Élet és Irodalom, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-12 / 41. szám - Mándi Éva: Brigádok és brigádok • riport (12. oldal) - Weinacht Péter: Fej • kép (12. oldal)
MANDI ÉVA RIPORTJA: Brigádok és brigádok — Mi tulajdonképpen nagyon meglepődtünk, amikor az idén április 4-én meghallottuk, hogy megint megkaptuk a szocialista brigád címet. Az igazat megvallva egyáltalán nem számítottunk rá — mondja a brigádvezető, Kovács Bálintné. Vidéki városka élelmiszeripari üzeme. Főleg asszonyok dolgoznak itt, a városszélről biciklivel, a környékről autóbusszal, vonattal bejáró asszonyok. A többségük orkánt, kardigánt, divatos ruhát, cipőt visel, de azért akad köztük — az idősebbek közt — fejkendős, feketeszoknyás is. — Nyolc éve vagyunk együtt, tudjuk jól, a szocialista cím csak annak a brigádnak jár, amelyik társadalmi munkát végez, melynek tagjai képezik magukat. Mi pedig tavaly bizony összesen kétszer voltunk együtt moziban, ez volt az egész társadalmi munkánk ... tanulni csak a kis Erzsi tanult, ő az általános iskola hetedik osztályát végezte. Mi többiek vállaltuk, hogy eljárunk majd a munkásakadémia előadásaira. De hol az előadás maradt el, hol az asszonyoknak kellett hazasietniük. A mi brigádunk tagjainak legalább két óra az út az üzembe (de van, aki naponta három, három és fél órát utazik), otthon meg várja őket a házimunka. Nagyon jól dolgoznak, szorgalmasak, nagy gyakorlatuk van, meg kell is mindenkinek a forint, az egyik házat épít, a másik most készíti férjhez a lányát, nekem meg az uram volt beteg tavaly, szinte egész évben ... Szóval a munkát azt meghajtjuk, szezonban túlórázunk, vasárnap is bejövünk, ha kell... Biztos ezt vették figyelembe, amikor úgy határoztak, az idén hatodszor is megkapjuk a szocialista brigád címet. Persze, azzal adták át, hogy ezentúl fordítsunk nagyobb gondot a társadalmi munkára, az önképzésre. Az üzemben természetesen férfiak is dolgoznak. Az irányító posztokon, a szállításnál, a karbantartó-műhelyben. A karbantartók majdnem mindnyájan szakmunkások, lakatosok, villanyszerelők, kőművesek. Ez a legiskolázottabb, legtájékozottabb, politikailag legtudatosabb munkásréteg a gyárban. A szocialista brigádmozgalom is innen indult el kilenc évvel ezelőtt, a villanyszerelők közül. Szóval, elképzelheti, mit éreztünk, amikor tavaly ősszel egy októberi nap azt hallottuk, hogy éppen a mi brigádunkból csíptek el egy embert, Tóth Karcsit, a rendészek a kapunál. Egy motort akart kivinni innen. A raktárban szerelték a villanyt, onnan emelte el. — Aki ezt a történetet meséli, munkatársa, brigádtársa Tóth Károlynak. — Reggel behozott engedéllyel egy ócska motort azzal, hogy valamit javítani akar rajta, és azt hitte, délután nem fogják észrevenni, hogy egy vadonatújat visz ki helyette. Hogy valaki ilyen marha legyen ... S hogy mért csinálta? Háza, kertje, szőlője van, úgy, mint itt mindnyájunknak. Mi persze dühöngtünk. Tavaly már a szocialista brigád arany plakettet akartuk megszerezni, az pedig fejenként két nap pótszabadsággal jár. Gondolhatja, nem volt mindegy, megkapjuk-e, vagy sem... Kizárni nem lehetett Karcsit a brigádból, régi cimbora, a sógora is velünk van, az is mindjárt kilépett volna, ha a rokont megszégyenítjük. S akkor már kész a botrány. Szóval a brigádvezetőnk tapogatózott Birkás elvtársnál, a karbantartás vezetőjénél, nem lehetne-e elsimítani a dolgot... Szerencsére Birkás elvtárs is azon volt tavaly, hogy a karbantartó-műhely szerezze meg a szocialista címet. A gyártóüzemek közül kettő megkapta már, hát ő sem akart lemaradni... szóval neki is érdeke volt, hogy az ügyet elsimítsuk. Tartott egy gyors fegyelmit, adott egy szóbeli megrovást, s azzal az ügy le volt zárva. Mi a brigádban nem is foglalkoztunk a dologgal. Persze, az ilyesmit nem lehet egészen eltitkolni. Ha valakit a kapunál feltartóztatnak, azt másnap már az egész gyár beszéli. De hát minden csoda három napig tart. Amikor az idén április 4-én kiosztották az aranyplakettet és Tóth Karcsit szólították az emelvényhez, néztem az emberek arcát, sustorognak-e, mosolyognak-e? Hát nem mosolygott senki, úgy látszik, mindenki elfelejtette már, mi történt tavaly ősszel... Azzal küldenek át az egyik műhelybe, hogy az ottani szocialista brigád naplója nemrég Pesten egy kiállításon kapott dicséretet. A teremben csinos, bekötött fejű asszony keresztezi az utamat. — Brigádtag? — Ééén... ? Közbeszól valaki. — Hát persze, hogy az vagy... mi itt az asztalnál mind benne vagyunk... — Ki a brigádvezető? * — Ki is... ? Pedig tudtam... Megint az előbbi asszony segít. — De buta vagy ... hát a Terus néni, a csoportvezetőnk... De ő most szabadságon van ... — Láthatnám a naplójukat? . — Bent van az Icukánál az irodán. Ő vezeti. Nagyon ügyes kislány, iparművész akart lenni, de nem vették fel Pesten az iskolába. Csodaszépen rajzol, azért bízta meg őt a Terus néni... De a brigádnaplót Icuka sem tudja előadni. — Odahaza tartom. Sárga selyembe van bekötve, s félünk, hogy itt a műhelyben bepiszkolódik. A Terus néni megmondja, mit kell beírnom, meg azt is, ha valaki vendég jön. Akkor behozom... ha tudtam volna, hogy az elvtársnő itt lesz ma... A munkaversenynek a szakszervezet a gazdája. A brigádok vállalásai, a tavalyi munka értékelése, a munkaversenyre vonatkozó rendeletek három vaskos dossziéban fekszenek a szakszervezeti titkár íróasztalán. — Nálunk nagyon szépen fejlődik a brigádmozgalom — mondja. — A számok önmagukért beszélnek. 1959 elején harminc munkabrigád dolgozott a gyárban, ebből hat indult a szocialista címért, de csak kettő nyerte el. Az elkövetkező években a munkabrigádok száma csökkent, a szocialista brigádok száma nőtt. Tavaly, 1967-ben 37 brigád indult szocialista címért, 33 meg is kapta. Az idén, év elején pedig olyan ugrásszerű volt a fejlődés, hogy mi magunk is meglepődtünk. Március végéig 31 új brigád alakult, s olyan helyeken is, ahol azelőtt nem nagyon mozogtak az emberek. A raktárban eddig mindössze három brigád működött, az idén április 4-ig hat új brigád tett vállalást, köztük három ifibrigád. Valószínű, hogy ez az ugrásszerű fejlődés azzal is összefügg, hogy új szervezési formát vezettünk be. Eddig itt a szakszervezetben volt olyan félig függetlenített munkaversenyfelelős. Ő biztosította a verseny nyilvánosságát, ő foglalkozott a brigádokkal. De amikor egy gyárban 70 brigád dolgozik, azt már egy ember nem tudja öszszefogni. Javaslatunkra az idén az igazgatónk minden üzemvezető kötelességévé tette a brigádok patronálását. Sőt, prémiumfeltétel számukra, hogy az üzemükben jól fejlődjön a brigádmozgalom. Ez pedig persze senkit sem hagy hidegen ... — S ráérnek az üzemvezetők arra, hogy a brigádokkal foglalkozzanak? — Ha ők maguk nem is érnek rá, megbíznak valakit, s aztán számonkérik attól a beosztottjuktól, mit végzett___ Kati az egyik új raktári ifibrigád vezetője. Élénk, ügyes, beszéd közben sem hagyja abba a munkát. — A mi brigádunk februárban , alakult. Heten vagyunk, mindnyájan lányok. Vállaltuk, hogy nem lesz nálunk késés, hiányzás, részt veszünk a KISZ-munkában, tisztán tartjuk a munkahelyünket és csökkentjük az önköltséget másfél százalékkal__ — Ez igen! És hogy akarjátok az önköltséget másfél százalékkal csökkenteni ? — Hát, jól dolgozunk... nem késünk ... vigyázunk, hogy mindig tiszta legyen a hely, ahol dolgozunk ... Eleven, barna lány Kati, Erzsike meg szőke, álmatag. Ő is tizennyolc éves. — Igen, nekünk is van brigádunk. Nálunk két fiú is dolgozik, anyagmozgatók. Mi vállaltuk, hogy jól fogunk dolgozni, nem hiányzunk, nem késünk. Tisztán tartjuk a munkahelyünket, KISZ-munkát végzünk és ... mit is még? Ja, igen, az önköltséget csökkentjük másfél százalékkal. — Te, Erzsi, tudod te, mi az az önköltségcsökkentés ? — Tudom... hogy olcsóbb legyen minden ... én legalábbis így gondolom... A harmadik ifi-brigád délutános. Addigra már meleg, fülledt a levegő a raktárban, hisz egész nap sütötte a tetőt a forró nyári nap. — Vállaltuk, hogy jól fogunk dolgozni, nem hiányzunk, nem késünk ... meg hogy KISZ-munkát végzünk, meg hogy felsöpörjük mindennap a termet és az önköltséget is csökkentjük másfél százalékkal ... — Gyerekek, hogy alakult meg a ti brigádotok? — Az év elején 111 néni behívott minket az irodára, ő a művezető itt a raktárban. Azt mondta, jó, lenne, ha már a fiatalok is csinálnának valamit. Azt mondta, alakítsunk három brigádot. Megmondta, kik legyenek a brigádvezetők... meg azt is, hogy mit kell csinálni... le volt írva egy papírra, csak alá kellett írnunk... — És azóta? — Azóta... nem volt semmi... Kovács Bálintné beszélgetés közben belemelegszik az emlékezésbe: — Itt, a gyárban 1960 tavaszán osztották ki először a szocialista brigád címet két karbantartó brigádnak. Az ünnepségen ott voltunk egy páran asszonyok, a mi üzemünkből. Addig is brigádban dolgoztunk, hát elkezdett piszkálni bennünket a gondolat, ne próbáljunk-e meg mi is valamit? Mozgékony, ügyes társaság volt az egész ... de hát akkor is ... meg tudjuk-e majd csinálni, ami ahhoz kell, hogy a szocialista címet megszerezzük. Mert akkor az volt az elképzelés, csak az lehet szocialista brigád, amelynek minden tagja tanul, és társadalmi munkát végez. Ezt akkor nagyon komolyan vették. Úgyhogy mi is csak azokat vehettük be a brigádba, akik vállalták, hogy képezik magukat. Hárman fiatalok, az általános iskolát végezték, ketten a szakmunkásképesítést akarták megszerezni, a többiek meg mindenféle tanfolyamra jártak. Én például a megyei Vöröskereszt egészségügyi tanfolyamára. Azon, hogy milyen társadalmi munkát végezzünk, hetekig törtük a fejünket. Mert a két brigád közül, amelyik akkor már megkapta a szocialista címet, az egyik rendbehozta munkaidő után az összes gyári út világítását, a másik, a kőművesbrigád pedig kifestette az orvosi rendelőt. Végre az egyik brigádtagunk adott egy jó ötletet. Naponta eljárt a városi szociális otthon előtt, látta, eléggé elhanyagolt állapotban van, azt mondta, patronáljuk azokat a szegény öregeket, azokkal senki sem törődik, így is lett. Eljártunk oda, először csak kéthetenként, aztán amikor belemelegedtünk a dologba, legalább egyszer minden héten. De annyira csináltuk, hogy aki például nem tudott mindig velünk jönni, mert sietett a vonathoz, vagy haza a gyerekéhez, az otthon varrt törülközőt, függönyt az otthonnak. Az anyaghoz túlórázással szereztük meg a pénzt. Aki iskolába járt, az vasárnap vitt magával egy-két fürgébb öreget. Nem valami felemelő dolog, de mi még egérirtást is végeztünk. Az öregek nagyon szerettek bennünket, hogyne szerettek volna, hiszen még a koszt is megjavult, amióta mi megjelentünk. Úgy látszik, az akkori vezetőség megijedt attól, hogy idegenek belelátnak a dolgaikba. Szóval, mikor következő évben megkaptuk a szocialista brigád címet, még a városi tanácstól is kijöttek, kaptunk tőlük is egy oklevelet. Nagy dolog volt ez, mindenki erről beszélt a gyárban. Három évig jártunk oda, igaz, később már nem olyan gyakran. Aztán pedig közbeszóltak az állami szervek. Volt kint valaki az Egészségügyi Minisztériumból és elrendelték az épület tatarozását. Az öregeket egy évre elvitték innen, s amikor visszajöttek, bizony mi már csak egyszer mentünk oda, az avató ünnepségre. Valami mást kellett volna kitalálni, de akkor már nem volt bennünk az a tűz, mint eleinte. Akkorra már kialakult szokás volt itt a gyárban, hogy a szocialista brigádok az üzemük előtti udvarrészt parkírozzák, ez a társadalmi munkájuk. Hát mi is ezt vállaltuk, mi is teleültettük virággal az üzemünk előtti sávot. Igaz, tavaly erről is lekéstünk. Mire hozzákezdtünk volna, megcsinálta egy másik, egy akkor alakult brigád. Szóval maradt a mozibajárás, s az, hogy megünnepeltük egymás nevenapját. A tanulással is így voltunk valahogy. Aki elvégezte az általános iskolát, megszerezte a szakmunkás-képesítést, örült neki, nem akart másba belevágni. Mi se fiatalodtunk ez alatt a nyolc év alatt, mindenki jobban kifárad a munkában, mint azelőtt ... örülünk, ha hazamehetünk. Én mondtam már a vezetőségnek, hogy fel kellene oszlatni a brigádot, van már elég oklevelünk, érménk, de azt mondták, csak csináljuk, kár lenne egy ilyen régi, összeszokott kollektíváért. Pedig hát. . amikor legutoljára moziban voltunk, a járda egyik oldalán ment a brigád egyik fele, a másik oldalán a másik. Két asszony öszszeveszett s épp akkor még a haragosok barátnői sem álltak szóba egymással... ötvenéves férfi, aművezető. Elnéző mosollyal hallgatja, amit a noteszemből előszámlálok: — S most azt hiszi, valami újat mondott? Azt hiszi, mi ezt nem tudjuk? Dehát mit csináljunk? Tőlünk eredményeket várnak. Elmesélek magának valamit. Hat hónappal ezelőtt felhívtak bennünket a brigádokkal kapcsolatban egy szakszervezeti értekezletre Pestre. Hárman utaztunk, engem bíztak meg azzal, hogy elmondjam a mondókámat. Mert elhatároztuk, nyíltan beszélünk majd a problémákról is. Hogy mi úgy látjuk, ezt a nagyszerű mozgalmat veszélyek fenyegetik. Hogy vannak ugyan jó szocialista brigádok, de mi a számszerű növelés érdekében olyan engedményeket teszünk, olyan engedményeket kell tennünk, hogy a szocialista brigádok nagy része jelenleg már semmiben sem különbözik a régi munkabrigádoktól. Hisz azok is jól dolgoztak, ott is akadt egy-két tanuló ember, azok is leültek egyszer-egyszer a fehér asztal mellé. Meg akartuk kérni, tisztázzuk újra, melyik műhely, melyik üzem kaphatja meg a szocialista címet, mert jelenleg bizony elég nagy ezen a téren a zűrzavar ... Mikor felérkeztünk Pestre, mindjárt láttuk, nem olyan értekezlet lesz, mint amire számítottunk. Újságírók is voltak, meg a rádiónak egy munkatársa... de ez talán még nem lett volna baj... hanem, amikor elkezdtek beszélni az ország minden részéből összesereglett, hasonló profilú vállalatok küldöttei... a szakszervezeti titkárunk, aki szemben ült velem, egyszercsak elém tolt egy cédulát.. . várj ebédszünetig, addig ne jelentkezz szólásra__ No, én mindjárt tudtam, hogy állunk... S őszintén szólva, nem is csodálkoztam. Ha mindenhol jól mennek a dolgok, ha mindenhol virágzik a brigádmozgalom, csak mi panaszkodunk, akkor óhatatlanul megfordul mindenki fejében: vajon nem a vezetőséggel van-e baj nálunk? Weinacht Péter: Fej ÉS IRODALOM Irodalmi és politikai Hetilap Főszerkesztő: NEUES GYÖRGY Főszerkesztő- Helyettes: GARAI GÁBOR Szerkesztőség: Bp., V- Alpári Gy. u. 12. Tel.: 111—424; 310—020; 114— 164; 111-080; 112—221. Kiadja: Lapkiadó Vállalat. Lenin körút *—11. Telefon: *21—283. Felelős kiadó: Sala Sándor. Nyomta: Szikra Lapnyomda Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest ). József nádor tér 1. Előfizetési díj negyedévre 24.— Ft Külföldiek részére a Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. kéziratokat nem oh 7t vi MEG ÉS NEM KÜLDŐNK VISSZA. »»Bejelenik minden szombaton INDEX 25 244 VEGYEN SZERENCSE-SORSJEGYET! Ismét kapható a hírlapárusoknál, a levélkézbesítőknél, a postahivatalokban, a trafikokban, az áruházakban és más boltokban 4 FORINTÉRT • BERENDEZETT ÖRÖKLAKÁST. • BALATONI NYARALÓT. • SZEMÉLYGÉPKOCSIT. • KÜLFÖLDI UTAZÁST NYERHET SZERENCSE-SORSJEGGYEL — SZERENCSÉJE LESZ!