Élet és Irodalom, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1967-03-04 / 9. szám - Sáfrán Györgyi: Ismeretlen születésnapi számjáték • 150 éve született Arany János (5. oldal) - Tóth Eszter: Szórakoztató a viszonylagosról és az abszolútról | Ninivei | A tűznél • vers (5. oldal)
150 ÉVE SZÜLETETT ARANY JÁNOS Ismeretlen születésnapi számjáték MELY NAPON SZÜLETETT A KÖLTŐ? Arany János csak élete végefelé, 1876-ban tudta meg, voltaképpen az év melyik napján is született. Születése napját édesapja — később — hibásan jegyezte fel, ugyanis azt írta, hogy a Gergely és József napja közötti vasárnapon látta meg a napvilágot. Ez a nap 1817-ben március 16-ra esett, amikor pedig március 8-án már meg is keresztelték. A költő feljegyzése szerint szüleitől egyet bizonyosan tudott: „hogy vasárnap, mégpedig a keresztelő napot közvetlenül megelőző vasárnapon születtem, mert gyenge testalkatom miatt siettek hamar megkeresztelni.” Toldy Ferenc 1876-ban derítette ki, hogy ez a vasárnap 1817-ben március 2. E felfedezéséről 1876-i születése napján a következő levélben értesítette a költőt: Őszintén tisztelt és szeretett barátom, 1817-ben martius 8-ika előtti vasárnap martius 2-ika volt, s így épen ma telik be ismét egy éve áldott életednek. — Ha Téged, szívesen szeretett barátom, a Magyarok Istene oly épségben és erőben, annyi évig tart meg, a mily buzgón s egész szivemből kívánom, úgy Te boldognak érzended magadat, irodalmunk pedig irigyletre méltó művekkel fog még általad gazdagodni. — Fogadd e napon szívesen meleg kézszorítását legigazibb tisztelődnek Toldy F. Arany János élete végefelé szinte évenkint kis tréfás versikében emlékezett meg születése napjáról. 1869-ben, amikor még csak keresztelése napját tudta, ezt írta: Ma hatvankét esztendeje annak, Mikor engem megtettek Johannak, Esztende mn hát bővibe vannak, Nem sok időt ígérek magamnak. (1869. márc. 8.) Amikor 1877 „áldott évében” végleg megszabadult az akadémiai főtitkárság nyűgétől, írni kezdte „őszikéit". A Tudományos Akadémiával természetesen továbbra is kapcsolatban maradt. „Szállása" bent volt az Akadémia épületében, jöttek a meghívók, kiadványok. Így minden évben megkapta ő is az Akadémiai Almanachot „csillagászati és közönséges naptárral”. A zöld fedelű könyvecske 1881- ban is megérkezett... ARANY JÁNOS SZÁMJÁTÉKA AZ ALMANACHBAN Arany László, mikor atyja szobájának teljes berendezését, használati tárgyait a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumnak ajándékozta, atyja könyvtárának egy részét is odaküldte. Ez az 1881-i Akadémiai Almanach is közöttük volt, ott őrzik ma is (MUZEUL ARANY JÁNOS, Salonta). —Kutatásaim során került kezembe s ahogy belelapoztam — a költő után és óta talán elsőnek — a márciusi oldalon láttam, hogy 2. abban az évben szerdára esett. A napot Arany aláhúzta. A lap margóján különös összeadásokra, kivonásokra bukkantam. Érdeklődéssel mélyedtem el a számoszlopokban s hamarosan rádöbbentem, hogy Aranynak egy érdekes, eddig ismeretlen, önmagát szórakoztató számjátékára találtam. Az 1881-ben betöltött éveinek számához, a 64-hez hozzáadott még 64-et s az eredmény: a 128-at levonta 1881-ből. Kíváncsi volt, az eredményül nyert évekkel mely történelmi korszakba jutott. Ezt a számok alá írta, s végül betöltött éveinek számát tízzel megszorozva, azt is levonta 1881-ből. A bejegyzés a következő: MAGYAR TUDOM. AKADÉMIAI ALMANACH Csillagászati és közönséges naptárral, MDCCCLXXXI-re. Bp. 1881. (14. 1.) Martius 1 Lxrv év szerda 2 2 «1 / “ 1381 64 1» Erzsébet ang. 6 320 1881 64 384 384 1497 cca Amerika felfed. 10 64 x 10 = «40 1881 640 1241 Mongol pusztítás IV. Béla alatt. Eddig a történelmi játék. A lapon még két szó van Aranyról. Március 6-át, vasárnapot, az alatta levő 7-ével, hétfővel oldalt vonallal összekapcsolta s melléírta: „nagy izgatottság” — nem tudjuk miért? 1881 március 2. Arany János utolsóelőtti születése napja. E napon írt „szösszenete”: Nyolcvan év Ritka szép; Hetven év Jó, ha ép; Hatvannégy esztendő Untig elegendő Csak egy esztendőt tévedett; Sáfrán Györgyi 128 «S. M. Therézia kora 3 128 1881 84 192 192 1689 Thököly kora 1 192 1881 64 236 250 1625 Bethlen G. kora 1 256 1881 64 320 320 1561 búja és , bája, a műfordítási erőpróbákban az addiginál is edzettebbé, hajlékonyabbá, nemegyszer játékossá vált költői készségéül született meg. Az Őszikék valóban új költőiséget hozott: a nemzetiességen túl is jutó, és a népihez néha stilizáltabb módon, néha ironikusan visszanyúló költőiséget. Shakespeare mindkettőre ösztönzést adhatott. Közvetett ösztönzést persze, de számolnunk kell azzal, hogy a költészetben a valódi összefüggéseit néha a legrejtettebbek is. Az Őszikék túlérettségét elősegíti, előlegezi az a túlérett verselési és nyelvművészét, melyekkel a nagy műfordításokban találkozunk. És az életpálya záróművében, Toldi szerelmében —, annak is főként első hat énekében — Miklós és Piroska drámája valódi shakespearei remeklés: a lélektan és a jellemrajz itt nem az első Toldival, hanem Buda halálával rokon igazán. Arany költészetének utolsó, csupa új hangot megütő korszakát tehát nem a Kapcsos Könyv felnyitásától, hanem a nagy műfordítások kezdésétől kell számítanunk. Gondolkodásának is új korszaka ez: a nemzeten túlihoz vonzódó, ahhoz tájékozódó korszak. A gondolati érettségnek megfelel az életkor érettsége. Bizonyos gondolati utat csak az időben lehet megjárni, az idő mennyisége, a gondolat minőségében, szintjében, gazdagságában is kifejezésre jut. A fiatal Arany, Toldi Aranya még nem juthatott el azokhoz a felismerésekhez, amelyeket az idő múlása, a gondolkodás eredményeinek lassú felhalmozódása nyújthatott az érett Arany számára. Ha a gondolkodó Arany fejlődése felől szemléljük az őszikék ciklusát, nem az öregség elégiáját, hanem az érettség, az új szintre feljutott gondolkodás megvilágosodottságát kell benne látnunk. Ezért érezhetjük is ezt a ciklust az egy új magyar költészeti korszak nyitányának. Arany utolsó korszaka valójában nem a lemondó öregség, hanem az éretten, új cél felé tekintő kezdeményezés ügyében áll. • Arany János a gondolkodó, nemzeti önismeretnek alapjában: kritikus-önkritikus iskoláját teremtette meg. Kétségtelen, hogy ez iskola iránt tulajdon kora, s közvetlen utókora érdeklődött a legkevésbé. De azok, akik érzelmességtől és ábrándosságtól mentesen törekedtek nálunk nemzeti öntudatra, azok, akik a nemzeti érzésben nem a hamis bódulatot, vagy éppen a gőgöt keresték, valamiképp rokonok Arany gondolkodásmódjával. A nemzeti hibákat Toldiban és Nagyidéban egyaránt megmutató Arany, a felelősségérzetre és erkölcsre nevelő Arany nem áll távol Széchenyi elkeseredetten ostorozó nemzetkritikájától, s Vajda Jánosétól is inkább csak temperamentumában, mint igényében, elvében különbözik. Ugyanígy áll közel Arany nemzeti önismerete az Ady által hirdetetthez is, még ha Ady oly kevés közösséget vállalt is Buda halálával. Arany erkölcsileg és szellemileg tudatos, emelkedett —, más szóval: polgárosodott nemzetet kívánt Az elveszett alkotmány nemzete helyébe. Az Arany írói bátorságát hiányoló Móricz Zsigmond nem vette észre, hogy Arany e cél mellett élete végéig kitartott, sőt, igényét elmélyítette, átgondoltabbá fejlesztette. Az ő nemzeti hősei, kivétel nélkül — és Toldit is közéjük értve, elbukó hősök. De épp emiatt rokonszenvesebbek számunkra a romantikus nemzeti eposzok erőszakosan, agresszíven eszményített hőseinél. Nem a vak végzet buktatja meg őket, mint azt egy időben az Arany-értékelések nagy része hirdette. Hibáik —, melyek a nemzet hibái is —, okozzál a vesztüket. Az Arany-hősök elkövetett hibáiban, tragikus vétségekben Arany kritikus-önkritikus nemzeti önismeretének példázataira kell ismernünk. Ha voltak költőink, akik nem a nemzeti fellengzésre, nem a nemzeti önteltségre és elbizakodottságra tanítottak bennünket, úgy Arany bizonnyal közéjük tartozik. De semmiképp sem tartozik azok közé, akik valamiféle tragikus magyarság-szemlélet legendáját alakították ki. Ez a szemlélet a magyar liberalizmus 1848 körüli válsága idején született meg. Arany az ötvenes évek végén — Széchenyi-ódája tanúsága szerint is — kiegyenlítődést hozott létre a polgárosodás népies nemzeti szárnya, és a polgárosodásért küzdő nemesi liberalizmus között. De ez a kiegyenlítődés nem jelentett változást Arany gondolkodásának lényegében: az eleve elrendelt, a vak és megfellebbezhetlen végzet elvét sohasem tette magáévá, az ő tragikum-elve inkább a Madáchéhoz hasonló, mely éppen a mechanikus determinizmus ellen tiltakozik. A nemzeti elvakultság és bezárkózás éppoly idegen volt tőle, mint ellenkezője: az a fajta műveltség, mely mellőzi, lenézd a nemzetit, s azt hiszi, hogy az elvont és egyoldalú „világpolgárság” ugyanazokat az élményeket és tapasztalatokat nyújthatná, melyekre minden alkotónak szüksége van ahhoz, hogy életműve igazi, emberi hitellel bírjon. Arany épp nagy, világirodalmi példaképeitől tanulta meg, hogy egyaránt meddő és elégtelen az a költészet, mely vakon bezárkózik a nemzetibe, valamint az, amelyik elveti, megtagadja a nemzetit. A költészet értelmét, szükségét, időszerű funkcióját kereső Arany olyan költői példát teremtett, mely tisztaságában és teljességében máig érvényes és időszerű maradt. Minden olyan költő, aki felelősséget vállal a korért, melyben él, az emberek szűkebb, vagy tágabb családjáért, melynek maga is tagja, a történelem útjáért, mely az ő, és a kartársai, s az utódai sorsát is eldönti: akarva-akaratlan együtt gondolkodik Arannyal, azzal a költővel, akiben költészet és gondolat eggyé váltak, akiben felelős költészet és felelős gondolkodás egymást ihlette meg és egymást erősítette. TÓTH ESZTER ÚJ VERSEI: - Szórakoztató a viszonylagosról és az abszolútról Nagy, kipattant napját a dél virítja a Tiszára, valahol egy óceánon éjfél a visszája. Visszája? Színe? Fütyörész egy cinke. Egyre ugyanazt. Magas-magasmély. Magas stb. Maga a makacs egy frázis: a lélek íme, a láthatatlannak nyilvános színe. Színe? Visszája? Bé plusz á-val egyenlő cé. A bontást, a céda negációt kizárja. Épít, tömörít, igenlő. De cé mínusz bé egyenlő á-val a visszája. Visszája? Színe? Nyit a piros csipkebokor, nyit, hullik, terem, nyit az édesen önkéntelen alkotás. A minden részletig diktatórikusan tervszerű. Melyik a színe? Melyik a visszája? Csuhaj, e cseles kártyapakli ahol öszedobva, örvendezünk síppal-dobbal, hogy egy napban a dél, az éjfél, nyelveken szól a szél, a kettő,h a százezer is egy, sose halunk meg! Ninivel kérsz még ? Narancsot hámozok a gyereknek. A félsötét szobában jár a tévé. Nyomd be a hármast!... Ügy. Most jó a kép. . Most jó a kép. Kivehető a bőrön minden tüske-karc. Torzítatlan a kép. A szétvált, a megsült gyerekarc szépen... Légszomj. Méhgörcs. A nyers, elemi erkölcs. Egyenest, a lelki vargabetűk nélkül kínlódja test a másik test kínját------Nézd csak! Stokowski Pesten! Jegy kell... Jaj, a héjat ki ne dobjátok! Majd cukorba tesszük! Egyen meg engem a fene. A tűznél húzódni a tűzhöz, nézni parazsat be s befog már engem is az ősi mozdulat. Világomtól, éles, szűk vízióktól el-elválaszt. Szorításukból kegyesen kiemel, közelebb egy világhoz, mely szórtabb képeké, közelebb a szóródáshoz tűz, víz, föld közé.