge testal­katom miatt siettek hamar megke­resztelni.” Toldy Ferenc 1876-ban derítette ki, hogy ez a vasárnap 1817-ben március 2. E felfedezéséről 1876-i születése napján a következő levél­ben értesítette a költőt: Őszintén tisztelt és szeretett barátom, 1817-ben martius 8-ika előtti vasárnap martius 2-ika volt, s így épen ma telik be ismét egy éve áldott életednek. — Ha Téged, szíve­sen szeretett barátom, a Magyarok Istene oly épségben és erőben, annyi évig tart meg, a mily buzgón s egész szivemből kívánom, úgy Te boldog­nak érzended magadat, irodalmunk pedig irigyletre méltó művekkel fog még általad gazdagodni. — Fogadd e napon szívesen meleg kézszorítását legigazibb tisztelődnek Toldy F. Arany János élete végefelé szin­te évenkint kis tréfás versikében emlékezett meg születése napjáról. 1869-ben, amikor még csak keresz­telése napját tudta, ezt írta: Ma hatvankét esztendeje annak, Mikor engem megtettek Johannak, Esz­tende mn hát bővibe vannak, Nem sok időt ígérek magamnak. (1869. márc. 8.) Amikor 1877 „áldott évében” végleg megszabadult az akadémiai főtitkárság nyűgétől, írni kezdte „őszikéit". A Tudományos Akadé­miával természetesen továbbra is kapcsolatban maradt. „Szállása"­ bent volt az Akadémia épületében, jöttek a meghívók, kiadványok. Így minden évben megkapta ő is az Akadémiai Almanachot „csilla­gászati és közönséges naptárral”. A zöld fedelű könyvecske 1881- ban is megérkezett... ARANY JÁNOS SZÁMJÁTÉKA AZ ALMANACHBAN Arany László, mikor atyja szo­bájának teljes berendezését, hasz­nálati tárgyait a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumnak ajándékozta, atyja könyvtárának egy részét is odaküldte. Ez az 1881-i Akadémiai Almanach is kö­zöttük volt, ott őrzik ma is (MU­­ZEUL ARANY JÁNOS, Salonta). —Kutatásaim során került kezem­be s ahogy belelapoztam — a köl­tő után és óta talán elsőnek — a márciusi oldalon láttam, hogy 2. abban az évben szerdára esett. A napot Arany aláhúzta. A lap mar­góján különös összeadásokra, ki­vonásokra bukkantam. Érdeklődés­sel mélyedtem el a számoszlo­pokban s hamarosan rádöbbentem, hogy Aranynak egy érdekes, ed­dig ismeretlen, önmagát szóra­koztató számjátékára találtam. Az 1881-ben betöltött éveinek számához, a 64-hez hozzáadott még 64-et s az eredmény: a 128-at levonta 1881-ből. Kíváncsi volt, az eredményül nyert évekkel mely történelmi korszakba jutott. Ezt a számok alá írta, s végül betöltött éveinek számát tízzel megszorozva, azt is levonta 1881-ből. A bejegy­zés a következő: MAGYAR TUDOM. AKADÉMIAI ALMANACH Csillagászati és közönséges naptárral, MDCCCLXXXI-re. Bp. 1881. (14. 1.) Martius 1 Lxrv év szerda 2 2 «1 / “ 1381 64 1» Erzsébet ang. 6 320 1881 64 384 384 1497 cca Amerika felfed. 10 64 x 10 = «40 1881 640 1241 Mongol pusztítás IV. Béla alatt. Eddig a történelmi játék. A la­pon még két szó van Aranyról. Március 6-át, vasárnapot, az alatta levő 7-ével, hétfővel oldalt vonal­lal összekapcsolta s melléírta: „nagy izgatottság” — nem tudjuk miért? 1881 március 2. Arany János utolsóelőtti születése napja. E na­pon írt „szösszenete”: Nyolcvan év Ritka szép; Hetven év Jó, ha ép; Hatvannégy esztendő Untig elegendő Csak egy esztendőt tévedett; Sáfrán Györgyi 128 «S. M. Therézia kora 3 128 1881 84 192 192 1689 Thököly kora 1 192 1881 64­­ 236 250 1625 Bethlen G. kora 1 256 1881 64 320 320 1561 búja és , bája, a műfordítási erő­próbákban az addiginál is edzet­tebbé, hajlékonyabbá­­, nemegy­szer játékossá vált költői készség­éül született meg. Az Őszikék való­ban új költőiséget hozott: a nem­zetiességen túl is jutó, és a népihez néha stilizáltabb módon, néha iro­nikusan visszanyúló költőiséget. Shakespeare mindkettőre ösztön­zést adhatott. Közvetett ösztönzést persze, de számolnunk kell azzal, hogy a költészetben a valódi össze­függéseit néha a legrejtettebbek is. Az Őszikék túlérettségét elősegíti, előlegezi az a túlérett verselési és nyelvmű­vészét, melyekkel a nagy műfordításokban találkozunk. És az életpálya záróművében, Toldi szerelmében —, annak is fő­ként első hat énekében — Miklós és Piroska drámája valódi shakes­­pearei remeklés: a lélektan és a jel­lemrajz itt nem az első Toldival, hanem Buda halálával rokon iga­zán. Arany költészetének utolsó, csupa új hangot megütő korszakát tehát nem a Kapcsos Könyv fel­nyitásától, hanem a nagy műfordí­tások kezdésétől kell számítanunk. Gondolkodásának is új korszaka ez: a nemzeten túlihoz vonzódó, ahhoz tájékozódó korszak. A gondolati érettségnek megfelel az életkor érettsége. Bizonyos gondolati utat csak az időben lehet megjárni, az idő mennyisége, a gondolat minősé­gében, szintjében, gazdagságában is kifejezésre jut. A fiatal Arany, Toldi Aranya még nem juthatott el azokhoz a felismerésekhez, amelye­ket az idő múlása, a gondolkodás eredményeinek lassú felhalmozódá­sa nyújthatott az érett Arany szá­mára. Ha a gondolkodó Arany fej­lődése felől szemléljük az őszikék ciklusát, nem az öregség elégiáját, hanem az érettség, az új szintre fel­jutott gondolkodás megvilágoso­­dottságát kell benne látnunk. Ezért érezhetjük is ezt a ciklust az egy új magyar költészeti korszak nyi­tányának. Arany utolsó korszaka valójában nem a lemondó öregség, hanem az éretten, új cél felé tekin­tő kezdeményezés ügyében áll. • Arany János a gondolkodó, nemzeti önismeretnek alapjában: kritikus-önkritikus iskoláját te­remtette meg. Kétségtelen, hogy ez iskola iránt tulajdon kora, s közvetlen utókora érdeklődött a legkevésbé. De azok, akik érzel­­­mességtől és ábrándosságtól men­tesen törekedtek nálunk nemzeti öntudatra, azok, akik a nemzeti érzésben nem a hamis bódulatot, vagy éppen a gőgöt keresték, vala­miképp rokonok Arany gondolko­dásmódjával. A nemzeti hibákat Toldiban és Nagyidé­ban egyaránt megmutató Arany, a felelősségér­zetre és erkölcsre nevelő Arany nem áll távol Széchenyi elkesere­detten ostorozó nemzet­kritikájá­tól, s Vajda Jánosétól is inkább csak temperamentumában, mint igényében, elvében különbözik. Ugyanígy áll közel Arany nemzeti önismerete az Ady által hirdetett­hez is­­, még ha Ady oly kevés kö­zösséget vállalt is Buda halálával. Arany erkölcsileg és szellemileg tudatos, emelkedett —, más szóval: polgárosodott nemzetet kívánt Az elveszett alkotmány nemzete he­lyébe. Az Arany írói bátorságát hiá­nyoló Móricz Zsigmond nem vette észre, hogy Arany e cél mellett éle­te végéig kitartott, sőt, igényét el­mélyítette, átgondoltabbá fejlesz­tette. Az ő nemzeti hősei, kivétel nélkül — és Toldit is közéjük ért­ve, elbukó hősök. De épp emiatt rokonszenvesebbek számunkra a romantikus nemzeti eposzok erő­szakosan, agresszíven eszményített hőseinél. Nem a vak végzet buktat­ja meg őket, mint azt egy időben az Arany-értékelések nagy része hirdette. Hibáik —, melyek a nem­zet hibái is —, okozzál a vesztüket. Az Arany-hősök elkövetett hibái­ban, tragikus vétségekben Arany kritikus-önkritikus nemzeti önisme­retének példázataira kell ismer­nünk. Ha voltak költőink, akik nem a nemzeti fellengzésre, nem a nemzeti önteltségre és elbizako­dottságra tanítottak bennünket, úgy Arany bizonnyal közéjük tar­tozik. De semmiképp sem tartozik azok közé, akik valamiféle tragikus magyarság-szemlélet legendáját ala­kították ki. Ez a szemlélet a ma­gyar liberalizmus 1848 körüli vál­sága idején született meg. Arany az ötvenes évek végén — Széche­­nyi-ódája tanúsága szerint is — ki­egyenlítődést hozott létre a polgá­rosodás népies­ nemzeti szárnya, és a polgárosodásért küzdő nemesi li­beralizmus között. De ez a kiegyen­lítődés nem jelentett változást Arany gondolkodásának lényegé­ben: az eleve elrendelt, a vak és megfellebbezhetlen végzet elvét so­hasem tette magáévá, az ő tragi­kum-elve inkább a Madáchéhoz ha­sonló, mely éppen a mechanikus determinizmus ellen tiltakozik. A nemzeti elvakultság és bezár­kózás éppoly idegen volt tőle, mint ellenkezője: az a fajta műveltség, mely mellőzi, lenézd a nemzetit, s azt hiszi, hogy az elvont és egy­oldalú „világpolgárság” ugyanazo­kat az élményeket és tapasztalato­kat nyújthatná, melyekre minden alkotónak szüksége van ahhoz, hogy életműve igazi, emberi hitellel bír­jon. Arany épp nagy, világirodalmi példaképeitől tanulta meg, hogy egyaránt meddő és elégtelen az a költészet, mely vakon bezárkózik a nemzetibe­­, valamint az, ame­lyik elveti, megtagadja a nemzetit. A költészet értelmét, szükségét, időszerű funkcióját kereső Arany olyan költői példát teremtett, mely tisztaságában és teljességében máig érvényes és időszerű maradt. Min­den olyan költő, aki felelősséget vállal a korért, melyben él, az em­berek szűkebb, vagy tágabb család­jáért, melynek maga is tagja, a tör­ténelem útjáért, mely az ő, és a kartársai, s az utódai sorsát is el­dönti: akarva-akaratlan együtt gon­dolkodik Arannyal, azzal a költő­vel, akiben költészet és gondolat eggyé váltak, akiben felelős köl­tészet és felelős gondolkodás egy­mást ihlette meg és egymást erő­sítette. TÓTH ESZTER ÚJ VERSEI: -­­ Szórakoztató a viszonylagosról és az abszolútról Nagy, kipattant napját a dél virítja a Tiszára, valahol egy óceánon éjfél a visszája. Visszája? Színe? Fütyörész egy cinke. Egyre ugyanazt. Magas-magas­­mély. Magas stb. Maga a makacs egy­ frázis: a lélek íme, a láthatatlannak nyilvános színe. Színe? Visszája? Bé plusz á-val egyenlő cé. A bontást, a céda negációt kizárja. Épít, tömörít, igenlő. De cé mínusz bé egyenlő á-val a visszája. Visszája? Színe? Nyit a piros csipke­bokor, nyit, hullik, terem, nyit az édesen önkéntelen alkotás. A minden részletig diktatórikusan tervszerű. Melyik a színe? Melyik a visszája? Csuhaj, e cseles kártya­pakli ahol öszedobva,­­ örvendezünk síppal-dobbal, hogy egy­ napban a dél, az éjfél, nyelveken szól a szél, a kettő,h a százezer is egy, sose halunk meg! Ninivel kérsz még ? Narancsot hámozok a gyereknek. A félsötét szobában jár a tévé. Nyomd be a hármast!... Ügy. Most jó a kép. . Most jó a kép. Kivehető a bőrön minden tüske-karc. Torzítatlan a kép. A szétvált, a megsült gyerekarc szépen... Légszomj. Méhgörcs. A nyers, elemi erkölcs. Egyenest, a lelki vargabetűk nélkül kínlódja test a másik test kínját------Nézd csak! Stokowski Pesten! Jegy kell... Jaj, a héjat ki ne dobjátok! Majd cukorba tesszük! Egyen meg engem a fene. A tűznél húzódni a tűzhöz, nézni parazsat be s befog már engem is az ősi mozdulat. Világomtól, éles, szűk vízióktól el-el­­választ. Szorításukból kegyesen kiemel, közelebb egy világhoz, mely szórtabb képeké, közelebb a szóródáshoz tűz, víz, föld közé.

Next